0

Box Office: Rettegni akart a nép

insidious

Észak-Amerikai box office
Új bemutatók:

A Fűrész után James Wan csak 7 évvel később, az Insidious-szal tudott nagyot szakítani, ami 13 millió dolláros nyitány után 54 millióig jutott. A rendező idén két horrorral jelentkezett, a The Conjuring eddig 135 millió dollárt termelt, az Insidous folytatásának startja pedig minden várakozást felülmúlt. A Filmdistrict ugyanis 20 millió dollárra lőtte be a hétvégén várt eredményt, ehhez képest dupla annyival indított. A 41 millió dollár a harmadik legjobb rajt a horrorfilmek között, csak a film első felvonása és a Paranormal Activity 3 előzi meg. Sőt, mi több, a z Insidious 2 a legeslegjobb kezdést produkálta a szeptemberben bemutatott élőszereplős filmek közül. Wan így legalább emelt fővel távozik a műfajtól, nemrég kijelentette, hogy többé nem csinál horrort. De mint tudjuk van az a pénz, ami miatt képes visszakanyarodni erre a térfélre. A Filmdristrict fejesei erősen vigyoroghatnak, az alacsonyabb költségvetésű produkciókkal foglalkozó cég eddigi legnagyobb sikere a Támadás a Fehér Ház ellen akciófilm volt (ami történetesen nem pár tíz millióba, hanem 70 millióba került), ami 99 millió dollárt hozott. Az 5 millió dollárba került Insidious folytatás ha nem is jut el eddig, de szép profitra tesz szert.

Felesleges már azon sopánkodni, hogy az egykor zseninek nevezett Luc Besson mára fogyasztható, gyorsan elfeledhető filmekhez adja a nevét. A Vérmesékhez megnyerte Robert De Niro-t, aki egyébként is szeret komédiázni és az sem baj, ha éppen nem minőségi a film, ráadásul vígjátékban játszott már gengsztert, emlékezzünk csak a Csak egy kis pánik két részére. Jelen van Tommy Lee Jones is, bár gyanítom, hogy ő csak azért játszik Besson rendezésében, mert ő segít a The Homesman drámája elkészítésében. A Vérmesék 14 millió dollárt szedett össze három nap alatt, nem is vártak többet a produkciótól és vélhetően kasszasiker sem lesz Amerikában.

Régebben bemutatott filmek: Szinte borítékolható volt, hogy a Riddick-fanok első hétvégén elrohannak megnézni kedvencüket és a következőkben nagyobb bevétel csökkenésre lesz kilátás. 63,1 %-kal hozott kevesebbet a sci-fi folytatás, ami azt jelenti, hogy 7 millió dollárt sikerült kipasszíroznia magából. A The Butler szépen eljutott 100 millióig, a Családi üzelmek pedig átsuhant a 130-as vonalon. Még mindig küzd az Elyisium – Zárt világ, hogy szépítsen a buktán, 90 millió után azonban végleg kifullad. Kapott még 355 mozit a Spectacular Now, immáron 770 helyen adják, de átlaga rettentően alacsony, 770 ezer dollárt tudott összeszedni. Hiába a jó kritikák, tömegeket nem mozgatott meg.

Amerikai hétvégi becsült eredmények, top 10, az adatok a boxofficemojo-ról vannak

Cím

Hétvégi bevétel

Eddigi bevétel

Változás %-ban

Büdzsé

Insidious Chapter 2

41,05

41,05

5

Vérmesék

14,50

14,50

30

Riddick

7,01

31,28

– 63,1

38

The Butler

5,58

100,04

– 33,6

30

Családi üzelmek

5,41

131,60

– 29,6

35

Instructions Not Included

4,25

26,58

– 47,8

Repcsik

3,06

82,98

– 25,6

50

One Directoion

2,40

26,88

– 40,7

10

Elysium

2,05

88,38

– 34,7

115

Percy Jackson 2

1,82

62,03

– 24,8

90

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *