16

Top 10: Inváziós filmek

Alien Attack Movies Cover2

Befutott a Függetlenség napja folytatása. Az első rész nagyon is élvezetes, szórakoztató és humoros sci-fi volt, talán az egyik legjobb inváziós film. Nem csak az idegenek tudnak befűteni, hanem a tomboló hőség is, így ha esetleg a bekapcsolt klíma és a behúzott függönyök mellett valami olyasmit szeretnél nézni, ahol a földönkívüliek a Földet akarják, akkor itt az én ajánlatom. A fenti képet hedlb3 child3 küldte, köszönet érte.

impostor

Szerintem az Imposztor egy méltatlanul elfeledett alkotás. Annak ellenére, hogy csak egy antológia szegmense lett volna és később adtak hozzá újabb jeleneteket, hogy mégis valahogy be tudják mutatni, nagyon is izgalmas és remek darab lett. De még Philip K. Dick nevével sem sikerült felhívni rá a figyelmet. A történet 2079-ben játszódik, a Föld több éve háborúzik egy idegen fajjal. Spencer Olham közismert tudós, megvádolják, hogy idegen kém. Ő azonban mindent megtesz, hogy bizonyítsa: nem paktált le az agresszorokkal.

lifeforce

Jobb lett volna, ha az asztronauták otthagyják az élettelennek tűnő meztelen testeket az űrben? Nekik mindenképpen, nekünk nem annyira. Egyrészt eléggé rövid lett volna a cselekmény, nem láthattuk volna az energiavámpírokat akcióban… és hát ugye Mathilda May alakja is emeli az Életerő élvezeti faktorát.

firstcontact

Az ellenállás hasztalan. – a Borgok klasszikus szövege. A Földet ugyan nem tudják bevenni, ám az idegen fajnak más tervei vannak. Visszamennek az időben, hogy 2063-ban megakadályozzák, hogy az emberek találkozzanak más lényekkel is. Ehhez azonban Picard kapitánynak is lesz néhány szava a Kapcsolatfelvételben. A Star Trek franchise egyik legjobb és legizgalmasabb része.

jelek

Mielőtt még M. Night Shyamalan elindult volna a lejtőn, elkészítette a Jeleket. A direktor nem a látványra ment rá, sokkal inkább úgy növelte a feszültséget, hogy keveset mutatott. Emlékezzünk csak, amikor a tévé egy szülinapot zsúrt mutat, majd ráközelítenek egy helyre, ahol elvileg van valami. Majd a bokor mögül előbukkan az idegen egy fél másodpercre. Adrenalin, izgalom és gabonakörök. Mel Gibson játszotta a farmtulajt, egykori papot, akinek családjáért szoríthatunk.

edgeoftomorrow2

Egy viszonylag szórakoztató sci-fi után Tom Cruise újra az idegenekkel néz szembe. Csak ezúttal esélye nyílik változtatni az eseményeken. Pár óra áll rendelkezésére, ezek alatt folyamatosan tanul, zöldfülűből harcedzett katona lesz és segítségére van egy rettenthetetlen harcosnő is. A holnap határában természetesen a tét az emberiség túlélése, Cruise pedig kismilliószor hal meg, hogy az újabb információkkal ügyesebb legyen.

worldsend

Inváziót viccesen is lehet tálalni. Edgar Wright rendezésében Simon Pegg régi haverjait összetrombitálja a nagy kocsmatúrára. Végig kell inni Newton Havenben az összes lehetséges helyet. A társaság élete unalmas és eléggé szürke, így akarják felrázni magukat egy kicsit. Aztán úgy alakul, hogy csakis rajtuk múlhat a Föld sorsa. Kacagtató poénok és Wright vizualitása kiváló egyveleg a Világvégében.

heman

A messzi-messzi galaxis egy másik franchise-ból lehet ismerős, de azért a He-Mannél is elsütötték. Mielőtt még Dolph Lundgren akciósztár lett volna életre keltette a hírneves Mattel figurát, a nagy erejű, dicső harcost. Küzdelmei a Földön folytatódnak, Skeletor emberei és katonái a különösen fontos kozmikus kulcsot akarják megszerezni.

xaktak

Az igazság odaát van. A remek X-Akták sorozatot egy méltó mozifilmmel koronázták meg (a folytatást hagyjuk). Mulder és Scully nyomoznak, ide-oda loholnak, akadályokban ütköznek, a cigerettás ember sem marad ki.

parazita

Ambrose városka mellett különös jelenséget észlel pár helyi lakos, a titkosszolgálat figyelmét nem kerülte el a rejtélyes dolog érkezése, Andrew Nivens (Donald Sutherland) néhány kollégájával azonmód a helyszínre siet, hogy alaposan körbenézzen. Az idegenek vették át az uralmat a városka lakosainak a többségén. Nem lehet tudni, hogy kiben lehet bízni igazán, az alkotók megteremtették a paranoid hangulatot, feltör a tehetetlenség érzése is, mikor látható, hogy egyes emberek számára nincs kiút. A parazita mellett mindenképpen meg kell említeni még az 1956-os és 1978-as Testrablók támadását is, amelyben az idegenek szintén átveszik az uralmat az emberi test felett.

elpuszt

John Carpenter számos klasszikus tett le az asztalra pályafutása első szakaszában. A listára könnyedén ráférne A dolog is, amelynek helyszíne csupán a sarkkör, de inkább az Elpusztíthatatlanokat választottam. A főhős olyan napszemüveg birtokába jut, amelynek hatására alapjaiban változik meg minden, amiben hitt. Ugyan a szemüveg felfedi, hogy az embereket a földönkívüliek manipulálják, tompítják, céljuk a Föld elfoglalása. Mondhatni a rendező beolvas a fogyasztói társadalomnak.

16 komment

  1. Amit még pluszba lehetne írni és elmegy kategória:
    Faculty – Az invázium
    Csillagközi invázió első része
    Stephen King: A rémkoppantók

    Amúgy jó a lista. :)

    • A Csillagközi invázió szerintem annyira nem fér rá a listára, hiszen a bogarak nem jöttek el hozzánk a filmben, bár mondjuk küldözgették a szeretetcsomagjaikat.

    • Az Amikor megállt a Föld gyenge volt, az eredeti verzió jobb, nézd meg, ajánlom. :) A Skyline, a Cowboyok és űrlények, Transformers 3, A legsötétebb óra vagy éppen a Csatahajó nálam nem férne rá a listára.
      De a kép értékéből mindez nem von le semmit, mert igazán remek. :)

    • :O Huh, de nem tetszett nekem az a film. Túl idióta volt. Ha ez volt a cél, hát bejött. De olyan Asylum érzetem van tőle.

  2. Aha, jó a lista. A kommentelt plusz filmek is! 😉 Titan A.E.? Battle for Terra? Igaz, ott az idegenek a “jók”.

  3. Skyline nagy kedvencem, főleg a vége miatt, amúgy meg a testrablók a legalapabb a témában. Az Avatar is tekinthető inváziósnak a navik szempontjából 😀

  4. Ez a film még felfért volna a listára legalábbis szerintem, amúgy remek cikk, köszi :)
    A Föld inváziója – Csata: Los Angeles

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


6 × öt =