Mission Impossible: Titkos nemzet (Mission Impossible – Rogue Nation)

Réges-régen, amikor még csak össz-vissz két csatorna között lehetett válogatni, nem igazán tudtuk, hogy a határokon kívül milyen sorozatokat kedvelnek az emberek. Persze azért itthon is vetítették néhányat, de amerikai szériákat csak elvétve lehetett találni a kínálatban. Ám nem panaszkodott senki a Derrick, Tetthely vagy Az öreg miatt. Majd idővel szépen besorjázott az X-Akták, a Knight Rider és megérkezett a Mission Impossible is, ahol Jim és csapata (persze, hogy vállaltak mindent) megoldottak jó néhány ügyet.

A 90-es években Tom Cruise-szal (aki akkor mindent sikerre vitt) elkészült a filmváltozat és Mission Impossible immáron 5. felvonásnál jár. Szép, szép, hiszen anno úgy tűnt, hogy John Woo irányításával vakvágányra terelődik, ahonnan csak Brad Birddel tudott szó szerint kitörni a franchise. És hát Christopher McQuarrie is szépen megoldotta a rá bízott feladatot.

Hunt jó néhány hónapja próbál a Szindikátus bűnszervezet nyomára bukkanni, ám közbeszól Alan Hunley, aki eléri, hogy feloszlassák az IMF-et. Hunt inkább saját feje után megy, ami egyenlő azzal, hogy céltáblát fest a hátára és a CIA célba vegye. De nem hiába volt az egyik legjobb ügynök, elboldogul ő saját maga…egy ideig.

Megszokott, hogy minden egyes résszel megpróbálnak valami újat mutatni, újat kitalálni, eddig nem látott helyzeteket, minden eddigit felülmúló akciót prezentálni. Így a Halálos iramban esetében is egyre szédítőbb tempót prezentálnak és már régen nem a realitás talaján mozognak (ami azért nem túl nagy probléma), a Transformersből pedig inkább reklámfilmet csináltak, ahol a dinóbotok csak közönségcsalogató szerepet töltöttek be. A Mission Impossible-ben természetesen újabb lehetetlen feladatot kellene megoldani, úgy, hogy a néző közben ne ásítozzon.

McQuarrie viszont szembement a megszokottal. Miért találjon ki mást? Miért ne lehetne a korábbi részekben látottakat egybegyúrni? Igen, ebbe is beletörhet bicska. De azért McQuarrie nem az az ember, aki egykori sikeréből él. Azaz a Közönséges bűnözők után sem égett ki. Ő is azt a hőst mutatja be, aki akkor sem adja fel, amikor már-már minden ellene szól. Akkor is dacosan tör előre, ha nem alakulnak a legsimábban az akciói. Tehát a korábbi részekhez hasonlóan Hunt most is nagy kalamajkába keveredik és habár hasonlóképpen lehetetlen feladat áll előtte, de mégsem látszik lerágott csontnak a történet.

Egészen jó ötletekkel megspékelt filmről van szó, amely olajozottan halad előre és egy pillanatra sem válik nyögvenyelőssé. Az akciójelenetek látványosak, tempósak, végig követhetőek, úgyszólván nem próbál nagyot markolni és amit bemutat, azt normálisan teszi. E mellett a karakterekre is odafigyelnek. Leginkább Rebecca Fergusonra, akinek nem csak a kötelező jó csaj szerepe jut. Határozott, kemény és nem is igazán lehet tudni, hogy mi jár a fejében, milyen játékot űz, kinek az oldalán áll. De rajta kívül is akad pár személy, akiknek nem lehetünk biztosak szándékaiban.

Sajnos csak a Szindikátust hagyták figyelmen kívül. Ha már egy anti-IMF-ről van szó sokkal többet is megérdemelt volna a bemutatása és működése. Pár rossz arcú kemény legényen és Sean Harrisen kívül bizonyára lett volna még mit elmondani róla (esetleg a játékidő miatt kivagdostak ezt-azt?). Viszont az MI5 így is teljesen szórakoztató, vicces, akciódús minőségi munka, ami inkább kémfilmes hangulatra erősít rá. Természetesen felcsendül a klasszikus zene és nem erőlteti túl a maszkhasználatot (mint John Woo). 85 %

imdb: 7,9
rottentomatoes: 93 %

Eddigi bevétel: 152 millió dollár