0

2015-ben mutatják be a Támadás a Fehér Ház ellen folytatását

butlerTavaly kétszer is elfoglalták a Fehér Házat, de mindig akadt egy legény, aki beleadott anyait-apait és megmentette a ország első emberét. A két film közül Az elnök végveszélyben (White House Down) igazi ellensége a költségvetése volt és hiába teljesített jobban a Támadás a Fehér Ház ellen (Olympus Has Fallen) riválisnál, a végelszámolásnál utóbbi jött ki győztesen. És ahogy lenni szokott egy sikeres produkció esetében elgondolkodnak a folytatáson, jelen pillanatban biztosra vehető, hogy meg is valósul a London Has Fallen címre hallgató következő rész. Gerard Butler újra eljátszhatja a főszerepet, de Antoine Fuqua helyett más fogja ledirigálni a filmet. Creighton Rothenberger, Katrin Benedikt, Christian Gudegast forgatókönyvének történései úgy indulnak, hogy az angol miniszterelnök furcsa körülmények között elhalálozik. A világ vezetői összegyűlnek Londonban, ami remek alkalom arra, hogy a terroristák egy füst alatt elintézzék a Föld vezető embereit. Még szerencse, hogy Butler is a helyszínen van, aki egy MI6 ügynökkel karöltve fenéken billenti a támadókat. A bemutató 2015 október 2-án esedékes, ami azt jelenti, hogy hamarosan ki kell találni, hogy kivel szeretnék ledirigáltatni a filmet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *