2

Csicska (2011)

A Cirkótól érkezett a sajtóhír, hogy a Csicskát, Tilla Attila írta és rendezte rövidfilmet beválogatták a Szarajevói Filmfesztivál Rövidfilm Szekciójának Versenyprogramjába. (Hurrá!) A 17. alkalommal megrendezésre kerülő fesztiválon 11 rövidfilm fog versenyezni. A Csicskát a Cirkó a Happy Happy c. norvég vígjáték kísérőfilmjeként fogja vetíteni.

Balogh István, egy vidéki tanyán élő földművelő gazda, aki rettegésben tartja a feleségét és a gyerekeit. Mivel éppen hogy csak fent tudja tartani magát és a családját, az istállóban úgynevezett „csicská”-t, vagyis tulajdonképpen rabszolgát tart. Balogh maga is keményen dolgozik és igyekszik mindent megtenni, hogy a vad, vidéki élet szabályai szerint „rendezze” a közvetlen környezetét. A család tagjai és a „csicska” közeli, de nagyon morbid kapcsolatban vannak egymással, a rabszolgaként tartottat minden szempontból állatként kezelik. A Csicska című filmet a hasonló szituációt túlélt emberek beszámolói és a témához kapcsolódó híradások inspirálták.

A csicskáztatás egyfajta modern kori rabszolgatartás. Azt jelenti, hogy hajléktalan, önellátásra képtelen embereket a gazdák magukhoz vesznek – esetleg épp a családjuk adja el a teherré vált idős embert – elveszik a személyi igazolványukat és szolgaként tartják őket. Ezek az emberek az esetek többségében alkoholisták vagy más függőségben élők és gyakran fel sem fogják, hogy mi történik velük. A “csicskát” sokszor az állatokkal együtt, megalázó körülmények között tartják, nagyon kevés ételt adnak nekik és a kimerültségig dolgoztatják. Engem teljesen sokkolt, amikor először olvastam arról, hogy ma Magyarországon ilyen létezik, pedig becslések szerint több ezer embert tartanak csicskakénl.

 

2 komment

  1. nékem a Pánik kissé erőltetett volt, de talán ez a film érettebb rendezői kézjegyről fog tanúskodni…meglátjuk

  2. A filmkészítö szakmához nem sokat értek,de örvendetes látni,hogy egy magyar film végre olyan kamerával van felvéve amin látszik,hogy igazi film.Nem pedig Pl:szomszédok sorozat.Az alap történet tetszik,de már az elözetesböl láttam,hogy nem tudják a drámai feszültséget fokozni!A képi világ sajnos ezt nem pótolja még akkor sem ha nagyon megrázó!Nem értem miért kell mindíg elvont szürealista filmeket készíteni,aztán a nézö csak bámul és próbálja kibogozni a cselekményt ill.hogy mit is akar kifelyezni a rendezö!Túl vagyok 2 Tarr Béla filmen,és minden tiszteletem annak a nézönek aki végig tud szenvedni egy ilyen alkotást.A Sátántangó egy tömény depresszió.15 percen keresztül nézni ahogy ballagnak a tehenek,vagy félórán át nézni ahogy esik az esö álló kamera helyzetben.Hát kinek kell ez!?Félre értés ne essék én imádom a magyar drámákat de ebböl értékelhetö sajnos nagyon kevés van.És akkor még nem is ejtettem szót a magyar történelmi alakokról készült igénytelen alkotásokat.Ha nincs rá büdzsé,akkor bele se kezdjen egy filmbe senki,mert eleve halálra van ítélve.Bocs ha egy kicsit hosszúra nyúlt a mondandóm.:)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *