9

A majmok bolygója: Forradalom (Dawn of the Planet of the Apes)

majmokbolygoja2

A reboot/remake mánia odáig fog fajulni, hogy egyszer majd valaki kitalálja, hogy olyan történetet kell vászonra vinni, ahol valaki azért megy vissza az időben, hogy a nemrég piacra dobott sikerfilmből inkább ő maga készítsen klasszikus és minőségi produkciót. Például a 60-as években megkeresi Charlton Hestont, hogy játssza el A majmok bolygója főszerepét. Vagy ne adjak ötleteket?

A Hestonnal leforgatott film után jött jó néhány folytatás, amely végül bevette az „Abszolút fölösleges” kanyart és valahol az „Ezt tényleg nem kellett volna” zsákutcában kötött ki. Majd Tim Burton rántott össze egy pénzügyileg sikeres, de közutálat tárgyának örvendő rebootot, amit maga a direktor sem kedvelt. Sőt, amikor megkérdezték, hogy megcsinálná-e a következő felvonást azt felelte, hogy szívesebben ugrik ki egy ablakon. A következő reboot is nehézkesen valósult meg, érthető, hogy a többség előre temette a filmet, amely végül kellemes meglepetés lett és az igen gyengén muzsikáló nyári időszak egyik ékkövévé vált. Tovább “A majmok bolygója: Forradalom (Dawn of the Planet of the Apes)” »

0

A Second Chance előzetes

scondchanceSusanna Bier mögött dolgos hónapok vannak. A Serena drámája hamarosan bemutatkozik a Torontói Filmfesztiválon, de lassacskán dobozba került az A Second Chance is. Ennek forgatókönyvét Anders Thomas Jensen írta, ez az ötödik alkalom, hogy a rendezőnő filmet készít történetéből.

Andreas és Simon nyomozóként szolgálnak, egyben legjobb barátok is. Előbbinek van egy szépséges felesége és egy gyermeke, utóbbi viszont elvált, ráérő idejében a helyi bárban iszogat. Őket hívják ki egy helyi páros eldurvult vitájához. Rutinügynek tűnik, majd a wécében rátalálnak a család síró gyermekére, az eset Andreasra és Simonra is nagy hatással van.

Nikolaj Coster-Waldau játssza Andreast, Ulrich Thomsen formálja meg Simont. Dániában augusztus 28-án kerül a mozikba. Tovább “A Second Chance előzetes” »

0

Még egy előzetes a Tini Nindzsa Teknőcöknek

“Jó lesz ez!” –  legalábbis kismillió rajongó így próbálja győzködni magát.

A karakterek továbbra is népszerűek, rendszeresen készül újabb és újabb animációs sorozat. Már csak az a kérdés, hogy a mozifilmből lesz-e folytatás vagy alaposan megkapja a magáét a produkció. Michael Bay korábban próbálta megnyugtatni a fanokat, nem túl sok sok eredménnyel. Jonathan Liebesman rendezésére augusztus 28-tól válthatunk jegyet.

5

Schreiber és Maguire a sakkmesterek

És akkor egy kis sakk. Ideje volt már, hogy valaki érdekfeszítő és izgalmas filmet készítsen a témában. Vajon Edward Zwicknek sikerült? Majd kiderül. A Pawn Sacrifice megtörtént esetet regél el, a történet a hidegháború ideje alatt zajlik. Bobby Fischer Amerika leghíresebb mestere volt, kemény ütközetet vívott a szovjetek legjobbjával, Borisz Szpaszkijjal.

Liev Schreiber és Tobey Maguire feszül egymásnak a sakktábla mellett. Steve Knight, az Eastern Promises – Gyilkos ígéretek (Eastern Promises) írója tette le az asztalra a forgatókönyvet.

pawnsacrifice

0

Újabb kép a The Keeping Roomból

Torontóban lesz a The Keeping Room világpremierje. Daniel Barber, a Harry Brown rendezője dirigálta a thriller-drámát, amelyben Hailee Steinfeld, Muna Otaru, Hailee Steinfeld és Sam Worthington játsszák a főbb szerepeket. A Polgárháború idején a férfiakat hadba hívják, így a falvak kiszolgáltatottá válnak. Két nő és egy rabszolga ragad fegyvert, hogy megvédjék otthonukat.

keeping

0

Az éhezők viadala: A kiválasztott – Polgárok mozgó portréi

Az éhezők viadala: A kiválasztott  1. rész (The Hunger Games: Mockingjay – Part I) előzetese a Comic Conon fog debütálni, de a marketingkampány addig is dübörög. Legutóbb Snow elnök beszédét szakították meg a lázadók. Ezúttal a Kapitólium polgárainak mozgó portréit tették közzé. Tovább “Az éhezők viadala: A kiválasztott – Polgárok mozgó portréi” »

0

The Riot Club előzetes

riotclubLone Scherfig 2009-es műve, az Egy lányról (An Education) felkeltette a szakma érdeklődését, de az Egy nap (One Day) szinte észrevétlenül jött és ment. Következő rendezését szeptember 19-én mutatják be Angliában, Natalie Dormer, Max Iron, Jessica Brown Findlay és Sam Clafin játsszák a főbb szerepeket.

Egy kiváltságokkal bíró előkelő srác bekerült az oxfordi egyetem exkluzív elit klubjába. Tovább “The Riot Club előzetes” »

0

Trash előzetes

trash3 Oscar jelölés után Stephen Daldry újra azon van, hogy végre átvehesse a díjat. Legutóbbi műve a Rém hangosan és irtó közel (Extremely Loud & Incredibly Close) kissé félrement, de ezúttal talán telibetalál. Andy Mulligan regényét vihette a vászonra, a thriller dráma forgatókönyvét Richard Curtis szállította le.

Egy meg nem nevezett harmadik világbéli országban járunk, három utcagyereket ismerhetünk meg, akik nap, mint nap guberálnak. Egy nap furcsa tárcára bukkannak, amiben a személyin kívül némi pénz és kulcs is található. A felkínál jutalom ellenére megtartják a cuccot, hamarosan kiderül, hogy másokat is érdekelne, amit találtak és még az életük is veszélyben forog.

Rooney Mara, Martin Sheen és Wagner Moura neve csenghet ismerősen, a főszereplőket újoncok, Rickson Tevez, Eduardo Luis és Gabriel Weinstein játsszák. Tovább “Trash előzetes” »

1

Csak 2015 nyarán kerül mozikba Cameron Crowe következő filmje

bradleycoopercameroncrowe

A Jupiter felemelkedése (Jupiter Ascending) után újabb filmet toltak át 2015-re. Cameron Crowe egyelőre cím nélküli Hawaii projektje karácsonykor került volna bemutatásra, ám Jeff Blake, a Sony egyik fejese úgy fogalmazott, hogy amikor megnézték a Bradley Cooper és Emma Stone főszereplésével készült alkotást úgy érezték, hogy inkább egy nyári időszakban kellene bemutatni.  Ami röviden annyit jelenthet, hogy azt remélték, hogy esetleg a díjszezonban tudnak a filmmel a villogni, de sajnos kiderült, hogy nem lett annyira jó, mint várták.

Cooper egy katonai szakértő lesz, Hawaii-ra érkezik, hogy felügyelje egy műhold fellövését. De egyáltalán nem szeretné, ha a top secret terv simán megtörténne, összefog egy pilótával, hogy megakadályozzák a fellövést.

5

Robert Downey Jr 75 millió dollárt kaszált egy év alatt

downeyA Forbes renderesen utánajár, hogy Hollywoodban ki mennyi zöldhasúval tömhette tele a bankszámláját. A magazin 2013 júniusa és 2014 júniusa közötti időszakot nézte. Robert Downey Jr. végzett az élen, aki a Bosszúállók (The Avengers) profitja után szerény 50 millió dollárt kapott. Szuperhős társa, Chris Hemsworth 37 millió dollárral lett gazdagabb, aminek nagy részét bizonyára a Thor folytatása fialta, hamarosan a Cyber thrillerben lesz látható.  Dwayne Johnson is szépen keresett, a Halálos iramban (Fast nad Furious) franchise újabb részénél többet tudott kialkudni, hamarosan Herkulesként pusztíthat és a San Andreas földrengés filmben is játszik.  Will Smith is összehozott magának 32 millió dollárt.

1. Robert Downey Jr – $75 millió
2. Dwayne Johnson – $52 millió
3. Bradley Cooper – $46 millió
4. Leonardo DiCaprio – $39 millió
5. Chris Hemsworth – $37 millió
6. Liam Neeson – $36 millió
7. Ben Affleck – $35 millió
8. Christian Bale – $35 millió
9. Will Smith –  $ 32 millió
10. Mark Wahlberg – $32 millió