35

Z világháború (World War Z)

zvilaghaborumagyarposzter

Az anyatermészet olyan, mint egy sorozatgyilkos. Arra vágyik, hogy elkapják, éppen ezért apró jeleket hagy hátra, amelyeket ha észreveszünk és megtalálunk le tudjuk fülelni, meg tudjuk állítani. – mondja Brad Pittnek egy tudós egy repülőgépen. Éppen arra a bázisra tartanak, ahol először küldtek olyan üzenetet, amelyben szerepelt a zombi szó. Ekkor már az emberiség pár milliárd kevesebb lelket számlál, de ugyanennyivel több élőholt rohangál az utcákon.

Gerry Lane (Pitt) veterán túlélő, megjárta a földi pokol néhány zegzugát, de mostanra csakis feleségének és két lányának áll. Ők testesítik meg a boldog amerikai családot, akik folyamatosan mosolyognak egymásra, reggelire pedig fincsi palacsintát esznek és még a dugóban sem megy fel bennünk a pumpa. Az idillt egy rendőrmotor töri meg, amely leviszi a kocsijuk visszapillantóját, majd pár másodpercre rá már menekülniük kell több tucat acsargó, vérszomjas embertársuk elől. Valami történt, nagy szörnyűség, globális szintű. Élőholtak loholnak mindenütt és hirtelen nagy szükség lesz Lane szakértelmére, aki magasról tesz az emberiségre, csakis családja miatt vállalja be, hogy megpróbál utánajárni honnan indulhatott a járvány.

Mindannyian tudjuk, hogy milyen megpróbáltatásokon ment keresztül a produkció, mielőtt dollármilliókat beleölve, már-már vért izzadva dobozba kerülhetett a film. Nagy önuralomról tettek tanúbizonyságot az alkotók, akik képesek voltak megállni, hogy ne szapulják egymást a közösségi médiában. Lehet, hogy Marc Forster és Pitt soha a büdös életben nem fog többet együtt dolgozni és elfordítják még a fejüket is, ha véletlenül találkoznának, de a stúdiónál néhány ember megérdemel némi bónuszt azért, mert a filmen nem látszik, hogy nehéz körülmények között született volna. A nagy sikert aratott Max Brooks regényében Lane világkörüli útja során, különféle beszámolók alapján, mintegy puzzle darabkákat rakosgatva rekonstruálja, hogy honnan indulhatott a járvány. Ebből csak annyit hagytak meg, hogy Pitt karaktere végiglohol a fél világon, miközben próbálja elkerülni, hogy megkóstolják a zombik.

Elvileg Forster nem állt a helyzet magaslatán, csak a fejét vakargatta a rendezői székben. Ő inkább drámákra szakosodott direktor, a Quantum csendjében is csúnyán elrontotta az akciójeleneteket. Abban ő a nyerő, ha egy szétszakadt családról kell filmet készítenie, jelen esetben is gyakran gondol egymásra Lane és neje, ha úgy adódik néhány másodperc erejéig felhívják egymást. De alapvetően nem egy drámáról, hanem egy katasztrófa-zombifilmről van szó, amelynek gyakorlatilag rettentő kevés köze van az alapanyaghoz. A Bond filmben a remegő, rángatózó kamera miatt követhetetlen és élvezhetetlen volt szinte minden akció, A Z világháborúban is megrándul a kép, de szerencsére még időben csaptak rá Forster kezére.

Aki már látott zombis művet, hozzá lehet szokva, hogy gyakran szakad le egy testrész vagy éppen könyékig belenyúlnak valakibe. Az általános jellemző, hogy gyakran az egyik mellékkarakter is átváltozik, amit a többi szereplő könnyes szemmel néz végig és csak hosszú percek gyötrődése után tesznek pontot életének (holtának) végére. A Z világháború rettenetesen magas költségei miatt még véletlenül sem lehetett durvább kategória, az alkotók csupán sejtetik, hogy mi történhetett egy-egy szereplővel, de még időben rántják és fordítják el a kamerát, a megfelelő időben lép ki valaki a képből, hogy ne lássuk, amint kiloccsan az agy vagy belemélyed néhány tucatnyi fog. Mindezzel azonban ki lehet békülni, talán majd a DVD-n lesz egy véresebb verzió is. Nem tökölnek a mellékalakokkal sem. A megoldás fejlövés? Rendben. Kézamputáció? Várj egy másodpercet.

Tele lehet a hócipője néhány embernek, hogy a bátor amerikai főhős mindent lát, mindent hall, bármit túlél. Nem szoktuk-e már meg ezt? Mégis mit változtatna, hogy egy Lane mellett álló ember figyel fel egy érdekes tényezőre, amíg gyorsan megosztana vele? Lane a derék, szőke, katonai múlttal bíró családapa, aki tud gondolkodni, képes cselekedni (spoiler: kézigránát a repülőgépen), nem rottyantja össze alsónadrágját és a nehéz pillanatokat túléli (spoiler: kemény landolás átszúrt testtel), ráadásul döntései nem röhejesek, elfogadjuk, ha kimászik a legképtelenebb helyzetekből.

A Z világháború gyorsan felpörög, a családi idilli felvezetés után szinte azonnal berobognak a képbe a zombik. Lane-t sem kell sokáig nyösztetni a fontos küldetés bevállalásával, ő pedig akár egy new york-i (vagy miamii) helyszínelő, A pontból érkezik B-be, ahol információt szerezve nehézségek árán eljut C-be. Mindeközben nem mulasztják el mutogatni a füstölgő, égő nagyvárosokat és a hangya módra futkosó zombisereget. Járhatunk sötét folyosókon, kísérteties katonai bázison, ostrom alatt álló Jeruzsálemben. Nem vádolható meg azzal a film, hogy ne próbáltak volna változatos helyszínekkel előhozakodni. A film utolsó harmada az általános vélekedések szerint nem működött, heteket töltöttek azzal, hogy új befejezést találjanak ki. Abszolút nem érezhető, hogy csak úgy odavetettek volna az utolsó 30-40 percet, bár tény, hogy néhány zombi itt kifejezetten viccesen hatott (spoiler gülüszemű fickó, fogát csattogtató élőholt tudós). Kiváló és egyben költséghatékonyabb megoldás, ha egy laborban próbálnak csendben előrejutni, miközben kerülgetik a fertőzött dolgozókat. A Z világháború profin összerakott katasztrófa-horror, ahol a főszereplő becsülettel teszi a dolgát az események sűrűjében, bár a film nem váltja meg a világot, kellőképpen élvezetes. 75 %-ot megadnék rá és remélem, hogy majd egyszer az alkotáson dolgozó megoldóemberek-szakik kiadnak egy könyvet arról, hogy miképp is kell szépen orvosolni a problémákat a bajban lévő alkotáson. Érdekes olvasmány lehetne.

imdb: 7,4

rottentomatoes 67 %

Büdzsé: 190 millió dollár
Eddigi amerikai bevétel: 103 millió dollár
Eddigi összbevétel: 150 millió dollár

35 komment

  1. Meglepően jó lett tényleg,és úgy néz ki,hogy még sikeres is lesz.Remélem hamar belefognak a folytatásba,és nem kell 3 évet várni rá.

  2. Nagyon szkeptikus voltam eddig, elsősorban a forgatási problémák miatt, de akkor még is csak megér egy próbát. Nagy kár, hogy nem érdekelte őket a könyv, mert megszámlálhatatlan vásznon is remekül működő fejezet volt benne…

    • Talán ha sorozatként közelítették volna meg, ilyen Band Of Brothers-es minden rész elején interjús stílussal.

    • Ehhez a képest a könyv írója maga is meglepődött, hogy egyáltalán meg akarják filmesíteni. Mert valami olyant mondott, hogy a könyv formátuma olyan, hogy nagyon nehezen lehetett filmként elképzelni. (Nem tudom, nem olvastam.)

      • Azért is javítottam inkább ki sorozatra 😀 Ott nem lett volna annyira zavaró, hogy egyes “epizódok” nem kapcsolódnak annyira egymáshoz.

      • A könyv szerkezete olyan, hogy a könyv írója interjút készít a háború alatt dolgozó tudósokkal, katonákkal, embercsempésszel akárkivel. Furcsa volt a könyv után ilyen formában látni a filmet de nálam 10/10. Olvasd el a könyvet megéri.

  3. Premier vetítésre mentem el mert a filmet már több mint 1 éve vártam, és nem csalódtam, nagyon jó film volt, a végén sem látszott meg hogy nem tudták hogyan zárják le. Eddigi legjobb zombi-posztapok film.

    • Nincs benne Magyarországon forgatott jelenet, Gondolom Pitt Bácsi megharagudott , és ezért kivágták az összeset. 😀 Ami jót is tett a filmnek 😀

      • Nem venném készpénznek, hogy Pitt haragudott volna főleg h a teknek igaza volt, (most meg már biztos nem, a rossz reklám is reklám) és azt sem, hogy kivágták volna a teljes BPi forgatott anyagot SPOILER ON a végén lévő montázsban úgy tűnt h az emberek felvették a harcot és már a irtották a zombikat tehát be voltak oltva- a nálunk felvett anyagból is az szivárgott ki, h az emberek nekimentek a zozóknak 😀 SPOILER OFF

      • Nem jellemző, hogy egy több millió dolláros anyagot kidobnak az ablakon. Pitt lehet, hogy berágott a TEK-re, de nem ez volt a fő baj, hanem az, hogy kiderült, hogy nem passzol a filmhez, amit itt felvettek.

    • Itt is forgattak, a budapesti jelenetek (azt hiszem ismét Moszkvát játszotta volna a főváros) a film utolsó harmadában lett volna benne. Ám ezt úgy ahogy van kukázták és átírták a forgatókönyvet, mert állítólag nem működött, nem volt jó.

  4. A film szerintem kellemes lett, valahogy sejtettem, h a nagy utálat ellenére egy jó filemt hoztak össze. Forster jó munkát végzett és nem látszott h egy könyvadaptációt nézünk, nagyon gördülékeny volt. Azt lehet mondani h a zombis filmek közül az I am legendre hasonlít a legjobban elég sok mindenben, bár több dologban eltér. Van pár újítása a filmnek a megszokotthoz képest és logikusabb a vártnál. 1 szó mint száz jó film lett.

    • Szerintem nem Forsternek köszönhető. Mikor befejeződött a film azonnal kiírták a second unit director nevét. Ő elvileg sokat tett azért, hogy ne legyen a produkció egy nagy katyvasz és valóban élvezhető akciójelenet születhessenek. Forsternek fogalma sincs arról miképp kell akciót forgatni.

  5. Én csak a korhatár besorolást sajnálom, mert ettől a legtöbb jelenet számomra olyan volt, mintha nem is zombi filmet néznék, hanem mondjuk olyat, mint a Tébolyultak. Sok agresszív őrült rohangál… Ennek ellenére jó kis film volt.

  6. Nekem közepes filnmet üti csak meg.
    Zombi filmek alapon R nek kell lenni , sztem ez szabäly.
    Ez a pg 13 asitäs meg egyertelmüen a mentsük ami menthetö mert elszällt a költsegvetes… nem egy kisgyerek volt szülökkel együtt a moziban es ha erre a csalädbarät apokalipszis fiklmhez toläs volt a cel akkor sikerült.
    Nekem a sok sok erzelmi üresjärat fele is eleg lett volna.
    A helyszinekkel le a kalappal a lätväny nagyon ott volt. Pläne a koreai tämaszpont az esöben az tetszett a legjobban. Ott volt a hangulat feszült , a jeruzsälemin pl abszolute nem ereztem , ez talän a millio trailernek köszonhetö.
    Sorry en 6p ot adok rä . Vannak szabälyok amikiet be kell tartani zombi filmben ha hardcore fanokat akarnak elkäpräztatani , de itt a csaläd meg a le a fontos . Könyvet meg elkezdem nemsokä mi is a különbseg.
    Sorozat meg nem kell , mär ott a walking dead 😀

    • Nagy szerencsére itt közel sem a “hardcore fanokat” célozták meg, ezért lett jó film, nem egy ezredik, unalomig ismételt “völkingded” kópia. 9/10

  7. Lakótelepi lakás, katonai bázis, Jeruzsálem…majd jött egy laborban való bújkálás, mászkálás. Mintha egy más filmhez írták volna a befejezést, nem? Valaki így látta?

    • Nekem nem tűnt fel, hogy más lett volna a film. Az talán meglepő volt, hogy az addigi nagy rohanás után egy lopakodós alkotás lett belőle, de nem is baj, ha csak arról szól egy film, hogy miképp tudnak egyre nagyobbat és grandiózusabbat mutatni.

  8. Olvastam a könyvet, és az nagyon tetszett, érdekes volt ezzel a témával foglalkozó komolyabb hangvételű könyvet olvasni. Mindenképpen meg fogom majd nézni a filmet is, még ha tudom hogy magához a könyvhöz semmi köze nincs. Azt mondjuk én is sajnálom, hogy tini filmet csináltak belőle, nem is értem ezt, bár a stúdió moguloknak semmi sem szent, csak csilingeljen a kassza.

    • 125 millió dollár volt az eredeti költségvetése, amely a problémák, az utóforgatások, forgatókönyvátírások miatt felment 190 millióra. A marketing úgy 70-80 millió dollár volt.

  9. Hali.
    tegnap megnéztem a filmet.Nekem eddig ez az év filmje.Próbálták teljesen realisztikusra csinálni a filmet ami picit sikerült is.A látvány tökéletes volt a szinészek is jók voltak!Azért azt senki nem gondolta komolyan hogy Brad Pitt valami gagyihoz adja a nevét?Tudta ő hogy mit vállalt.A sok negatív előjel pedig pont ellenkezőleg hatott!Egy percre nem tudtam nem odafigyelni.Az acélemberen 3-szor bólintottam!Az is jó volt meg látványos de nagyon elnyújtották!Ezt nem ez üt az elejétől!
    Tuti bekerül a gyűjteményembe ha megjelenik de lehet erre bevállalom a blue-ray verziót!
    SPOILER!!!!!!!!!!

    Amikor a virológus fejbedurrantja magát na azon betojtam!Érdekes hogy izraelt mutatták benne hogy ott mekkora pusztítás volt!

    SPOILER VÉGE!!!!

    • SPOILER ON
      Virológus esete = zavarodott közönségfejek a moziban = nagyon durván jó volt 😀
      SPOILER OFF

  10. Bár csak az alapötlet közös, mind a könyv, mind pedig a film önmagukban kiváló alkotások.
    Le a kalappal, szépen megmentették a szorgalmas munkatársak ami menthető volt, és nemcsak jól, hanem véleményem szerint az átlag zombifilmeknél jobban, realisztikusabban sikerült kikerekíteni.
    Gratula hozzá, csak ajánlani tudom.

  11. Jó kis film lett 🙂 Ne mondjátok, hogy a nagyfogú feka tudósról nem a xenomorph ugrott be 😀

  12. Ugyan véleményem pozitív a filmmel kapcsolatban, de engedjetek meg nekem egy kissé kritikus kritikát. 🙂 Mondjuk én The Walking Dead-en (átpörgetve a drámát) meg Dead Islanden nevelkedtem, szóval kicsit “hardcore” elképzelésim vannak egy jó zombifilmről. Szóval a dolog ott kezdődik, hogy mi a fenének kell a család? Értem én, hogy dráma, meg aggódás, de pont ez jelenti a film leglaposabb részét. Még szerencse, hogy nem sokat kellett nézni anyuékat. Alapvetően a film nem az akcióra megy rá, de ezt már úgyis leírták vagy húszan előttem. Azt viszont kevesebben, hogy (innen SPOILER!!) az “átlagemberek” miért lettek szerencsétlennek beállítva? Nem tudom, hogy másokból milyen hatást vált ki, de nekem hangosan röhögnöm kellett rajta, hogy olyan dolgokon patkolnak el sokan, mint a (nagyon SPOILER!!!) leeső bőrönd, a csendes akció közben megszólaló telefon vagy az utcabál a zombik mellett, akik egy olyan fal mögött tengődnek, amire senki rá sem pillant felülről.
    Ha ezzel realisztikus hatást kívántak elérni, akkor meg mire fel a tipikus “átszúrt egy fémdarab, de azért tudok akciózni, csak néha nyögök egyet” klisé? Ez kicsit megosztja a dokumentum/HollyWood dolgot.
    Ami abszolút pozitívum, az az üdítős rész. Az egész filmet elvitte volna a hátán az a jelenet, nekem annyira tetszett. Persze jó volt még Pitt is, de tőle mit vártunk?
    Szóval jó ez, de azért van hova fejlődni. Meglátjuk, mit nyújt a folytatás…
    Addig is 8/10!
    G.

  13. A hangulatteremtés jobb, mint a Contagion-ben, Forster jól huzigálja a szálakat (és tényleg nem látszik meg az utóforgatás), de alapvetően ez egy buta blockbuster. Ez mindjárt ki is derül akkor, amikor Pitt – annak ellenére, hogy a testébe került a fertőzött vér – nem fertőződött meg. A helyében minden logikusan gondolkodó ember azonnal közli ezt felettesével, és a bázison vérképet kér magáról, lehetséges ellenanyag után kutatva. ehelyett mit csinálnak Pitték? Valami homályos teória után erednek egy magát tudósnak mondó kissráccal… na köszönöm.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *