6

A Dredd producere a folytatásról beszél

dreddfolytatasErősen kétséges, hogy lesz folytatása a Dreddnek. A reboot ugyan elhasalt a pénztáraknál, de akik látták odavoltak érte és szinte követelték a folytatást. Az alkotók is kampányoltak, hogy megvalósulhasson a következő rész, de eddig nagyobb előrelépés nem tört az ügyben.

Adi Shankar producer nemrég a következőket mondta: „Ahhoz, hogy megvalósulhasson a Dredd következő része 2 dolog szükséges. Először is a nemzetközi forgalmazóknak újra fel kell karolniuk a filmet. Másodsorban szükségünk van egy amerikai forgalmazóra, akár a Lionsgate-re, de szóba jöhet más is. A Dredd büdzséjéhez mérten szinte az összes forgalmazó bukott a filmen”

Shankar három lehetőséget lát. Az egyik, hogy a költségvetésen faragjanak és lejjebb nyomják még a found footage is szóba jöhet, ami sokaknak nem tetszene. Másodsorban egy David Fincherhez hasonló rendező kellene, de sajnos ezek az emberek nem készítenek folytatásokat mások franchise-ához. Harmadjára pedig jól jönne néhány sztár még Karl Urban mellé, velük együtt összejöhetne a Dredd 2. A producer Dwayne Johnsont említette meg, aki biztosan megmenthetné a franchise-t, hiszen ő minden filmszériát kihúz a bajból.

6 komment

  1. még lejjebb nyoni a ktgvetést???

    Hisz az előző is azért csak egy épületes volt, mert nem volt pénz mega city 1ra rendesen, nem?

    Aztán meg kukázni karl urbant? Milyen g.ci dolog lenne ez?

    • Egy ügyes rendező könnyen ki tud hozni látványos filmet. Ott van pl a Bounty Killer B kategóriás Mad Max utánérzés, remek akciójelenetek vannak benne és egészen kellemes hangulata van.
      Urbant nem cserélik le, csak akarnak még néhány ismert nevet.

  2. Gondolom Dwayne Johnsont inkább másik szerepre, nem Dredd-re szeretné. Nekem valahogy Karl Urban-t lecserélni olyan lenne ennél a filmnél, mint ha a Deadpool-nál kidobták volna Ryan Reynolds-ot.

  3. Én örülök,hogy folytatják. Nekem nagyon bejött az új rész,persze nem hagyom figyelmen kívül a régit,de az újból elviselnék még egy részt 🙂

    Anno még szavaztam is arra,hogy legyen folytatása.

  4. Szerintem meg förtelmes volt az új Dredd film. Nem sok köze volt Dreddhez, pedig papíron ez a képregényhűbb, hát, pedig nem.

  5. Jó lenne ha lenne folytatás. Olyan erőszakos és véres filmet mint a dredd, nem igen készítettek az elmúlt 20 párévben. A trükkök karakterek sztori is rendben volt. Szurkolok hátha összejönne!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *