1

Alexandre Aja rendezheti a Szarvak filmadaptációját

2009 októberében derült ki, hogy a Mandalay Pictures tette rá kezét a Szarvak (Horns) regény megfilmesítési jogaira, a regényt Stephen King fia, Joe Hill írta. A forgatókönyvre Keith Bunin állt neki, ma pedig kiderült, hogy a rendezői székbe Alexandre Aja, a Piranha 3D és A sziklák szeme (Hills Have Eyes) készítője ült bele. Az elgondolás az, hogy késő tavasszal vagy kora nyáron vágnak bele a forgatásba. Pár hónapja még úgy Shia LeBeouf-ot emlegették lehetséges főszereplőként, de a Heat Vision cikke őt már említi.

A regény tartalma a moly.hu-ról: Ignatius Perrish egy részeg éjszaka után arra ébred, hogy irtózatosan fáj a feje… és a tükörbe nézve azt látja, hogy szarvak nőttek a halántékán. Ig először azt hiszi, hallucinál, a gyász és a harag elvette az eszét. Hiszen az utóbbi egy évet a maga privát purgatóriumában töltötte: egy esztendővel ezelőtt erőszakolták és gyilkolták meg brutális módon, felfoghatatlanul a szerelmét, Merrin Williamset. A teljes idegösszeomlás is szinte természetes lenne nála. Csakhogy ezek a szarvak valódiak… Azelőtt Ig a boldogok gondtalan életét élte: gazdag szülők gyermekeként, tévésztár báty öccseként megvolt mindene, pénz, biztonság, megbecsülés. Megvolt mindene, sőt annál több is – Merrin szerelme, akivel együtt osztoztak romantikán, diákkori felelőtlenségeken, egy csakis kettejüknek kijutó, varázsos kalandon. Merrin halálával mindez oda lett. Noha Ig volt az egyetlen gyanúsított, bíróság elé sohasem került, de fel sem mentette soha a kisváros, Gideon közvéleménye: persze hogy azért úszta meg, mert befolyásos szülei vannak! Mintha mindenki elhagyta volna Iget, még az Isten is. Talán csak egyvalaki nem: a benne lakozó ördög… És most, ezekkel a szarvakkal, Ig rettenetes erőre tesz szert – olyan tehetségre, amellyel végre kinyomozhatja, ki ölte meg Merrint, ki tette tönkre az életét. És bosszút állhat. A templomba járás, az ima nem segített. Jöjjön hát a Sátán!

10

Madagascar 3: Europe’s Most Wanted trailer

Alex, Marty, Gloria és Melman a pingvinkülönítménnyel és a majomcsapattal New York felé veszik az irányt, de út közben Monte Carloban okoznak némi zűrt. Egy utazó cirkuszhoz csapódnak, ám a fellépő állatok kedvtelenek, unottak, alig van kedvük fellépni. De Alexék felrázzák a társulatot és a játékidő végére biztosak lehetünk benne, hogy előcsalogatják az állatokban megbúvó, régóta elfeledett vidámságot és jókedvet.

Eric Darnell a Madagaszkár első és második részét még Tom McGrath-tal közösen készítette, ám a harmadik felvonást már egyes egyedül dirigálhatta. Viszont ezúttal a forgatókönyvhöz semmi köze nem volt (talán meg a pingvines animációs sorozattal volt elfoglalva?), a szkriptet Noah Baumbach vetette papírra. Itthon június 7-én mutatják be az animációs filmet.

4

Patrick Bateman ismét lesújt

11 év telt el azóta, hogy Christian Bale eljátszotta Patrick Batemant, a jó módú gazdag fickót és sorozatgyilkost. Bale igazi telitalálat volt a szerepre, a folytatásról inkább ne is beszéljünk. Harmadik felvonás már biztosan nem lesz, mivel a Lionsgate úgy gondolta, hogy inkább egy Amerikai pszicho  remake-kel örvendeztetik meg a nagyérdeműt, mert erre bizonyára mindenkinek szüksége van.

Noble Jones még az év elején adta elő ötletét a stúdió fejeseinek, hogy Bret Easton Ellis regényéből kellene készíteni egy újabb filmadaptációt, majd múlt hónapban leszállította forgatókönyvét, ami tetszést aratott, így számíthatunk rá, hogy hamarosan bejelentik ki fogja megformálni a Wall Streeten meggazdagodott férfit, aki ismeretleneket és ismerősöket gyilkolászik csak úgy kedvtelésből. A cselekmény nem a 80-as években fog játszódni, hanem a mai modern New Yorkban.

1

Az American Reunion újabb posztere

Újra találkoznak és megint megnevettetnek minket. Bizony, talán Téged is érdekel, hogy mi történt Stiflerrel az eltelt évek alatt és hogy miképp éldegél az egykori piteba… Jim. Visszatér a régi csapat és egy időre hanyagolják a DVD-s folytatásokat.

13

How I Spent My Summer Vacation poszter

Mel Gibsonnak sajnos nem sikerült a visszatérés, de talán néhány producert meghatott Robert Downey Jr. kérése, hogy bocsássák meg Gibson vétkeit és ne zárják be előtte az ajtót. A színész jövőre a How I Spent My Summer Vacation filmmel jelentkezik, amelyet 2009-ben Mexikóban forgattak a Ignacio Allende fegyintézetben. A forgatókönyvet Gibson maga írta, a rendezést pedig Adrien Grunbergre bízta, az úriember többek között first assistant director-ként dolgozott az Apocalypto, a Tűzben edzett férfi (Man on Fire) és a Bőrnyakúak (Jarhead) alkotásokon. Gibson egy bűnözőt játszik, elkapják és a legkeményebb börtönbe küldik, ahol egy 9 éves sráctól tanulja meg, hogy miképp tudja túléli a rácsok mögötti megpróbáltatásokat.

 

És egy kép a filmből

0

Campbell a Sworn to Silence-ben

Neve Campbell nem tűnt el teljesen, csupán csak olyan műveken dolgozik, ami kívül esik a reflektor által bevilágított területen. A színésznő lesz a főszereplője és a producere a Sworn to Silence dráma-thrillernek. Maggie Gyllenhaal és Jake Gyllenhaal édesapja, Stephen fogja ledirigálni a produkciót, róla azért nem hallhattunk túl sokat, mivel tévés alkotásokon szokott dolgozni. A forgatókönyvet Linda Castillo regényéből Mark Malone írta.

Campbell játssza Kate Burkholdert, aki egy békés amish közösségben éldegélt és nagy szerencséje volt, hogy nem vált az áldozatává egy sorozatgyilkosnak. Később elhagyja a települést, 15 évvel később tér vissza és a falu rendőrfőnökeként dolgozik tovább. Egy újabb gyilkossági ügy azonban heves érzelmeket vált ki belőle, gyerekkorában megtörtént képek villannak be és olyan sötét titok lepleződik le, amely könnyen elpusztíthatja, összetörheti  őt.

0

Heti néznivaló – Az ember tragédiája és a Diótörő

Megérkezett a Valentin nap folytatása, de a mozikba kerül Jankovics Marcell animációs filmje és egy macedón dráma is.

0mb

Pénzcsináló (Moneyball): Brad Pitt és Jonah Hill játsszák a főbb szerepeket Bennett Miller rendezőjének díjesélyes filmjében. A történet szerint számítógépes analízis segítségével keresik meg és szerződtetik le a baseballcsapatba a játékosokat.

4

A The Divide nyitó jelenete

A The Divide posztapokaliptikus thriller (horror?) idén sem került a filmszínházakba, elvileg jövő év elején azonban már láthatja a közönség. Alább a nyitó jelenetet nézhetitek végig, Xavier Gens rendező nem tökölt, rögtön az elején elpusztítja New Yorkot, az emberek pedig próbálnak biztonságos helyre húzódni. A történet 9 túlélőre fókuszál, akiknek sikerült átvészelniük a pusztító robbanást. Számukra még csak most jön a neheze, azon túlmenően, hogy egymást is el kell viselniük még néhány védőfelszerelésbe bújtatott fegyveres is betoppan.

0

Tetovált lány vírusmarketing: Hard Copy

Hamarosan a mozikba kerül David Fincher költséges, komor hangvételű, R kategóriás filmje, A tetovált lány (The Girl With the Dragon Tattoo). A Daniel Craig által játszott oknyomozó újságíró és a zűrös múltú hackert alakító Rooney Mara egy több évtizedes esetet próbál felgöngyölíteni. A poszterek és előzetesek után napvilágot látott egy régi 9 perces Hard Copy híradós videóanyag, ami A tetovált lány középpontjában lévő régi gyilkossági üggyel foglalkozik. (Persze ezt is csak a film alkotói készítették, csak szólok, mielőtt valaki azt gondolná, hogy valódi lenne)

3

Film lesz Stan Lee Annihilátorából

0slaA Magic Storm Entertainment égisze alatt formálódik a The Annihilator képregény filmváltozata. A kínai képregényfigura Stan Lee fejében született meg, a történet szerint egy fiatalember szuperhőssé válik, majd hazatérvén a jó oldalon száll harcba a gonosztevők ellen. Lee úgy véli, hogy régóta nem talált már ki igazán érdekes képregényhőst, ez a karakter pedig teljesen egyedinek és eredetinek fog tűnni a közönség szemében. A forgatókönyvet Dan Gilroy, a Vasököl (Real Steel) írója veti papírra. A produkcióba Lee cége, a POW! Entertainment is beszállt, ez lesz az első film, amely a képregényalkotó vállalatának a berkein belül megszülethet.

2

Kiszivárgott CIA dokumentumok

Beindult a The Dark Knight Rises vírusmarketingje. “Kiszivárgott” két CIA dokumentum az eltűnt Dr. Leonid Pavel atomtudósról. A figura egyetlen Batman képregényben sem volt látható, a forgatókönyvírók találták ki. Bizonyára ahhoz a bombához hasonló eszközhöz (a doksik alatt látható) lesz köze, amit az egyik forgatáson készült képen lehetett megfigyelni.

Más: a CraveOnline-nak sikerült elbeszélgetnie Gary Oldmannal, aki elmondta biztos, hogy nem vesznek részt több Batman filmben. A stúdió valószínűleg erőltetni fogja, mert nincs már több Harry Potter rész a tarsolyukban, esetleg előfordulhat, hogy Nolan producerként részt vesz ezekben, de biztosan nem fogja megrendezni.

 

A tovább mögött pedig a feltételezett eszköz