4

Beépített hiba (Inherent Vice)

inherentvice

Nem került még elém egyetlen Thomas Pynchon regény sem, kicsit utánanézve az író nem éppen könnyű darabokat ad ki kezei közül. A Beépített hibára viszont a szerző rajongói közül többen azt mondják, hogy könnyedebb hangvételű neo noir sokkal érthetőbb leírásokkal és jóval olvasmányosabb kivitelben, mint a többi műve. Bár ettől függetlenül is úgy tartják, hogy megfilmesíthetetlen, legalábbis nem igazán lenne helye a vásznakon. Paul Thomas Anderson rendező viszont élvezettel nyúl azokhoz az anyagokhoz, amelyek viszonylag nehezen emészthetőek nagyobb közönség számára. Olvasd tovább

11

Cameronnak van forgatókönyve az Avatar 5-re is

avatarAz Avatar megrengette eget-földet, legalábbis a kasszákat bizonyosan és egyúttal megváltoztatta a mozizást is. Hiszen a producerek többsége azóta is a 3D-t erőlteti, jó részük inkább bevételnövelő eszközt látnak benne. Mindazonáltal egyértelmű volt, hogy lesz folytatás és James Cameron félretett minden filmtervét, hogy elkészíthesse az Avatar 2-t. Plusz még két részt. Azonban James Horner zeneszerző, Cameron régi „munkatársa” egy interjúban azt mondta, hogy tulajdonképpen a rendezőnek négy Avatarra elegendő forgatókönyve van. Viszont megpróbálja átvariálni úgy, hogy beleférjen három filmbe.

0

Finn agymenés – Lovemilla előzetes

lovemilla

Na, ebből mi lesz? Milla alkoholista szülei zombivá változnak. A nő barátja megtakarított pénzét arra használja, hogy összebarkácsoljon egy hasznos szerkezetet, ami megnöveli erejét, gyakorlatilag robottá alakítja át magát. És ez még mind semmi: támadnak az űrlények. Vígjáték a szeretetről, az igaz szerelemről, robotokról és…a testépítésről. Olvasd tovább

4

Adam Wingard rendezi A halállistát

deathnoteEgy ideje gondolkodnak rajta, hogy A halállista (Death Note) népszerű mangából elkészítik az amerikai verziót. Shane Black és Gus Van Sant is kapcsolatba került a projekttel, de nem tudták belendíteni a produkciót. De talán Adam Wingarddal sikerül elkezdeni a forgatást. A rendező a You’re Next horrorja után tette le az asztalra a The Guest thrillert, amelyek eléggé jó ajánlólevélnek bizonyultak.

Az eredeti történetben Yagami Light megtalálja Ryuk  halálisten elvesztett füzetét. Akinek a nevét leírják a lapokra, azok rövid időn belül elhaláloznak. A fiatal fiú szeretné megszüntetni a bűnözést, viszont a hatóságok figyelmét is felkeltik, hogy egyre több gengszter kerül föld alá. A világ legjobb nyomozóját, L-t állítják rá az ügyre.

Korábban a japánok leforgattak két filmet és egy spin offot, amelyeket nálunk is vetítettek.

0

Reese és Wernick írja a New Coke forgatókönyvét

newcokeRhett Reese és Paul Wernick, a Deadpool írói opciózták le Thomas Oliver könyvét, a The Real Coke, The Real Story-ban arról esik szó, hogy miképp bukott meg a New Coke. A 80-as években a Pepsinek egyre nagyobb lett a vevőköre, amelyre lépnie kellett a Coca-Colának. Úgy döntöttek, hogy lecserélik a hagyományos, megszokott ízt és egy teljesen új receptet vetnek be. 1985-ben dobták piacra a New Coke-ot, amely nem nyerte el az emberek tetszését és inkább visszahozták a hagyományos ízvilágot. Ettől függetlenül a termék még jó ideig kapható volt a piacon. A forgatókönyvet Rees-ék írják, jelenleg egyetlen stúdió sem állt be a tervezet mögé.