2

Nagy SW-hangoló: George Lucas-portré – 1. rész

írta Nikodémus

sw-hangoló1Néhány hét múlva újabb fejezet íródik a Star Wars-mitológia nagykönyvébe, ám amíg december 18-án, a VII. rész intrójaként felzengenek John Williams felejthetetlen taktusai, bepótoljuk lemaradásunkat, és sorra vesszük, mi történt eddig abban a bizonyos, messzi-messzi galaxisban. Ezúttal George Lucas-gigaportré indul, a nyári Spielberg-maraton után ezúttal hat részben.

2015-10-10-SW-George-Lucas-portré-1-1960Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban George Lucas arról álmodozott, hogy egy szép napon egyetlen fiára hagyományozza jól menő üzletét, hogy onnantól kezdve a nyugdíjasok békés életét élhesse a kaliforniai Modestóban. Az 1944. május 14-én született, három lánytestvérrel megáldott fiúnak azonban nem fűlött a foga a békés kereskedő-élethez, gyenge testalkatú, izgága kissrácként inkább képregényeket falt, tévésorozatokat nézett és a hátsó kertben rendületlenül újrajátszotta Flash Gordon kalandjait. A kamaszkor elején a szuperhősök imádatát autórajongás váltotta fel, apja tehát nem reménykedhetett a kis Lucas kijózanodásában. „Soha nem hallgatott rám – bosszankodott később –, nehezen lehetett megérteni őt, mindig fantáziált.” Apja és fia nehezen értett szót: előbbi hatalmaskodása jeleként nyaranta kopaszra borotválta fia fejét, és rendszeres nyári munkára szorította.

2015-10-10-SW-George-Lucas-portré-1-1962Nem csoda hát, hogy az ifjabbik Lucas folyton szabadulni akart a családi fészekből, ám nem gondolta volna, hogy ez végül milyen drasztikus módon sikerül neki: a szenvedélyes autóépítővé és -versenyzővé vált siheder hatalmas balesetet szenvedett egy megpiszkált Autobianchival. Majdnem otthagyta a fogát, a lábadozás közben pedig elhatározta, hogy a filmezés felé fordul. Volt ennek már előjele: lelkes amatőrfotósként egy időben festői álmokat dédelgetett, s egy bizonyos Haskell Wexler operatőrnek segített versenyautót építeni. Ő jegyezte meg hősünkről később: „George-nak nagyon jó szeme volt, vizuális módon gondolkodott.”

2015-10-10-SW-George-Lucas-portré-1-1965Lucas ahogy tudott, le is lépett a szülői házból, először egy környékbeli fősulira (épphogy felvették rossz érettségije miatt, két évet végzett el), majd immár az áhított kaliforniai filmfőiskolára (USC). Itt aztán gyorsan belevetette magát a francia újhullám akkoriban trendi filmtermésébe, sőt, kísérleti filmesként az avantgárd is megérintette. Jellemző, mennyire volt fogalma a filmkészítés gyakorlati oldaláról, amikor jelentkezett: nem tudta megkülönböztetni a rendezőt az operatőrtől, a vágót a producertől. Számára ezek a foglalkozások ugyanazt jelentették: az embert, aki filmet csinál. (S nemsokára később ő maga fogja fellazítani ezeket az addig kínosan elhatárolt feladatköröket…) Kiválóan illusztrálják mindezt korabeli rövidfilmjei, a Look at Life vagy a THX 1138 4EB, melyek cselekmény nélküli, puszta képre és hangra épülő filmköltemények: Lucast ezidőtájt az animáció, az operatőri munka, majd hangsáv kidolgozottsága és a vágás érdekelte – technika-orientáltsága tehát messziről ordított. Korai zsengéiben elvont képek követik egymást virtuóz vágásban, gondosan megkomponált zörej-szimfóniára: elképesztő belegondolni, hogy ez az ember néhány évvel később a szórakoztatóipart fogja megreformálni. S még valami: tanára (s későbbi rendezője), Irvin Kershner említette róla, hogy a formai játékosság mellett elsősorban filmjei személyességével tűnt ki évfolyamtársai közül.

Művészkedésből azonban nem lehetett megélni, Lucas kénytelen volt rendes állás után nézni. A katonaságot cukorbetegsége miatt elkerülte, de a USC posztgraduális képzése mellett a tengerészet fényképészeit oktatta, a propaganda-szolgálatnál pedig vágóként dolgozott. Utóbbi ürügyén még a Rolling Stones legendás, ’69-es koncertjére is eljutott, ahol a Hell’s Angels balhézott a közönséggel. Lucas persze nem tudott felvenni semmit a csetepatéból: összetört a kamerája. Haverjával, Walter Murch-csel fogadást kötöttek: egyszerre pályázzák meg a Warner játékfilm-ösztöndíját (nem rendezésről, csak megfigyelésről volt szó), és mikor Lucas nyert, beajánlotta a barátot. A film Francis Ford Coppola Szivárványvölgye volt, ahol olyan jóba lettek Lucasszal, hogy Coppola következő dobásához, Az esőemberekhez már őt kérte meg a werk-doku elkészítésével. „A legjobb önanalízisnek bizonyult” – jegyezte meg később Lucas. A fejében már ott motoszkált legutóbbi kisfilmjének egész estés változata, de tudta, hogy nem stúdiókeretben akarja leforgatni. Megalapították hát Coppolával az American Zoetrope-ot, egy igazi, lázadó hippistúdiót, mely csúfos kudarca közben azért Új-Hollywood több pionírjának adta meg a bemutatkozás lehetőségét. Többek között Lucasnak, akit Coppola – természetesen a saját érdekében – szinte kényszerítette, hogy maga írja meg a THX 1138 forgatókönyvét. „Ha valamire vinni akarod ebben a szakmában, meg kell tanulnod írni” – figyelmeztette.

2015-10-10-SW-George-Lucas-portré-1-1970-thx

A Warner és a Zoetrope frissen kötött, hatfilmes szerződésének első projektjéhez Lucas mindent megkapott: pénzt, paripát és alkotói szabadságot – eleinte. A forgatás elején a színészek mellett viccből az egész stáb is kopaszra borotválta a fejét, Robert Duvall könnyen ráérzett a film hangulatára, és a kaszkadőrök is becsülettel elvégezték a dolgukat, köztük az az illető is, aki elképesztő mutatványa után azon akadt ki, hogy az érte aggódó stábtagok berohanása tönkretette-e a jelenetet. Gond eddig egy szál se, a THX 1138 kálváriája csak ezután kezdődött: a stúdiófőnökök prüszköltek az első változat láttán, és Lucasék tiltakozása ellenére újravágatták a filmet. A változtatások tulajdonképpen minimálisak voltak, és a film bukása valójában nem ennek volt köszönhető. Inkább annak, hogy az amerikai közönség ízlésének túl elvont volt, s mai szemmel figyelve is inkább egy hosszan kibontott, absztrakt szimbólumokkal teleaggatott metafora, semmint egy épkézláb narratívájú játékfilm. Pedig bizonyos földhözragadtság még egy disztópikus sci-fi-be is kell – ezt nemsokára megtanulja Lucas. A THX 1138 ugyanakkor meglepően személyes bemutatkozás a rendezőtől, aki nem túl leplezett módon saját szabadulásáról mesél a pokolnak érzett apai vonzáskörből. A film később az American Graffiti és főleg a Star Wars farvizén szert tett valamiféle kultstátuszra, s az elkövetkezendő évtizedek során milliószor idézték egy-egy beállítását, megoldását.

2015-10-10-SW-George-Lucas-portré-1-1972-american-graffiti

Noha a THX 1138 sajátos ellentmondásként egyfajta „kézműves stúdiófilmnek” tekinthető, Lucas szomorúan vette tudomásul, hogy ez a megoldás nem működik. Gary Kurtz biztatására és Coppola ugratására („Úgyse tudsz csinálni egy buta komédiát!” „De tudok.”) azonban nekiállt az American Graffiti tervének. Ismét személyes az élmény, ismét a kamaszkor lázadása a téma, ám ezúttal entellektüel-csomagolás nélkül. Pofátlan, de jóleső nosztalgia, hiteles korrajz és egy különös, alig megfogható melankólia finom ábrázolása teszi a filmet máig maradandóvá. Lucas ezért meg is szenvedett: egy ponton profi írókat szerződtetett, de a leadott munkából hiányzott a lélek, így Lucas kénytelen volt maga megírni a saját sztoriját. Végülis tényleg az övé volt: 50-es évek, rock n’ roll, jampistílus, menő verdák és csajozás minden mennyiségben. Miután az elkészült tervezetet mindenki passzolta, a Universal hajlandónak mutatkozott a finanszírozásra, talán az Easy Rider váratlan sikere és a fiatal nézőközönség megnyerésének szándéka miatt.

amgraf-lucasLucas illúziói azonban itt is gyorsan oszlottak: az eredetileg kinézett forgatási helyszínt gyorsan el kellett hagyniuk az egyik stábtag marihuána-lebukása és a rideg fogadtatás miatt, Harrison Ford (akit ez a film tett fel Hollywood térképére) és Paul Le Mat többször becsípett a forgatás szüneteiben, a stúdió pedig hol az operatőri munkával, hol a különös műgonddal kitalált hangsávval kekeckedett. Költségkímélés céljából a film lelkét, a sztereó hangsávot monóra próbálták alakítani, illetve nem voltak hajlandóak fizetni a felhasznált dalok szerzői jogaiért. Ned Tanen stúdiófőnök szénája már kifelé állt, de azért igyekezett segíteni, ám az első tesztvetítésen a vezetőség botrányt emlegetett. Coppola erre a díszes társaság elé állt, s egy ordítozós dühkitörés csúcspontján elővette csekkfüzetét, és felajánlotta, hogy egyszerűen visszaveszi a filmet, ha a Universal ennyire nem hisz benne. Ez hatott – és a közönséggel megtartott tesztvetítések is, melyek tomboló sikerről számoltak be. Lucasszal a biztonság kedvéért azért még egyszer eljátszották ugyanazt: újravágták a filmjét (szintén elhanyagolható volt a változtatás), megenyhülésükhöz pedig Coppola 1973-as Keresztapa-Oscarja kellett.

Az 1973. augusztusi premier után szép lassan, de masszívan terjedt a film jó híre, olyannyira, hogy az 1 milliós gyártási költségre végül csaknem 55 milliós bevétel jött – és öt Oscar-jelölés. Lucasnak hirtelen több millió dolláros vagyona és igen sok barátja lett Hollywoodban, ám ő ekkor már egy fura, űrben játszódó kalandfilmen törte a fejét…

(Jövő héten folytatjuk.)

Forrás:
Michael Pye, Linda Myles: Mozi-fenegyerekek – Hat rendező, Hollywood mai urai, Gondolat, Budapest, 1983
Robert Schnakenberg: Híres filmrendezők titkos élete – Amit tanáraink soha nem meséltek el, HVG Könyvek, Budapest, 2012
Lichter Péter: George Lucas és az avantgárd – Kísérleti vetítő 9., prizmafolyoirat.com
Köbli Norbert: George Lucas és az egyszemélyes filmkészítés, film.mindennapi.hu

Wikipedia.org

2015-10-10-SW-George-Lucas-portré-1-1972-american-graffiti-2000

A jampistáb (Vanity Fair, 2000)

2 komment

  1. De jó írás, már most olvasnám tovább.
    Ezekről a kezdeti időkről Lucas életéből csak pár dolgot ismertem korábban.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


kilenc × = 45