9

Az új Pókember 15 éves lesz

spidermanEgyértelmű, hogy Pókembernek a legjobb az lenne, ha visszakerülne a Marvelhez, mivel a Sonynál mintha nem tudnák, hogy mihez kezdjenek a képregényhőssel. De már az is haladás, hogy a két cég megegyezett egymással, bár a Marvelnek továbbra sem lesz sok beleszólása a karakter sorsába, legalább annyit elértek, hogy a Hálószövő felbukkanhat néhány filmjükben. Állítólag először az Amerika Kapitány 3. részében libbenhet át a vásznon.

Mivel küszöbön az újabb Pókember reboot sok pletyka látott napvilágot. Kevin Feige viszont tisztázott néhány dolgot. Először is a főhős továbbra is a gimis lesz, úgy 15-16 éves és Peter Parkernek hívják. Tehát nem Miles Morales vagy másvalaki bújhat a kosztümbe. Feige szerint az eddigi 5 filmben lett volna még még elmesélni. Nem a mellékszereplőkre, gonoszokra vagy éppen más karakterekre gondol, hanem magára Parkerre. Ott van a fiatal srác, aki nehezen jön ki az emberekkel, majd megcsípi a pók, maszkot húz és megküzd a rosszakkal, miközben folyamatosan jártatja a száját. Feige úgyszólván ezzel szeretne kezdeni valamit, egyébként is kedvenc Parkeres történetei a gimiben játszódtak.

Ugyanakkor az is kiderült, hogy a mindenki által ismert eredetsztorit ezúttal kihagyják. Eddig már kétszer bemutatták és anno, a 90-es években, amikor James Cameron dolgozott a forgatókönyvön szintén gyorsan lezavarta volna a pókcsípést. A jól megszokott piros-kék kosztümön is változtatni fognak egy kicsit, már meg is van a dizájn.

9 komment

  1. Nekem már mindegy hányszor rebootolják a Pókember filmeket, mindaddig amíg a szupergonoszok újak lesznek. Továbbra is reménykedem Mysterio -ban, vagy Morbiusban.

  2. Hát èn nemtudom… Mùltokri hírben vot feltéve a költõi kérdés ki örülne kicsit “öregebb” póknak,én. Következõ ujra gondolásban már hova megy vissza csecsmõ korba mint a reklámba :) Nekem nem volt sok pókember képregényem de úgy rémlik, hogy Peter sokkal öregebb volt husszas èvei vége táján járt. Vagy tèvedek? Vagy több fajta kiadás is lètezik belõle? Nem nagyon vagyok otthon ebben szal csak merengès… De örülnék egy öregebb kiadásnak…

  3. Azért kell megint rebootolni a Pókembert, mert a legtutóbbi második résszel elkövette a Sony ugyanazt a hibát, mint a régi harmadikkal: túl sok ellenség, csapongó forgatókönyv, ami nem a lényegre koncentrál.

    Kezdem unni a gimis Pókembert. Szerintem a legjobb filmet Nekem az az időszak tetszik, amikor Peter nős, és munkája van. Abból az időszakból is lehetne filmet készíteni.

  4. Feladom. Szerintem is egy késő húszas-kora harmincas Pókember lenne az ideális, feleség, munka az újságnál, és egy ismert ellenség – nem több! Egyébként sem tudom, mi ez a fiatalítási hullám. Az új X-Manek fenekén is még rajta van a tojáshéj…

    • A tinik miatt, inkább ők a célcsoport. És szerintem úgy gondolják, hogy nem tudnak azonosulni egy 30-as Parkerrel.

      • Nekem annak idején ment…:) Igaz, a kilencvenes években még csak képregények voltak, a film terv szintjén létezett.

  5. Én azt mondom Andrew Garfield maradhatott volna. És valóban furcsa lesz egy 16 év körüli spidey a többi bosszúálló között akik 30 , 40-et tapossák.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Biztosra megyünk *