25

Terminator: Genisys

terminator

Jön! Megállíthatatlan. Egyetlen cél vezérli, programozásának megfelelően ki kell iktatnia a célszemélyt. Nem állíthatja meg pár tucatnyi golyó, nem fékezi meg a fal sem. El lehet menekülni, el lehet bújni, de fáradhatatlanul keres és kutat. Nincsenek érzései, nem érez szánalmat, se könyörületet. Durván félelmetes volt látni, ahogy a Terminátor a beletáplált „ösztönök” szerint Sarah Connor nyomába eredt. James Cameron csúcsra járatta a feszültséget, filmje nem hiába lett klasszikus és nem meglepő, hogy később többen merítettek művéből. Az Ítélet napja után talán jobb lett volna, ha békén hagyják a halálosztó gépezetet, de továbbra is erőltették.

terminatorg2

Legalább a negyedik felvonásra eljutottunk a jövőbe, amely nem volt sem izgalmas, sem emlékezetes, de egy látványos, szórakoztató sci-finek nagyon is megfelelt. A gigabüdzsét a befolyt bevétel mellé rakva látható volt, hogy tényleg ideje lenne a további ötleteket félretenni, ha úgy nem megy, hogy visszakanyarodjanak az első filmhez és csak kevés összegből gazdálkodjanak. Vagy a megszokott nevekkel és karakterekkel szakítva össze lehetett volna hozni egy spin offra valót. E helyett itt a Genisys, amelyből sikerült végképp kiiktatni mindazt, ami Cameron klasszikusát emlékezetessé tetté.

2029-ben Connor végső csapást mért a Skynetre. De mielőtt még sikert aratna egy T-800-as visszamegy 1984-be. Az Ellenállás vezére (Jason Clarke) legmegbízhatóbb katonáját, Kyle Reese-t (Jai Courtney) küldi a beszivárgó gépezet után. Ám a múltban a T-1000-es veszi üldözőbe, majd feltűnik a színen Sarah (Emilia Clarke), aki láthatóan nagyon is tisztában van vele, hogy üldözik, eléggé felkészült, sőt van egy saját terminátora (Arnold Schwarzenegger), amely 9 éves kora óta neveli. Nagyot néz Kyle, vele együtt csodálkozunk mi is. Mi ez a kavarodás? Majd mindezt próbálják tetézni még egy időutazással és várjuk a magyarázatot.

terminatorg1

Az információkat, amelyeket nem hajlandóak megadni! Ám először is el kell mondanom, hogy a marketingesekre ráférne egy alapos fejmosás. Nem tudom, hogy a stúdió miért engedélyezett olyan anyagok közzétételét, amely inkább egy B-film látszatát keltette vagy befejezetlen, félkész, béna effektek voltak láthatóak. Ezen kívül lett volna egy-két meglepetés a játékidő alatt, de az előzetesekben és a vagy 85 tv spotban ellőttek. De ki küldte el Sarah-hoz 9 éves korában a T-800-ast? És a T-1000-es hogyan került a múltba?

Alan Taylor sorozatrendező a Thor: Sötét világával is egy teljesen átlagos, gyorsan feledhető filmet készített. A Genisys után talán jobb lenne, ha visszatérne a tévés projektek világában. Egyszerűen képtelen megidézni a Terminator hangulatát, és az első két felvonásból behozott jelenetek és karakterek sem töltenek el nosztalgiával. De az akciójelenetek terén sem sikerül maradandót alkotnia, a jövőben zajló háborútól kezdve a féktelen buszos száguldáson át a repülőgépes üldözésig minden totálisan középszerű, ötlettelen és… sajnos unalmas. Nem lehet érezni a tét nagyságát és aggódni sem lehet a karakterekért.

0tgec

Apropó, színészek. Emilia Clarke-ból bárki kinézi, hogy képes eljátszani egy rettenthetetlen harcos amazont. Csak éppen Sarah Connorként meglepően gyenge és erőtlen, Linda Hamilton T2-ben mutatott „girl power” figurájához képest durván semmilyen. Jai Courtney-t meg végképp nem hasonlítanám Michael Biehn-hez, mert a billentyűzeten pötyögés helyett csak percekig nem csinálnék mást, csak folyamatosan legyintenék. A Sarah és Kyle közötti (hogy is mondjam) civódás pedig még viccesnek sem mondható. Arnold Schwarzenegger pedig Arnold Schwarzenegger, ő bármikor képes elhiteti, hogy kőkemény alak. Az Öreg vagyok, de még vagyok visszatérő szöveg Halálos fegyver „Túl öreg vagyok ehhez” mondatához hasonlítható.

A Genisys hangulata csak nyomokban hasonlít a régi Terminatorokhoz. Habár a tempó lendületes, de ezen kívül Schwarzeneggert lehet kiemelni pozitívumként. Kissé olyan a film, mintha valakinek lett volna egy-két ötlete, amelyet az egykori produkciók előtti tisztelgésnek nevezhetett, és e köré húztak fel egy sztorit. Érezhető, hogy a folytatásban reménykednek, ezért sem válaszoltak meg pár kérdést. De a végeredmény láttán nem kellene erőltetni a következő részt.

imdb: 7,1
rottentomatoes: 27 %

Büdzsé: 155 millió dollár

25 komment

  1. Be kell vallanom kellemesen csalódtam, sokkal jobb mint gondoltam, le vagyok nyűgözve. A film kivitelezésével semmi baj, az viszont baj hogy nem a jövőben vagyunk, hanem ismét a múltban és ismét időutazások vannak, mikor ott kellene már maradni a jövőben. Az viszont hatalmas jó pont a film javára, hogy újfajta terminátort találtak ki, aki még T-X nél is erősebb és halálosabb, na és személyesen találkozni a Skynettel, és az ő kivitelezése is szuper. Szóval összességében a film kiváló, de bárcsak a jövőben játszódott volna végig!

    Más. Az jól hangzik hogy trilógia lesz, de a készítők megfeledkeznek arról, hogy ebben a filmben elpusztították a Skynetet mielőtt megszületett volna, tehát nincs többé Skynet, így nincs ítélet napja satöbbi-satöbbi. Szóval szerintetek hogyan lehetne folytatni?

    Egyébként kiváncsi lennék rá mi lenne ha az ember ellenállók nem csupán T-800 asokat tudnának elfogni és átprogramozni, hanem el tudnának kapni T-1000 est vagy T-X et is, és őket átprogramozni és ők lennének főhősök…….

    Egyébként valamit nem értettem a filmben. Ki küldte vissza a terminátort hogy megvédje a gyerek Sarah Connort? Tudja valaki?

    • Ne számíts trilógiára, tuti nem csinálják meg. Bukta lesz és még örülök is neki. Részemről csúnyán elcseszték. A válaszokat meg majd egyszer megtudjuk.

  2. Bár a történet itt teljesen lezártnak tekinthető, ha lesz hatodik rész, remélem ott már végleg a jövőben maradnak.

    • Egyértelműen nem nézted meg a stáblistás jelenetet. Nincs itt még lezárva semmi.
      Továbbá számos dolog direkt nincs megmagyarázva, azt a folytatásokra szánták. Pl. hogy ki küldte vissza az öreg Schwarzit.

  3. Azért az elég nagy szégyen egy terminátor-filmre nézvést, hogy Schwarczi benne az egyetlen működő karakter, és ő a szíve az egésznek – gép létére. Olyan ez a Genisys, mintha egy T1-2-ből összezagyvált fan fiction-regény gyatra megfilmesítését láttam volna.
    Emilia Clarke csókos szájú, babaarcú amazonként nem igazán hiteles (hiába keménykedik végig), Jason Clarke fapofákat vág, és akárcsak a többi színész, instruálás híján nem igazán tudja, mit is kéne csinálni. Jai Courtneyről pedig kijelenthetjük, hogy igazi franchise-gyilkos: a Die Hard után valószínűleg a Terminator-filmeket is kinyírta jelenlétével.
    Schwarczi jó, néhány poén ül, de összességében egy hatalmas káosz az egész. A 3. rész minősíthetetlen volt, a 4. rész legalább próbált univerzumot tágítani, de ez…

    • Na, te vagy a tipikus példája annak, aki nem tudja csak az első két film tükrében nézni ezt a filmet.
      A JJ féle Star Trek szerinted pl. jó, pedig az pont ugyanilyen szinten gyalázza a régi dolgokat, ugyanilyen kacifántos marhaságokkal.
      Érdekes, hogy a Treknél még elsőre úgy voltamvele, hogy elmegy, másodjára viszont szebvedés volt, merrt tisztábban látszott a sok hülyeség amit elsőre a látvány meg a tempó még eltakart.
      A Genisysnél meg pont fordítva volt, elsőre kiakadtam én is, de aztán más szemmel néztem újra, és úgy már szórakoztató volt. A maga középszerű jellegtelen módján persze.
      Ebből is látszik, hogy minden fejben dől el. 😀

      • Az apró különbség az az ST-reboot meg ez között, hogy Abrams tud rendezni, és volt egy koncepciója, amit következetesen végigvitt, Alan Taylor meg nem, ráadásul hulladékot toltak be alája (forgatókönyv stb.).

        • Az igaz, hogy egy fokkal JJ jobb rendező, de csak ő is egy vízió nélküli iparos. Ha kap jó forgatókönyvet, akkor képes tisztességes filmet csinálni, de ennyi. A Trek forgatókönyve egy szintű a TG-vel, a színészek jobbak. Amiben rosszabb a Trek, hogy az pont a “koncepció”, hogy direkt kiölt belőle mindent, amitől a Trek Trek volt, és csinált belőle, egy egynyári popcorn mozit ,azoknak, akiket addig nem is érdekelt a Trek. Le is nyilatkozta a nyomorék, hogy nem is szerette igazán a Treket. Így aztán paprikás krumpliból csinált mekis hamburgert. Köszi. Pedig elvolt a hamburgerzabálók nélkül is franchise 45 évig. (A mélypontot elbizakodott hanyagság okozta.)
          A TG esetében az imdb-s pollok szerint 10-ből 7-8 ember azt mondja, hogy ez a rész áll legközelebb a cameroni filmekhez. Maga Cameronis ezt mondja. Persze ettől csak ez is egy hibákkal teli iparos munka, és ennél ezerszer jobb filmet kellett volna csinálni. De ezzel legalább el lehet lenni az előző kettőhöz képest.

          • Én bíztam benne, hogy jó film lesz, pláne, hogy Cameron is ezt mondta. De úgy látom, hogy egyáltalán nem hasonlít az első kettőhöz. Pár jelenetet, momentumot beletettek, de még azok sem ébresztettek nosztalgikus hangulatot és nem tudtam azt mondani, hogy emlékezetes. Már a Thor 2-nél is látszott, hogy Alan Taylornak nincs stílusa, a Terminatornál meg végképp bebizonyosodott, hogy jobb, ha marad a sorozatoknál.

    • Na igen, Emila Clarke. Majdnem azt írtam az irományomban, hogy Linda Hamilton Sarah-ja kettétörte volna gerincét, majd letuszkolta volna a torkán.

      • Érdekes ez, mert a mai napig nem értem a Thor 2 utálatot. Nekem komolyan az az egyik kedvencem a Marvel filmek között. Pár hónapja direkt azért néztem újra, hogy megbizonyosodjak afelől, hogy nem csak rosszul emlékszem. És nem változott a véleményem. Egyszerűen nem értem mitől lenne olyan rossz. Van 1-2, ami jobban átgondoltabb az tény, de simán a jobbak között van. Az összes Pókembert veri simán például. Egyik Marvel film se ér többet puszta szórakoztatásnál különben.

        Ami a Termonator szériát illeti, igazából mindegyik film teljesen más, az első kettő is totál más kategória. Hasonlítani így eleve nem necces. Cameron értette azt, hogy mitől működik a dolog, hisz az ő víziója az egész, ezért odafigyelt a részletekre, törekedett a realizmusra, jók voltak az akciók, és fantasztikus a filmzene. De amúgy az első kettő is tele van hibával, csak nem foglalkozunk vele. A youtubeon van egy videó, amiben 130 hibát találtak a T2-ben, amiknek egy része erőltetett, de azért van, ami üt jócskán.
        Szóval, mint mondtam, sok múlik a hozzáálláson. Aki gyerekként látta filmeket, máshogy áll hozzájuk. Ezek olyan szintű filmek voltak, amik beleivódtak az emberbe. Mai szemmel újranézve, voltak homlokráncolós részek a T2-ben, pedig volt mikor Top 3-as film volt nálam,. Jó sokáig.
        Nekem azért tetszik az új rész, mert eleve lezártam magamban az első két részt. Ez egy what if jellegű gondolatjáték, amit el kell vonatkoztatni az első kettőtől. Ha így nézzük működik, nem egy magas szinten, de ,működik. Szórakoztat. Az első kettőhöz nem szabad hasonlítgatni, a fasorban sincs azokhoz képest. De az utolsó kettőhöz lehet, na azoknál viszont jobban működik Terminator filmként. 21 ezer szavazat után 7.1 az imdb-n. Megy még lentebb valamennyit biztosan, de nem nagyságrendileg, a katasztrofális szinttől messze van. A magas elvárások miatt van a magas utálat. Maradjunk annyiban, hogy a kiválótól igen messze van, de ez az első Terminator film, amin én képes vagyok többször is szórakozni 24!!! év óta, ha elvonatkoztatok attól, milyennek kellett volna lennie valójában. Az előző kettő erre se volt jó.

          • A Thor 2 nekem egy nézhető, de egyáltalán nem emlékezetes folytatás, ami sokat köszönhet Tom Hiddlestonnak. Abban sem tudok kiemelni egyetlen emlékezetes harcot sem, sőt a főgonosz sem volt félelmetes. Abban egyetértek, hogy a Raimi Pókembereit veri:)

            Én nem úgy ülök le egy filmet megnézni, hogy utálni fogom és jól le fogom húzni:) Én fizetek a jegyért (nem tudok eljárni sajtóvetítésekre) és azért cserébe szeretnék jó filmet látni. Úgy gondoltam, hogy ha egy korrekt akciókkal teli, szórakoztató produkciót fogok látni, amin nem unatkozom, akkor örülni fogok. De olyanokat ásítottam film közben…

  4. A legjobban attól féltem, hogy ez nem folytatás lesz hanem újraindítják az egészet, örülök hogy tévedtem, az időutazások és a jövő helyett jelenben játszódás ellenére tényleg folytatás. Ennek örültem.

  5. A 3.-4. Résznél jobb, de a folytatásra már tényleg nem kéne erőltetni. Az akciójelenetek tényleg sablonok voltak 0 akcióval. A t1000 higanyszerűsége a film legemlékezetesebb pontja számomra.

  6. Most jövök a moziból. Másodjára néztem meg.
    Azt hiszem, ez tipikusan az a film, amit többször is meg kell nézni, hogy megfelelő kép alakuljon ki az emberben róla. Olyan iszonyatosan nagy a Cameron-féle elődök súlya, hogy mindenképpen olyan plusz elvárásokkal ül be rá a legtöbb ember, ami lehúzza a filmélményt már előre, főleg, ha nem pont azt kapuk, amit előzetesen elképzelünk. Ráadásul itt még meg volt fejelve ez embertelenól elbaszott marketinggel is, ami miatt már a fél net előre utálta, de legalábbis lesajnálta a filmet. És sokan meg is őrizték ezt az attitűdöt a film alatt is. Nagyon sokat számít ez. Észrevettem már nemegyszer magamon pl., hogy az sokat számít kivel nézek meg egy filmet. Ha valaki negatív hozzá, az én véleményem is negatívabb sokszor. Szóval ezt is bele kell számolni a véleményekbe valamilyen szinten, legalábbis szerintem. A rossz marketing miatt itt már őrjöngtek egyes “rajongók” előre. Elég csak megnézni az imdb-s fórumokat.
    Emiatt is szeretném jelezni már most, hogy a kész filmben ezerszer jobbak a trükkök, mint amik az előzetesben voltak. Kivéve talán a helikopteres részt. A 84-es részek alatt pedig Schwarzi végig fiatalítva van, amit az előzetesek jó része még nem mutatott.
    Erről ennyit.
    Ahogy én látom, háromféleképpen lehet megközelíteni ezt a filmet.
    1. Lehet szigorúan az első két “szent” filmhez mérni mindent. Ebben az esetben garantált a csalódás. Cameron tudja hogyan kell összerakni egy filmet, még ha vannak is gyenge pontjai neki is, különösen mostanság. Ráadásul az egész az ő víziója, ő tudta, mit és hogyan akar. Mindenki más csak utánozni próbálja, mármint a folytatásokban. De úgy tűnik senki sincs, aki értené Hollywoodban, mitől működött az első két film annyira jól. Már azon is látszik pl., hogy senki se szerződtette le újra Bred Fiedelt, pedig az ő ikonikus zenéje legalább annyira alap kéne hogy legyen, mint Schwarzi. Lehetne ragozni még sokáig mitől olyan jó az első kettő, de ez túl szerteágazó lenne. Azért megjegyezném ezen a ponton, hogy most újranézve azért a T2 is necces helyenként, a két nap alatt kvázi apa figurává alakuló és vicceket pufogtató terminátorral. Logikai hibák is vannak bőven mindkét Cameron filmben, de ezzel együtt is lehengerlő mind a kettő a mai napig. Azért is fontos ezt megemlíteni, mert a sok hiba a folytatásokban azért feltűnőbb, mert s egyszerűen csak rosszabbul lettek összerakva a filmek, sok mindent eleve nem értve, átlagos blockbusteri szinten gondolkozva. A Cameron filmekben is vannak problémák bőven, csak egyszerűen működik a varázs, és nem érdekli az embert.
    A TG ugyanúgy jóval gyengébb mint emiatt, mint a T3 és a T4, tehát aki az első kettő szintjét várja az garantáltan utálni fogja a filmet. A három folytatás teljesen más, mások a hibák, de erről majd lentebb.
    2. Lehet úgyis nézni a Genisys-t, hogy elvonatkoztatunk az a cameroni elődöktől, és “átlagos szemmel” egy szimpla nyári blockbusterként tekintünk az egészre. Ha így nézzük a filmet, sokkal jobban járunk, mert pont olyan, mint a mostani kikapcsolt agyat igénylő látványfilmek nagyja. Ha valaki nem fétis szinten imádja az első két részt, vagy legalábbis zárójelbe tudja tenni azokat, simán fogja tudni élvezni ezt a filmet. Így nézve teljesen egy kategória pl. a Jurassic Worlddel. Egyik se egy maradandó alkotás, a múltból próbál élni mind a kettő, de lehet rajtuk szórakozni, ha nem várunk túl sokat (mondjuk erre már be is van kondicionálva a mai nézőközönség erősen), aztán el is lehet felejteni őket szépen. Én mondjuk speciel a TG-t jobban élveztem másodjára, mint a JW-t
    3. A harmadik kategória versenyzői járnak a legjobban. Ők a Schwarzi rajongók, akik számára plusz élményt jelent az, hogy ő van a vásznon, pláne, hogy terminátorként. Schwarzi simán hozza azt amit kell, egyértelműen ő a legjobb az egész filmben. Én ebbe a kategóriába esek, így én simán élveztem a filmet. Igaz valójában csak másodjára. Az első nézést még aláásta az, hogy az első két rész szintjét reméltem. De másodjára már tudtam mire számítsak, és így már felszabadultabban néztem. Meg fogom nézni harmadjára is eredeti nyelven.

    Milyen is maga a film akkor? Abszolút nemhibátlan, sőt. De a három folytatás közül egyértelműen ezt lehet a leginkább újranézni. Hasonlítsuk össze a folytatásokat. Pontosabban a hibáikat.
    T3 Számomra ez egy katasztrófa, bár szerencsétlen amiatt is, hogy a T2 után kellett jönnie, amikor még csúcson voltak az elvárások. Éjféli előadáson láttam, előre vetem rá két időpontra jegyet, de annyira kiakadtam rajta, hogy el se mentem másodjára. A történet még nem is lenne rossz, de rossz a casting, gyenge a zene, persze logikátlanság mindenütt, de ami végképp tönkreteszi számomra az az iszonyatosan suta és debil humor. Hiába vannak benne jó dolgok is, két percenként van benne olyan jelenet, hogy falat kaparom. Képtelen vagyok végignézni. Egy rajongó csinált belőle egy olyan változatot, amiben kivágta a hülye, vagy értelmetlen dolgokat (amennyire lehetett), így lett belőle egy 70 perces film, azt még úgy nagyjából végig lehet nézni.
    Salvation. A sötét tónus jó, az ötlet is, hogy a jövő háborút mutassuk be. Csak kár, hogy amit látunk annak nem sok köze van a cameroni jövőképhez. Olyan robotok vannak benne pl. ami a transformerst idézi és nem egy terminator filmbe valók. Hülyeség persze itt is van bőven, a zene itt is jellegtelen, a casting egész jó lenne, de egyszerűen valahogy érdektelen az egész. Semmi maradandó nincs benne.
    És akkor nézzük ezek után a Genisys-t. A zene itt is jellegtelen, legalább a vége főcímre elővették a T2 főcímzenéjét átdolgozva. Casting alig jobb, mint a T3 szintje, de legalább nem irritáló, mint abban. Jai Courtney persze a leggyengébb láncszem, a többiek so-so. A logikát itt is el lehet felejteni, de szerencsére debil hülyeségből kevés van, mint pl. mint mikor Schwarzi belerepül a helikopterbe. Az alapvető probléma az, hogy hiányzik vagy 30 perc a filmből, ami a karakterek alaposabb bemutatására kellett volna, valamit sok eseményt is jobban meg kellett volna ágyazni. Ez első nézésnél zavaróbb, mikor még nem tudod mi jön, és kevés a nyugodtabb mélyebb átvezető rész. Néhány dolog szándékosan van homályban hagyva, elvégre ez egy trilógia első darabja lenne, mindenféle időutazós paradoxonnal megspékelve. A rendezés is összességében is karakter menetes, pont mint a Jurassic World megint. Ebből látszik, hogy messze nem klasszikus darab ez. Mégis a három folytatásból ezt mondanám a legjobbnak, mert legalább feszes tempójú, de nem csak nettó akció, hanem sztori is van szerteágazó. Ami ugyan több kifejtést igényelt volna, (Hobbit mércével legalább 6-8 órás film lett volna), mint ahogy a karakterek ábrázolása is elnagyolt, de azért így is élvezhető a dolog. Zsúfolt a film kissé, pont mint az Ultron kora, csak ott legalább több rendezői és színészi tehetség, na meg filmbeli időkeret állt rendelkezésre.

    Összességében aki szereti Schwarzit, szeretne látni némi terminátoros akciózást, de csak szórakozni akar, nem klasszis szintet elvárva, szigorúan kikapcsolt aggyal, annak ajánlani tudom a filmet. Minden hibájával együtt ez az eddigi legélvezetesebb nem Cameron terminátor film. Ezt a filmet egy extraként kell kezelni, amolyan gondolatjátéknak a terminátor univerzumban, nem azt kell nézni mit gyaláz vagy nem gyaláz az eredeti filmeken, és akkor simán lehet rajta jól szórakozni. Mint például egy Alien vs Predator vs Teriminator képregényen. 😀 Jó lenne persze egy újabb klasszikust látni, de a mai hollywoodi szint sajnos az ez. (Lásd Star Trek, Man Of Steel, Spider-Man, stb.)
    Én adok rá egy 7 pontot. Egyik idei látványfilmen se szórakoztam ennél számottevően jobban. Avengers, Mad Max, Jurassic World, Terminator. Papiron rohadt jó filmes évnek néz ez ki, főleg a Star Warssal együtt majd. Valahogy igazi klasszikus szintű alkotás mégse született az idén a blockbusterek között. Persze nem olyan meglepő ez a mai marketing vezérelt filmek korszakában.

    • Köszi, hogy leírtad a véleményed.
      Szerintem én képes vagyok úgy megnézni egy filmet, hogy nem gondolok az előző részekre. Pl a Mission Impossible első két felvonását rühelltem, de a harmadik nagyon bejött. És nem kérem számon a Halálos iramban filmeken sem, hogy nincs már benne versenyzés. Ám a Terminatort pont azért kedvelte mindenki, amit az első bekezdésben leírtam. Ez egy halálosztó gépezet, ami megy előre rendületlenül, nem áll meg, nem pihen. Azt hiszem, hogy jogosan várom el, hogy ne csak egy sima popcorn filmet kapjak, hanem egy izgalmas akciót. Mellesleg nekem a negyedik is bejött, mert McG egy szórakoztató és lendületes filmet rendezett, ahol már tényleg érezhető volt, hogy próbálnak szakítani az időutazással, a múlttal, inkább a jövőre koncentrálnának.

      • ” Ám a Terminatort pont azért kedvelte mindenki, amit az első bekezdésben leírtam. Ez egy halálosztó gépezet, ami megy előre rendületlenül, nem áll meg, nem pihen. ”
        Mondom, hogy nem tudsz elvonatkoztatni az első két résztől. 🙂 Pedig igazából ez már a második részben se nagyon volt ez igaz. Már ott is elpuhult a Schwarzi karakter kemény két nap leforgása alatt. Itt meg azt láttunk, milyen több mint tíz év “idomítás” után.
        Ez egyébként, ugyanaz a problémakör, amiért sokan a JW-t utáják sokat. Hisz az milyen már, hogy idomított raptorok voltak? 😀 Blaszfémia.:D
        Ja, meg Ultronnak is egy kőkemény gyilkológépnek kellett volna lennie, helyette csak egy kattant elégé súlytalan poéngyáros volt.
        Hiába, ilyen ez a Hollywood manapság. 😀
        Amúgy mondom, ha nem zártam volna le magamban az első két részt, és úgy néztem volna ezt a filmet, ahogy 20 éve tettem volna, én is utálnám a filmet. 🙂

        • Hát ez az “emberi, érző” terminator annyira nem gáz, de a harmadik részben amikor Connor azt mondja, hogy “Te jó vagy, te jó vagy” az eléggé gáz. Miért lenne egy gép jó? Beleprogramozták, hogy megvédje, ha valaki más utasítást nyom bele, akkor aszerint cselekszik. Cameron a T2-ben még nem vitte túlzásba, de a harmadikban túllőttek a célon. Itt meg, a Genisysben mondjuk nem volt egyetlen Schwarzis pillanat sem, ami kicsapta volna a biztosítékot. Viszont az érdekes, hogy a T1000 feltámasztja a legyakott halálosztót, de a falhoz szegezett t800-as programján már nem tud változtatni. 🙂

          • A hármas számút inkább ne is emlegesd, most próbáltam újranézni, de már a sztriptízes résznél elakadtam. Viszont épp most néztem meg harmadjára a T5-öt. 😀 És még jobban tetszett, mint másodjára. 😀
            Az összes komolyabb logikai baki a helyére került, legalábbis amiket annak véltem elsőre. Lehet kérdezni bármit, lesz rá magyarázatom. 😀 Az időutazásos dolgok garantáltan rendben vannak.
            A T1000-es résszel sincs semmi gáz. Először is fogalmunk sincs, hogy hogyan is működik. Az még oké, hogy tárolni tudja valahogy az adatokat, na de honnan van energiája? Nyilvánvalóan, valahogy molekuláris szinten kell tárolnia. A feltámasztáskor nem csinál mást, csak helyreállítja a sérült részeket, de legalábbis az energiaellátást. Az is lehet, hogy a saját energiájából ad át valahogy. Csak kis részét használta, lehet hogy csak kis ideig tudott volna működni a T-800-as így, de az is elég volt az adott szituációban. A falhoz szegezésnél meg nem csinált semmit, csak falhoz szegezett. 😀 Ahhoz, hogy programozni tudjon a fejben levő processzorhoz kell hozzáférnie.
            Hibák persze vannak így is a filmben, némi kifejtés, karakterábrázolás, és stílus hiányzik a filmből, de minél többször látom, annál jobban működik. Az utolsó kettőnél mérföldekkel jobb. Ezt még garantáltan megnézem moziban 1-2 alkalommal, amivel már többször fogom látni ezt, mint a 3-4-et összesen.
            Amúgy tényleg jobban működik sok minden, ha nem elsőre látod. A logikai dolgok is, na meg a színészeket, az ú arcokat is meg kell szokni. Azsokatsegít, hogy ez egy új alternatív idősík, ahol minden más. Már Reese se zavar, az se, hogy máshogy viselkedik. Kettő idősíkról lesznek emlékei, ez hatással van a személyiségére. A mélypont nekem továbbra is a Nick Stahl féle John Connor.

            Ami legjobban zavar, az az Anie féle helikopteres zuhanás, amit csak úgy simán átvészel, illetve a végén, ahogy pikk-pakk átalakul T-1000 hibriddé. De ez semmi a T3 két percenkéni idiótaságaihoz képest. Ennyi mazsolát még el tudok viselni, így hogy nem veszem vérsene komolyan az egészet. 😀

  7. Egyetértek a kritikával. Olyan semmilyen lett. Látványos, de manapság ez már nem hat meg. Valóban Arnold volt az üde színfolt ebben az egészben. Viszont amit a karakterével műveltek. Basszus, mintha sok Carl Sagan és még több Stephen Hawking könyvet olvasott volna az öreg terminátor.
    SPOILER: Mi volt az a rengeteg okoskodás az időutazással, a párhuzamos síkokkal, meg a tudathasadásos-emlékezés képességével? Én ott fogtam a fejemet. Meg hogy ez a Terminátor mindent tud. Időgépet épít. Időgépet… Aham. Jó. Atyagatya. Ott az írásnál megszaladhatott a toll, meg kellett volna picit fékezni. És valóban elég sok megválaszolatlan dolog volt benne. Valószínűleg a folytatásokra tartogatva a patronokat. De ki a jó fene fog emlékezni ennyi kérdésre? 😀 Azért ez nem lesz klasszikus, és nem hiszem hogy sok ember csak úgy képes lesz felvenni a fonalat amit ez a film hagyott maga után. SPOILER VÉGE.

    Összességében egy látványos marhaság, nosztalgiázáshoz – ahogy Koimbra is írta – nem elég, egy-két akciót leszámítva (mirror match Arnival – hmmm) – amit meg már láttunk máshol – nem lett valami csúcs.

    • 20 percet láttam eddig belőle de én is csak ezt tudnám rá mondani:D

      MEert, ha ez egy komoly film nem hogy T filmként de még önálló filmként is egy darab szar.

  8. Abszolút nem értek egyet a kritikával, nem volt ugyan mérhető a T1 hez, vagy a 2-höz, de sokkal jobb volt az utána következő folytatásoknál. Szerintem inkább a T4 volt a borzalmas, nem hogy szórakoztató nem volt, de teljesen unalmas volt és középszerű…. Ez a film viszont 7.5-8/10 Várom a folytatást

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *