6

Fantasy-és képregényfilmek 2013-ban

A képregényfeldolgozások korát éljük, jövőre is ringbe száll néhány nehézsúlyú Marvel hős, de végre a DC is érkezik egy produkcióval. E mellett lesz jó néhány fantasy is, kár, hogy ezek többsége általában élvezhetetlen, de hátha 2013-ban más lesz a helyzet. Reménykedjünk.

Jövőre lendül ismét akcióba a világbéke privatizálója, Vasember. Shane Black  dirigálásában készül a Vasember 3. része, amelyben a képregényhős kedvelői végre megkapják a hőn áhított Mandarint. A címszereplő fő ellenfelét Ben Kingsley fogja megformálni.  Úgy hírlik, hogy a sztori az Extremis történetből merít, amiben Stark nanotechnolgóiával kísérletezget, habár kezdetben szép eredményeket ér el, de végül csúnyán ráfarag. Tovább “Fantasy-és képregényfilmek 2013-ban” »

2

Box Office: Kispályás bevételek

Ezen a hétvégén nem volt nagy tolakodás az új bemutatók között, mivel csupán egyetlen széleskörű premier volt, a Kispályás szerelem romantikus vígjáték. Hiába a neves színészgárda a film hidegen hagyott mindenkit, pedig a siker mindenkinek jól jött volna. Gerard Butler 2010-ben játszott utoljára korrekt bevételt elért produkcióban, a legutóbbi filmjei (Mavericks – Ahol a hullámok születnek, Géppisztolyos prédikátor, Coriolanus) elhasaltak. Catherine Zeta-Jones pár év kihagyás után idén 3 műben is látható volt, de a nagy visszatérés elmaradt. Jessica Biel sem örülhet, hiszen már Az emlékmás költséges sci-fi akció remake sem hozta a vártakat. Gabriele Muccino rendező szintén bizonyíthatott volna, az olasz rendező Will Smith-nek köszönheti a világhírnevet, megmutathatta volna, hogy nélküle is képes tömegeket bevonzani a termekbe. De vajon tényleg egy rossz terméket sikerült összehozni? A Rotten Tomatoes-on 2 % az átlaga, ami sejteti, hogy ez bizony az év egyik legrosszabbja, de az imdb-n sem áll jól a szénája.

  Tovább “Box Office: Kispályás bevételek” »

14

Koimbra filmes naplója

2012. december

Sinister – Scott Derrickson kiválóan megcsinálta a super 8-as felvételeket, ha a játékidő maradéka is ilyen lett volna az év horrorja lehetett volna. 70 %

Bourne hagyaték (Bourne Legacy) – Unalmas, hosszú, felesleges spin-off/folytatás igazán kevés jó akcióval. 40 %

Merida, a bátor (Brave): A külalak Pixar minőség, de belül nagyon Disney. 60 %

Silent Hill: Kinyilatkoztatás (Silent Hill: Revelation): Nem túlzottan félelmetes, közepesen érdekes folytatás.

A jelenés (The Apparition): Ebben a filmben a legjobb a plakátja. Gondolkodtam fél óra után, hogy abbahagyom, de nem tettem. Jobban jártam volna, a mégis.

The Man With The Iron Fists: B kategóriás véres kung fuzás, közepes szórakozás.

Dredd: Végre egy jó kis sötétebb hangvételű akció egy kőkemény főhőssel. 80 %

Végzetes hazugságok (Arbitrage): Richard Gere viszi a hátán a filmet, karaktere próbál ügyeskedni és lavírozni, de vajon sikerül-e kivágnia magát a nagy bajból? 70 %

A messzi dél vadjai (Beasts of the Southern Wild): Varázslatosnak varázslatos, sajnálom, hogy nem szippantott be 80 %

The Bay: Barry Levinson csinált egy teljesen amatőrnek tűnő found footage horrort. Nagy nehezen végigszenvedtem 20 %

Lay to Favorite: Stephen Freats sportfogadás világában játszódó filmje nem szól igazán semmiről, egy helyben topog. Bruce Willis mintha élvezte volna. 40 %

The Baytown Outlaws: Egy jobb rendezővel és egy jobb vágóval piszok jó szórakozás is lehetett volna. 40 %

Képtelen kampány (The Campaign): Akadnak benne egész jó pillanatok, de néha elvetik a sulykot. 50 %

Lorax: Nehezen bírtam végignézni, már az elején megpróbálják belénk sulykolni a lényeget. Másfél órás tanmese.

Tovább “Koimbra filmes naplója” »