47

X-Men: Az elsők (X-Men: First Class)

A filmről A nép fia is írt.

A képregényfilmek virágkorát éljük, rengeteg produkció készült az igen népszerű 30-40 oldalas füzetek alapján, de csak kevés mondhatja el magáról, hogy négynél több rész valósult meg belőle és még kevesebb döngetheti a mellét, hogy a folytatásoknál nem következett be minőségromlás. A Pókember 4 sem jött létre, helyette inkább valamilyen furcsa elgondolásból újraindították a franchise-t, pedig ezt a lépést (a bevételek alapján) semmi nem indokolta. Batman negyedik részére teljesen elásta magát, ezért a sötét lovag újrakezdte pályafutását, Superman is visszatért, méghozzá úgy, hogy a harmadik és negyedik eljövetelét figyelmen kívül hagyták, jövőre pedig a kryptoni is újrakezdi. Az X-Men három felvonás után megtorpanni látszott, a nyitva hagyott befejezés ellenére mégis a franchise legnépszerűbb karakteréről készítettek egy különálló filmet, majd azt találták ki, hogy a mutánscsapat megalakulásáról is zengeni kéne egy ódát. Korábban egy Magneto eredettörténet lebegett a fejesek szeme előtt (David S. Goyer rendezésében, jájj), ám újabb ötlet érkezett, amelybe végül beleépítették a Lensherről szóló sztori egyes elemeit is.

Valahol onnan indít a fáma, ahol Bryan Singer elindult: a fiatal Erik szüleitől elszakítva koncentrációs táborba kerül, ahol a hirtelen feltörő különleges ereje felett nem mennek el szó nélkül , az erős vaskapu meghajlítására felfigyel egy náci fejes is, aki saját céljaira akarja felhasználni a fiút és még az anyja kegyetlen megölésétől sem riadt vissza. Évekkel később Erik felnővén ezt az embert keresi-kutatja szerte a nagyvilágban, kapóra jön számára Charles Xavier és Raven, csapatban nagyobb erő van. A CIA segedelmével újabb tagokat toboroznak, végül a kubai rakétaválságba is beavatkoznak, a Mágnesesség Ura pedig egyre közelebb kerül célpontjához.

Az X-Men trilógiában és a spin-offban Wolverine vállára helyezték a széria súlyát, nem is roppant bele az adamantiummal bevont csontozat. Ám az öngyógyító képességgel megáldott mutáns ezúttal nincs benne a csapatban (inkább iszogat, elvileg emlékezés céljából), helyette Xavier és Lensherr áll a középpontban. Patrick Stewartra és Ian McKellenre egy rossz szót sem lehetett szólni, megfelelő színészek a megfelelő szerepre. A filmesek nagy szerencséjére az általuk játszott karakterek fiatalabb kiadására sikerült meglelni a megfelelő helyettesítést James McAvoy és Michael Fassbender személyében. Mindketten vezetésre termettek, de más-más nézeteket vallanak, látásmódjuk különböző, többször ütköztetik érveiket és rendszeresen mérkőznek meg egymással sakkban. A sakktáblát nem hiába látjuk többször, a bábuk akár a mutánsokat és az embereket is jelenthetik, mindenesetre folyamatosan mozgásban vannak, feladatuk van.

A harmadik vezér Sebastian Shaw, ki a háttérben nagyra törő terveket szövöget, amelyek ha megvalósulnának a bolygón borul az eddigi felállás, kezdetnek néhány (Shaw számára) szimpatikus gombafelhő születne, ami után kialakulna az új világrend. Végső soron Magneto is szimpatizál elgondolásával, ám fontosabb számára, hogy a szájában érezze a bosszú édes ízét és ettől senki és semmi nem tántoríthatja el. Kevin Bacon élvezettel játszotta a rá bízott feladatot, aki csűri-csavarja a szálakat, oldalán is áll pár mutáns és még újabbakat toborozna. Sajnos a sakktáblán vannak feláldozható gyalogok, néhányuk a filmben sem tud kibontakozni vagyis inkább nem hagyják őket Veszteségek persze az előző részekben is voltak, Ororo sem kapott elég mozgásteret (Halle Berry meg is mondta, hogy a harmadikra valamiképpen domborítsák ki szerepét), Küklopsz is háttérbe szorult annak ellenére, hogy a képregényben mindig előtérben állt, de megemlíthetnénk akár a Többszörös Embert is, aki a „Megadom magam”-on kívül nem sokat mutatott fel. A felhozatalból sajnos akadnak töltelék karakterek, akiket érezhetően csak azért tettek be, hogy legyen valami, de pár mutánsból sikerült agyatlan, „parancsoljon nekem valaki” személyeket faragni. Jennifer Lawrence A hallgatás törvénye óta mintha felszedett volna egy-két kilót (legalábbis pufi lett), de a McAvoy-Fassbender-Bacon trió mögött ő tudott a legjobban érvényesülni.

Matthew Vaughn már régóta szeretett volna közismert képregényhősről filmet forgatni. A Thor esetében a Marvellel nem tudott zöld ágra vergődni, a Pókember reboot nem jött össze, a Kick-Ass-szel viszont megmutatta, hogy mire képes és hogy érdemes rá figyelni. Korrekt előzményfilmet készített, ami gyakorlatilag semmi újdonságot nem kínál, hisz a végkifejlet mindenki számára ismert. Láthatjuk, hogy miképp használták először a Cerebrot, bemutatják, hogy Bestia hogyan lett kék szőrös lény, illetve kiderül, hogy Magneto honnan szerezte sisakját.  A szokványos csapat összeállítást és toborozást is láthatjuk, majd a nagy bevetés, végül jön a különválás. Mind e közben persze X Prof és Magneto nem válnak halálos ellenségekké, az X-Menben sem egymás elpusztítására törekedtek, utóbbi célja teljesen más volt. Az emberiség is ráébred a mutánsok jelenlétére és irgalmatlanul nagy félelemmel tekintenek rájuk. Aggodalomra van is ok, de szerencsére vannak, akik a nehéz órákban is segítenek. Nem csak a CIA, de az átlagember köreibe – szívébe is beköltözik a paranoia, nem csak az amerikaiak, hanem az oroszok oldaláról is. Legalább már nem csak a hidegháború a legfőbb téma, nem? Akadnak gyengébb momentumok, ezek közé tartozik „Akkor a neved legyen…”, ami képregényben még elmenne, de a vásznon kissé megmosolyogtató és látszik, hogy lóhalálában bütykölték össze az effekteket, mert egyik-másik nem mutat valami szépen. 80 %-ot megadok neki, bár kissé bosszantó, hogy az előző filmek egyes pillanatait figyelmen kívül hagyja (pl. Emma Frost, Stewart és McKellen mutánstoborzó útja).

imdb: 8,3
rottentomatoes: 87 %

47 komment

  1. Nagyon gyenge film lett. Vaughn számomra már a Kick – Assel elásta magát, ezzel az X – mennek nevezett valamivel pedig végleg elegem lett belőle.

  2. @Sparrow: Én azt hittem rossz vége lesz, mikor az elején úgy izzadtam, mint Dwayne Johnson a Fast Five-ban:) De szerencsére bekapcsolták a légkondit.

    Vaughn Kick-Ass-e hatalmas szórakozás volt, de ha ez sem tetszett, akkor jobb is ha kihagyod a következő filmjeit.

  3. SPOILER!

    A repkedő fátyolka felesleges volt, a bestia lehetett volna kicsit izmosabb mikor végleg átalakult és angolul jobb.

    De számomra jó volt moziban.

  4. Shaw-ból egy náci háborús bűnöst csináltak ? nemár.

    jó lenne már olyan film ahol a gonosz szovjet kommunisták vannak üldözve.

  5. @Sanosuke: Kéne ilyen bizony 😀 Egy kezemen megszámolom, hány ilyen van 😀 Ami hirtelen beugrik az az Indiana Jones 4, de az olyan szar film volt, hogy nincs rá szó 😀

  6. spoiler: Nekem annyira nem tetszett, hogy Azazel meg a HurricanMan (vagy ki:D) csak agyatlan bábok voltak. Szó nélkül beálltak Magneto mögé mikor az kinyírta Shaw-t. Emma Frost is milyen lazán elfelejtette sérelmeit. Angyal elég béna volt, Darwint túl korán kivonták a forgalomból.

    Michael Ironside-ot jó volt végre minőségi filmben látni.

  7. Jó film volt végülis. A sok hibával – amit a másik íráshoz belinkelt valaki – a következő filmig nem szabad foglalkozni, hiszen ha ügyesek, ott még elvarrhatják.

  8. @FayeFaye: tudtam, hogy lesz egy ilyen kérdés. 😀
    Nem igazán, de a szovjetekkel szemben mindig is elsőbbséget fognak élvezni, főként a filmipar személyi összetételéből és a nácik, nácizmus témára való érzékenységükből adódóan.

  9. @FayeFaye: Sosem lesznek jók… de pl. nézd meg a Das Boot-ot vagy a Stalingrad-ot, ami bemutatja, hogy nem minden német csúnya náci. Azok között is voltak rendes emberek családdal, akiket a halálba küldtek, egy őrült miatt… Megnézed az amerikai Ellenség a kapuknál-t ott megint úgy vannak ábrázolva ,hogy mind gonosz. Annál nagyobb propaganda filmet még nem láttam 😀 ott is az oroszok a “jófiúk”.

  10. Hát a kommunizmus több áldozatot szedett, mint a nácik, de hát Hollywoodban sok a zsidó filmes. Meg a ruszkik nagy “puszipajtások” az USA-nak, amit filmekben szinték ki szoktak hangsúlyozni. Na mindegy, nem tartozik ide. A First Class nagyon jó film lett szerintem. Legjobb X-Men.

  11. “látszik, hogy lóhalálában bütykölték össze az effekteket, mert egyik-másik nem mutat valami szépen.”

    Konkrétan?

  12. @Droid: Meg mert a filmipar (Hálivúd) tele van zsidókkal ami nem baj, hiszen jó filmeket csinálnak (kivéve Adam Sandler és Woody Allen, jó tudom,sokan szeretik,de én nem:D). Van 1-2 értékelhető film a témában,de több kellene, hiszen az is a történelem sötét része.

  13. Olvastam már néhány kritikát, többségében pozitívak voltak. Megnéztem, nem tetszett. Jól megnézzük, a három fő karakter mellett a többi szinte csak töltelék, talán Hank-Beast meg a CIA-s kiscsaj az, akire még emlékszem másnap is. Ezen felül Magneto is elég gyenge, másodhegedűst csináltak belőle Xavier mellett, azt sem jól. Xavier meg… Stewarthoz képest gyenge lett az utód, Patrick egy nézésével is sokkal több mindent elmondott, mint MvAvoy szöveggel. Kevin Bacon sem most hozta élete csúcsát, bár Ő legalább lehetőséget kapott arra, hogy játsszon, nem úgy, mint Magneto.
    Aki életében most találkozik először az X-mennel, annak jó lehet, vagy ha nem várunk túl sokat, sajnos csalódás lett a film a sok ajnározó kritika után.

  14. @eMJe: Ha jól megnézzük az X-Men trilógiában is inkább Wolverien karaktere állt a középpontban. A harmadik részre már Vihar/Ciklon viszont már nem csak amolyan kis töltelék volt, Kitty Pryde is nagyobb szerepet kapott. De sajnos Bulldózert, a Többszörös Embert vagy éppen Küklopszot eléggé hanyagolták.
    A másodikban talán Jégember és Jean Grey kapott nagyobb szerepet. Szóval sajnos a szuperhős csapatoknál nem tudják megoldani, hogy valaki ne sikkadjon el.
    Kicsit félek is a Bosszú Angyalaitól.

  15. @koimbra: de ez a képregényekben is így van, Claremont konkrétan megcsinálta, hogy egy egy szám 1-2 szereplős volt.
    Most nem, belerajzolnak mindenkit egy képregényben, igaz sokszor csak a háttérbe.

    Minden képregényben van egy egy főhős, vagy max 2-3 emberről szól a szám, de 20-22 oldalon nem is lehet 6-7 tagú csapatoknak minden tagja főszereplő, nem?!

    De az igaz, hogy eddigi filmek Rozsira épültek, Vihar a 3ikban csak azért kapott több szerepet, mert megmondta, ha nem kap, akkor nem is vállalja a filmet.

    Az elsőben Vadóc/Rozsi volt, a másodikban Rozsi főleg, a 3ikban meg egyfajta képregényrajongó orgia volt tényleg annyi szereplővel amennyit csak bele tudtak tenni.

  16. lol, másfél órában 20 karakter teljes jellemfejlődését várni azért eléggé maximalista hozzáállás…

  17. @Apafarkas: Ahogy az meg eléggé minimalista, hogy kb az összes felejthető, és ha már a történet és a karakterek trék, legalább a látványra és az akciókra mennének rá, de az sem jobb:)

  18. Nem lehetne mar tullepni ezen a gonosz naci toposzon?

    Komolyan semmi kreativitas nincs a zsidokban, minden filmben kepesek eloasni a naci dolgokat.

  19. Ez a legretek szarabb XMEN film, amit valaha készítettek. Unalmas, élvezhetetlen, nem szól semmiről, rettenetesen bénák a színészek és még sorolhatnám.

    Pufifejű Mystique? Piros Toad? Nevetséges az egész, max. 14 év alattiaknak.

    @Gaius Plinius Secundus: Te szerencsétlen hülye, így van a képregényben.

  20. @eMJe: “Xavier meg… Stewarthoz képest gyenge lett az utód, Patrick egy nézésével is sokkal több mindent elmondott, mint MvAvoy szöveggel”

    Ez engem nem zavart, azért a valóságban is óriási a különbség egy huszas évei végén, harmincas elején járó fiatalember és egy sokat látott hatvanas tekintete között.

  21. @doggfather:

    Engem nem zavar hogy zsido, nem hiszem hogy erdekes maga a kepregeny sezmpontjabbol.

    Amit irtam, hogy kurva unalmas mar az alap story hogy a “gonosz nacik, tehat…”.

    Annyi bor le lett rangatva a nacikrol hogy az mar tullep a Shakespear storykon is.

  22. @bolletje: Teljesen igazad van, bár szerintem Patrick Stewart fiatalabbként is többet hozott, ahogy Steven Seagal sem lett jobb a kora haladtával:)

  23. @Gaius Plinius Secundus: “Engem nem zavar hogy zsido, nem hiszem hogy erdekes maga a kepregeny sezmpontjabbol.”

    Már hogyne lenne érdekes. Az X-men legszínvonalasabb értelmezéseiben éppen ilyesmikről szól: übermensch (nácik), egy új evolúciós lépcsőfok (napjaink szcientizmusa), a másság elfogadása/megtagadása (vadliberalizmus), multikulturalizmus vagy rasszizmus dilemmája (megjegyzem, ez így elég hamis leegyszerűsítés). S mi a legelrettentőbb példa az utóbbi probléma rosszra fordulására a modern történelemben? Természetesen a nácizmus. Az X-men tulajdonképpen egy leegyszerűsített tanmese arról, hogy ez soha többé ne történjen meg. Szóval nagyon is fontos a zsidóság, csak nem éppen vulgár-rasszista értelemben.

    Abban igazat adok, hogy Hollywoodban végre leszokhatnának már a náci tematikáról, de ez esetben pont indokolatlan ezt számon kérni.

    Ja, a film? az általam említett dilemmákból egyet se láttam benne. Szemétrevaló pénzcsinálda.

  24. Egyébként felfigyeltem arra a hangra/zajra, mikor Megneto beveti erejét. Na ugyanez vagy hasonló kellene, mikor a Pókemberben beindul a pókösztön. Csak hogy legyen valami jele is végre ennek a tulajdonságnak.

  25. Jó volt a film, bár a szinkron az rendesen elbaszott benne pár dolgot, merthát mindenki tudja, h Fassbender-nek, McAvoy-nak, Bacon-nek, Lawrence-nek milyen jó hangja van, azt betesznek hozzájuk olyat, aminek nem sok köze van hozzá (najó Lawrencé szép volt, Bacon-é meg a szokásos, de akkor is…) De nem panaszkodok, ilyesmiért nem ugrok fel Pestre a Művészmoziba… 😛 Aki meg a színészi játékot szidja és szintén szinkronnal nézte meg, ahogy én az fogja be a pofáját, mert mint fentebb leírtam a színészek ezelőtti munkásságát ismerve sokat vesz el egy-egy nem túl jól eltalált magyar hang a játék élményétől… Mondjuk Bacon fején lehetett röhögni, mikor a végén “megállt” 😀
    Zsidóság kérdése: Magneto zsidó, most akkor a téma agyonajnározása miatt hagyják ki a filmből ezt a szálat? Amúgy meg sztem egyáltalán nem volt erőltetve a náci-dolog, annyi az egész, h része volt Magneto drámájának, de pl Hitler neve nem igen került elő a film alatt, ha jól emlékszem…
    A film meg érdekes volt, jól fel lett építve, bár néhány karakter valóban kissé háttérbe szorult (pillangó kisasszony, v ki a faszom iszonyat idegesített spec) éshát itt-ott leült a film, de ezt egyszerűen nem lehetett volna jobban bemutatni az eddigi 4-film ismeretében, ahol már ellőttek nem egy poént…. De nekem adott pluszt, főleg Mystique karakterében, akit a képregényben és a filmben sem komáltam nagyon, de Jennifer Lawrence még az elütő szinkronnal is teljesen megkedveltette velem a karaktert 😉 Éshát várós a folytatás, minél hamarabb szeretném látni éshát a kocsmás-cameo vitt mindent :D:D:D

  26. nekem teccet , bár eddig minden Xmen teccet pláne amikor wolverine elküldi őket a francba 😀

  27. Jó képregényfilm lett. Nem hoztak szégyent a korábbi X-Men filmekre.
    Minden szereplőre persze nem elegendő a két órás játékidő sem, de jól rakta össze Vaughn a filmet. A cameók meg szintén tetszettek.

    Én nem a film folytatását várom, hanem már tényleg az X-Men 4-et.

    “Shaw-ból egy náci háborús bűnöst csináltak ?”

    Egyáltalán nem volt náci, még a film elején sem. Egyszerűen csak kihasználta a nácikat, mert akkor még ők voltak a januk. Ugyanúgy nem lett kommunista sem később.

  28. @nikodémus: Revideálnom kell véleményem az újranézés után: a film rendben van, néhány megbicsaklástól eltekintve rendesen működik jellemfejlődésileg és dramaturgiailag is. Kb. az Iron Man szintjén van (nyilván nem hangvételben, hanem a megvalósítás színvonalában).

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *