2

Folytatódik az Amikor kialszik a fény horror

lightsoutA New Line gyorsan meghányta-vetette, hogy akar-e folytatást az Amikor kialszik a fény (Lights Out) horrorhoz. Természetesen szeretne egy újabb részt. Még szép. Hiszen amúgy is manapság a franchise építés megy Hollywoodban, másrészt az alig 5 millió dollárba került film Amerikában 27 millió dollárt kasszírozott pár nap alatt. Szóval szép profit lesz a DVD/Blu-ray eladások után.

A produkció az azonos című rövidfilm alapján készült.  David F. Sandberg elmondása feleségével együtt szeretett volna forgatni valamit. Volt kamerája, világítást szerzett az IKEÁ-ból és a Cam Closer művéhez még egy babát is alkotott, neje pedig eleve színésznő. Kitették a netre, de nem keltett különösebb feltűnést, viszont ők továbbra is lelkesek voltak. Majd láttak egy versenykiírást, ahova 3 perces alkotásokkal lehetett nevezni. Így született meg a Lights Out. Sandberg pedig hazavihette a legjobb rendezőnek járó elismerést. Hónapokkal később hirtelen mindenki felfigyelt rá, több millió nézettséget generált műve a Youtube-on, majd jöttek az e-mailek producerektől, stúdióktól, ügynököktől, menedzserektől. És végül a New Line-nál kötött ki.

A folytatást szintén Eric Heisserer írja, Sandberg állhat be a kamera mögé, James Wan pedig nem hagyja magára a projektet. Egyelőre nem ismert a sztori és azt sem lehet tudni, hogy mikor mutatnák be.

Elképzelhető, hogy a direktor másik hét rövidfilmjeit is vászonra viszi? Jelenleg tárgyal a New Line-nal, nagyon is esélyes.

2 komment

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


egy × 4 =