7

12 év rabszolgaság (12 Years A Slave)

12evrabszolgasag

A feketék jogainak sárba tiprása, illetve állatokként való kezelése egy soha el nem feledhető, fájó pont az amerikai történelemben. A szolgasorsról rengeteg produkció született, bemutattak mindent amit csak lehetett, sokan mozgókép formában sírták el bánatukat és megannyi rendező film formába öntött nyílt levéllel mondta meg a magáét. Újat a témában nemigen lehet bemutatni vagy éppen elmesélni. Próbálkozni ettől függetlenül lehet, hiszen nem kell feltétlenül újdonsággal előrukkolni, ahhoz, hogy a közönség egy idő után folyamatosan zsebkendője után kapkodjon vagy éppen a The End alatt ne felállva tapsoljon, hanem leboruljon az alkotás előtt. Nemrég Lee Daniels mutatta be egy Fehér Házban dolgozó komornyik szemszögén keresztül, hogy miképp formálódtak az évtizedek és ezzel együtt a feketék jogai pályafutása során. Azonban rendezése nem volt több, mint egy átlagos történelemóra, aminek a végén már igencsak várjuk a kicsengetést.

Steve McQueen nevét nem nehéz megjegyezni, hiszen egy hajdani szupersztár ugorhat be róla. Ám a névazonosság nem elegendő, nehezebb dolga van, mint Eddie Murphynek A dzsentlemanusban. Bizonyítania kellett és az Éhséggel nem csak rá, hanem főszereplőjére, Michael Fassbenderre is felfigyeltek. A szégyentelen után Hollywoodba is bebocsájtást nyert, ahol rögtön olyan témával erősíthetett, amelynek sorsa már a kezdetektől fogva determinált volt: rabszolgaság.

12evrabszolgasag1

Solomon Northup (Chiwetel Ejiofor) szabad ember volt, New Yorkban éldegélt családjával. Amikor munka reményében elmegy egy vacsorameghívásra, nem is sejti, hogy a vele szemben falatozó úriemberek szélhámosok. Mire feleszmél, már láncra verve találja magát, és hiába bizonygatja, hogy félreértésről van szó. Az elején még valamennyire szerencséje van, hiszen egy olyan gazdához kerül, aki emberként tekint rá. Azonban újabb fehérhez kerül és Edwin Epps (Fassbender) leginkább korbácsoltatni és erőszakoskodni szeret.

És helyben is vagyunk. A rabszolgaság rossz és McQueen amikor csak lehet szabadjára ereszti Epps-t és kegyetlenségét. Az ültetvényes alakító Fassbender brillírozhat a gonoszkodó gazda szerepében, gyakran fenyít ostorral és hiába van szép neje, folyamatosan arra gondol, hogy mikor juthatna össze az egyik fekete lánnyal. Az évek alatt modora szemernyit sem változik, gyűlölete Solomon iránt egyre csak nő. Jellemfejlődés, árnyalt karakterábrázolás? Nincs. Itt szó szerint minden fehér és fekete. Már az első másodpercben tudható, hogy kit kellene utálni és kivel kellene együttérezni.

Cselekmény nem igazán van, a lassacskán poroszkáló történetben sajnos túlságosan is kidomborították a kínzásokat és Fassbender hiába remekel, az általa játszott Epps is egy nagy klisé. De ne csodálkozzunk, hiszen a drámát úgy készítették, hogy eleve díjeső lebegett az alkotók és Brad Pitt szeme előtt. Pitt nem csak producerként vette ki a részét a filmből, de magára osztotta egy jó szándékú fehér ács szerepét, aki pár perces jelenléte alatt elmondja, amit a rabszolgaságról tudni kell. Ha addig nem lett volna kristálytiszta, hát ő majd azzá teszi: felettébb szomorú, ahogy a fehér ember így bánik a feketékkel.

A 12 év rabszolgaság hatásvadász, megpróbál nagyot markolni, de a színészek kitesznek magukért. A dráma leginkább egy lelkes emberhez hasonlít, aki a meggyőzött kritikusok által idézhető mondatait tartalmazó pólóban feszít és felemelt kézzel ugrál, hogy elkaphassa a felé hajított elismeréseket.

imdb: 8,6

rottentomatoes 97 %

Eddigi amerikai bevétel: 38,9 millió dollár
Eddigi összbevétel: 51,6 millió dollár

7 komment

  1. Michael Fassbender már réges-rég megérett az Oscarra, habár most Jared Letonak szurkolok a kategóriában.. de akkor is. 🙂

    • A szereplőgárdára nem lehet panasz, Cumberbatch-nak nem volt sok szerepe, de azt a kicsit jól hozta

  2. Megmondom őszintén én teljes szívből rühellem az ilyen jellegű hollywoodi üres, hatásvadász, és legfőképp álszent filmeket. Egy ilyennél ezerszer többet ér pl. az On The Spot dokumentum sorozat eheti adása, ami épp a modern kori rabszolgatartásról szólt a Maldív szigeteken, ahol mondjuk frankón színesbőrű használ ki színesbőrűt. Azon a Maldív szigeteken ahova pont az ilyen a színészek is járnak elverni a millióikat, akik ebben a filmben próbálják osztani az észt. Az ilyen filmek csak arra jók, hogy osztogassák a díjakat egymás között és jól hátba veregessék magukat, hogy milyen sokat is tesznek a világ problémáinak megoldásáért. Adták volna inkább a pénzt jogi aktivistáknak. Ez persze demagóg duma, de legalább tényleg ne osztanák itt az észt ilyesmiről ilyen formában.

  3. Egyetértek a kritikával, az utolsó bekezdés különösen találó. Nyilván ez önterápia Amerika számára, de sajnos tényleg kevés a sztori és a jellemfejlődés és sok a hatásvadászat. Steve McQueen se nagyon erőltette meg magát, szerzői(nek mondható) kézjegyei alig látszanak a filmen.

  4. Egyébként pedig a sztori valós, ki is írták az elejére. Nem egy eseménydús dolog a rabszolgaság, az csak a Gladiátorban volt olyan. 🙂 Amúgy egészen addig muszáj ilyen filmeknek készülnie, míg bárhol a világon él olyan ember, aki bármilyen, vallási vagy faji okból magát mások fölé pozicionálja. A mai napig niggereznek/cigányoznak/zsidóznak/magyaroznak/szlovákoznak/románoznak/hutuznak/tusziznak satöbbi, nálunk is, szerte a világon. Akiket az ilyen témát boncolgató filmek provokálnak, azoknak baj van a lelkiismeretével. Amíg ez egyetlen embert is provokál, addig kellenek ilyen filmek.

  5. Végre megnéztem én is, és most nagyon nem értek egyet a kritikával. Van jellemfejlődés (a főszereplőnél mindenképp).

    ” az általa játszott Epps is egy nagy klisé.”
    Ha egyszer így látta Solomon, ha ilyennek írta meg az életrajzi könyvében, akkor ilyen Epps és kész. (Ha úgy vesszük, minden ember klisé, csak más-más csoportba/halmazba sorolható.)

    Nikodemus: láttam az Éhséget és a Szégyentelent (utóbbit vagy 20x) és jól megfigyeltem. A 12 évben is felfedezhetők a rendező jellegzetes kézjegyei – még a zene is hasonló, mint ami a Szégyentelen bizonyos részein hallható.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *