3

Röviden: Krampusz (Krampus)

krampusA Krampusz olyan, mintha a rendező betépve/ittasan a neten kattintgatva véletlenül rátalált volna a Youtube-on egy busójárásról szóló videóra. Miután magához tért a bódulatból, elolvasta jegyzeteit és lesz, ami lesz alapon ráérő idejében forgatókönyvet írt belőle. Michael Dougherty az Adsz vagy kapsz remek horrorantológiával mutatkozott be rendezőként és azóta is sokan várják a következő részt. De legutóbbi műve után már egyáltalán nem tűnik olyan jó ötletnek, hogy belevágjon a folytatásba.

Az alapfelállás szerint karácsonykor összegyűlik a rokonság, így van egy Max-éknél is. A találkozás nem mindenkinek öröm, sőt, inkább amolyan kötelező kellemetlenségként élik át néhányan, de azért megpróbálnak mosolyt erőltetni magukra. Mégis, Maxnek elege lesz az egészből és úgy alakul, hogy éppen ő miatta toppan be a hatalmas szarvas „démon”.

A szörnyű hóvihar miatt négy fal közé szorult emberek, akik valahogy megpróbálják állni a sarat a különféle vérengző lényekkel szemben – sztori ugyan nem eredeti, de azért egy ügyes rendező kezében aranyat érhet. Sajnos Dougherty elrontotta, nagyon elrontotta. Habár a kezdeti percek egészen ötletesek, de a társadalmat kritizáló-parodizálás után a film első fele egyáltalán nem működik. A játékidő második részére pedig sikerül agyonütni a padláson játszódó jelenettel, ami után tényleg kezünkbe temetjük az arcunkat és révülten suttogjuk, hogy „Miért, miért”? De Dougherty ironizálni sem tud, erősen elveti a sulykot. Sajnos eléggé ötlettelen a film, a nyitány, a nagyi flashback jelenete és a legvége nevezhető élvezhetőnek, de mindez kevés.

3 komment

  1. ..elindulok egyedül a hóviharban. Elindulunk ketten az első után a hóviharban. Mindenki induljon el a hóviharban.
    ..és amikor már kifogytunk az olyan gyilkos ötletekből, mint pl a hernyószerű bohócszörny,akkor mindenkit ugyanaz a hóbuckakutya vagymi a rák nyírjon ki, egy perc alatt lezongorázva a patás órák óta tartó szerencsétlenkedését.

    a kliséhalmazt ne is említsük…
    “mit láttál, mondd el”
    “semmit,nem lényeges ,nehogy megtudjátok”
    “akkor kimegyek”
    “neee, veszélyes…izé..medvecsapda”

    Az egyedüli élmény a rajzfilmbetét volt.

  2. A film vissza adta a 80’s évek horror-vígjáték érzetét. Örültem,hogy nem volt benne sok SGI.Azért a sok vért meg goret hiányoltam benne,a vége fele azért volt egy két logikai buktató.
    Egyszer minden esetre meglehet nézni,lekötött és jó volt.
    Nálam 10/5

  3. Egyáltalán nem tetszett, de volt benne egy két pozitívum, amit szerintem a minimális költségvetésnek köszönhetünk:
    Nem volt CGI főgenya, akitől rettegnünk kellene, de a CGI láttán inkább röhögnénk rajta. A krampusz maszkja valóban félelmetes lett, csak ezt nem használta ki a rendező és a gagyi sztori miatt a nézőt nem járja át a borzongás.
    Amúgy meg tényleg kellett volna bele egy-két halál. Mondjuk lehetett volna a családnál pár szomszéd látogatóban, akik megpróbálnak segíteni, de mivel nem tartoznak a családhoz és gátolják a gonosz ténykedését, így a krampusz kegyetlenül kinyírhatta volna őket.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *