4

Tíz fontos film az ír-angol konfliktusról

top10Ma van Szent Patriknak, Írország védőszentjének ünnepe, s egyúttal az ír szabadságküzdelmek többszörösen is szimbolikus napja. Mivel a “Troubles”-t már ezernyi módon megénekelték dalban, filmben és könyvben, az alkalomból most jöjjön tíz olyan film, amely az elmúlt bő két évtizedben született, s melyek által ígéretes alkotók csinálhattak karriert.

írta Nikodémus

’71 (2014)

Gary Hook kiskatona (Jack O’Connell talán első sztárszerepében) épp csak túlesik a kiképzésen, s egyből Belfast közepén, az ellenoldalon találja magát, miután társát brutális módon lelövik. Gary űzött vadként egyaránt találkozik elvhűséggel, árulással, segítő szándékkal és gyilkos indulatokkal, Yann Demange ambiciózus elsőfilmje pedig nem foglal állást, inkább megmutat.

2016-03-top10-71

Kettős játszma (2012)

Két évtizedet ugrunk előre az időben: Colette (Andrea Riseborough) gyermekét védendő kezd kémkedni saját családja ellen, tartótisztje az MI5-tól pedig a faarcú Clive Owen. James Marsh BBC-hez illő visszafogottsággal tálal konspirációt, lelkiismereti konfliktust, félrenyelt könnyeket és ködös angliai tájat, filmje azonban nem tud igazán átütő lenni – csupán egy precíz, pontos, részletes szakmunka.

2016-03-top10-kettos-jatszma

Öt perc mennyország (2009)

Öt perc mennyország? Akkor érzed, amikor beteljesíted rég vágyott bosszúdat. Naná, hogy ennek is helye van az ír-angol ellentétet elmesélő filmek között: milliónyi kisebb-nagyobb bosszú- és megbékéléstörténet kering ebben a zivataros konfliktusban. Oliver Hirschbiegel rendező Liam Neeson és James Nesbitt segítségével egyesíti a kettőt, és pattanásig feszült thrillert rendez egy testvérgyilkosságból.

2016-03-top10-ot-perc-mennyorszag

Éhség (2008)

Meddig mehet el az ember önmaga lealázásában? Áldozathozatal-e, ha önnön ürülékünkkel kenjük be börtöncellánk falait, és az áhított cél elérése érdekében éhségsztrájkba kezdünk? Steve McQueen ír politikai foglyokról szóló filmjében brutalitást és minimalizmust vegyít, s elkalauzol az emberi kiszolgáltatottság legmélyebb bugyraiba. Michael Fassender pedig komolyabbat homorít, mint Christian Bale A gépészben.

2016-03-top10-ehseg

Felkavar a szél (2006)

Ken Loach, az angol munkásosztály hányattatásainak hű krónikása ezúttal átpártol az írekhez: az 1920-as évek függetlenségi háborújába csöppenünk, ahol két testvér útjai keresztezik egymást, szimbolizálva az épp születő ír nemzeti identitás dilemmáit: teljes függetlenség fegyveres harccal vagy széles autonómia, tárgyalóasztal mellett kiküzdve? Ebben a sztoriban az angol elnyomás csupán véres katalizátor.

2016-03-top10-felkavar-a-szel

Véres vasárnap (2002)

Filmtörténelem, minden tekintetben: Paul Greengrass ezzel a filmmel robbant be az A-listás rendezők ligájába, dokumentarista stílusával, remegő kamerás operatőri megközelítésével iskolát teremtett, húsbavágó realizmusa pedig máig letaglózó élménnyé teszi a 1972-es vasárnapi belfasti tüntetés durva vérbefojtását és annak következményeit. S a végefőcím alatt – tragikus mementóként – a U2 emblematikus dala szól.

2016-03-top10-veres-vasarnap

Az ördög maga (1997)

Élete alkonyán, megannyi remekmű után Alan J. Pakula úgy gondolta, még egyszer jól beletenyerel a sűrűjébe. Sztárokkal és hollywoodi költségvetéssel. Egy IRA-nehézfiú (Brad Pitt) fegyverbeszerzési kísérletét és egy rendőrrel (Harrison Ford) való összetűzését akarta elmesélni, de Ford és az álomgyár produkciós gépezete közbeszólt. Az eredmény egy felemás krimi, kevés feszültséggel és szomorú fináléval.

2016-03-top10-az-ordog-maga

Michael Collins (1996)

A karizmatikus vezetők nem csak úgy kinőnek a földből: az események sodra teszi őket azzá. Az 1916-os húsvéti felkeléskor feltűnt egy fiatal srác, aki gyújtó hangú beszédeinek és szervezőkészségének köszönhetően gyorsan felkelti a társak rokonszenvét – és a britek gyűlöletét. Collins (Liam Neeson újra) kacskaringós életútja Neil Jordan kitűnő filmjében legalább ilyen izgalmakkal bonyolódik tovább, Neeson pedig hatalmas alakítást nyújt a főszerepben.

2016-03-top10-michael-collins

Apám nevében (1993)

Gerry Conlon (Daniel Day-Lewis) igazi bajkeverő. Elege van mindenből, kommunában él, ám amikor kettős bombamerénylet történik a London mellett Guilfordban, a rendőrök valamiért őt veszik elő. Hiába nincs bizonyíték, életfogytiglanra ítélik. Tizenöt év kell hozzá, hogy bizonyíthassa ártatlanságát. Magyar címe ugyan félrevezető, ám Jim Sheridan rendezése, ez a tárgyalótermi és börtöndrámát egyesítő film azonban emlékezetes alkotás.

2016-03-top10-apam-neveben

Síró játék (1992)

Neil Jordan (immár másodszor a listán) becsapós figura: szokványos IRA-terror-fogoly-sztoriként indítja filmjét, aztán egészen más irányba tereli a cselekményt. A fordulat anno rengeteg nézőt sokkolt, ma már kisebb az éle, de nem kevésbé meglepő. A színészi alakítások kiválóak, az amerikai filmakadémia pedig valamiért úgy érezte, díjazni kell Jordant a legjobb forgatókönyv kategóriájában. Ebben a Síró játék épp nem a legjobb, minden egyéb szempontból viszont tisztes film.

2016-03-top10-siro-jatek

+ 1: Ima egy haldoklóért (1987)

Végeérhetetlen gerillaharc, kiégés, lelkiismereti válság, majd még egy utolsó megbízás: Mike Hodges a western-dramaturgiát és az akkoriban üstökösként berobbant Mickey Rourke-ot adaptálja az ír-angol konfliktusfilmek alműfajába, és bár jó érzékkel ábrázolja sodródó főhősét, rendező és főszereplője első komolyabb bukását könyvelhette el a filmmel.

2016-03-top10-ima-egy-haldokloert

További gyöngyszemek: Good Vibrations (2012), Mickybo and Me (2004), Elephant (1989), Cal (1984), Maeve (1981), The Outsider (1979).

Most Ti jöttök!

4 komment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *