20

Lesz Hellboy 3

nagypukk.jpgA Hellboy harmadik részét gyakorlatilag a képregényhős kedvelőinek a többsége epedve várja, a bibi az, hogy az első két rész nem hozott valami fényesen, így a stúdió sem erőlteti igazán. Guillermo Del Toro ugyan szerette volna megcsinálni, de voltak egyéb teendői is, de bizakodásra adhat okot, hogy a rendező San Diegoban elárulta, hogy meg fogja csinálni a következő felvonást.

“Hivatalosan is elmondhatom, hogy újra összeállt a csapat és próbáljuk megvalósítani a Hellboy 3” – mondta Del Toro.

“Az első két résszel kifejezetten a harmadiknak alapoztunk meg. Kőbe van vésve, hogy Hellboynak mi dolga van a Földön. Szégyellném is magam, ha nem csinálnánk meg, de elmondhatom, hogy dereng már a fény az alagút végén, Guillermo éppen azon dolgozik, hogy miképp tudná összehozni a filmet. ” – mondta Ron Perlman, aki szintén ott volt San Diegoban. (Levetítettek egy Megtorló rajongói kisfilmet, ebben benne volt ő is, a főszereplőt Thomas Jane játszotta).

A Hellboy 3 egyelőre nem kapott zöld utat, sajnos előbb meg kell győzni a stúdiót. “Beleadunk apait-anyait, hogy összejöjjön a film, remélem sikerül.” – tette hozzá Del Toro.

Szóba került az is, hogy Perlman nemrég egy beteg gyerek kedvéért újra alávetette magát a hosszadalmas procedúrának, hogy ismét Vörösként tündököljön. A színész elárulta, hogy a Make a Wish Alapítvány először a sminkest kereste meg. “A kölyök a kezelése alatt a Hellboyt nézte, a sminkes meg azt mondta nekem, hogy a srác szeretne találkozni vele. Mondtam is neki, hogy  nem probléma. Mikor? Erre ő azt válaszolta, valószínűleg nem értettem meg elsőre. Nem Ronnal akar találkozni.” A rendező hozzátette, hogy sok gyerkőccel találkozott, akik szintén a Hellboy rajongói, de az adott neki igazán nagy lökést a harmadik rész elkészítéséhez, amikor meghallotta, hogy sok beteg srác kezelése alatt folyton ezeket a filmeket lesi.

20 komment

  1. ennél jobb vasárnap esti hír nem is jöhetne, remélem tényleg megcsinálják! Most már csak a Bad Boys 3-nak kéne megvalósulnia :-).

  2. A filmek estében a második rész után majdnem mindig elkészítik a harmadik részt.Legalább is én ezt figyeltem meg.

  3. jó hír !!

    a 2. rész igazi felüdülés volt, megkockáztatom, több fantáziát és kreativitást zsúfoltak bele mint a legtöbb képregényfilmbe ami az utóbbi pár évben futott

    ha képesek lesznek a 3. részben fejlődni akkor az nagyon ütős lesz

    a Men in Black 3 pl ezért volt nekem csalódás , alig vannak benne új szörnyek 🙁

  4. A 2.részben a halál angyala eléggé feldobta a labdát egy epikus 3.részhez. Nincs igazság a földön ha nem lesz a Hellboyból 3.rész.

  5. Végre, amiért érdemes betérni a moziba! Összeszedem a csapatot, aztán irány Pestre kocsival,csak addig szerezzem meg a jogsit! Persze egy pesti út és mozi mellett jó lenne, ha ingyen megúsznám a tanfolyamot 😀 és már találtam is rá egy jó ajánlatot:erstebank.hu/extras/fiatalsag/

  6. @Gsnake: nekem is tetszett a film, nehogy félreérts, de olvastam a képregényeket is, és egyáltalán nem is hasonlítanak ahhoz, ezért azt,hogy jó vagy az egyik legjobb képregényadaptáció nem mondanám.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *