2

Box Office: Itt a nyár vége

asaboveÉszak-Amerikai bevétel:
Ez a nyár vége olyan, mintha az Álomgyár máris mintha az őszre készülne, augusztus utolsó hétvégéjére nem tartogatott meglepetést. A szezonban nem volt erős horrorfelhozatal és az As Above, So Below-ra se tódult a nép. A Dowdle fivérek által készített produkció nem tetszett a kritikusoknak és a nézők is fukarkodtak a pozitív jelzőkkel. Ám ennek ellenére korrekt számokat fog felmutatni a végére, mivel az 5 millióból kihozott horror 8 millió dollárt tudott összegyűjteni a hétvégén.

Roger Donaldson és Pierce Brosnan régi ismerősök, de közös együttműködésük 1997-ben sem bizonyult kifizetődőnek, bár a Dante pokla sokkal jobban teljesített a konkurens Tűzhányónál. A színész előszeretettel lavíroz a műfajok között, de túlzottan egyikkel sem aratott és most a November Man akció-thrillerrel sem húzta be az embereket a mozikba. Ami azt illeti a közösségi médiában is alig mutatkozott érdeklődés a film iránt. A szerdán elstartolt produkciónak hétvégén a 6. hellyel kellett beérnie. Tovább “Box Office: Itt a nyár vége” »

3

Új előzetes a [REC] 4: Apocalypse-nak

rec4Torontóban mutatkozik be a [REC]  spanyol horrorfranchise következő darabja, majd hazájában október végétől lehet rá jegyet váltani. A rendezői teendőket ezúttal Jaume Balagueró látta el. Az első felvonásban megismert Angela Vidal riporternőt kihozták az épületből és egy hajóra vitték, hogy ott vizsgálják ki. Found footage stílusra ne számítsunk, nem így készült. Tovább “Új előzetes a [REC] 4: Apocalypse-nak” »

0

Elutasított Tini Nindzsa Teknőc elképzelés

Anthony Francisco több költséges filmen dolgozott konceptuális művészként, A galaxis őrzőiből (Guardians of the Galaxy) és a G.I. Joe: Megtorlásból (G.I. Joe: Retaliation) is kivette a részét. 2011-ben jutott tudomására, hogy Michael Bay újabb élőszereplős Tini Nindzsa Teknőcök (Teenage Mutant Ninja Turtles) produkciót fog összehozni. Dolgozni kezdett az agya, lerajzolta, hogy szerinte miképp kellene kinéznie a címszereplőknek. A rajzokat bemutatták a producereknek is, de nem voltak vevők rá. Francisco nemrég az interneten tette közzé a concept artokat.


Tovább “Elutasított Tini Nindzsa Teknőc elképzelés” »

2

Ilyen volt a hollywoodi nyár bevétel terén

Vakarhatják a fejüket a nagykutyák, ha a bevételi mutatókra tekintenek. A nemzetközi eredményekkel semmi gond nincs, de ha az amerikai számokat veszik szemügyre, hiába is keresik a gigaszámokat. Több, mint egy évtizede nem volt olyan nyári szezon, ahol ne értek volna el 300 millió dollárt. Még van esély arra, hogy ezt a határvonalat átlépje egyetlen film, pár héten belül kiderül, hogy sikerül-e A galaxis őrzőinek áthaladnia rajta. Végső soron a határon kívüli eredmények miatt kevés produkcióra lehet ráfogni, hogy cudar bukta lenne. Nézzük hogyan teljesített nagyjából a nyári felhozatalt.

Képregényfilmek és akció

Pókember indította a nyarat, a 91 millió dolláros nyitány bizakodásra adhatott okot, hiszen egy harmincassal többet kasszírozott, mint a reboot. Majd erős visszaesés következett, és elég nehézkesen küzdötte át magát a 200 millión. Nagy szerencsére a nemzetközi területeken fél milliárdot hálózott össze. Ennek ellenére A csodálatos Pókember 3 bemutatóját 2016-ról 2018 csúsztatták és inkább a Sinister Six formációt ismertetik meg. Tovább “Ilyen volt a hollywoodi nyár bevétel terén” »

14

Mi volt a nyár legjobb filmje?

livedie

Májusban elkezdődött a hollywoodi nyár és jöttek csőstül a látványfilmek, kaptunk jó néhány vígjátékot és néhány dráma is befutott. A hétvégén véget ér a szezon és míg az Álomgyár számolgatja a befolyt milliókat addig mi elgondolkodhatunk rajta, hogy mik voltak az elmúlt 4 hónap legjobbjai. Meg voltatok elégedve a felhozatallal? A látványfilmek átlagban szórakoztattok vagy ásítoztál rajtuk? És a komédiákon tudtál-e nevetni?

0

Michael Bay futurusztikus járművekről szóló film producere lesz

2007-ben adta ki Daniel Simon concept art könyvét, amiben sok-sok futurisztikus jármű volt látható. Simon több nagyobb költségvetésű projekten – pl. Tron: Örökség (Tron Legacy), Amerika Kapitány: Az első bosszúálló (Captain America: The First Avenger) – is dolgozott dizájnerként.

A Cosmic Motors néven futó műve annyira megtetszett a Warnernek, hogy Michael Bay-jel karöltve mozifilmen törik a fejüket. Kyle Ward, a Machete gyilkol (Machete Kills) írója láthatott hozzá a forgatókönyvhöz.  Nem ismertették a történetet, de bizonyára csak valami alibisztorit kapunk és felvonultatnak jó néhány gyors, érdekes járművet.

Tovább “Michael Bay futurusztikus járművekről szóló film producere lesz” »

0

Országos bevételi lista

Augusztus 21-27

Cím Nyitó mozik száma Nézőszám Bevétel (Ft) Nézőszám Bevétel (Ft)
  heti heti összesen összesen
A Galaxis őrzői 3D 55 60 801 90 099 828 182 410 267 600 234
22 Jump Street – A túlkoros osztag 39 43 736 55 226 377 43 736 55 226 377
Lucy 45 28 007 37 040 499 158 402 207 134 072
Sin City: Ölni tudnál érte 41 18 912 27 337 933 18 912 27 337 933
Step Up (5): All In 3D 35 16 883 23 093 523 16 883 23 093 523
Villám és a Varázsló 3D 23 16 753 22 508 343 16 753 22 508 343
Szexvideó 51 16 552 21 833 677 147 887 189 262 454
Csingiling és a kalóztündér 55 14 575 18 318 692 74 204 94 138 165
Az élet ízei 32 13 130 17 512 068 31 818 43 108 998
Így neveld a sárkányodat 2. 3D 61 8 741 11 673 735 349 167 461 243 240
0

Cub előzetes

cub Jonas Govaerts elkészíthette élete első nagyjátékfilmjét, bár ehhez szükség volt arra is, hogy az internetes kampány keretében az érdeklődők összedobják a szükséges költségvetést. A 12 éves Sam táborozni megy, majd az erdős részen úgy véli, hogy látott valamit. Nem igazán biztos benne, először az egészet betudja saját képzelőerejének, ráadásul idővel a többiek is kirekesztik maguk közül.

Főbb szereplők: Maurice Luijten, Titus De Voogdt, Stef Aerts, Evelien Bosmans és Jan Hammenecker. A horror a Torontói Filmfesztiválon mutatkozik be.

Tovább “Cub előzetes” »

6

Tini Nindzsa Teknőcök (Teenage Ninja Mutant Turtles)

nindzsatekik

Tini nindzsa harci teknőc, tini nindzsa harci teknőc… szólt a 90-es években a rajzfilmsorozat intrójában. Úgy rémlik, hogy a New York csatornáiban éldegélő, pizzakedvelő mutáns harcművészek Kandi Lapok hasábjain mutatkoztak be, mielőtt az MTV1-en vetíteni kezdte volna vasárnap kora reggel. A karakterek népszerűsége nem csökkent, legalábbis a Nickelodeon csatorna tett róla, hogy a rajongók és a fiatalabb korosztály rendszeresen láthassa kalandjaikat.

Michael Bay és a Nickelodeon név feltűnésével egyértelműen tisztázódik, hogy a felnőttebek nem fogják remegve szorítani a szék karfáját, hogy szegény Szecska mester és tanítványai képesek-e állni a sarat a felturbózott páncélzatú Zúzó ellen. Egyértelművé válik, hogy hagyni kell, hogy a gyermeki énünk előtérbe tolakodjon, hiszen ahogyan a címben is szerepel itt bizony tinik szállnak szembe a ravasz és kegyetlen terveket szövögető Klánvezérrel. Egyes megmozdulásuk, szövegeik és hozzáállásuk láttán vagy hallatán egyetlen szó juthat eszünkbe: gyerekes. Tovább “Tini Nindzsa Teknőcök (Teenage Ninja Mutant Turtles)” »

0

Képek a Tarzan forgatásáról

David Yates a Harry Potter filmek után sokáig gondolkodott, hogy mibe vágjon bele, a tengernyi lehetőség közül a Tarzanra esett a választása, majd ezt követően visszatér a varlázsótanonc világába, hogy leforgassa a spin offot. Ám most még a Tarzan munkálataival van elfoglalva, két kép ki is került a netre. Margot Robbie lesz Jane, Christoph Waltz pedig Rom kapitányt, a címszereplő ellenfelét játssza. Tarzant Alexander Skarsgard formálja meg.

Margot Robbie as Jane in Tarzan

Tovább “Képek a Tarzan forgatásáról” »