115

Szárnyas Fejvadász (Blade Runner, 1982)

Az alábbi kritikát BeniMan küldte, köszönet érte.

Szögezzük le mindjárt az elején a Szárnyas Fejvadász nem egy könnyen emészthető film. Talán ez az oka annak hogy 10 évenként ha egyszer találkozunk vele a Magyar tv csatornák kínálatában.

A film megértéséhez, megnézéséhez kell egyfajta érettség.

Ridley Scott rendező 1979-ben robbant be a köztudatba az Alien című filmmel, ami azonnal meghozta számára az elismertséget és a sikert. 3 évvel később 1982-ben gondolt egy merészet és filmre vitte Philip K. Dick Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? című művét melynek címe Szárnyas fejvadász lett.

“A XXI. század elején, a Tyrell Corporation a Nexus 6 fázisára fejlesztette ki robotjait, akik látszólag olyanok, mint az emberek. Ők a (Replicant’s) Másolatok. A Nexus 6 Másolatok erőben és ügyességben magasabb szinten vannak, intelligenciában pedig ugyanott, mit az őket tervező mérnökök. A Másolatokat Világon kívüli (Off-World) rabszolgaként használják: a többi bolygó veszélyes felkutatásánál és gyarmatosításánál. Az egyik Nexus 6 harci osztagnál bekövetkezett brutális lázadás miatt a Másolatok halállal büntethető betolakodók lettek a Földön. A rendőrség speciális osztaga – a Blade Runner-ek – kilövetési parancsot kaptak minden törvényt megszegő Másolatra. Nem kivégzés volt ez hanem kiiktatás. “

Ezekkel a mondatokkal kezdődik a film ez az alaptörténet. Scott 2-3 perc alatt elénk tárja a jövő Los Angelesét és már ekkor a fotelbe szögez minket a film. 2019-et írunk megismerünk egy olyan világot amelyben egyikőnk sem akar élni. Elképesztően aprólékosan mutatja be ezt a posztapokaliptikus világot.

 

Villódzó fények, a szmog miatt állandó a sötétség és folyton esik az eső. A háttérben az ipartelepek lángcsóvákat lövellnek az égbe. Repülő autók mindenhol. Bábeli zűrzavar uralkodik az egész világban szinte senki nem beszéli ugyanazt a nyelvet. A képi világ tökéletes még a legapróbb részlet is. Ez különösen annak fényében nagy szó hogy a díszletek egy része más filmekből lett átemelve. A képek láttán minket is elfog egyfajta szorongás. Nagyon kevés film képes arra hogy ilyen érzelmeket hozzon ki belőlünk. Ennek a szorongásnak a kiváltásában hatalmas szerepe van Vangelis csodálatos zenéjének. Egyszerre felemelő és lehangoló a zene amely hibátlanul illeszkedik a filmhez. (Érdemes önállóan is meghallgatni a zenét. Fantasztikus.)

A forgatókönyv rengeteg filozófiai kérdést vet fel. A film érdeme hogy ezeket a fontos gondolatokat nem akarja a szánkba rágni a nézőre erőltetni. Azt vesszük észre hogy saját magunk kezdünk el ezekkel a kérdésekkel foglalkozni.

A legfontosabb ilyen kérdés hogy mi van akkor ha az ember teremtménye túlnő az alkotóján. Mikortól tekinthetünk egy “gépet” önálló identitásnak. Mi az amit ezek a gépek “akarnak”.

Stanley Kubrick a 2001 Űrodüsszeiában már foglalkozott ezzel a témával, ám az ő művében csak egy kis részletet kapott ez a téma.

A szárnyas fejvadász végig ezzel a problémával foglalkozik a központi gondolat lényegében a teremtés. Az ember teremtett valamit, amely idővel vele egy szintre jutott sőt valamilyen értelemben túl is nő az emberen hiszen a film végén a replikánsok vezére erkölcsileg túlnő az embereken képes a gyarló emberi bosszút felváltani a megbocsátással. Erre utal a Tyrell vállalat igazgatójának mondata is: “Üzleti mottóm: Emberebb az embernél”.

A replikánsok annyi érzelemmel rendelkeznek amelyet az életük során megtapasztalnak (4 év a replikánsok időtartama.) Abban is megmutatkozik mennyire emberiek ezek a gépek hogy csak hosszú tesztek alapján lehet kiszűrni ki is a gép. Olyan kérdéseket tesznek fel nekik, amelyek heves érzelmi reakciót hivatottak kiváltani: mivel nem rendelkeznek önálló érzelmi világgal ezért feltétlen reflexeikből adott válaszuk a vesztük okozója.

Térjünk is rá a színészekre. Kevés színész mondhatja el magáról hogy olyan karaktert játszhat el amely filmtörténeti jelentőségű. Harrison Ford 3 ilyen szerepet is eljátszhatott. Han Solo és Indiana Jones karakterét minden ember ismeri. Rick Deckard bár nem olyan ismert mint a két előző úriember de hogy van olyan kultikus és fontos szerep az egészen biztos. Ford remekül hozza a macsó kiégett zsaru szerepet. Arcizmának egyetlen rándulásában több színészi játék van mint a mostani Hollywoodi színészek egész pályafutásában. Ám mégsem Ő az aki a film központi figurája. Hogy úgy fogalmazzak Rutger Hauer ellopja a showt. Óriási alakítást nyújt.

A utolsó 20 per üldözési jelenete pedig egyértelműen filmtörténeti jelentőségű. Végigüldözi Deckardot a romos kihalt épületen és folyton beszél hozzá miközben Ford karaktere végig csendben van. Majd jön az erkölcsi felemelkedés amit már írtam. Megölhetné a “Blade Runnert” de ő megmenti az életét. Az utolsó mondatai pedig a film után is vízhangozni fognak fejünkben: “Érdekes élmény a rettegés, ugye? Ezt jelenti a rabszolgalét. Láttam, láttam sok olyat, amit ti emberek el se hinnétek. Lángban álló hadihajókat túl az Orion-csillagképen, láttam C-sugarakat csillogni a sötétben a Tannhauser kapu mellett. Ezek a csodás pillanatok eltűnnek az időben, akár a könnyek az esőben… Ideje meghalni.”

Az arcjátéka a mimikája zseniális Hauernek. Elfogadja hogy lejárt a működésének az időtartalma és meghal… Meg kell említenem még Brion James és Daryl Hannah karakterét is. Mindketten egy egy replikánst alakítanak. Zseniálisan!! Talán életük legjobb alakítását nyújtják. Értük is érdemes megnézni a filmet. Nem akarom lelőni a poént de a végére kapunk egy kis gondolkodni valót a rendezőtől. Számos utalás van arra, hogy miből lehet tudni, ha valaki Másolat. Olyan dolgok,mint az érzések megélése, emlékekhez való ragaszkodás, képek őrzése…álmok. Amikor megjelent az egyszarvú Decart álmában, majd a végén amikor Gaff elbúcsúzott tőle fejünkbe ötlik egy gondolat: Miért mondta, amit mondott? (“úgy sem él sokáig”)

Deckard egy Másolat lenne? A választ később Ridley Scott adta meg egy interjúban: “Igen Ő egy replikáns…”

Amint már mondtam nem egy könnyen emészthető darab. Kevés párbeszéd van a filmben. Maximum 40 perc. Ez egy közel 2 órás filmben elég kevés. Nagyon nehéz végigülni a filmet jó ha ezt tudjátok. Rengeteg mögöttes gondolata van amelyek csak úgy cikáznak. Ezekre mind mind válaszokat keres.

A Szárnyas Fejvadász nem tökéletes mű de kultuszfilm a javából. Kötelező darab amit egyszer látni kell!!! Mindenkinek csak ajánlani tudom.

imdb: 8,3

115 komment

  1. Köszönet az írásért, szép próbálkozás, csak így tovább!

    Őszinte leszek, nekem nem igazán tetszett a film. Nem tudnám megmondani, miért. Talán pont ez a nyomasztó hangulat, amit áraszt… ilyen szempontból zseniális, mert az embert tényleg magával ragadja. Mindenesetre nem az én filmem.

  2. Hatalmas klasszikus, imádom Hauert és Ford-ot benne. A szövegek is kiválóak, nem tudom mennyi jött át a könyvből belőle, de amióta láttam el akarom olvasni azt is, csak nem könnyű olvasnivaló.

  3. Ha én is őszinte akarok lenni eddig kétszer kezdtem neki ennek a filmnek, mindig le lett kapcsolva úgy 50 perc után. Imádom azokat a filmeket aminek mondanivalója is van de ez annyira unalmas és vontatott nekem, hogy azt hiszem soha nem fogom tudni végig nézni ;-). Kb. mint az apokalipszis most, egyszerűen dögunalmas majdhogynem művészfilm.

  4. @A nép fia: Köszönöm, igyekszem 🙂 Nagyon jó érzés kint látni az írásomat. Köszi még egyszer koimbra. 🙂
    Harmadik nekifutásra sikerült megnéznem a filmet de azóta vagy 10 szer láttam. Szerintem a kevés párbeszéd miatt tűnik ennyire vontatottnak. Viszont mindenkinek azt tudom javasolni h próbálja meg végigülni. Ford,Brion Jones, Deryl Hannah de elsősorban Hauer színészi játéka miatt érdemes.

  5. Egyszerűen imádom ezt a filmet. Évente egyszer-kétszer biztos megnézem. A Final Cut hihetetlen gyönyörű lett.

  6. A legnagyobb film a világon!!!!!
    Legalábbis annak aki szereti a science-fictiont és szeret gondolkozni is, nemcsak a filmeken, hanem a világ dolgain, vagy akár az élet értelmén is. 25 éves kor alatt nagyon kevesek szokták a kedvenc filmjeik között emlegetni, afölött viszont egyre többen. Én anno 92 környékén láttam először a rendezői változatot a moziban, és bár tetszett de akkor még rám se tett olyan mély benyomást. Jó párszor találkoztam még vele később, de igazán csak 20 éves korom fölött kezdtem el értékelni. Szerencsére ez az a film amit akárhányszor újra lehet nézni, mindig tud valami újat nyújtani. Gondolatokat ébreszt (jobb esetben), és mivel az folyamatosan változunk, ezért mindig máshogy csapódik le ez a film az emberben. Nem is a sztori a leglényegesebb (persze az se semmi, nem véletlenül vitatkoznak már rajta harminc éve), hanem az elképesztő atmoszféra ami beszippantja az arra fogékony nézőt. Emiatt olyan mint egy kedvenc zeneszám, amit újra és újra meghallgat az ember. Persze mivel nagyon tömény és nyomasztó hangulatú mű, ezért megfelelő hangulat szükségeltetik az élvezetéhez.
    A fiatalabb generáció már csak azért is hátrányból indul, mert manapság már mutatóban se nagyon van olyan sci-fi (film), ami ilyen mélységeket tudna felmutatni. Az összes látványfilm csak a pénztermelés végett készül, nem is csoda, hogy ha a mai közönség némi gondolatcsírával találkozik egy ilyen jellegű filmben, máris hihetetlen mélységekről beszél (lásd Inception), pedig sajnos ez csak ami sekélyes színvonal fokmérője, ahol a félszemű már király.
    Természetesen nem hibátlan a film, sok szempontból idejét múlt már technikailag, de valahogy a világ amit bemutat még mindig elképesztően hiteles. Bár replikánsok vannak középpontban, valójában az emberi lélekről szól, ezért univerzális és örök érvényű a film “üzenete”. Az már sajnos a mai világ egy kórképe, hogy ez már a legtöbbeknek túlzott “művészieskedés”, és ezért immúnisak rá. De hát a politikának a médiával karöltve is az az egyik örök célja, hogy leszoktassa az embert a gondolkozásról, hiszen könnyebb “egyszerű” üzenetekkel manipulálni a tömegeket. Ha pedig ez egyszer sikerül, akkor már meg is érkeztünk a Blade Runner által elénk tárt világba…

  7. Klasszikus ide, vagy oda, szerintem ritka gyenge egy film. Kihagyott ziccerekkel. (Robotokról, csillaghajókról, idegen bolygókról mesélnek, de ebből semmit nem látni, így súlya sincs) Egyedül a végén lévő Vangelis zene ami tetszett. Na meg Rutger Hauer itt is badass,Harrison jól alakít, mint mindíg de rémunalmas egy film.

  8. Nagyon rossz film ! 2 óra dögunalom, főleg ha a rendezői változatot nézi az ember. Ebben a film egyetlen értékelhető jelenet van : Amikor a robotlány golyót kap és elkezd remegni.
    Amúgy a film nagyon száraz és unalmas.

  9. Nem értem miért 100% az értékelés,ha azt írtad nem tökéletes a film? A 100% a tökéletes.
    Én elég sokszor elkezdtem,de engem nem kötött le.szerintem is borzalmasan unalmas,klasszikus ide vagy oda. Pont azon filóztam ma,hogy csomó haverom rámondja egy filmre hogy jaj de jó meg a legjobb film csak azért mert klasszikus, esetleg mert a kritikusok áradoznak róla.De szerintem egy jó filmnek pont az a célja, hogy szórakoztasson és kikapcsoljon teljesen arra a kevés időre. Ráadásul az a jó film,amit akármikor előveszel megtudod nézni és mindig jól szórakozol rajta. Ellenben ha egy film mint ez is bűn unalmas és végigszenvedi az ember,akkor mi a jó benne?Nekem ez ellentmondásos.Hozzáteszem számomra.

  10. Hogy miért 100%-os egy film mikor nem tökéletes? Először is nem létezik hibátlan film, mindegyikbe bele lehet kötni, ha nagyon akarjuk, persze aki így nézi őket az meg is érdemli, ha semmi se tetszik neki. Másrészről az ilyen látványfilmek, különösen ha a jövőt próbálják bemutatni, idővel elavulttá és meghaladottá válnak. Ha máshogy nem, technikailag. Ilyenkor nem árt a megfelelő kontextusba helyezni a filmet. Ami végül igazán számít az a FILMÉLMÉNY, és ebben abszolút 100%-os a Blade Runner. Az hogy az elismertsége 30 év után is töretlen, önmagáért beszél. A Mátrix fénye pl. már így 10 évvel később is erősen kopottas. Lehet egy film izgalmas, ha tartalmilag üres, a kutya se emlékszik rá pár évvel később. (A Mátrix azért nem ez a kategória semmiképp, de azért jól mutatja szinteket.)
    A másik meg hogy a jó filmek az a célja, hogy kikapcsoljon és szórakoztasson??? Ezért a mondatért kb. bármelyik filmes iskolában a világ bármely táján meglincselnének. Legközelebb már a Barátok közt verni fogja a Keresztapát, mert abban jobb csajok vannak, ezért kellemesebb nézni…
    Igen vannak azok a filmek amit PUSZTÁN szórakoztatnak, kb. mint ahogy a mekis hamburger jóllakat, meg vannak azok amik ennél csöppet többet is szeretnének, például ELGONDOLKODTATNI, urambocsá TANÍTANI, pl. egy jellemfejlődésen keresztül. Akkor már a kötelező olvasmányokat is be kéne tiltani a suliban, elvégre a nagyja unalmas szar mai szemmel nézve nem?
    Az egyértelműen Hollywood hibája, hogy a filmet egy pusztán szórakoztató médiummá degradálta sokak szemében, mikor az sokkal több annál.
    És nem, nem vagyok művészfilm buzi, de azért ne vegyük már egy kalap alá a szórakoztató tucatfilmeket, a valódi értékeket közvetítő művekkel! Mind a kettőnek megvan a létjogosultsága, de jó lenne ha valami épeszű értékrendje is lenne hozzájuk az embereknek.

  11. @Dean6: Nem vagyunk egyformák és ez így van jól. Nem tetszhet mindenkinek ugyanaz a film. Ez pedig pont az a mű ami nagyon megosztja az embereket. A hozzászólásokban is látszik vagy nagyon kedvelik ezt a filmet vagy nagyon nem.
    Tényleg nem tökéletes a film ám minden hibájával együtt azt gondolom megérdemli a 100%-ot. Az a látványvilág amit elénk tár az szinte felülmúlhatatlan. Óriási. Nemhiába próbálták számtalanszor másolni a ezt a fajta várost amit megismerhetünk. (Az 5. elemben ahol Corben Taxizik például.)Számomra ez egy nagybetűs FILM. Ez a cyberpunk “hangulat”, érzés engem magával ragadt. Mondom ezt úgy hogy először számomra is unalmas volt. De miután (jó 10 évvel az első próbálkozás után) rászántam magam hogy még egyszer megnézzem teljesen magával ragadott. Abban igazad van hogy ez a film nem csak szórakoztat. Olyat tesz amit a filmek többsége nem: elgondolkodtat. Van mondanivalója amelyek még ma is aktuálisak. És a végére még valami: 2007-ben a Visual Effect Society által minden idők második vizuálisan legnagyobb befolyással bíró filmjének kiáltották ki. Szerintem méltán. Mondom különbözőek vagyunk mindenkinek más tetszik. Lehet Ti is úgy jártok majd mint én. Egyszer évek múltán az utatokba akad a Szárnyas Fejvadász és megkedvelitek ezt a méltán klasszikus művet.

  12. a kritikán nagyon érződik, hogy a film rajongója írta, így a tárgyilagosság messze nem érvényesül, de nem is biztos, hogy feltétlenül kell.
    Azért csak írj még, majd elolvassuk azt is.

    A film pedig rulez. 😉

  13. Az a legnagyobb probléma ezzel a filmmel, hogy mereven ragaszkodik a könyvhöz. ÉS valljuk be; ettől lesz unalmas. Mert a töltelék sorok és cselekmények is belekerültek. Na, ezt mondjuk rimékelhetné valaki:D

  14. @little2: Részemről rajongok a sci-fi műfajért, de ez nem egyenlő azzal, hogy szeretnem kéne ezt a filmet. Inkább a Dűne (persze, nem filmben!). Másrészt próbálod úgy védeni a Blade Runner filmet, mintha nem lennél elfogult, és más példákkal jössz, de ettől függetlenül még egy kicsit demagóg vagy. Tudom, hogy amit szeret az ember, arról nehéz elfogadni a negatív kritikát, viszont ez a film épp attól érdekes, hogy ennyire megosztó. Nem egy Adam Sandler-film, hogy valaki szereti, valaki nem… Próbálj objektívebb és elfogadóbb lenni. 🙂

  15. Elképzelni sem tudom, h akik ezt a filmet unalmasnak és szarnak tartják, azok milyen filmeket szeretnek. Az baj, ha nyomasztó?? Éppenhogy nyomasztó akar lenni! Elgondolkodtatni akar, nem szájba rágni! Nem egy nyáladzó való világ nézőt akar lekötni ez a film, hanem egy nyitott, érdeklődő, gondolkodó embert. Már néhány év eltelt azóta, hogy láttam, de jutnak eszembe jelenetek, és biztos, hogy még látni is fogom. Ez egy felejthetetlen klasszikus.

  16. Remek kritika a remek filmről. Az egyetlen dolog amit nem értek, az a “posztapokaliptikus világ” jelző, ugyanis nem rémlik, hogy a cselekmény egy elsöprő világégést követően épülne ki. Inkább tech-noir disztópikus világ, ami lassan és biztosan, kataklizmikus behatás nélkül a jelenkorunk társadalmi-technikai fejlődésének a fiktíven zord eredménye lett.

    De javítsatok ha tévedek. 😀
    A kritika pedig meghozta a kedvem, hogy ismét megnézzem kitudjahányadszorra, a kitudjamelyikverziót. 😀

  17. A Szárnyas fejvadász a legjobb film, amit valaha láttam. Minden évben megnézem legalább háromszor. Egyszerűen tökéletes az atmoszférája, amihez egyébként az általam nem annyira kedvelt Vangelis is rengeteget hozzátett. A Final Cut verzió pedig hihetetlen jó lett. Nem elsősorban az új jelenetek miatt, hanem a bődületes képminősége okán. Ha egyszer elkezdek Blu-ray filmeket gyűjteni, akkor ez lesz az első a polcomon.

  18. @mutant: Olvastad a könyvet? Kb. annyi maradt benne, hogy megszökik pár replikáns, és le kell vadászni őket. A film más oldalról mutatja be az ember istenné válását. Ha olvastad, akkor emlékezned kell rá, hogy Deckardnak van felesége, folyamatosan szabályozzák gépekkel a hangulatukat, sokkal nagyobb szerepük van a műállatoknak, a környezeti károsításnak, meg egy show-műsornak.Philip K. Dick mondta egy interjúban, hogy az első forgatókönyv változat szolgaian lemásolta a könyvet, viszont a második kiegészítette azt. És büszke is volt rá.
    Én 92-ben láttam VHS-en még az eredeti változatot, és egyből megfogott a hangulata. Sci-fi és film noir…szuper párosítás. A rendezői változatot azért is tartom jobbnak, mert bátrabb a befejezése, meg kiszedték belőle a narrációt, amitől lehet, hogy unalmasabbá vált, de számomra inkább csak titokzatosabb. És megértem azokat, akik rá vannak erre a filmre kattanva, mert késztetést érez az ember arra, hogy megfejtse, amit látott. Harmadik nekifutásra már lehet kapizsgálni rendesen, hogy van itt bőven értelem abban, amit látunk, de még mindig nincs meg minden. És erről eszembe jutott egy fickó a 80-as évekből. A magyar tv meginterjúvolta annak kapcsán, hogy 30-szor nézte meg a Szárnyas Fejvadászt (még az eredeti mozis vágást, külföldről berendelve, persze), és szépen elmondta, hogy mikor kezdett csak a hátterekel foglalkozni, meg külön szekcióban foglalkozott Zhora és a kirakatok esetével. 11 éves voltam, a filmet sem láttam akkor, de csodáltam ezt a megszállottságot. És évente én is megnézem egyszer. 🙂
    A világ egyik legjobb sci-fi filmje, a final cut pedig valóban csodálatos minőségű!

  19. én is imádom a műfajt, főleg ha apokaliptikus, de ezt a filmet én is kikapcsoltam,
    úgy ültem le, hogy na jön a nagy és rettenthetetlen fejvadász aki mindenkit legyak, aztán kaptam egy teljesen széthullott, folyamatosan parázó, pánikbeteg, gyenge Fordot, aki a film felénél lő egyet, de azt is csak azért mert megpofozta egy robotcsaj vagymi:)
    háááát ezt köszi de tényleg, HF itt nagyon kevés volt

  20. Ha a film címe az lett volna, hogy az utolsó fejvadászat, amiben a főhős egy öreg, kiégett, világ- és saját nyomorával küzdő arc akkor még oké is lett volna, de itt azért Ford egy fiatal életerős vadász(ld plakát)kell hogy legyen nem?(ha jól emlékszem a főnöke mondta is neki, hogy azért övé a munka, mert ő a legjobb)
    erre komolyan mit kapok?
    csődtömegetDD

  21. Hát, azért HAL bekattanása több, mint apró részlet az Űrodisszeiában…:)

    Számomra a Szárnyas fejvadász filingje a nyugati aluljáró Westendbe vezető alagútja, ever.

  22. Kíváncsi lennék hogy ezt a filmet hányan tudták végignézni a gyengébbik neműek között, mert ugye azt tudjuk, hogy a romantikus vígjátékon kívül nem sok más műfajt ismernek :).
    Nem az a gond a filmmel hogy nyomasztó, hanem hogy unalmas, de annak nagyon.
    Szeretem én az elgondolkodtató filmeket, sőt sok a kedvencem is belőlük (halálsoron, remény rabjai, amerikai szépség, az ígéret megszállotja), de ez a film soha nem lehet az a vontatottsága miatt, nem történik benne semmi.

  23. @little2: Már ne haragudj de akkora hülyeségeket beszélsz basszus…
    A Mátrix fénye kopottas? Kérdezz már meg egy átlag ember aki nem jártas a filmekben,hogy melyiket ismeri a Szárnyas fejvadászt vagy a Mátrixot.
    A filmélmény nem zárja ki a szórakoztatást. Nem a nők miatt jó nézni egy filmet,semmi közöm sincs egy filmiskolához,amúgy szerintem neked sem,de kit érdekel.Sok rendező jött onnan mégsem tudnak minőségit alkotni. Az ,hogy nem tetszik kegy film nem azt jelenti,hogy egy film sem tetszik.Másfelől meg egy filmnek egyáltalán nem kell tanítania,jó hogy nem azt mondod már hogy egy zenének is nevelni/tanítani kéne az embereket.Mindegy akkora baromságokat írsz,hogy valami hihetetlen.Okoskodsz össze vissza.

  24. Azta, én ezt még nagyon nagyon kis koromban láttam, akkor nagyon tetszett, most már nem biztos hogy ugyan ennyire bejönne, de nagy film, és klasszikus, az egyszer biztos, mind e mellett Ford egyik legjobb filmje.

    @A nép fia: Nagy valószínűséggel azért ilyen komor, sötét a film hangulata, mert nem éppen egy vidám dolog az alaptéma, mondjuk értem mire célzol, de ez így korrekt akkor is.

  25. @little2: Ne vedd sértésnek, sok igazság van a mondani valódban, de szerintem is, egy filmnek a szórakoztatás a célja. Nem várom el sem Slytól, sem Willistől, sem Schwarzitól, hogy tanítson engem, vagy morális értékeket adjon át a filmjeivel, én ha leülök megnézni egy filmet, akkor azt várom hogy badass kigyúrt (amcsi) kommandósok szétrúgjanak pár segget egy dzsungelben, vagy egy toronyházban (uram bocsáss egy reptéren). Egyszerűen úgy vagyok vele, hogy ez jó film volt anno, de most már nem hiszem hogy ugyanannyira élvezném. Ráadásul a Mátrix fénye valószínűleg nem kophatott túl nagyot, amikor két Imax 3D-s befejező részt terveznek, és gondolom hogy az előállítás se lesz 150 millió alatt részenként. Ráadásul ami igaz az igaz, próbálod a véleményedet ráerőszakolni a másikra, és már észre sem veszed hogy milyen faszságokat hozol fel a blade runner védelmében.
    Először is:

    -Semmi bajom a “jó nőkkel”, de nem miattuk nézek filmet, hanem a szórakoztatás miatt, meg a kikapcsolódás miatt (és igen, a szórakoztatáshoz a jó nők is sokszor hozzá tartoznak, de nagyon ritkán viszi el egy bombázó a hátán a filmet.)

    Másodszor:

    -Én megmondom őszintén hogy a felismerhetetlenségig leszarom hogy kirúgnának azért egy filmes iskolából, mert szerintem a filmeknek a szórakoztatás a célja, és nem akarok 3 és fél( igen, három és fél) órát ülni a TV-előtt, nézve az apokalipszis mostot, aminek kb. az utolsó másfél órája az értékelhető(és ugyanennyi idő alatt is meglehetett volna cisnálni ugyanilyen jóra a filmet, ha elég rafinált a rendező). Egyszóval mond hogy bunkó vagyok, de ha tanulni akarok, akkor tanulok a saját káromon, a könyvekből, vagy nagyon ritkán, ezerből egyszer a filmekből.

    Ráadásul szerintem az a film, amit háromszor kell ahhoz megnézni, hogy kapizsgáljon valamit az ÁTLAG (és itt ez a kulcsszó) ember, ott nem a (cél)közönséggel van a hiba, hanem magával a filmem, és a rendezővel.

    De úgy látom Téged ebben a témában lehetetlen meggyőzni, mindenesetre mindenki azt védi amit szeret…

  26. @efes: “Számomra a Szárnyas fejvadász filingje a nyugati aluljáró Westendbe vezető alagútja, ever. “

    :D:D:DXD

  27. Egyébként meg ha a morális értékek, és a tanításról van szó: Ennyi erővel a Rambo első része is rendelkezik morális értékekkel, és még több mondani valóval. Ooooowait, nekem most (kivételesen) igazam van, a Ramo First Blood tényleg rendelkezik mondani valólval.

    Mondjuk ha most nagy vitát akarnék kirobbantani simán felhozhatnám még ide a Harcosok Klubbját, az is rendesen megosztja az embereket. Nem rossz film, kult film lett belőle, amikor kijött DVD-n már anyagilag is kezdett sikeres lenni, de túl van az (IS) értékelve.

  28. @COLT: “Ráadásul szerintem az a film, amit háromszor kell ahhoz megnézni, hogy kapizsgáljon valamit az ÁTLAG (és itt ez a kulcsszó) ember, ott nem a (cél)közönséggel van a hiba, hanem magával a filmmel”
    Nehogy megnézd a Találmány c. filmet 🙂

  29. @Boomer: Akkor azt hiszem hogy utána olvasok az IMDB-n:)

    De nyugodtan mondjátok hogy idióta vagyok, ez a véleményem, ellenben a cikk írója elfogult. Szerintem neki ez egy kis nosztalgia, amit foggal körömmel próbál védeni, mint ahogy én is a Commandot:)

  30. Elgondolkodtató sokak szerint, meg mély mondanivalója van. De mi is? Hogy a gép, vagy mesterséges ember nem ér e fel a valódival? Kb. ennyi 😀

  31. @efes: ne haragudj ha félreérthető voltam apokaliptikus műfaj alatt világvége sci-fit értettem(atom, vírus, idegenek stb), persze hamar kiderült, hogy ez a film nem az, valaki írta, hogy ‘darknoire’ a hangulata vagy mi:)
    na ha darknoire akkor már inkább alien3, ott nyomasztva voltam:)
    Persze hatalmas respect Scottnak, abban az időben azzal a technikával teljesen rendben van, nem bántom én,,,,senkit nem bántok, csak picit több pörgést vártam, de lehet csak a magyar cím vitt félre:)

  32. Csak annyi, hogy ha ekkora rajongója vagy a filmnek akkor legalább a szereplők nevét helyesen ird le Brion James NEM JONES illetve Daryl Hannah NEM DERYL. Ennyit a rajongásról szerintem ez a minimun.

  33. Fogadni mernék hogy ezt is remakelni akarják majd. De történt valami 2010-es újra vágás asszem.

  34. Na kicsit morózusabb hangulatban írok, mert kikapott a Manchester és máris milyen lavinát indítok el.:D
    Akkor tegyük kicsit tisztába a dolgokat még egyszer.
    Az összes embernek, aki szerint a Blade Runner unalmas, ajánlom tanulmányozásra a kritika második bekezdését. A biztonság kedvéért ide is másolom: “A film megértéséhez, megnézéséhez kell egyfajta érettség.”
    Ez itt a legfontosabb. (Én se voltam kellően érett az első alkalommal, és úgy tényleg jóval rosszabb az élmény.) A film sokkal többet akar a puszta szórakoztatásnál, jóval több síkon játszódik a történet a sima lövöldözésnél.(Maga Philip K. Dick is nyilatkozta, hogy hülyét kapott volna, ha csak ennyiről szólt volna a filmadaptáció. Szegény azóta forog a sírjában rendesen a többi műve miatt). Ahhoz viszont hogy ezt valaki észrevegye, másként kell nézni, máshogy kell befogadni mint egy közönséges akciófilmet. Aki ezt átéli annak a film nagyon is izgalmas, mert megérinti az embert, és gondolkozásra készteti. Csak ehhez mondjuk “látni” is kell, nem elég csak nézni. Azért is idegesítő az olyan kommenteket olvasni, hogy a film unalmas, mert ez kb. olyan mint ha egy vak ember kezdene azzal nyaggatni, hogy szerinte a világ unalmas, mert az egész csak komor fekete. Mondjuk kb. ezért is lehetetlen megértetni ezen táborral, hogy mitől olyan izgalmas ez a film, mert egy vaknak se lehet szavakkal elmagyarázni, milyen látni. Ezen max az idő segít, vagy az se, hisz sokan a saját életüket a haláluk napjáig is csak felszínesen élik. (Az ő kedvükért volt különben narráció a régebbi verziókban, hogy szájbarágós módszerrel megmagyarázzanak nekik pár dolgot ami a felszín alatt zajlik a filmben, de hát ez igazából veszett fejsze nyele.)
    Összefoglalva: a film nagyon is tele van izgalommal és tartalommal, csak tudni kell értelmezni. Ha valaki ezt nem tudja, vagy nem akarja látni, az nem a film hibája.

  35. Ami meg a film szórakoztató jellegét illeti. Természetesen a filmeknek legtöbbször a szórakoztatás a legfőbb feladata, és a legtöbbnek ezen kívül nincs is más ambíciója. Ezen alkotások között is van rengeteg kiváló, az egyik megkoronázott király pl. A Frigyláda fosztogatói. Ezek a filmek ennyit akarnak, és ez így rendben is van.
    Van a filmeknek egy másik csoportja, ami viszont ennél sokkal többet szeretne nyújtani. Rendelkeznek egyfajta mélyebb tartalommal, és sokszor az előadásmódjuk is egyedi. Mindez maga után vonja, hogy ezeket teljesen más szemmel kell nézni, és nem a szórakozás az egyetlen szempont az értékelésnél. Sokszor nem is könnyen emészthetőek ezek. Roppant mód nem is szerencsés ha kizárólag a szórakoztatás szempontjából próbáljuk értékelni őket. Nyilván nem kötelező nézni minden műfajt, szeretni meg végképp nem kell mindent. Persze ehhez akkor hozzá lehet tenni azt is, hogy akkor fikázó kommentre sincs semmi szükség egy számunkra érdektelen filmmel kapcsolatban. Na persze ekkor megint vissza kell térnünk az érettség problematikájához.

  36. Ja különben, az hogy az ÁTLAGnak nem jön be, nem egy nagy fokmérő, elég ha csak azt vesszük, hogy Magyarországon a lakosság 30-35%-a funkcionális analfabéta. Szóval az ÁTLAG az nem egy nagy dicsőség.

  37. @little2: Lehetek őszinte? Ez mind szép és jó, de nem fogod rám erőszakolni a véleményedet a büdös életbe. Szerintem a film amikor én láttam jó volt, de ma már nem tetszene, és ehhez tartom magam. És hogy őszinte legyek ércvelhetsz, senkit nem fogsz meggyőzni.

  38. Először is köszönöm mindenkinek a kritikát az írásomról. A rosszakat ugyanúgy mint a jókat.:)
    @doggfather: Utólag elolvasva talán tényleg elfogult voltam legközelebb jobban figyelek erre. (Persze ha lesz legközelebb. 🙂 csak tőletek függ!! Mondjuk gondolkozom Scorsese Taxisofőr filmjének a kritikáján… )
    @csidia: Maximálisan igazad van. Így közel 30 hoz is gondom van a helyesírással (erre nem vagyok büszke :)…)
    Szóval köszönöm az észrevételeket és örömmel látom h milyen jó kis vita alakult ki a filmről. 🙂

  39. @BeniMan: Ami tény az tény, eléggé elfogult az ember azokkal a dolgokkal kapcsolatban amiket szeret. Én például elfogult vagyok a sörrel:D meg a 80as-90-es évek akció/kaland/vígjáték filmjeiovel:D

  40. Furcsa, hogy pont erről a filmről egy meglehetősen gyenge cikket sikerült itt végül kikanyarítani, mikor másról egész jó kritikákat lehet erre olvasni, de ez csak egy magánvélemény. Egy ennyire kultikus műről sokkal átfogóbban és érdekesebben lehetne írni, de végül is megtették ezt már sokan + ott vannak a youtube-os anyagok. Csak sajnálom, többet vártam azt itt olvasottaknál, ez inkább valami olyan mint egy kis étvágygerjesztő a fiataloknak akik még nem látták volna a filmet.

  41. @ErEr: Hát a mai fiatalok nagyrésze tényleg nem látott még igazi filmeket. Mondjuk én is a mai fiatalok táborát erősítem, de van ízlésem legalább:D és nem vagyok vevő minden szarra, nem a twiglithtot nézem 95szörre, hanem mondjuk a cserkészt wilissel, vagy a terminátor 2-t schwarzival, esetleg Drago vs. Balboat:)

  42. Jó film, bár amikor láttam, még nem tetszett igazán, utólag kezdtem én is értékelni.

  43. @COLT:
    Na hát akkor nem fogunk összeveszni, mert én az égegyadta világon senkit sem próbáltam meggyőzni arról, hogy szeresse a filmet.
    Nálam csak az szokta kivágni a biztosítékot. ha valaki egy felületes megítélés alapján leszaroz valamit (vagy akár valakit), akár direktbe, vagy akár csak éreztetve, anélkül, hogy picit is elgondolkozna a témán először. Ráadásul mindezt még közkinccsé is teszi, ha kell, ha nem. A negatív véleménnyel sincs semmi baj egyébként, ha nem csap át öncélú fikázásba. Különben meg a vélemény is csak annyit ér, ahogy azt Dirty Harry megállapítota. :)(Az enyém is.)
    A mondandóm eredendően a rajongóknak szólt, meg még inkább a leendő rajongóknak, hogy nem feltétlen az első benyomás a döntő.
    A negatív véleményüket mindenképp kinyilatkoztatni kívánó nem rajongóknak meg max annyi volt a mondandóm, hogy érdemes azon elgondolkozni, hogy ha valami nem tetszik, az nem jelenti azt AUTOMATIKUSAN, hogy az a valami szar, sőt még akár az is előfordulhat, hogy a hiba a saját készülékben van. Ez egyébként mindenre igaz, nem csak erre a filmre. Ha így állnának az emberek az élet dolgaihoz, csöppet tán kevesebb lenne a konfliktus a világban.
    De hogy végképp ne legyen semmi sértődés, ezúton kérek elnézést minden Blade Runner rajongó nevében, a film utálóitól, hogy már megint sikerült ezzel az ősrégi jelentéktelen fércmű iránti tiszteletadással megzavarni a lelki nyugalmukat. 😛

  44. @ErEr: Tiszteletben tartom a véleményedet viszont azt kifejthetnéd h mi a problémád vele. Lehet h ebből a kritikából is tanulnék.

  45. @little2: Semmi probléma, nem vérben forgó szemekkel estél nekem hogy a kurva anyámat amiért nem szeretem a filmet, sőt, az igazat megvallva én voltam elégg bunkó, isten tudja, talán még az is lehet hogy én tévedek, és én voltam éretlen a filmhez anno, majd ha időm engedi meg(próbálom) megnézni újra a filmet. Dirty Harry meg szimplán király, már ami az első rász(eket) illeti.

  46. Na pont erről beszéltem!!!!
    Valaki, önmagára reflektálva, képes eljutni addig a felismerésig, hogy nem feltétlen az ő élből elutasító véleménye a szentírás.
    Hú, de rohadt ritka az ilyen manapság, különösen a fórumokon!
    Úgy érzem mégse volt teljesen hiábavaló a mai szófosásom.:D

    (A film különben maga is többek között az ilyen jellegű önátértékelésekről szól, de nem kicsit.)

  47. @little2: Én mindig megpróbálom magamban keresni a hibát, tiszta pillanataimban még fel is ismerem, bár sokszor nem látszik, itt meg nagyon ritkán jön elő, de majd igyekszem. Egyébként biztosan nem rossz a film így belegondolva, csak egy réteg, egy csoport amit meg kívánna célozni az irányvonalával, és nem biztos hogy én vagyok a célközönség. Anyukámnak tetszett a film, épp most beszélgettem vele róla.

  48. Én, mint a ‘senior’ néző- (rajongó-)kategória képviselője*, egyfelől örülök neki, ha azt látom, hogy a fiatalabb korosztály is érdeklődik a régebbi, számomra kedves filmek iránt; másfelől viszont a fenti ‘kritika’ valóban roppant elfogult, s kicsit összeszedetlen (avagy csapongó) lett – de ezen a problémán szerintem az írója kicsit több gyakorlat (írás, lehetőleg előre, fejben felépítve szerkezetileg!)és tapasztlat (filmes+élet!) birtokában simán tud javítani.
    A film természetesen 100% (miért ne lehetne ilyen, nem abszolút értékekről beszélünk, hanem filmes viszonylatban!) – a kritika azért nem kaphatna ennyit 😉

    (*a Szárnyas fejvadászt vagy 20 év láttam először, VHS-en, hangalámondással, amiről lemaradt a cím fordítása, így akkoriban még – a kezdő felirat alapján – “Los Angeles, 2019”-néven emlegettük a filmet:P Vangelis és Dick (no, meg Ford:P) volt a fő vonzerő a megnézéséhez)

  49. @COLT: Nem mondom hogy manapság nincsenek jó filmek, bár igencsak a folytatások és képregény feldolgozások korát éljük – ami ugyancsak nem baj, némelyik tetszik is nekem nagyon, csak végre látnák valami egyedi ötletű és jól megcsinált sci-fit, egyre ritkábbak. Mondjuk egy értelmes és jól kidolgozott cyberpunk témájút… de félre az álmodozással. Sajnos erre továbbra is várni kell még.

  50. @doggfather: Érdekes felvetés, erre még sosem gondoltam – nem lehet hogy pont annak kellett volna felpörgetnie ezt mint sci-fi témát? Pedig voltak hírek a Neuromancer feldolgozásról pl. itt is, ha jól emlékszem többször is. De valahogy mindig megijednek a készítők, nem egyszerű fába vágja a fejszéjét aki annak nekiáll, és hát egy szar feldolgozás abból tényleg visszavetné a témát ismét pár évtizedddel. Fura hogy ezt az egész sci-fi témakört majdhogynem “jegelik” immár sok sok éve.

  51. @ErEr: A mátrix volt a cyberpunk hamburgere.
    mindenki ismeri, mindenki szereti, mindenki eszi. Mindenki kedvenc gyorskajája.

    Azután egy másik gyorskaját kitalálni elég kockázatos.
    És a filmesek nagyon ráálltak erre, hogy ilyen hambi filmeket csináljanak…

    (SZERINTEM a Mátrix egyébként, egyáltalán nem tett jót a témának, műfajnak, de ezzel a véleménnyel kisebbségben vagyok)

  52. @doggfather: Nem vagy kisebbségben, én speciel egyet értek. Meg nekem amúgy sem jött be nagyon a mátrix. Elshizem hogy ilyen meg olyan mondani való, de akciófilmnek indult, és z is lett. Nem rossz, de nekem akkor sem jön át az élmény, pedig látok is, nem csak nézek. A kettő meg végképp, semmiről nem szólt már, ellenben látványos, a három is dettó. Az első nekem a nem rossz, de nem is nagyon nagy film kategória.

  53. Amúgy meg szerintem a mátrix készítőinek szimplán csak kurva nagy mázlijuk volt, mondjuk én csodálom hogy a média nem támadta a filmet. Nem volt olcsó film, nem is volt az a könnyű film, mégis sokat kaszált. Le merném fogadni hogy az átlag amerikai nem a történet, hanem a lassított lövöldözések miatt ült be rá a moziba, meg hogy “há némán imax”.

  54. @COLT: a 2-3 nem létezik! Nincs kanál effektus. 😉

    A Mátrix első része a moziban nem volt siker, tékából lett kultusz film ha jól emlékszem. Azért nem támadhatta a média, mert mire megtudta, hogy volt ilyen film addigra siker volt. 😉

  55. @doggfather: 😀 hát mondjuk a 2-t meg a hármat egyszerre forgatták le hogy olcsóbb legyen, és ketté vágták hogy még többet kaszáljanak. Most ide írhatnám hogy kicsit sem nagyobb az orruk az átlagtól, de attól még mindenki tudja. Ellenben ezt nem is tudtam, mozikban megbukott a mátrix? És csak a tk-kban lett sikeres? Ez fura, azt hittem 2000 körül azért már az emberek beültek új filmekre is a mozikba, nem csak a 49. Jean Claude Van Damme kickboxerre (egyébként az se volt szar:D)

  56. @COLT: ha nem is bukta volt, de nem volt kasszasiker, úgy EMLÉKSZEM, utána kéne nézni. 🙂

    Hát igen, az ilyen trilógiáktól rosszul is vagyok, mint a Mátrix, ahol ugye a 2-3 egy film, csak hosszú, vagy a Karib tenger szintén 2-3 egy film csak hosszú, és sajnos van még ilyen…

  57. @doggfather: Éné is rosszul vagyok, de pénz beszél, kutya ugat. Erre tökéletes példa South Park, aminek máér a 10. évadnál se volt értelme folytatni:D

  58. @COLT: animációst én egyet se nézek már, öcsém néz többet is, a múltkor láttam pár részt abból amiben egy CIA-s csókának van egy alkoholista dohányos ufója. Beteg részeket láttam. :D:D

  59. @BeniMan: Nagyjából kifejtettem ezt, igaz nagyon rövidre fogva az előző hozzászólásomban. Nem trollkodni akartam, tehát nem volt szándékom “beszólni” és mérget, vagy sértődést generálni, csupán jelezni akartam, hogy kicsit csalódtam most, azaz ettől a cikktől. A továbbra kattintás után sokkal többet vártam a témában ennél a szövegnél. Tetszik ez a 80-as évek retro téma ami mostanában szerepel itt a blogon, de egy ilyen szintű kultfilm ennél többet érdemelt volna. Mire gondolok? Nézd meg az IDDQD blog retro témájú visszatekintéseit. Nem csak leírja hogy jó játék volt, és erről szólt, hanem tele van készítési infókkal, beágyazott anyagokkal, további érdekességekre kimutató linkekkel. Akik ezeket olvassák nagyobbrészt olyan arcok akik már látták a filmet/játékot, tehát nekik nem kell igazán leírni hogy mi is a cselekmény, aki meg még nem látta annak meg nem kell lelőni a történetet. Ez az egyik dolog. A másik meg az hogy a filmel kapcsolatosan bőségesen vannak dolgok amiről meg lehet emlékezni, csak abszolút a teljesség igénye nélkül:
    – Infók és YouTube videók a készítésről:
    http://www.youtube.com/results?search_query=balde+runner+making+of&aq=f
    – Syd Mead bácsi megemlítése aki a vizuális stíluson és a járműveken alakított hatalmasat:
    http://www.youtube.com/results?search_query=syd+mead+blade+runner&aq=f
    – az hogy a leghíresebb mondat a filmben “”like tears in rain” Rutger H. csak kitalálta a helyszínen, nem volt megírva – biztos van számos ilyen story, Hauernek életrajzi könyve is van: http://www.harpercollins.com/books/All-Those-Moments/?isbn=9780061133909
    – hogy bukás volt a film, és csak később lett kult és híres, a számos extra DVD kiadás és verzió megemlítése: en.wikipedia.org/wiki/Versions_of_Blade_Runner
    http://www.amazon.com/s/ref=pd_lpo_k2_dp_sr_sq_top?ie=UTF8&keywords=blade%20runner%20dvd%20editions&index=blended&pf_rd_p=1278548962&pf_rd_s=lpo-top-stripe-1&pf_rd_t=201&pf_rd_i=B000K15VSA&pf_rd_m=ATVPDKIKX0DER&pf_rd_r=1E0X9JYHX0P5X58CQSCK

    soroljam még? Erre ráadásul nem készültem, pár perc és pár Google és YouTube keresésből jött. Ezért voltam csalódott, egy ilyen volumenű kult film esetén jóval több infóval lehet szolgálni az olvasóknak.

  60. @ErEr: A Szárnyas fejvadász elkészüléséről és utóéletéről oldalakat lehet írni. Viszont ez inkább kritika/vélemény lenne, ami még így is hosszabb, mint amit én általában össze szoktam hozni.

  61. Köszi 🙂 Ez a filmes összefoglaló amit linkeltél viszont már jóval áttekintőbb, jobb anyag, sok érdekes infóval, na az már jóval inkább like 🙂

  62. A Mátrix első része szerintem mai szemmel nézve is teljesen korrekt film, még úgy is, hogy nem kicsit hatásvadász, na meg nem kicsit hozott anyagból dolgozik. Az összképet viszont rendesen lerombolta a két folytatás, amik tökéletesen bemutatták mi a baj a hollywoodi filmkészítéssel. Az meg csak még inkább elszomorító, hogy manapság már ilyen szintű filmek se készülnek, max Chris Nolan az üdítő kivétel.
    A cyberpunk abszolút mozgóképes királya nálam a Ghost in the Shell filmek és sorozatok. Na ezekben van intelligencia bőven, még nekem is vissza kellett tekerni néha, hogy követni tudjam. Milyen érdekes, hogy Japánban egy ilyen intelligens alkotás is lehet sikeres, Amerikában viszont az 50-es IQ szintre próbálják belőni a filmeket. Asszem ez elég sokat elárul, politikáról, kultúráról, na meg a marketingről… Spielberg le is csapott már a GITS-re, hogy megpróbálja szétkúrni egy amerikai verzióval a mítoszt.
    Készül állítólag a Neuromancer is, remélhetőleg megüti majd a Roland Emmerich féle Alapítvány szintjét.:P
    Olvastam amúgy, hogy William Gibson anno kirohant a Blade Runner vetítéséről, mert kiakadt azon, hogy a film pont azt a világot mutatta be, amit ő elképzelt az akkor még készülő Neuromancerben.:)

  63. Abszolút zseniális film! Bárhányszor meg tudom nézni!

    Nekem a magyar fordításokkal volt gondom. VHS-re vettem fel 2-szer is a TV-ből + a DVD felirat, de mindegyiken más volt a szöveg. Végül elkészítettem a sajátomat.

    Pl. a skinjob-ot van ahol (szerintem korrektül) bőrgépnek fordították, van ahol alanynak, ami nem fejezi ki a lenézést.

    A sakklépést (Queen Bishop 6) egyik sem tudta magyarra lefordítani. Ha jó emlékszem f6 a helyes megfejtés.

    Sokan azt mondják, hogy a fejvadász is replikáns. De ha így lenne, akkor a többi replikáns nem tudná olyan könnyen dobálni. Szerintem!

  64. @little2:
    “Olvastam amúgy, hogy William Gibson anno kirohant a Blade Runner vetítéséről, mert kiakadt azon, hogy a film pont azt a világot mutatta be, amit ő elképzelt az akkor még készülő Neuromancerben.:) “

    Ennek nagyon kacsaszaga van:)

  65. @vrango: IMDB-n van rajta, ez mondjuk még valóban nem 100%-os megbíhatóság:

    When author William Gibson went to see Blade Runner, he was preparing to begin his first novel, “Neuromancer.” However, twenty minutes into Blade Runner he got up and walked out of the cinema, because he was so shocked by the similarities between the film and his as yet unwritten novel.

    De poénnak nem rossz!:D

  66. @ErEr: Én sem kötözködni akartam. Csak ez az első írásom volt és ezekből a kritikákból tanulok amiket itt kommentben kapok.Őszintén köszönöm a véleményedet és legközelebb jobban igyekszem. Azért remélem annyira nem volt rossz az írás.
    Amúgy nagyon örülök hogy már 90 kommentnél tartunk. Nem hittem volna… 😀

  67. @BeniMan: Szuper, akkor minden OK! Az írással nem volt baj, nem volt rossz, csak mint írtam hiányérzetem volt, ezért jeleztem.
    Igen, a film jelentőségét a kommentek mennyisége is szépen meghatározza. Ha Star Wars lenne a terítéken még több comment lenne 🙂

  68. @little2: És a kettő kombinációja sem müxik, lásdf Final Fantasy the spirits within ami a japános story-t az amcsi karakterekkel és kivitelezéssel párosította – bukás volt a tömegek számára (sajnos). Az amcsik csináljanak csak a saját szájízüknek megfelelőt, a japánok meg szintén. Aztán majd mi kiválogatjuk a sajátunk alapján 🙂

    Egyébként érdekességkép a film főszereplő járműje azaz a “spinner” sokak fantáziáját megindította, itt a LEGO verziók: http://www.flickr.com/search/?q=lego%20spinner

  69. @koimbra: Na jó változtatok kicsit a véleményemen. 😀 Ha Nolan rendezőként odaállna a mű mögé és mondjuk Scott a produceri munkákat elvállalva részt venne a megvalósításban abból akár egy újabb korszakos darab is kisülhet… csak sajna túl sok a ha.. :S

  70. @BeniMan: Elég csak megnézni az ide kommentelők nagy részét, szinte mindenki felrója a filmnek a lassúságát – tehát valószínűleg a remake/prequel (de utálom ezeket a szavakat!) jóval tempósabb lenne… nos, innentől kezdve pedig már nincs miről beszélni. Az már vaami teljesen más lenne, nem A Szárnyas fejvadász, akárki rendezné is:(

    Persze, ez amúgy nem baj, hiszen azért haladni kell a korral (pontosabban, a művészetnek meg kell előznie azt) – pl. egy normális építész sem tervez manapság szecessziós házakat, bármilyen szépek, és sok lehetőséget tartogatnak – egyszerűen az már egy letűnt kor művészete…

  71. @vrango: Jaj! Nee! A filmnek a lassúság a lényege, amit Vangelis gyönyörűen megsegít!

    Olyan, mint amikor a Trakovszkij féle Solarist újraforgatták George Clooney-val. Csak a lényeg maradt ki belőle!

    Persze a filmnek sincs semmi köze az eredeti regényhez. Én megvettem anno (Do Androids dream of electric sheep?) és tök másról szól!

    Mint ahogy a Stalkernek sem sok köze van a Piknik a senki földjén c. regényhez.

  72. @TrueY:

    Ha a kész filme nem hasonlítanak regényre, akkor meg miért probléma, ha remake sem hasonlít az “eredeti” filmre? 🙂

    Mondjuk nekem a Solarisból mindkettő tetszik (a kisregényt viszont nem olvastam); a “Do androids…” meg teljesen más könyvben, mint filmben, és ez így van jól. Dicket nehéz filmre vinni:P

  73. @vrango: Remake-et azért szoktak csinálni, mert az eredeti nagy zsét hozott (általában kis pénzből). Nomármost ahol nagy zsé leesése várható, rögtön beindul a közönség kegyeinek keresése. Nyesegetnek a forgatókönyvből, keresik a több akciót stb.

    Ezért azután a remake szar lesz (esetleg közönség siker). De egy klut film remake-ből nehéz kultfilmet csinálni.

    Valaki tud ilyen esetről? Az ellenkezőjéről viszont végtelen lista készíthető.

    (A nagy zsé, természetesen a Solaris-ra nem vonatkozik. Nem is értem, hogy miért csinálták meg! Minden esetre csúnyát szétvágták. 🙁 )

  74. Nem tudja valaki, hogy a rendezői változatot valaha ki fogják adni DVD-n? Mondjuk nem nagy változtatás az eredetihez képest, csak kevesebb a felesleges narráció és fut az unikornis. 🙂

    I’ve seen things you people wouldn’t believe.
    Attack ships on fire off the shoulder of Orion.
    I watched C-beams glitter in the dark near the Tannhauser gate.
    All those moments will be lost in time, like tears in rain.
    Time to die.

  75. @TrueY:
    Magyar kiadásokról nem tudok nyilatkozni, de nekem meg van az angol 5 lemezes ultimate edition. Ebben a kiadásban 5 különböző verzióban is szerepel a film (director’s cut is), bár az igaz, hogy csak a final cut van benne teljes pompájában. Esetleg próbálkozz az Amazon, vagy keríts egy angliai ismerőst.:)

  76. @little2: Gondolom az angol verzióban nincs magyar felirat. 🙂

    Azt hiszem értem, hogy a director’s cut-ot miért nem adták ki! Mert újra kellett volna szinkronizálni. VHS-en megvan egyszer szinkronnal, kétszer felirattal. De a normál verzióban annyit hablatyolnak, hogy csak na…

  77. @TrueY:
    Ha nem elég az angol felirat, akkor már csak a torrent marad.:)
    Torrenten találkoztam már olyan extra hosszú fan editionnal is, amibe belepakolták az összes kivágott jelenetet. Pl. Deckard beszélget a lelőtt Holdennel a kórházban, meg ilyenek.
    A Termintor 1-nek is láttam ilyen extra hosszú verzióját. A 3-asból meg pont hogy rövidebb verziót vágtak össze, mert kiszedték az összes baromságot amit lehetett.:D
    K. jó ez a net.:D

  78. @koimbra: Akkor OK; én is láttam, hogy ő küldte, csak azt hittem, hogy kifejezetten ide írt cuccokat keresel…
    De szerintem jobb helyen van itt, mint a kt-n:)
    (Bár velük sincs semmi bajom)

  79. Szerintem csak a nő volt replikáns… Nem tudom mikor nyilatkozott olyat a rendező, hogy Deckard is az lenne. Valaki linkelje be, ha talál ilyen videót. Egyébként szerintem ott csapná agyon a filmet, ha ez így lenne.

  80. @shiver23: én kb. 20-szor láttam. Nő vagyok. A javából. Nem lehet kérdés, hogy tetszik-e egy film, ha jó. Szerinted ez nem kérdése? Ne haragudj, de te beszélgettél már valaha értelmes témáról NŐ-vel?! Itt az ideje.
    A kritika elfogult, de én is az vagyok. Láthatóan a nagyon fiataloknak nem jött át a lényeg. Néha elég a kép, mivel többet is képes mondani a szavaknál.

  81. Most nagyon sok rajongónak fogok a lelkébe tiporni. Nemrég Én is újranéztem ezt a filmet.
    Én tisztelem a klasszikusokat, filmfan-nak tartom magam.
    Azt kell mondjam, hogy ennek a filmnek csak az utolsó 15 perce ér valamit. Értem, hogy megvan a hangulata, ami rendkívül passzol Philip K. Dick. világához, de ennyi.
    Ne értsetek félre, nem az a bajom vele, hogy unalmas.
    A könyvet nem olvastam, de ez a film megragad egy nehéz témát, amivel egyszerűen nem tud mit kezdeni. A morális kérdések felszínesek és a jelenetek túl teátrálisak. Valahogy sosem szerettem ezt a filmet. Még a díszletet sem. Ellenben pl. az Alien minden szempontból egy tökéletes film.
    A Blade Runner számomra talány. Nem értem, miért ilyen hatalmas klasszikus, ahogy mondjuk a Scarface-t sem és az Inception-t sem, hogy egy újabbat is említsek.

  82. Újra megnéztem, és megint csak azt tudom mondani, hogy nem vagyok lenyűgözve.
    Amit mondania kéne, azt fogóval is alig lehet kihúzni belőle, és nem azért mert nem vagyok elég érett a filmhez, hanem mert rosszul tálal, rosszul és lassan vezet rá a lényegre. (Pont, ahogy az Űrodusszeia; mert kizárt, hogy valaki segédlet nélkül érti azt a filmet. Jelzem ott is a képi világ volt lenyűgöző, nem a sztori, mert az épelméjű ember aligha érti.)
    Azt nehéz meghatározni, hogy egy film miért lesz kult, de attól, hogy valami az, még nem azt jelenti, hogy jó is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *