8

Mission Impossible: Titkos nemzet (Mission Impossible – Rogue Nation)

missionimpossibleposter

Réges-régen, amikor még csak össz-vissz két csatorna között lehetett válogatni, nem igazán tudtuk, hogy a határokon kívül milyen sorozatokat kedvelnek az emberek. Persze azért itthon is vetítették néhányat, de amerikai szériákat csak elvétve lehetett találni a kínálatban. Ám nem panaszkodott senki a Derrick, Tetthely vagy Az öreg miatt. Majd idővel szépen besorjázott az X-Akták, a Knight Rider és megérkezett a Mission Impossible is, ahol Jim és csapata (persze, hogy vállaltak mindent) megoldottak jó néhány ügyet.

A 90-es években Tom Cruise-szal (aki akkor mindent sikerre vitt) elkészült a filmváltozat és Mission Impossible immáron 5. felvonásnál jár. Szép, szép, hiszen anno úgy tűnt, hogy John Woo irányításával vakvágányra terelődik, ahonnan csak Brad Birddel tudott szó szerint kitörni a franchise. És hát Christopher McQuarrie is szépen megoldotta a rá bízott feladatot.

missionorveny

Hunt jó néhány hónapja próbál a Szindikátus bűnszervezet nyomára bukkanni, ám közbeszól Alan Hunley, aki eléri, hogy feloszlassák az IMF-et. Hunt inkább saját feje után megy, ami egyenlő azzal, hogy céltáblát fest a hátára és a CIA célba vegye. De nem hiába volt az egyik legjobb ügynök, elboldogul ő saját maga…egy ideig.

Megszokott, hogy minden egyes résszel megpróbálnak valami újat mutatni, újat kitalálni, eddig nem látott helyzeteket, minden eddigit felülmúló akciót prezentálni. Így a Halálos iramban esetében is egyre szédítőbb tempót prezentálnak és már régen nem a realitás talaján mozognak (ami azért nem túl nagy probléma), a Transformersből pedig inkább reklámfilmet csináltak, ahol a dinóbotok csak közönségcsalogató szerepet töltöttek be. A Mission Impossible-ben természetesen újabb lehetetlen feladatot kellene megoldani, úgy, hogy a néző közben ne ásítozzon.

McQuarrie viszont szembement a megszokottal. Miért találjon ki mást? Miért ne lehetne a korábbi részekben látottakat egybegyúrni? Igen, ebbe is beletörhet bicska. De azért McQuarrie nem az az ember, aki egykori sikeréből él. Azaz a Közönséges bűnözők után sem égett ki. Ő is azt a hőst mutatja be, aki akkor sem adja fel, amikor már-már minden ellene szól. Akkor is dacosan tör előre, ha nem alakulnak a legsimábban az akciói. Tehát a korábbi részekhez hasonlóan Hunt most is nagy kalamajkába keveredik és habár hasonlóképpen lehetetlen feladat áll előtte, de mégsem látszik lerágott csontnak a történet.

Egészen jó ötletekkel megspékelt filmről van szó, amely olajozottan halad előre és egy pillanatra sem válik nyögvenyelőssé. Az akciójelenetek látványosak, tempósak, végig követhetőek, úgyszólván nem próbál nagyot markolni és amit bemutat, azt normálisan teszi. E mellett a karakterekre is odafigyelnek. Leginkább Rebecca Fergusonra, akinek nem csak a kötelező jó csaj szerepe jut. Határozott, kemény és nem is igazán lehet tudni, hogy mi jár a fejében, milyen játékot űz, kinek az oldalán áll. De rajta kívül is akad pár személy, akiknek nem lehetünk biztosak szándékaiban.

