3

Pár szóban: Hazárdjátékos, Az elnémultak, Devil’s Knot, A szomszéd fiú, Tracers, A vasöklű férfi 2, Itthon édes otthon

gamblerkep1

Hazárdjáték (The Gambler): A film egy pontján Jim (Mark Wahlberg) kijelenti, hogy nem tartja szerencsejátékosnak magát, holott épp előtte tette fel ruletten az összes pénzét. A remake-nek, vagy ha úgy tetszik nevezzük új változatnak az elkészítése abszolút felesleges volt, ha Wahlberg nem áll be mögé producerként talán hozzá se kezdenek. Tipikusan olyan film, amelynek ha az elején elkap a hangulata, akkor érdemes végigülni, egyébként pedig nem kell erőltetni. Wahlberg egyetemi professzor karaktere ruletten és kártyán próbálja megszedni magát vagy inkább adósságát törleszteni, közben pedig rendszeresen kér kölcsönt…vagyis inkább elvárja, hogy adjanak neki pénzt. 50 %

0tqo

Az elnémultak (The Quiet Ones): Valós események alapján készült a film, azaz volt egy professzor, aki hallgatóival közösen veszélyes kísérletbe kezd. A Hammer Films a régmúlt dohányfüstös horrorok hangulatait próbálta megidézni, sikertelenül. Már a felvezetés sem túl érdekes, a cselekmény nem túl ördögi. Viszont annál vontatottabb. 20 %

0tbnd

A szomszéd fiú (The Boy Next Door): Elképzelem, ahogy Jason Blum producer üldögél a forgatókönyv felett és felteszi a kérdést: „Rendben van, hogy nem költünk rá semmit, de mégis hogyan csinálunk ebből profitot?” Jennifer Lopez boldogan bevetette a testét, az énekes-színésznő továbbra is bombaformában, teljesítményére mindez nem mondható el. Lopez karakterének házassága padlón van, összeszűri a levet a szomszéd sráccal, aki szépen ráakaszkodik. Egy ideig még lehet reménykedni, hogy talán kicsit izgalmasabb lesz, majd heveny ásítóroham törhet ránk. Rob Cohen elmehetne nyugdíjba. 20 %

0dk

Devil’s Knot: 1993-ban ítélték el három tinit, akiket azzal vádoltak, hogy három gyermeket gyilkoltak meg. Két évtized múltán azonban újabb bizonyíték lát napvilágot. Atom Egoyannak el kellett volna döntenie, hogy krimit akar vagy dokumentumfilmet. Rendezését elnézve jobb lett volna, ha inkább utóbbi mellett dönt, hiszen egészen érdekesen be lehetett volna mutatni az ügyet.

0tmwtif2

A vasöklű férfi 2. (The Man With the Iron Fist 2): A film elején meghökkentem, amikor kiírták, hogy az egyik vágó Chuck Norris. Utánajárva kiderült, hogy nem kedvenc körbepörgőrúgásával halált osztogató akciósztárunkról van szó. RZA a harcművészetek nagy rajongója és A vasöklű férfival próbálta bizonyítani, hogy mennyire odavan a régi kung fu filmekért. Alkotása csak közepesen volt szórakoztató, de a folytatás még ezt a szintet sem üti meg. A rapper vasöklű karaktere egy faluba kerül, amelynek népét kihasználják és sanyargatják. A produkcióról leginkább annyi mondható el, hogy késett legalább 30 évet és még a nosztalgiahangulat sem menti meg.

0tr

Tracers: Volt idő, amikor egyesek úgy gondolták, hogy Taylor Lautnerből sztár lesz. Több ígéretes, nagyobb büdzséjű filmmel is szóba hozták. Az Elhurcolva után ezek az emberek meggondolták magukat. Lautner pedig ide süllyedt, B kategóriás parkour akciófilmet készített. Karaktere nehéz időszakon megy keresztül, majd új ismerősöket szerez és kezébe veszi sorsát. A rendezés csapnivaló, egyedül az ugrálós-futós jelenetek érnek valamit, de egy tehetségesebb direktor sokkal többet tudott volna kihozni belőle. Szigorúan csak parkour kedvelők részére. 10 %

0tiwily1

Itthon, édes otthon (This is Where I Leave You): A családfő halála után összegyűlnek a rokonok. És mi történik akkor, ha egy nagyobbacska – négy testvér – família kénytelen némi időt egy helyen együtt tölteni? Felhánytorgatják a múltat, egymásnak esnek, majd kibékülnek, boldogan eldumálnak, beszólogatnak, ismét összezörrennek. Diszfunkcionális család? Szó sincs róla. Tény, hogy megvannak az ellentétek, és ha csak tudnak, vitatkoznak. Esetleg a film nézése közben hevesen bólogatsz vagy folyamatosan vigyorogsz? Lehet, hogy nálatok is így történnek a dolgok, csak kicsit (vagy nagyon) másképpen. 80 %

0tiwily2

3 komment

  1. Ezek közül csak a This is where I leave you-t láttam, értékeléseid alapján, szerencsémre 🙂 Egyébként vígjáték ide vagy oda nekem egy-egy ponton súlyosba hajló volt a téma.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *