Tom Hanks Michael Clarke Duncanről

Ugyan pár napos már a videó, de aki még nem látta, annak érdemes.

Tom Hanks mond el egy beszédet Michael Clarke Duncan temetésén, mindvégig félúton egyensúlyozva a könnyek és a szívből jövő kacagás között, s ahol a dramaturgia megköveteli, ott Duncan hangját utánozza fergetegesen.

A beszéd egy anekdota, amit Duncan mesélt neki anno arról, hogy fiatal korában Chicagóban be akart lépni egy bandába. Egy olyat nézett ki magának, ahol a belépés feltétele az volt, hogy az illető hagyja, hogy a bandatagok 20 percen keresztül még a szart is kiverjék belőle. A banda megkülönböztető jele az volt, hogy egy vörös foltot festettek a hajukba (ugye itt igazi afrófrizkókra kell gondolni, sok-sok mikrofonfejre. 🙂 )

Duncan belépett a bandába (ugye 20 percig ütötték-verték, de ez a majd’ 2 méter magas csupa szív óriásnak meg sem kottyant), majd hazament. Az anyukája épp a konyhában sertésfalatokat sütögetett, és Duncan igyekezett úgy leülni, hogy jól látható legyen a vörös folt (az anyukája még állva is kisebb volt, mint Duncan ülve – ezt Hanks úgy magyarázza, hogy kb. akkora lehet, mint az előtte álló pódium). A mama rá is kérdezett, hogy mi az a vörös dolog, mire Duncan közölte, hogy belépett egy bandába. Na, a mama első mozdulata az volt, hogy a még sercegő, teli serpenyővel úgy fejbe vágta Duncant, hogy az sírni kezdett, a sertésfalatok meg szanaszét repültek a konyhában. Majd közölte vele (miközben szedegette össze az ételt), hogy azonnal kölcsönveszi a nővére ollóját és kivágja a vörös foltot az afrófrizkójából, és szépen visszamegy, és megmondja nekik, hogy nem lép be.

Az óriás – mit volt mit tennie – kivágta azt a tincset, így egy jókora kopasz folttal visszament a bandához és közölte velük, hogy mégsem lép be, mert a mamája megtiltotta…

(Erre a bandatagok persze megint vagy 20 percig agyalták…)

Hanks majd’ megszakad a röhögéstől, ahogy elképzeli a jelenetet. A videón nincs rajta (erősen vágott), de a cikkekben írták, hogy azzal fejezte be a beszédet, hogy ha nem lett volna a mama és a tüzes serpenyő a sertéshússal, akkor nem gyűlhettek volna össze aznap, és nem ünnepelhették volna Michael Clarke Duncan életét.