9

Deadpool

deadpoolposzterrrrrr

Nagy lehetőségek rejlettek a Wolverine eredettörténetben, de sajnos a film eléggé félrement. A kevés értékelhető pillanatok közé tartozott Ryan Reynolds Wade Wilsonja, aki egészen jól hozta a szájmenéses vicceskedő zsoldost. Szomorú, de bármennyire is jól mutatták be a karaktert, annyira elcseszték a végére. Reynoldsék megígérték, hogy Wilson/Deadpool bizonyítási lehetőséget fog kapni, a rajongók nagyon is elégedettek lesznek. A forgatókönyvet mindenki dicsérte és éltette, kiderült, hogy minden lényeges elemet átemelték a képregényből, még a negyedik falat is ledöntötték. De a stúdió nem bízott igazán egy másodvonalbeli figurában. Aztán – ahogy Reynolds egy eseményen fogalmazott – egy seggfej kiszivárogtatta a tesztfelvelvételt és a pozitív visszajelzések hatására a Fox stúdió nagy nehezen beadta a derekát, rábólintott a filmre.

deadpool32

Egyáltalán nem lehet meglepődni a stúdió hezitálásán. Adott egy állandóan dumáló, folyamatosan trágár szavakat használó hősnek nehezen nevezhető alak, aki finoman fogalmazva sem néz ki szépen és így a maszkját sem vetethetik le bizonyos időközönként. És mit akarnak a derék rendező a főszereplővel? R kategóriát? R kategóriát!!! El lehet képzelni, ahogy hidegrázást kapnak a Fox-nál és ha az aláírandó papírok közé keveredik a költségvetés, akkor inkább elfeledkeznek róla. Ó, a közönséghez is kiszól olykor? Tudja, hogy filmben játszik és gyakran tesz hülye utalásokat? Na igen, nem a producerek és a stúdiók kedvenc karakterei közé tartoznak az efféle figurák.

Tehát Wilson alapvetően egy kiállhatatlan alak, akinek mindenre van valami megjegyzése. De ő is megtalálja élete párját, de az „Ásó, kapa, nagyharang” kimondása előtt kiderül, hogy rákja van. Minden létező szervét megfertőzte a kór. Még jó, hogy van „gyógymód.” Egy furcsa ajánlatra bólint rá, a súlyos betegsége egy csapásra eltűnik, azonban valamilyen szuperképességgel lesz gazdagabb. De kegyetlen kezeléshez képest csak a rajta dolgozó „dokik” a keményebbek. Érthető, hogy nem válnak el egymástól boldogan, és Wilson – immáron saját kosztümben – mindent meg is tesz, hogy bosszút álljon.

deadpooool1

Már az első pillanatokban nyilvánvalóvá válik, hogy egy a film kifejezetten szórakoztató lesz. Láttunk már jó néhány vígjátékot, amely megpróbál mindvégig vicces lenni, de a sok poénkodás jobbára erőltetett (helló, Kevin Hart), majd az egész unalomba fullad. Viszont az írók tényleg beleadtak anyait-apait, a szövegek nem csak lazák akarnak lenni, hanem azok is. Ha arról van szó, akkor Reynolds magának is beolvas (pl. Zöld Lámpás), de nem csak önironikus, hanem más filmek, sőt maga a Deadpool produkció, illetve az X-Menek is megkapják a magukét.

Éppen a visszafogott költségvetés miatt összedőlő nagyobb épületekre nem kell számítani, tehát „városzúzást” sem kell várni. De az akció nagyon is rendben van. Tim Miller leginkább effektekkel és rövidebb alkotásokkal foglalkozott eddig, ő sem híve a rángatózó képnek. A (nagyobb) korhatár besorolás hála pedig nem kell szégyenlősen elhúznia a kamerát egy-egy fejlövésnél. Deadpool tökös (pláne öngyógyító képessége miatt) és kemény, kardélre hányja az ellent vagy egy-két golyót küld feléjük, természetesen a pózolást sem hagyja ki. Természetesen akad pár tucatnyi leabálandó statiszta. Gina Carano badass és kőkemény (a büdzsé miatt le Ajax három segédéből egy lett) a szótlan Angel Dust szerepében, furcsa, hogy sokkal jobb lett a karakter, mint főnöke. A karakterek többségét is sikerült egészen jól eltalálni, Morena Baccarin és Reynolds között működik a kémia, Negaszonikus Tinitorpedó kellemes meglepetés és Ed Skrein nagyon is jó egysíkú főgonosznak. Talán csak Kolosszus lóg ki a képből, a mutánst mintha kifejezetten nézőcsalogatónak tették volna be.

Rob Liefeld még 2009-ben twitterén vidáman írt az előkészületekről: Deadpool movie checklist: A kösztüm – check! 4. fal ledöntése – check! Sok hulla – double check! Az előzetesek is ezt ígérték, de a felsorolást ki lehet egészíteni. Remek akciók – pipa, vicces szövegek, kikacsintások – pipa. Fülig ér a néző szája – tripla pipa. Csimicsanga!

imdb: 8,8
rottentomatoes: 84 %

9 komment

  1. Minden működött amit kitaláltak, a Vasember óta a legjobb eredet story és ahogy RDJ Vasember, úgy Reynolds Deadpool, tökéletes.

    SPOILER: Helló, Ripley az Alien 3-ból :DDD

  2. Tényleg egész király lett, bár azt hozzá kell tenni, hogy a sok poén és laza pillanat sem tudta elrejteni azt, hogy ez a történet valami iszonyatosan sablonos volt. Meg hát annak ellenére, hogy formabontó igyekszik lenni, a lezárás eléggé hollywoodira, már-már giccsesre sikerült.
    De ez túl sokat nem von le az értékéből, mert tényleg lekötött, szórakoztatott, és bár az altesti humorból már kicsit sok volt nekem a végére, akadtak olyan pillanatok, amiken hangosan röhögtem, és ez elég ritka szokott lenni tőlem.
    A kedvenc részem például az volt, amikor
    *SPOILER!!!*
    Deadpool a végefelé elmegy az X-Men suliba, ahol Tinitorpedó nyit ajtót. Itt nekem eszembe jutott, hogy értem én, hogy csak őt és Kolosszust akarták szerepeltetni az X-Menek közül, de azért kicsit komikus, hogy rajtuk kívül senki sem látható az iskola környékén. És mire ezt így elmondtam magamban, szinte rögtön utána Deadpool beszólt valami nagyon hasonlót.
    Hát ott nekem végem volt! 😀 Annál a jelenetnél éreztem legjobban, hogy ez a film tényleg tisztában van a saját maga hülyeségeivel és nem rest viccet csinálni belőle. Nálam az egy nagyon eltalált poén volt!

  3. Egyetértek, Reynolds megtalálta saját, ráillő szerepét, mint RDJ. Nagyon pöpec lett a film, nem nagyon találni benne hibát. Remélem egyszer X-menben is fog szerepelni.

  4. Tökéletes alkotás! Mestermű! Semmi hibát nem találtam benne! Ami nekem különösen tetszett, hogy szuper ellenfeleket találtak Deadpoolnak, a humor, a Deadpool beszédstílus, egy rajzfilm effektus, hogy Deadpool tudta hogy egy filmben van, meg hogy az X-menek képviselték magukat a filmben, és be akarták szervezni maguk közé Deadpoolt, a lényeg hogy hibátlan! Várom a folytatást!

    Remélem Deadpool csatlakozni fog a Bosszúállókhoz, vagy az X-menekhez. Koimbra, ugye Deadpool benne lesz a Bosszúállók 3-ban? Szerinted?

  5. Ez a film úgy jött, mint egy friss fuvallat! Gratulálok az alkotók hozzáértésének és bátorságának! Remélem, mostantól bátrabbak lesznek a stúdiók, és több korhatáros szuperhősfilm születik. Én pl. régóta várok már egy új Spawn filmet! Úgy tűnik, a lényeges dolgok előbb-utóbb a helyükre kerülnek. Ryan Reynoldsot is megtalálta a megfelelő szerep, amiben sikeres tud lenni. Megérdemelte!

  6. Nagyon tetszett. Vicces volt, látványos, szókimondó és szexi.
    Gina Carano viszont rettenetesen irritál, nem tehetek róla, antipatikus.

  7. Nem vagyok oda ezért a humorért, de a negyedik fal bontogatása és a laza önirónia kifejezetten tetszett. Mondjuk a sztori elég gyenge, de a poéntűzijáték miatt fel sem tűnik. A vége sajnos közhelyes lett, de kezdetnek mindenképp jó megfilmesítés.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *