7

Más időpontban érkezik a Star Wars 7

Eléggé zsúfolt volt 2015 nyara, várható volt, hogy egy-két filmet későbbi időpontra raknak. Szintén ebben az intervallumban került volna a mozikba a Star Wars 7. része is, ám a Disney tájékoztatása szerint a bemutatót elcsúsztatták, 2015 december 18-án lesz a premier.

Korábban J.J. Abrams és Kathleen Kennedy azt mondta, hogy jó lenne, ha több időt kapnának a forgatókönyv befejezésére, szeretnék, hogy minden apró részlet a helyére kerüljön és mindent át tudjanak gondolni. A stúdió nem volt hajlandó rá, hogy 2016-ra rakta át a bemutatót, de úgy tűnik, hogy arra hajlandóak voltak, hogy pár hónapot toljanak rajta.

A Disney feltett szándéka, hogy 2015-től kezdve minden egyes évben jönne egy Star Wars film, a hetedik felvonás után egy spin off/eredettörténet, majd a nyolcadik rész, utána még egy spin off és így tovább. Ha belementek volna a 2016-os bemutatóba borult volna az egész ütemterv és ha már kiadtak néhány milliárdot George Lucas birodalmának megszerzéséért érthető, hogy minél hamarabb pénzt akarnak látni belőle.

Még egy film premierjét elrakták, Brad Bird sci-fijét, a Tomorrowlandet 2014 december 12-ről 2015 május 21-re tették. Nem kizárt, hogy innen is elteszik, hiszen május elején jön a Bosszúállók folytatása és bizony jobban teszi minden film, ha ellépdel az útjából.

7 komment

  1. Ez az Avengers az atyaúristen! Pedig milyen szánalmasan sz*r lett az első rész! De hát ez kell a népnek… sajnos… 🙁 Ezzel nem a Star Wars-ot szeretném védeni, szerintem sokan fognak nagyot csalódni. Köztük én is. Elég szkeptikus vagyok az eddig hallott hírek alapján, de ne legyen igazam… 🙂

    • A Fanboys vége jut az eszembe, amikor a rajongók beülnek a régóta várt első részre, a Baljós árnyakra. Az egyikükben a film kezdése előtt felmerül: Mi van, ha rossz lesz?

      Szóval a Baljós árnyak csak egy közepes, én legalábbis nagyot csalódtam benne. Mennyire lesz hű a hetedik az előző részekhez? Ha azt nézzük, hogy a Star Trek fanok nagy része utálja az utóbbi két részt, akkor már most biztosan kijelenthetem, hogy az új trilógia is más alapokon fog nyugodni. Akció-akció hátán, fénykard küzdelmek és lézerfegyverek csatája.

      • ezt anno én is említtetem valahol, ezt a kérdést én is felfogom tenni előtte magamnak , mi van ha szar lesz?

      • Nekem meg Simon Pegg -nek a Spaced sorozata jutott eszembe, mikor még több mint 1 év után is teljesen ki volt borulva a Baljós árnyak miatt és minden gyereket kikergetett a képregényboltból, aki Jar Jar Binks -t hozta szóba.:D

        Amúgy meg kíváncsi leszek, hogy megbukik-e a VII. mert ha igen, akkor is simán bukhat a Disney terve, mert nem hiszem, hogy abban az esetben is tartanák magukat ennyi film elkészítéséhez.
        Anno a The Halcyon Company -nál meg nagy tervek voltak a Terminatorral, mégis az első film után belebuktak. Mondjuk a Disney nem menne tönkre, de biztos törölnék az összes spin-off -ot.

        • De egy Star Wars nem egy Terminator. Az Ítélet Napja után megbukott a harmadik rész, majd jöttek egy szintén méregdrága negyedikkel. Szerintem egy Star Warsban simán benne van, hogy hoz Amerikában alsó hangon legalább 300 millió dollárt.

          Én úgy gondolom, hogy a Halcyon eleve úgy tervezte, hogy ne folytassa, hiába is állítottak mást. Eleve 200 millió dollár volt az előállítási költség, ami csöppet sok, pláne Schwarzenegger nélkül. Ráadásul a büdzsé egy részét is tuti elsumákolták. A végén meg még közel 30 millióért el is adták a jogokat. Ha valaki utánanézne a tulajoknak, hogy hol vannak biztos, hogy kiderülne, hogy valami szigeten lógatják a lábukat koktélokat szürcsölgetve. De ez csak az én elméletem:D

          • Meg most olvasom, hogy a Warner 60 millió dollárt fizetett az amerikai forgalamzási jogokért, a Sony meg kicsengetett egy százast a nemzetközi forgalmazási jogokért. Szóval máris visszakerült a zsebbe 160 millió.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *