2

A cipőbűvölő (The Cobbler)

cobblerposter

A legjobb munka az, amit szeretsz csinálni, szép fizetést kapsz érte, a belefektetett energia megtérül, ráadásul haverok vesznek körül. Adam Sandler évek óta így dolgozhat, már ha lehet tevékenységét így nevezni, plusz a színész egyszer célzott rá, hogy inkább nyaralás a forgatás. Azonban néha félreteszi szokásos humorát és egy időre kiszáll a baráti bulizgatásokból, megmutatja komolyabb oldalát. Mert Sandlernek van ilyen is, bármily meglepő. Többek között bizonyított a Kótyagos szerelemben és az Üres városban.

Thomas McCarthy Az állomásfőnökkel robbant be a köztudatba, A látogatóval és a Win Winnel gondoskodott róla, hogy neve ne merüljön feledésbe. Nem áll túl gyakran kamera mögé, éppen ezért gondolhattuk, hogy A cipőbűvölő jobb lesz az átlagnál és Sandlerből is kihozza a maximumot. Hiszen a történet eléggé jól hangzott.

TC_1112013_MP-1080.nef

Sam Simkin (Sandler) New Yorkban cipészként keresi a betevőre valót, munka akad bőven, de élete meglehetősen egyhangú és leginkább csak a szomszédos borbéllyal (Steve Buscemi) szokott beszélgetni. Épp egy sürgős munkát próbál befejezni, amikor gépe elromlik és egy régi masinával tudja le a feladatot. Viszont kiderül, hogy nem is akármilyen eszköz, hiszen ha ezzel javít és utána belebújik a cipőbe ugyanazt az alakot ölti fel, mint a lábbeli tulaja.

A forgatókönyvből kimaradtak a Sandlerre jellemző poénkodások és egyúttal mellőzték a tőle megszokott csajmágnes tulajdonságot. Pedig nyilvánvaló, hogy lett volna rá lehetőség, hiszen karaktere rengeteg cipőbe belebújik és élvezettel, felszabadultan járkál a városban. Olyan helyekre is belépve, ahova normál körülmények között nem menne. De hogy történjen is valami behoznak egy átlagos gengszterszálat is, amelyet a különböző „alakokat felöltő” Sandler oldana meg.

Habár alapvetően dramedyről van szó, de a drámai szál egyáltalán nem nevezhető erősnek, viszont a humoros oldala kellőképpen tűrhető. Jobban belegondolva ezúttal jobb lett volna, ha a Sandler-művek veszi kezelésbe a produkciót. Alapvetően a Távkapccsal lehetne rokonítani a filmet, eléggé élvezetes lett volna, ha ehhez hasonlót hoznak ki a sztoriból. Egyáltalán nem rossz látni Sandlert McCarthy irányítása alatt, ám a játékidő alatt ott motoszkálhat bennünk, hogy a direktor ennél sokra többre képes és ezúttal érdemesebb lett volna, ha a Happy Madison falai között átformálták volna a direktor szkriptjét. A rendezőhöz képest csalódás a film, Sandlerhez viszonyítva egyáltalán nem rossz.

imdb: 5,8
rottentomatoes:  7 %

2 komment

  1. Nagyon bírom Sandler stílusát és a komolyabb filmjeit is, az Üres város nagy kedvencem, de ez a film sajnos nem tetszett. Unalmas. Nem is bírtam végignézni, pedig első blikkre a trailer alapján jónak tűnt.

  2. A kritika legutolsó mondata tökéletesen pontos. Nem rossz ez, de McCarthytól kevés, Sandler viszont örülhet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *