0

A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt – interjúk

Az ADS Service Kft küldte A százéves ember rendezőjével és főszereplőjével készített interjút.

INTERJÚ FELIX HERNGREN RENDEZŐVEL
Milyen érzés volt egy ilyen sikeres könyvből filmadaptációt készíteni?

Mindig nehéz egy könyvből filmet készíteni, de nem tudtam ellenállni „A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt” című remekműnek. Egy kellemes, csavarokkal teli történet, remek szereplőkkel és nagyszerű szituációs komédiával. Tudom, hogy nagyok az elvárások a filmmel szemben, és ez persze meg is nehezíti a dolgomat, de inkább forgatok egy nagy elvárásokkal teli jó történetet, mint egy elvárások nélküli kevésbé kedvelt filmet.

Mi volt az elképzelésed a színészekkel kapcsolatban?

Azt akartam, hogy egy olyan színész alakítsa Allant, aki hitelesen tudja nyújtani a karaktert különböző életkorokban. Amikor a könyv felénél jártam, Robert Gustafssonra gondoltam. Számomra ő az egyedüli, aki hitelesen és kellő humorral tudja eljátszani a szerepet. Amikor 2012 telén kipróbáltuk, úgy éreztem, hogy jó döntésnek bizonyult. Emellett szeretem az erős karaktereket és a jó színészeket. Remélem, hogy ezt majd tükrözi a film is.

Mi a víziód a filmmel kapcsolatban?

Allan Karlsson azt teszi, amit nekünk, nyugatiaknak tennünk kellene. Nem kell a jövő miatt aggódni, a megérzéseinkre kell hagyatkoznunk, nem pedig a tegnap hibáin rágódnunk. Ha a nézők egy részének eljut ez a szívéhez, annak már nagyon örülni fogok.

Skandináviában már nagyon ismert vagy, de bemutatkoznál kérlek azoknak, akik eddig még nem találkozhattak a munkásságoddal?

25 éve vagyok jelen a filmiparban, többnyire színészként, komikusként és forgatókönyvíróként. Ez már a harmadik mozifilmem, de az első, amit egyedül rendezek, a másik kettő rendezésében mások is részt vettek. A filmeken kívül nagyrészt televízióban dolgoztam, illetve a reklámiparban, most pedig a „Solsidan” nevű svéd szitcomon dolgozom, amit egész Skandináviában sugároznak, és elég jól megy a piacon. Nagyon jópofa, most csináljuk az ötödik évadot. A produkciós cégem egy komédia sorozatot készít Amy Poehlerrel az NBC-nek Amerikában, és egy korábbi sorozatomat, a „Ulveson & Herngren”-t Billy Crystallal „The Comedians” címen újraforgatjuk. Szóval elég sok nemzetközi project fut most. A komédiák általában csak helyi szinten működnek,de úgy tűnik, Svédországon kívül is vevők erre az emberek.

Manapság sok sikeres film került ki Svédországból, mint például a Millenium trilógia, most pedig egy nagy svéd komédia érkezik. Hogyan jellemeznéd a skandináv komédiát?

Szerintem a svéd humornak van egyfajta természetes jellege, és tele van sötét csavarokkal. Amikor külföldi színészekkel dolgoztam együtt „A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt” című filmen, azt mondtam nekik, hogy tekintsék úgy, mintha ez egy dráma lenne, nem pedig egy vígjáték, mert a vígjátékok esetében gyakran hajlamosak vagyunk a túlzásokra, és a színészek is túljátsszák magukat, hogy minél viccesebbek legyenek. Szerintem sokkal jobb egy vígjáték, ha természetes, mert az ember is jobban tud azonosulni vele, ha viccesek a szituációk, és nem csak a szövegekben bújik meg a poén. Én és a svédek is így készítünk vígjátékot.

Szerinted más lett volna a film, ha egy másik rendező rendezte volna?

Egészen biztosan, hiszen a rendező dönti el, hogy mi kerüljön bele egy filmbe és mi maradjon ki belőle. A vígjáték esetében a humor árnyalatán múlik, hogy vicces lesz-e vagy sem. Én így meséltem el „A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt” történetét, és valószínűleg teljes más lett volna, ha másvalaki rendezte volna.

Milyen felelősségeid vannak, amikor egy ennyire sikeres és közkedvelt regényt adaptálsz?

Szerintem az a felelősségem, hogy jó filmet csináljak. Ez a fő felelősségem, mert a könyv az könyv, a film pedig film, és szinte lehetetlen egy könyvet változtatások nélkül leforgatni. Ugyanakkor meg kell őrizned a történet Iényét és szellemét, de a sorok helyett képekkel, hangokkal, emberekkel kell dolgoznod, és ahhoz, hogy jó filmet alkothass, nehéz döntéseket kell hoznod, hogy mit tartasz meg és mit hagysz ki belőle. Az teszi annyira élvezetessé egy könyv megfilmesítését, hogy van egy jó történeted, de sosem szabad elfelejtened, hogy a filmek teljesen más médiumok, mint a könyvek.

A film szerte a világban játszódik. Mesélnél kicsit a forgatásról?

A film egyes részeit Svédországban, Trollhättanben forgattuk, más részeit pedig Magyarországon, Budapesten. Nagyon élveztem az ottani forgatást, mert nagyszerű a környezet és rendkívül képzettek a filmesek. Sok orosz, párizsi és amerikai jelenetet forgattunk ott. Thaiföldön is filmeztünk jeleneteket, amik Balin játszódtak. Vagy egy évig forgattunk, és Allan visszaemlékezéseivel kezdtük, mert Robert Gustafsson, aki Allant játssza, kellően megismerkedhetett az életével, mielőtt a jelenbe mentünk volna át. Számomra, rendezőként is jobb volt, hogy a helyes sorrendben forgattunk, a huszadik században kezdtünk, és onnan vettük tovább. Nagyszerű volt.

Sok speciális effektet is használtál a filmben. Mesélnél róla?

Imádok helyszínen forgatni, de használtunk speciális effekteket is. Felrobbantottunk pár hidat, ami például gyerekkori álmom volt. Sokat robbantgattunk, nagyon élveztem. Az egyik legnagyobb félelmem az elején az volt, hogy hihető legyen „A százéves ember”. Robertnek kellett 25 éves korától 100 éves koráig Allant alakítania, szóval körülbelül 50 éves színészre volt szükségünk, hogy végigkísérhesse az élete során. Kipróbáltunk öregítő maszkokat is, és nagyon boldog voltam, hogy élethűnek tűntek. Eleinte 7 és fél óra alatt sikerült feltenni a maszkot, de ezt aztán ledolgoztuk 5 órára. Voltak napok, amikor éjszaka közepén elkezdték már feltenni, és reggelre már ott volt nekünk Allan Karlsson. Rendkívül megérte a befektetést, főleg nekem, mert így aludhattam még hajnali háromkor.

Szerinted mi az a történetben, ami világszerte népszerűvé teszi?

Szerintem a nyugati világban hajlamosak vagyunk úgy gondolni, hogy életünk utolsó szakaszában, amikor nyugdíjba megyünk, sok megtakarított pénzünk lesz, és szépen eléldegélünk majd, de az igazság az, hogy a legtöbben egyedül maradunk, és várjuk, hogy meghaljunk. Jó mélyen tudjuk ezt, és ezért jó egy ilyen filmet látni, ahol egy százéves fazon a születésnapján kimászik az ablakon, mert kíváncsi, és jobban meg akarja tapasztalni a világot. Ő nem az a típus, aki előre megtervezi a dolgokat, és nem aggódik se a jövő, se a múlt miatt. Egyszerűen minden napot úgy él meg, mintha az utolsó lenne, és mindezt rendkívül nyugodtan teszi. Úgy érzi a néző vagy az olvasó, hogy ő is Allan akar lenni. Ez az élet szimpatikusabb számunka, mint a nyugati életvitel, ahol halmozzuk az anyagi javakat, amiket aztán sosem élvezünk ki.
Az is érdekessé teszi a történetet, hogy látjuk, amint száz év lepereg előttünk, és mindezt szórakoztatóan tálalja a sztori, illetve szembesülünk azzal, hogy mit ért el az emberiség az elmúlt évszázadban. Fantasztikus technológiai újítások történtek. Egy hatalmas kaland az egész, amiben apró dolgok is megváltoztathatják a történelem menetét, akkor is, ha azt nem Allan teszi valójában. A történelmet mindig is apró dolgok alakították.

INTERJÚ A FILM FŐSZEREPLŐJÉVEL, ROBERT GUSTAFSSONNAL

Skandináviában már nagyon ismert vagy, de bemutatkoznál kérlek azoknak, akik eddig még nem találkozhattak a munkásságoddal?

Nos, már majdnem harminc éve színészkedem, és egész ismert vagyok Skandináviában. Leginkább televíziós műsorokban és filmekben szerepeltem, de különböző színházakban is felléptem.

Milyen típusú vígjátékokban játszol?

Leginkább bohózatokban és klasszikus komédiákban, melyeket Ray Cooney komédiái ihlettek. Jómagam is írtam pár darabot, és szerepeltem több televíziós műsorban, melyekben előkelő szerepet kapott a szatíra is, szóval ilyesmikben.

Manapság sok sikeres film került ki Svédországból, mint például a Millenium trilógia, most pedig egy nagy svéd komédia érkezik. Milyen a svéd komédia, és miben különbözik más országokétól?

A svéd és skandináv komédia leginkább a skandinávokra és a bizonytalanságainkra épít. Mi nem szeretjük, ha túljátszanak valamit, ez Bergmanig vezethető vissza, és ha jól figyel az ember, Bergman filmjeiben is felfedezheti a komédiát. Ugyanakkor Svédországban rendkívül nagy hatása van a brit színészetnek és komédiának.

Milyen érzés egy ilyen sikeres és közkedvelt regény adaptációjának részesének lenni, és mit gondolsz, mik a te felelősségeid a film készítése során?

Hatmillió olvasó hatmillióképpen képzeli el Allan Karlssont. Ettől függetlenítened kell magadat, és a saját verziódat kell megvalósítanod, és bíznod kell benne, hogy ez a legjobb. A történetet a könyvből merítettük, és ebből készítettünk egy filmet, nem pedig szó szerint forgattuk le, ami vagy 12 óra hosszú lett volna. Sikerült elkapnunk a könyv humorát, de attól még a mi saját filmünk.

Leírnád nekünk Allant, kérlek?

Allan Karlsson egy rendkívül gondtalan pasas, ám ugyanakkor nagyon kíváncsi, szinte gyermeki szinten, de nem ítélkezik semmi és senki felett. Ő csak sodródik az árral, és nézi, hogy mi történik. Ha megérem a százéves kort, olyan akarok lenni, mint Allan.
Mesélnél a te szemszögedből a film forgatásáról?

Felix, a rendező három évvel ezelőtt felhívott, és megkérdezte, hogy el akarnám-e játszani ezt a karaktert. Szinte azonnal nekifeküdtünk a forgatókönyvnek, és nagyon sokat improvizáltunk. A castingban is részt vettem, így betekintést nyerhettem abba, hogy a különböző karakterek, hogyan fognak viszonyulni Allanhez. A legnehezebb az volt, hogy hét vagy nyolc különböző korban kellett eljátszanom Allant, és tudnom kellett, hogy mi a különbség a 76 éves, a 93 éves és a 36 éves Allan között, hogy hogyan néz ki, hogyan beszél és hogyan mozog.

Milyen sorrendben forgattátok Allan életét?

A visszaemlékezésekkel kezdtük az első hónapban Magyarországon, ami számomra nagyon jó volt, mert megismerkedhettem Allan életével, mielőtt száz éves lett volna. Ha ugráltunk volna a korok között, az rendkívül megnehezítette volna a dolgomat. Így átélhettem az életét először, aztán csak utána kellett a százéves szerepbe bújnom.

A film sok speciális effektet használ, a legkülönlegesebb a maszk. Mesélnél róla?

A maszk rendkívül bonyolult dolog volt, és öt óra kellett hozzá, hogy feltegyék az arcomra. Hajnali fél háromkor érkeztem a sminkes kocsiba, és reggel nyolctól 12 órán keresztül forgattunk. Nehéz volt, de ki lehetett bírni. Amikor Thaiföldön forgattunk, ami amúgy Bali a filmben, annyira meleg volt, hogy amikor leszedték a maszkot, szinte spriccelt az izzadság az arcomról, mint egy zuhanyrózsa.

Mi az a történetben, ami nem csak Svédországban, de világszerte is népszerűvé teszi?

A haláltól és a megöregedéstől való félelem univerzális, és szeretünk látni egy átlagos fickót, aki nem foglalkozik vele. Allan Karlsson nem egy különleges személy, csupán egy átlagos ember, aki megváltoztatja a világot.

A filmnek nagy nemzetközi szereplőgárdája van. Milyen volt ennyi, különböző országból származó színésszel együttdolgozni?

Nagyon érdekes volt orosz, spanyol, angol és magyar színészekkel dolgozni. Csupán az okozott volt némi problémát, hogy mindenki tudomására kellett hoznunk, hogy ezt drámaként kell előadni, nem pedig viccesen. Meg kellett feledkezniük a humorról, és csak teljesíteni az adott helyzetben. Számomra óriási megtiszteltetés volt, hogy ilyen nagy orosz és spanyol színészekkel dolgozhattam együtt. Mindig tanul az ember tőlük valamit.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


+ három = 5