2

Stoker

0st1

A címről elsősorban Bram Stoker és természetesen Drakula gróf juthat az átlagember eszébe. Wentworth Miller azonban megpróbálkozott azzal, hogy ezentúl egy családi drámába ágyazott horrorelemekkel ötvözött thriller is beugorjon a Stoker hallatán. Millert tulajdonképpen A szökésből ismerheti a nagyvilág, senki nem gondolta volna, hogy olyan forgatókönyvet fog produkálni, ami előtt az Álomgyárban sokan megemelik a kalapjukat. Kissé magasra tette az úriember a mércét saját magának, hiszen bevallottan Alfred Hitchock egyik műve, A gyanú árnyéka szolgált kiindulópontnak, amikor hozzálátott a történet kibontásához és természetesen a Drakula klasszikus is hatással volt rá. Olvasd tovább

5

Snowpiercer előzetes

snowpiercer2004 végén Bong Joon-ho A gazdatest előkészületein dolgozott és Szöül környékén betért egy képregényboltba. Kezébe akadt Jean-Marc Rochette francia alkotó Le Transperceneige képregényszériája. Belelapozott, megvette és annyira beszippantotta a történet, hogy a bolt előtt elolvasta az egészet. Megkereste Park Chan-wookot, megmutatta szerzeményét, akit hasonlóképpen lenyűgözött a sztori. 2005-ben Joon-ho a Moho Films produkciós cégén keresztül megvette a jogokat.

Évekig nem történt semmi, majd amikor 2009-ben egy interjú során rákérdeztek a projekt állapotára azt mondta, hogy 2011-ben hozzá tud látni a forgatáshoz. Erre nem került sor, csupán 2012-ben indulhattak be a munkálatok.

A Snowpiercer történései a jövőben játszódnak, beköszöntött a jégkorszak. A túlélők egy folyamatosan mozgásban lévő vonaton húzzák meg magukat, a szerelvénynek nincs úticélja, csak halad előre. Ám hiába köszöntött be a végítélet, a társadalmi ellentétek továbbra is fennállnak. A vonat elején a gazdagok élnek, a szegényeket elkülönítették és a hátsó részen húzzák meg magukat.

Chris Evans, Jamie Bell, John Hurt, Song Kang-ho, Alison Pill, Octavia Spencer és Ewen Bremner erősítik a produkciót. Dél-Koreában augusztus 1-jén mutatják be, Amerikában Weinsteinék forgalmazzák és még a nyáron a mozikba akarják küldeni.

Olvasd tovább

1

Diana előzetes

Tavaly három produkciót is emlegettek Diana hercegnővel kapcsolatosan. Charlize Theron az egyiknek, a másiknak Keira Knightley lehet a főszereplője, már ha egyáltalán lesz a filmekből valami. A Caught in Flight címen futó, majd Diana-ra átkeresztelt tervezet viszont megvalósult, ebben Naomi Watts alakítja a címszereplőt. Eredetileg Jessica Chastain lehetett volna a hercegnő, de végül nem tudott helyet szorítani a produkciónak. A rendezői teendőket Oliver Hirschbiegel, A bukás alkotója látta el.

A történet azt az időszakot meséli el, amikor Diana és Dr. Hashnat Khan megpróbálta titokban tartani kapcsolatát. Viszonyuk 1995-ben kezdődött és sikerült is a paparazzikat és az embereket kizárni szerelmükből.

 

7

A Nolan-féle Batman és Az Acélember teljesen más világ

Korábban egyes híresztelésekben arról lehetett olvasni, hogy a Warner visszahozza Christian Bale-t Batmanként. Talán még van is, aki várja, hogy Bale sötét lovagja a közeljövőben feltűnjön Henry Cavill Supermanje mellett. De most David S. Goyer elmondta, hogy a Christopher Nolan által vászonra vitt Batman és a Zack Snyder rendezésében készült Acélember teljesen más világ.

„A sötét lovag filmek nem ugyanabban a világban játszódnak, mint az az új Superman. De tény, hogy az egyik műholdon olvasható lesz a Wayne Industries neve, tehát Bruce Wayne létezik ebben az univerzumban. Sőt, Lex Luthor is létezik. Szuperhősök szintén találhatóak az általunk megteremtett világban.” – mondta Goyer az MTV-nek. Tehát se Bale, se Joseph Gordon-Levitt felbukkanására ne számítsunk, ha mégis leszerződnek a jövőben valamelyik DC projektbe, akkor nem ugyanazt a karaktert keltik életre, mint a Nolan trilógiában.

De vajon lesznek-e utalások más hősökre Az Acélemberben? „A film egy pontján megemlítjük a S.T.A.R. Labort, amely már valamiféle kapcsolat Cyborghoz.”

2

Alien Uprising előzetes

Dominic Burns, az Airborne rendezője készítette az Alien Uprising (U.F.O. néven futott) B kategóriás sci-fit. A történet nagyjából annyi, hogy jönnek az űrlények és a Föld bajba kerül. Mivel DVD-n adják ki, így nagyobb látványosságra vagy csatára ne számítsunk.

Sean Brosnan és Bianca Bree játsszák a főbb szereplőket, előbbi Pierce Brosnan fia, utóbbi Jean-Claude Van Damme lánya. Bree édesapja is felbukkan.

 

6

A Paramount is beszállt a T5-be

A Paramount mostanában jónak hangzó üzleteket hajt végre. Nemrég a Warnertől megszerezte a Péntek 13 és a South Park filmek jogait, cserébe a rivális stúdió beszállhatott az Interstellar sci-fibe. Most pedig Megan Ellison produkciós cégével, az Annapurna Pictures-szel egyezett meg a Terminátorral kapcsolatosan.

Ellison birtokolja jelenleg a Terminátor jogokat, az ötödik rész forgatókönyvén  Laeta Kalogradis és Patrick Lussier dolgoznak, Arnold Schwarzenegger is hajlandó a visszatérésre. A Paramount lesz a film forgalmazója,  színre lépésével valószínűleg némileg felgyorsulhatnak az események a projekt körül. Valószínűleg 2014 elején indulhat a forgatás.

1

Jon M. Chu rendezi a G.I. Joe 3-at

gijoemegtorlas21Érdekes húzás volt, hogy a Step Up-on és egy Justin Bieber koncertfilmen edződött rendezőt kértek fel a G.I. Joe: Megtorlás (G.I. Joe: Retaliation) levezénylésére. A Paramount és Lorenzo di Bonaventura producer elégedettek voltak Jon M. Chu-val és habár a várt 400 millió dollár eddig csak 365 millió dollárt termelt világszerte a produkció úgy gondolták, hogy belevágnak a harmadik felvonásba is. Chu-tól nem válnak meg, aláíratták vele a következő részre szóló szerződést is, így a G.I. Joe-k következő akcióját is ő dirigálhatja le. Forgatókönyvíró egyelőre még nincs, a stúdió listáján 4 név is szerepel, egyeztetnek velük és hamarosan kiderül, hogy ki nyithatja meg a szövegszerkesztőjét.

6

Michael Bay-re bíznák a Ghost Recont

ghostrecon1Amikor az Ubisoft saját kezébe vette számítógépes játékainak mozis verzióinak a sorsát bejelentették, hogy az Assassin’s Creed filmadaptációban Michael Fassbender húzhatja fejére a csuklyát, a Splinter Cellben pedig Tom Hardy lopakodhat.

A Tom Clancy’s Ghost Recon a Warner segítségével valósulhat meg és úgy tűnik, hogy már rendezője is van az akciófilmnek. Michael Bay-t szemelték ki a feladatra, aki most először dolgozna a Warner égisze alatt, de saját Platinum Dunes produkciós cégét is bevonná a film elkészítésébe. A játékfranchise-ban az amerikai hadsereg egyik fikciós elit osztagát vezethettük, természetesen titkos küldetéseket kellett véghezvinni. Bay kiváló választás, hiszen amúgy is szeret robbantgatni és ezúttal végre csak katonákra fókuszál a sztori.