2

American Hustle előzetes

70-es 80-as években esett meg, hogy az FBI egy igazán rafinált szélhámos segítségével megpróbált lebuktatni néhány korrupt politikust. Az Iroda létrehozta az Abdul Enterprises, Ltd fedőcéget, egyik emberül Kraim Abdul Rahman sejknek adta ki magát és több állami hivatalnokkal találkozott. A megbeszéléseket hol hotelszobákban, hol jachtokra szervezték és videóra rögzítették. A ál-sejk mindenkinek nagy összeget ajánlott, amiért cserébe természetesen némi szívességet várt el. Amikor az ügyet megszellőztette a sajtó a köznép ahelyett, hogy éljenezte volna a nagy fogást inkább felháborodott az FBI alantas tettein.

Ebből a sztoriból Eric Warren Singer rittyentett forgatókönyvet, ami 2010-ben rákerült a Black List-re. Eredetileg Ben Affleck-et akarták megnyerni rendezőnek, majd David O. Russell került a képbe. Russell hozta magával Bradley Coopert és Jennifer Lawrence-t a Napos oldalból (Silver Linings Playbook). Christian Bale először rábólintott a felkérésre, majd úgy volt, hogy mégis el kell hagynia a fedélzetet, de úgy alakult, hogy tudott maradni. Jeremy Renner és Amy Adams is leszerződött.

Irving Rosenfeld (Bale) és vonzó partnere (Adams) arra kényszerül, hogy Richie DiMaso (Cooper) ügynöknek dolgozzanak.

0

Hawke modernizálja Shakespeare alkotását

hamletEthan Hawke és Michael Almereyda 13 évvel ezelőtt szállította le a modern korba helyezett Hamlet filmet. Nem hozott hatalmas bevételt és nem is rajongták körül a produkciót, ám a duó most elérkezettnek látta az időt, hogy William Shakespeare egy másik művét, a kevésbé ismert Cymbeline-t a vászonra vigye.

Ezúttal is modern környezetbe helyezik a cselekményt, korrupt zsaruk és drogot árusító kerékpárosok feszülnek egymásnak. A projektet a Baz Luhrmann-féle Rómeó és Júlia, illetve a Kemény motorosok ötvözeteként írták körül.

Cymberline, a döntésképtelen angol király gonosz és számító nejének közbenjárására száműzi lánya, Imogen férjét az udvarból. A királynő ura életére törne, de előtte még Imogent szeretné eltenni láb alól. A megüresedett trónt Cloten, a király nejének előző házasságából származó fia venné át.

0

Haunter előzetes

Abigail Breslin jól tartja magát, eddig sikerült elkerülnie, hogy a producerek elfeledkezzenek róla most, hogy öregebb lett pár évvel és nőtt pár centit. ezúttal Vincenzo Natali új horrorjában lesz látható.A rendező A kocka (The Cube) művével magasra tette a mércét, amit azóta sem sikerült megközelítenie vagy éppen átugrania, a Hibrid (Splice) és a Cypher is könnyen feledhető filmek voltak.

Lisa Johnson 16 éves és sajnos örökké ennyi idős lesz. Őt és családját megölték 1985-ben és arra kárhoztattak, hogy újra és újra átéljék azt a napot. A háznak új lakói lesznek és Lisa felveszi a kapcsolatot Oliviával, a fiatal lánnyal együtt próbálnak kideríteni ezt-azt. Rájönnek, hogy a hely régebben egy sorozatgyilkosé volt, aki tini csajokat rabolt el, megölte őket és maradványaikat a közelben rejtette el. Amikor a gyilkos meghalt egy gonosz, felettébb erős kísértetté vált.

Olvasd tovább

2

Mystique akcióban

Kicsit felpörögtek az X-Men folytatás körüli események. Ez mind szép, de sajnos nem jó, mert a bemutatóra még várni kell, jövőre lesz a premier. Nem kellene sietni. Bryan Singer rendező újabb képet tett közzé a forgatásról.

misztik

6

Az Elysium – Zárt világ új előzetese

“Úgy gondoltam, hogy kicseszettül remek lenne, ha Jodie Foster játszaná az egyik főszerepet, de nem igazán hittem benne, hogy elvállalja.” – mondta Neill Blomkamp az EW-nek. “Aztán egy nap találkoztam vele és megemlítette, hogy bevállalná a filmet. Én meg majd lehidaltam.” – tette hozzá. Foster az Elysium űrállomás biztonsági főnökét formálja meg és mindent megtesz annak érdekében, hogy biztosítsa a vagyonos, befolyásos emberek nyugalmát. A karakter egyébként a forgatókönyvben férfi volt.

 

10

Stb….

0kp

Kate Perry boldogan eljátszaná Rachel szerepét a Szárnyas fejvadász 2-ben, reméli, hogy Ridley Scott fel fogja hívni.

Győzike 45 millió Ft-ot kapott pályázaton, ennyiből készítheti el a roma Rómeó és Júlia filmváltozatát.

Petíció: Feliratos filmeket a mozikba: http://www.peticiok.com/forum/63163

A legjobban kereső színésznők: http://www.forbes.com/sites/dorothypomerantz/2013/07/29/angelina-jolie-tops-our-list-of-hollywoods-highest-paid-actresses/

Johnny Depp azt mondta, hogy közeleg az idő, amikor nyugdíjazza magát.

Fede Alvarez egy sci-fin dolgozik a Media Rights Capitalnál, a Machine története nem ismert.

A Disney Weinsteinékkel közösen készítik el az Artemis Fowl regényfranchise filmváltozatát.

Josh Appelbaum és Andre Nemec írja a Beverly Hills-i zsaru 4 forgatókönyvét.

Showtime: Ruth Wilson és Dominic West lesz a főszereplője a The Affair sorozatnak. Wilson egy férjes asszonyt alakít, aki egy palacsinta étteremben dolgozik, West pedig egy 4 gyermekes apa, aki régi döntéseiről faggatja a nőt. Eva Green és Josh Hartnett aláírtak a Penny Dreadful thrillerre, amely a viktoriánus Londonban fog játszódni. Philip Seymour Hoffman leszerződött a Rending Down szériára, a középpontban egy fickó áll, aki kénytelen szembenézni romlott erkölcsei miatt elkövetett tetteivel, amikor reklámügynökségét valaki más veszi át.

0rw

Lindsay Lohan nevét emlegetik a Live By Night triller főszerepével kapcsolatosan. Rendező Ben Affleck.

David Fincher vágója rendezni fog. Angus Wall kétszeres Oscar-díjas vágó dirigálhatja le az Empire-t, sztori nem ismert, de a Közönséges bűnözők és a Védhetetlen egyvelegeként kell elképzelni a produkciót.

Sigourney Weaver lesz az Árnyvadászok vezetője a Hamuvárosban, a Csontváros folytatásában.

Október elején adják ki a Frászkarika folytatását DVD-n.

Martin Campbell rendezi az Alphát, amiben egy kutyákat kiképző Navy Seal-esnek ki kell szabadítani kollégáját.

Zack Snyder és Frank Miller összedugja a fejét, hogy megvitassák a Superman/Batman filmet.

Helen Hunt dirigálhatja le a Ride-ot, karaktere útra kell, hogy fiát ráterelje a helyes útra, miután tanulás helyett a szörfözéssel foglalkozik.

A Super Trooper 2 marketingjét állná a Fox stúdió, de a büdzsét a Broken Lizardnak kellene előteremtenie. 15 millió kéne, azon gondolkodnak, hogy a Kickstarteren rendeznek gyűjtést.

Olvasd tovább

5

Khadgar és Medivh a Warcraft filmben

warcraftKét év múlva érkezik a Warcraft mozifilm, Duncan Jones rendezheti a produkciót. Túl sok konkrétumot eddig nem lehetett tudni a tervezetről, azonban a Bleeding Cool oldal a következő információk birtokába jutott.

A főhős neve Khadgar lesz, aki Kirin Tor mágusa, Dalaran városállamban él. A történet kezdetén különös bűnesetek ügyében vizsgálódik, amelyek a lakókat félelemmel töltik el. Az ügy szálai a városfalakon kívülre vezetnek, ő pedig bátran elindul, hogy végére járjon az ügynek.

Mentora és egyben mestere Medivh mágus lesz, aki az emberiséget védelmezi a démonok ellen. Johnny Depp nevét pletykálták a karakter kapcsán még régen, de az oldal úgy tudja, hogy nem ő játszhatja a varázslót.

Jelen lesz még Lothar, Azeroth Oroszlánja, a lovag a király seregének a vezére. Bátor, kissé túlságosan is vakmerő. A Király és neje fontos mellékszereplők lesznek, nevüket sajna nem tudni, mindenesetre valószínűleg ismert színészek fogják őket megformálni.

Rengeteg ork felbukkanására számíthatunk, de lesznek törpék, trollok, elfek és lidércek is.

3

Ben Stiller dirigálná le a The Current War-t

stillerTimur Bekmambetov nézte ki magának a The Current War tervezetet, de inkább kiszállt a rendezői székből, amelybe úgy tűnik, hogy Ben Stiller huppanhat bele. A kazah direktor producerként azért még kitart a projekt mellett, Steve Zaillian szintén segíti a film létrejöttét. Weinsteinék veszik pártfogásba a filmet, állják a szükséges költségvetést is.

A történet az 1880-as évek vége felé játszódik, Thomas Edison és George Westinghouse rivalizálását mutatják be. A két feltaláló egymással versengve minden erejét és ötletét bevetve azon volt, hogy elsőként hozzanak létre elektromos rendszert. Az egyenáram felfedezése Edison nevéhez köthető, de a váltóáram terén Westinghouse-é a dicsőség.

1

Hudgens és Leary a The Kitchen Sinkben

hudgensVanessa Hudgens és Denis Leary lehetnek a The Kitchen Sink horror-vígjáték főszereplői. Űrlények invázióra készülnek, ki állíthatná még őket? Sejthető, néhány tini. De nincsenek egyedül, szövetséget kötnek a vámpírokkal és a zombikkal. Reméljük, hogy nem valami zavaros katyvasz sül ki a dologból.

A forgatókönyv állítólag remek, Oren Uziel körmölte le a történetet még 2010-ben, majd a Sonyhoz került a szkript. Uzielt a stúdió felkérte, hogy írja meg a Men in Black 4-et és pofozza ki a 22 Jump Street sztoriját.

Hudgens karaktere egy kisvároskában éldegél és pont ezt települést támadják meg a galád alienek. Leary a környék leggazdagabb és legokosabb embere, de nem túl barátságos figura.

1

Lovelace poszterek

Hamarosan megnő a Mély torok kikölcsönzőinek a száma? A legendás, klasszikus pornó főszereplője Linda Lovelace volt, akit elvileg a férje kényszerítette, hogy bevállalja a produkciót. A hölgy életéről szóló alkotásban Amanda Seyfried formálja meg Lovelace-t.

Mi a helyzet a másik életrajzi tervezettel? Nos, elvileg Malin Akerman formálhatta volna meg a címszereplőt, ám az imdb-n már nem szerepel a neve.

Olvasd tovább