6

Avatar 2 concept art

A következő Avatar 2017 karácsony érkezik, amelynek konkrét története most még nem ismert. Az eredeti elgondolás szerint 2013 végén indulhatott volna a forgatás és idén már láthattuk volna a kasszasiker második részét, de folyamatosan tologatták az időpontokat. Szóval azért ne vegyünk mérget, hogy a 2017-es év végén beülhetünk a produkcióra. Túl sok friss információ nem látott napvilágot mostanság, viszont Jon Landau producer twitterére kitett egy vázlatot. Sokat nem írt hozzá, csupán annyit, hogy Avatar 2.

avatar
0

Mark Millar szerint az Old Man Logan könnyedén működik más karakterekkel is

wolverineonelasttimeA következő Wolverne film az Old Man Logan 8 részes képregénysorozat történetét veszi alapul. Ebben a hősök évtizedekkel ezelőtt elbuktak, Amerika egyes részeit a szupergonoszok uralják. Wolverine családot alapított, jó ideje nem villantotta meg karmát és inkább fizeti a Hulk “kölyköknek” az adót. De pénze nincs sok, így amikor a vak Sólyomszem felkeresi egy kecsegtető ajánlattal, kénytelen vele menni, hiszen az adót be kell fizetni

Értelemszerű, hogy a képregényben megemlített és felbukkanó karakterek többsége nem lesz benne a filmben, hiszen a Fox a mutánsok jogait birtokolja. Mark Millar az IGN-nek beszélt arról, hogy végső soron a történet során bemutatott figurák nem fontosak a történet szempontjából. „A látogatóba érkező barát lehet akár Küklopsz is, akinek rubin-kvart szemüvege eltörött és így csukott szemmel kell járnia. És persze ragaszkodhat ahhoz is, hogy autót vezetve átvágjon Amerikában. Sok lehetőség van. Például Hulkot lecserélhetjük Haspókra.”

1

Vin Diesel még három Halálos iramban filmet ígér

halalosonelastrideLegutóbb arról lehetett hallani, hogy Halálos iramban 8. (Furious 8) részéhez nehezen találnak rendezőt. Állítólag Vin Diesellel nehéz együtt dolgozni, ugyanis producerként minden egyes apró részletbe bele szeretne szólni. Tehát kapott egy kis negatív hátszelet a franchise, amit Diesel nem hagyhatott szó nélkül és pár órával ezelőtt jelentkezett facebook oldalán.

„A Halálos iramban SAGÁ-nak vannak a világ legjobb rajongói. 2008 óta vagyok a producere a franchise-nak és azóta Ti is velem együtt láthattátok az újabb filmek alakulását. Olyan visszajelzéseket kaptam tőletek, amelyek számomra felbecsülhetetlenek voltak. Köszönöm!

Producertársam, Neal már nagyon szeretné, ha megtalálnák a megfelelő rendezőt a következő filmhez. Számomra a franchise különösen fontos, így nem lehet ezeket a dolgokat csak úgy elkapkodni. Hogy tisztán lássatok: SENKINEK nem ajánlottuk fel a 8. rész rendezését. Még a forgatókönyvet sem mutogattuk.

Az Universal is nagyon jó hozzám, mindig is megbíztak az elképzeléseimben. Igazi családként viselkednek. Megígértem nekik, hogy még elkészítek egy utolsó trilógiát és lezárjuk a sagát.

A következő posztomban be fogom jelenteni a rendezőket.”

Tehát Diesel szerint nincs semmi gond és ugye a bemutatóig is rengeteg idő van. De vajon meddig tudják fokozni a történéseket? Már rég nem a gyorsulásról szól a történet és egyre képtelenebb, de látványos és szórakoztató filmeket készítenek? Lassan tényleg eljutnak odáig, hogy kimennek az űrbe – mondjuk Bruce Willisszel – és megmentik a világot.

0

Mentőexpedíció háttérképek a Mozi Mánia appban

Appra magyar! Közönségdíj nyertes Mozi Mánia app szuper Mentőexpedíció hátterekkel bővítette az alkalmazás Háttérképek menüjét.
A hazai mozikban október 1-én debütál a Mentőexpedíció (The Martian), Ridley Scott új sci-fi mozija, az InterCom forgalmazásában. Matt Damon, Kate Mara, Jessica Chastain és Kristen Wiig főszereplésével készült, mindenbizonnyal hihetetlen látványvilágot a néző elé táró produkcióhoz majd egy tucat, ingyenesen letölthető háttérkép érhető el a Mozi Mánia appban.
A Mozi Mánia app Magyarország egyik legnépszerűbb mozis alkalmazása számos hasznos funkciót kínál a felhasználók számára, az alkalmazás alapkoncepció szerint a legkényesebb filmrajongó igényeit is megpróbálja kielégíteni.
Több, mint 100 hazai mozi aktuális műsora, közel 60 mozi esetén pedig online jegyfoglalási lehetőséget kínál az applikáció. Több száz, akár a legfrissebb filmkritika böngészhető, a MovieAddicts jóvoltából, bevételi, nézettségi adatok érhetőek el az appban. Messze a legnépszerűbb funkció a háttérkép letöltési lehetőség, ahol a most frissült Mentőexpedíció hátterek mellett közel 300 filmes kép között lehet böngészni.
A Mozi Mánia app elérhető az App Store és a Google Play áruházban is.
 hatterkep1

Olvasd tovább

5

Stb…

00tron3Garrett Hedlund úgy gondolja, hogy a Tron 3 megvalósulására még mindig van esély.

Matt Damon azt mondta, hogy Christopher Nolan megkeresné, hogy csinálják meg a Fenegyerek filmet, ő biztosan benne lenne.

Úgy tűnik, hogy lesz folytatása a Shaun, a bárány animációnak.

Állítólag október 26-án, a Supergirl sorozat reklámszünetében leadnak egy újabb Batman v Superman előzetest, majd a Gotham szériánál is lemegy egy másik trailer.

Sigourney Weaver szintén cameo-zni fog a Szellemirtók rebootban. Olvasd tovább