Sajnos csak a Szindikátust hagyták figyelmen kívül. Ha már egy anti-IMF-ről van szó sokkal többet is megérdemelt volna a bemutatása és működése. Pár rossz arcú kemény legényen és Sean Harrisen kívül bizonyára lett volna még mit elmondani róla (esetleg a játékidő miatt kivagdostak ezt-azt?). Viszont az MI5 így is teljesen szórakoztató, vicces, akciódús minőségi munka, ami inkább kémfilmes hangulatra erősít rá. Természetesen felcsendül a klasszikus zene és nem erőlteti túl a maszkhasználatot (mint John Woo). 85 %

imdb: 7,9
rottentomatoes: 93 %

Eddigi bevétel: 152 millió dollár

0rf2

0rf3

0rf4

8 komment

  1. Bizony, klassz film lett!!!! 🙂 És ha kicsit felvághatok, ott néztem meg, ahol Tom Cruise a londoni bemutatót tartotta. 😀

    • Engem már egyszer lehurrogtak hogy ne vágjak már fel ilyenekkel 🙂
      Én az O2 Arénában néztem a Sky Superscreen-en. 🙂 Meg aztán Enfield-en mert csak ott van IMAX-es Cineworld (nekem meg arra van bérletem)

  2. Spoiler
    Akkor most Alec Baldwin a kezdetektől kezdve Huntékkal volt vagy csak a végén találták ki ezt a mesét?

    • Spoiler
      Szerintem nem volt velük. Rendszeresen gépre kötötte Benjit, hogy faggassa, egyetlen szóval sem utaltak rá, hogy mellettük állna. A végén meg ugye belátta, hogy úgy jöhet ki jól, ha az IMF mellé állt, meg ugye feljebb bukott.

  3. Érdemes megnézni a klasszikus MI sorozatot is (1966-72). Az első szezon a legjobb, ott még nem a nemlétező műszaki eszközök és maszkok dominálnak, hanem realisztikusabb a dolog. Érdekesség, hogy az első szezonokban szinte minden rész külföldi bevetés, az utolsó talán két szezon viszont szinte csak Amerikában játszódik, és a Szindikátus emberei ellen harcolnak.

  4. Meglepően jó lett, nem is gondoltam volna, hogy Cruise lazán hozza a megszokott színvonalat. McQuarrie rendezői stílusa is csiszolódik, pörgős M:I best of az egész film, néhány vicces önpoénnal és kevés újdonsággal. A legnagyobb nyereség pedig Rebecca Ferguson, szerintem ő most berobbant a hollywoodi A-ligába.

  5. Én is szeretném elmondani a véleményemet a filmről. Szerintem az eddigi legjobb Mission film, holtversenyben az előző résszel, vagyis sikerült tartani a színvonalat! Kicsit túl van bonyolítva a történet, meg az akciók is rendkívül pörgősek – az ember csak kapkodja a fejét – de végül is érthető minden. Ráadásul kapunk egy olyan erős nőalakot (Rebecca Ferguson) Tom Cruise mellé, amilyet régen láttam. Illetve nem is, az új Mad Mad-ben is ugyan ilyen erős volt Charlize Theron! Úgy látszik ilyen időket élünk, a nők végre egyenrangú társai a férfiaknak. Én nagyon örülök ennek! Egyébként tudtátok, hogy Hámori Gabriella is esélyes volt erre a szerepre? De végül nem ment el a meghallgatásra, mondván úgysem fogja megkapni a szerepet. Hát igen, mondjuk a Rebecca Ferguson is kivette ám a szerepét az akciózásból, amihez azért komoly fizikai állóképesség kell!
    Ezen kívül jó a humora a filmnek, szerepel benne minden korábbi főbb szereplő (Ving Rhames is többet van jelen, aminek külön örültem!), és ebben a filmben kapunk végre egy emlékezetes főgonoszt is! A legjobban sikerült jelenet egyértelműen az operaházban játszódó scéna, ott egyenesen Hitchcock-i magasságokban jár a film! Összességében remek film, messze nem csak Tom Cruise-rajongóknak ajánlanám. Idén sok jó film van. Ez is az.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *