24

Hivatalos: Pókember tiszteletét teszi a Marvel mozis univerzumában

pokemberciwilMég tavaly a Sony meghackelése után derült ki, hogy a stúdió és a Marvel megpróbált egyezségre jutni Pókemberrel kapcsolatosan, de végül nem mentek bele komolyabban. A rajongók pedig szomorkodhattak.

Nem is oly rég a Sony vezére, Amy Pascal átadta a stafétabotot, most pedig kiderült, hogy a háttérben csak folytattak egyeztetéseket a Hálószövő sorsáról. Ugyanis hivatalos sajtóközleményben tudatták a világgal, hogy a Falmászó felbukkanhat valamelyik Marvel projektben. Andrew Garfield visszatérésére kevés az esély, mivel a tájékoztató azt írja, hogy „az új Pókember először az MCU (azaz a Marvel Mozis Univerzumában) mutatkozik be”. Majd megérkezik a következő különálló kaland is 2017 július 28-án, amelynek producere Feige, illetve a lemondott Pascal lesz. Egyúttal továbbra is a Sony fogja finanszírozni és forgalmazni a Pókember filmeket, ráadásul a kreatív, végső döntés joga is a kezükben marad. Tehát a Marvelnek gyakorlatilag továbbra sincs sok beleszólása, hogy a Sony mit csinál a képregényhőssel és ha Vasember vagy éppen Amerika Kapitány mellett bukkanna fel, akkor is a másik stúdió irányít.

Tehát esetleg van esély arra, hogy a Bosszúállók: Ultron korában (Avengers: Age of Ultron) egy röpke cameo erejéig Pókember átlibbenjen a vásznon? Inkább valószínűbb, hogy az Amerika Kapitány 3. felvonásában osszon ki néhány maflást.

A bejelentés után a Marvel kissé átrendezte a Harmadik Fázist. A Thor: Ragnarok 2017 június 28 helyett november 3-án érkezik, a Fekete Párduc filmet 2017-ről áttolták 2018-ra, Captain Marvel pedig 2018 július 6 helyett november 2-án szárnyalhat. Az Embertelenek (Inhumans) mégsem 2018-ban mutatkoznak be, hanem csak 2019-benfutnak be. A két legnagyobb dobásnak ígérkező projekt, azaz a Bosszúállók 3 és 4 dátuma nem változott.

24 komment

  1. Mivel hamarosan kezdődik a Civil War forgatása, valószínű, hogy már színészt is találtak, csak még nem közölték velünk.

  2. Ez rohadt jó hír, erre vártak a fanok… hát elég régóta… bár nekem semmi bajom nincs a mostani sorozattal, tetszett a második is, a legjobb Pók filmnek tartom,e miatt szomorú vagyok, hogy akkor ez a cucc lógni fog a levegőben…
    De nem tom, hogy jó lesz ez tényleg nekünk? 7 éven belül a 2. rebúúúút? :S vajon miben lesz más? Rebesgették,hogy elhagyják a tini részt és egy felnőtt Pókot kapunk, valszeg ez lenen a legésszerűbb döntés…
    Plusz, ha most minden a Sony kezében marad, még a kreatív döntések is… mi a fenére volt jó ez az egész? Ugyanúgy baromkodnak az ötleteikkel, ahogy eddig… a marvel meg hiába akar ezt azt, ha nekik nem tetszik, megvétózhatják és mehet a herce-hurca tovább…

    • Azért valószínűleg a Marvelnek is lehetett pár kikötése. Mondjuk egy felnőtt Parker csak jobban illene a Bosszúállók közé, mint egy tini. És ebben az esetben még értelmet is nyerne, hogy nem Garfield a főszereplő. Szóval szerintem lefektették, hogy a Parkert játszó színészt nem cserélik le.

    • Igen, ez nekem sem tiszta egészen, hogy ha a Sony adja a pénzt, kreatív (?) döntéseket, ő forgalmaz, akkor mit csinál tulajdonképpen a Marvel? Vagy övék a bevétel? Mert akkor nagyon jó biznisz volt 😀

      • A Sony a saját filmjeit fizeti, forgalmazza. Ha pedig Pókember feltűnik a Marvel filmekben, akkor nekik beleszólási joguk van, hogy mégis hogyan és miképp történjen.

  3. Várható volt, főleg a heckerbotrány után. Azért Andrew Garfieldet meg Marc Webbet sajnálom.

  4. Megmagyarázná nekem valaki miért kellett 4 marvel filmet is elhalasztani fél illetve egy évvel? Nem voltak már elég messze eddig is? Ugye nem Pókember az oka?

    • A Pókember film a Thor helyére került asszem, ezért kellett az asgardinak más időpontot keresni. És a tili-toli ezt eredményezte.

  5. Más. Ha jól emlékszem úgy volt, hogy a csodálatos pókember 3 az 2018, a baljós hatos pedig 2016. Akkor miféle különálló kaland gondoltok 2017 július 28-án? Még valami. Hollywoodnak mi baja Andrew Garfielddal? Miért ne maradhatna ő a Pókember?

    • Szerintem ez mind borul/törlődik. Garfield: úgy olvastam, állítólag beszólogatott a Sonynak a második film minősége láttán (amit nem csodálok), ezért állítólag már ki is van rúgva. De ezek csak pletykák.

    • Az egyezség átírta a terveket. A Baljós Hatost félretették, de nem feledkeztek meg róla. 2017-ben jön a Pókember film.

  6. Ez a kreatív végső döntés duma szerintem csak a világnak szól, hogy kevésbé tűnjön cikinek a Sony a világ szemében. Nem éreztem szükségesnek a dolgot soha, de bízom a Marvelben, hogy tudja mit csinál és megérte ezért kitolni pár film bemutatóját. Garfieldet meg sajnálom, nagyon megkedveltem a szerepben, jó filmek voltak ezek. 🙁

    • Garfieldet én is sajnálom, többet éredemelt volna. Ami a filmeket illeti, az első elmegy, a második csúnyán el lett kalibrálva, de egyikről sem a színészek tehetnek.

      • Nekem tetszett az is, a zene és a látvány remek volt, Electro nálam klasszikus lett, viszont a sok szerelmi szál nagyon megölte a dolgot…ezért már nagyon várom, hogy egy felnőtt spidey-t lássunk akit nem kötnek az amerikai gimnázium örökérvényű törvényei 😀

  7. Garfieldot sajnàlom,nekem tetszett mint pokember. Örülök hogy végre benne lesz vmelyik marvel filmben de megint egy uj szereplőt vàlasztani..

  8. Garfieldnál nehezen találnak jobb Pókembert.

    A filmet pedig meglátjuk, nem stúdió kérdése. Nekem az első két Raimi-film nagyon bejött, ha pedig elvonatkoztatok a képregénytől, a harmadik is rendben van.

  9. Én meg örülök Garfield távozásának, testalkatra se volt semmi köze a Pókemberhez, az első filmben meg már már retardáltnak tűnt ahogy túlerőlteti a szerepét, meg rohadtul unom már ezt a tini gimnáziumos pókot. Egy idősebb ember kellene, akinek még esetleg valami karizmája is van. Hogy ez most jó e? Nem tudom, mert a Sony még mindig ott van sajnos.
    Bárcsak minden jog a Marvelnél lenne, a F4, meg az X-ek jogai is. Akkor lehetne igazán nagy durranást összehozni.
    A Civil Wart nagyon várom, remélem a Winter Soldier szintjét hozzák majd, és nem Iron Man 3, meg Thor 2 hulladék sül ki ebből.

  10. A Thor 2 szerintem nem volt nagyon rossz, és a Civil Wart én is nagyon várom! Továbbá így újranézve a A tél katonája valóban remek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *