20

Vörös zsaru (Red Heat, 1988)

Ivan Danko százados Moszkván és Chicagón át üldözi az orosz drogmaffia vezérét Viktor Rostát. Amerikában azonban már mások a szabályok. Ezt leginkább a nagyszájú amerikai zsaru, Ridzik felügyelő érezteti vele, akit kényszerből társául adtak a nyomozáshoz. A ’80-as évek hemzsegtek a jobbnál jobb akciófilmektől. 48 óra, Die Hard, Kommandó és még sorolhatnám hosszan. A Vörös zsaru, mégis kitűnik ezek közül akció filmek közül, köszönhetően a kor politikai beállítottságának, ugyanis Walter Hill filmje több szempontból is mérföldkőnek számított. „Addig a szovjetek mindig negatív színben tűntek fel az amerikai filmekben. Már más idők járnak, de mi nem akarunk politizálni, mégis ez az első film, amelynek a pozitív főhőse szovjet” – mondta Arnold Schwarzenegger aki Danko századost keltette életre.

És valóban a film főhőse Ivan Danko, a szűkszavú szovjet rendőr elvtárs, aki a kelet-nyugat közeledésének szellemében letarolta Chicago egyik műemlékét is. Másban is újított a Vörös zsaru, hiszen ez volt az első hollywoodi akciófilm, amit a vasfüggönyön túl forgattak. Persze ahhoz még nem volt eléggé baráti a viszony hogy Oroszországban forgassák le a Moszkvai jeleneteket, így  Budapestből csináltak Moszkvát a filmesek. A gyártási szempontok mellett az enyhülés szele itt Budapesten akkor már jobban fújt, mint Moszkvában és a helyszín kiválasztásában a magyar Andy Vajnának is nagy szerepe volt. Egyetlen jelenetet forgattak Moszkvában méghozzá a híres Vörös Téren. „Hónapokig intéztük az engedélyt, de nem kaptuk meg. Gondoltam egyet és felraktam egy Malév gépre a stábot, hat embert, és elrepültünk Moszkvába” – mondta Andy Vajna producer. Máig nem tiszta, hogy ki lepődött meg jobban: az amerikai filmesek azon, hogy nem csukták le őket azonnal, vagy a Vörös téren posztoló katonák azon, hogy meglátták Arnold Schwarzeneggert a szovjet rendőregyenruhában tisztelegni a Vörös Tér közepén… A filmesek szállodájánál este már tízezres tömeg várta Arniet, és a párt szemet hunyt az amerikaiak csínye felett.

A kommunista rendőrt alakító terminátor a film első negyedórájában csak magyar színészeket – szerepük szerint szovjet maffiózókat – pofoz. Növényi Norbertnek még a lábát is letépi. Rengeteg magyar színész kapott szerepet a filmben: Koncz Gábor, Balkay Géza, Körtvélyessy Zsolt, Bán János a teljesség igénye nélkül. Az osztrák tölgy nagyon élvezte a Magyarországi forgatást.  A nagy amerikai sztárokat akkoriban alig ismerték így nyugodtan sétálgathatott Budapesten, mert szinte senki sem ismerte fel. A stáb magyar tagjaival is nagyon kedves volt a forgatási szünetekben. A lakókocsijába invitálta a színészeket és önfeledten társalgott honfitársainkkal egy jó szivar és egy korty whisky társaságában.

A filmet Walter Hill dirigálta, aki amellett, hogy rendezte a filmet, még a forgatókönyvet is ő írta. Olyan filmek voltak mögötte mint a 48 óra A gengszterek sofőrje és a Harcosok. Előtte állt a Trespass, Az utolsó emberig a Szupernova sci-fi szörnyedvény és a Vitathatlan börtönbunyós film. Talán a Sylvester Stallonéval készülő Headshot akcióval ismét rámosolyog a siker és visszatér a ’80-as évek bevált receptjéhez.

Schwarzenegger a tökéletes választás volt a szerepre. Komolyságát végig megőrzi, ám a remek forgatókönyvnek hála bitang jó egysoros szövegeket kap amik még mindig mosolyra hangolnak! „Mondja maguk szovjetek hogyan oldják a feszültséget? Vodkával!” „Ki az a Piszkos Harry?”

James Belushi méltó partnere Arninak. Egy igazi „szófosó” szakadt zsaru aki a munkájának él. Mondanom sem kell az Ő szájába is remek poénokat adnak. „Ez a Viktor Rosta nagyon baszhatja a maguk komissarjainak csőrét. Ha ilyen messzire érte küldenek valakit, hogy hazavigye… Mit csinált? Lehugyozta a Kreml falát? Vagy mi?” Belushi a ’80-as évek végén ’90-es évek elején letett pár igazán jó és még ma is élvezhető filmet (Vörös Zsaru, Filofax, Kutyám Jerry Lee) mára viszont már elvétve jelentkezik csak egy-egy nívósabb filmel. Ott is csak mellékszereplőként. Utoljára a nem túl sikeres Szellemíróban láthattuk 2010-ben.

1988-red-heat

Meg kell még említenem a szereplők között Ed O’Rosst aki a rosszfiút Viktor Rostat játszotta. Pár mellékszerep adatott neki, de vitathatatlanul a Vörös zsaru volt karrierje legnagyobb szerepe. Feltűnik még egy kisebb szerepben Laurence Fishburne és minden idők egyik legjobb karakter színésze Peter Boyle is.

1990-ben, egy texasi konferencián az egyik felszólaló a hollywoodi enyhülés első jeleként említette a Vörös zsarut. Számomra csak egy nagyszerű film, amelyet bármikor megtudok nézni. 80%-ot megérdemel a film.

imdb: 5,7

rottentomatoes: 56%

 

20 komment

  1. Egy volt tanárom dolgozott a magyar forgatáson operatőrként. Azt mesélte, hogy nagyon hajtós meló volt, aztán egyszer volt egy rövid szünet, amikor végre tudtak enni, ő is kicsomagolta a kis szendvicsét, és már éppen bele akart harapni, mikor Arnold megjelent beolajozott testtel a kis ágyékkötőjében, és egy szép nagyot dörrentet. Majd bársonyos hangon elrebegett egy EXCUSE ME-t.

  2. köszönjük az írást.
    annyira régen láttam már ezt a filmet, hogy semmire sem emlékszem belőle. egyedül talán valami szaunás forró köves jelenet dereng homályosan 🙂 meg is kéne nézni.

    közben csendben szeretném megkérdezni, hogy a kritika író tollában (billentyűzetében) véletlenül nincs-e félretéve néhány mondat nolan Memento című filmjéről? 🙂

  3. @jikininki: Úgy nézem még koimbrátol sem jött Mementós írás. Még a héten újranézem és ha minden jól megy péntek-szombat magasságában jön az írás róla. 🙂
    Amúgy ha van még ötlete, kérése bárkinek hogy milyen régi klasszikusról olvasna azt szívesen fogadom.

  4. @BeniMan: Köszike BeniMan, ez most nagy elégtétel volt számomra, jó írás egy jó filmről, ezért szeretek fellátogatni napi rendszerességgel erre a blogra, mégegyszer KÖSZI!! :-)))

  5. A film elején van egy verekedés a hóban, a szauna jelentnél. Arnold ellenfele nem más mint Sven ole Thorsen, aki a Conan a Barbár filmben játszotta az egyik gonoszt. Hosszú hajjal s egy nagy kalapáccsal….

  6. Én Simon Wells által készített Az időgép című filmről látnék szívesen kritikát. Esetleg összehasonlításban a korábbi George Pal féle verzióval.

  7. Köszi mindenkinek a tippeket. Ígérem mindegyiket teljesítem idővel. 🙂 Ami tuti az a Memento még a héten. De a többi is érkezni fog.
    @A nép fia: az Elfújta a szél szép feladat lesz. Nagyon szeretem ezeket a régi klasszikusokat. Most épp Humphrey Bogart-tól a A Sierra Madre kincsét néztem. Lehet arról is kellene értekeznem.
    @mr.roper: Tényleg szívesen. Nálam is nagy kedvenc a film szóval örömmel írtam róla. 🙂

  8. Marha nagy film, és tényleg gecinagybunyók vannak benne, az elején még növényi norbi barátocskánk is benne van asszem. Egyébként a bunyók királyak, a vége meg epic, schwarzenegger leszámol a 44-esével:D:D

    Mondjuk a Commando nagyobb klasszikus, nekem akárki akármit mond.

  9. @BeniMan: Remek írás, csak gratulálni tudok..:)
    ha már 80-as évek és akció: szívesen olvasnék egy írást a Halálos fegyverről…

  10. @NZ79: Köszönöm szépen! Most szerencsére elláttatok pár ötlettel. De előbb utóbb rákerül a sor a Halálos Fegyverre. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *