3

Grey és Trejo a Skinny Dip exploitation filmben

Sasha Greynek elege lehetett a pornóból, ezért más vizekre evezett a rajongói legnagyobb bánatára. Idén már az I Melt With You és a The Girl from the Naked Eye thrillerekben láthatjuk a hölgyet, e mellett pedig leszerződött a Skinny Dip exploitation produkcióra is, amelyet Frankie Latina fog dirigálni Norman Lasca forgatókönyvéből. Grey mellé leszerződtették Danny Trejot, Pam Griert, Michael Madsent és Bridgette Nielsent. Na ezt a filmet se fogják moziban mutogatni, de ettől függetlenül még lehet ütős szórakozás.

Grey karakterét megerőszakolják, elveszik szüzességét, ezt követően a hölgy összeszedi magát, shotgunt vesz magához és egy ellopott rendőr-egyenruhában bosszút áll. Már a plakáton olvasható szöveg is az exploitation műveket idézi.

Latina elmondta, hogy a 70-es 80-as évek filmjein nőttem és nagyon kedveltem azokat, amelyekben Pam Grier, Laure Gemser vagy Grace Jones játszottak, ezek a művek mutatták meg igazán, hogy mekkora erő is rejlik a nőkben. Ő ehhez hasonló filmet akar csinálni.

0

Zsebfilmek – Elkészült az első magyar filmes iPhone alkalmazás

0daazo

Sajtóhír: Örömmel jelentjük be, hogy elkészült a Daazo.com új ingyenes mobil alkalmazása, mely egyben az első magyar filmekkel foglalkozó alkalmazás is.

A Daazo.com az Európai Unió MEDIA programja által támogatott rövidfilmes közösségi weboldal filmkészítőknek és filmrajongóknak. A többezernyi kortárs rövidfilm bemutatása mellett fő célja, hogy olyan filmeket is a közönség elé tárjanak, amelyek a magyar és az egyetemes filmkultúra kiemelkedő, klasszikus darabjai. A Daazo.com-on ezenkívül rövidfilmes hírek, pályázati felhívások és fesztiválbeszámolók is találhatóak, és számos rövidfilm-filmversenynek is otthont ad a honlap.

A Daazo Shortfilms letöltésével már IPhone-on, iPod-on és iPad-en is elérhetőek a Daazo.com honlapján található rövidfilmek, filmes háttérinformációk és egyéb rövidfilmes tartalmak (pályázatok, versenykiírások, finanszírozási lehetőségek). A Daazo Shortfilms lehetővé teszi, hogy akár útközben is nézhetsz rövidfilmeket, élményeidet pedig megoszthatod másokkal a Facebookon, Twitteren vagy akár e-mailben is.

A mobil alkalmazás ingyenesen letölthető a következő helyről: http://itunes.apple.com/us/app/daazo-shortfilms/id420399580?mt=8 Rövidfilmek a zsebedben, vidd magaddal az élményt! Kisfilmek bárhol és bármikor!

4

Pettyfer és Goode az Overdrive akciófilmben

Pierre Morel legutóbb a Dűne (Dune) filmet próbálta összehozni, kevés sikerrel, mindenesetre az Overdrive akció-thriller megvalósulására nagyobb az esély, ám ezúttal csak producer lesz. Alex Pettyfer és Matthew Goode gyorsulhat és lövöldözhet a 30 millió dolláros alkotásban, aminek elvileg egy-két hónapon belül indul a forgatása és valamikor 2012 nyarán kerülne a mozikba a kész mű.

A középpontban egy jóképű, merész és vállalkozó szellemű testvérpár áll, akik nagy értékű autók eltulajdonítására specializálták magukat. Túl jók a szakmában, ezért Dél-Franciaországban utaznak, ahol új kihívásokat keresnek, itt aztán emelkedhet az adrenalin szintjük, mivel a helyi maffiafőnöknek abszolút nem szimpatikusak.

“Az Overdrive egy okosan megírt akciósztori nagy adag humorral, amiben a Holtpont és a Másnaposok elemei is megtalálhatóak” – mondta Gregorie Melin.

“Régóta szeretném magam kipróbálni producerként és kerestem is a megfelelő alkalmat erre. Amikor elolvastam Derek és Michael forgatókönyvét rögtön tudtam, hogy helyben vagyok, ebben az évek alatt megszerzett tapasztalataim könnyedén tudom kamatoztatni.” – örvendezett Morel.

1

Max Landis írja a Pied Piper szkriptjét

Max Landis, A horror mesterei sorozat egyik írója sok-sok üres lap elé ült le, hogy azokat megöltse sorokkal, ebből kerekedik ki a Pied Piper forgatókönyve, amely egy német legendán alapszik. Az eredeti “mesében” Hamelin lakói egy zenészt kérnek fel arra, hogy távolítsa el a patkányokat a városból. A férfi mágikus furulyája segítségével sikeresen megoldja a feladatot, ám a helybéliek nem akarják kifizetni. A dühös művész erre ismét beveti muzsikájának erejét és a település összes gyerekével vonul ki Hamelinből.

Jacques Demy 1972-ben készítette el egy filmet ebből a történetből, ehhez sikerült megnyerni Donovant főszereplőnek. Russell Banks is ebből merített ihletett a The Sweet Hereafter könyvéhez, amit Atom Egoyan adaptált 1997-ben.

1

Jön a The ABC of Death antológia

A Drafhouse Films a Timpson Filmsszel és a Magnet Releasinggel karöltve tervezik a The ABC of Death horror antológiát. Minden egyes rendező egy rövidfilmet fog készíteni az ábc egyes betűivel kapcsolatosan. Jason Eisner (Hobo With a Shotgun), Nacho Vigalondo (Időbűnök), Ti West (House of the Devil) és Srdjan Sapsojevic (Szerb film) is a fedélzeten van, rajtuk kívül a következő rendezők kaptak lehetőséget: Angela Bettis, Ben Wheatley, Banjong Pisanthanakun, Adrian Garcia Bogliano, Ernesto Diaz Espinoza, Bruno Forzani and Héléne Cattet, Gadi Harel, Thomas Malling, Yoshihiro Nishimura, Simon Rumley, Tak Sakaguchi and Yuji Shimomura, Marcel Sarmiento, Timo Tjahjanto, Andrew Traucki, Jake West és Adam Wingard.

Csupán egyetlen direktor kellene még, a fejesek úgy gondolták, hogy versenyt hirdetnek és a győztesé lesz a lehetőség, hogy egy darabbal ő is képviseltesse magát az antológiában. Júniusban indul a forgatás, a tervek szerint a forgatás 6 hónapot, 6 hetet és 6 napot fog igénybe venni.

“Az ABC of Death nagyszerű lehetőséget kínál fel számos látnoki képességgel megáldott rendezőnek, hogy olyan filmet készítsenek, ami sokkal több álleejtős pillanatot tartalmaz, mint az összes hollywoodi blockbuster” – mondta Tim League, a tervezet egyik producere.

1

Angol nyelvű film készül A félkegyelműből

Megfilmesítik Fjodor Mihajlovics Dosztojevszki egyik regényét, A félkegyelműt. Jackson Rathborne és Erika Christensen fognak játszani a szeptemberben induló produkcióban, amelyet Paul Williams fog levezényelni.

Főszereplője Lev Nyikolajevics Miskin herceg, a „jó ember” idealizált típusa, aki, noha nem túlzottan (de azért épp eléggé) okos, ugyanakkor gyermekien tiszta (ártatlan, kedves, naiv és megbocsátó). A herceg hosszas betegség után érkezik haza Oroszországba, és próbál – nem csak ő tehet róla, hogy tragikusan sikertelenül – beilleszkedni az ottani életbe. A félkegyelmű tartalmaz társadalomrajzot (talán szatírát is), és az íróra oly jellemző lélektani és önéletrajzi elemeket. (Wikipedia)

A félkegyelműből több filmes verzió is készült, Akira Kuroszava 256 perces adaptációt forgatott a klasszikusból. 2003-ban egy minisorozatot mutattak be a tévében, 2000 is összerántottak egy mozifilmet, az oroszok ebben modern környezetbe helyezték a cselekményt. 1994-ben pedig Andrzej Wajda dirigált le egy 100 perces filmet.

1

Az Alkonyat producerei új trilógiát találtak maguknak

Az Alkonyat (Twilight) nem csak egy hatalmas siker a tinik körében, hanem hasonlítgatási alapnak is használják. Többek között A negyedik (I Am Number Four), no meg A lány és a farkas (Red Riding Hood) kapcsán került szóba ez a franchise.

Ennek producerei, Wick Godfrey és Marty Bowen újabb filmet néztek ki maguknak, Marie Lu egyelőre meg nem jelent sci-fi trilógiájára, a Legendre vetették rá magukat. A történet a jövőben játszódik, Észak-Amerika két részre bomlott, a nyugati oldal a köztársaságiak kezén van, a keletit pedig a Telepesek szövetség birtokolja. A nyugati parton született 15 éves Day az ország legkeresettebb bűnözője, de nincs róla se kép, se ujjlenyomat. A srác végignézte, ahogy a járőrök megjelölik családja ajtaját egy X-szel, ami azt jelentette, hogy a ház fertőzött és ezzel az ott lakók sorsa is megpecsételődött. Csak úgy lehetne őket kiszabadítani, ha megkapnák az ellenszert, ami iszonyat drága, ezért Daynek muszáj volt lopnia.

A másik főszereplő June, a 15 éves lány, aki egy gazdag családba született és a Köztársaság legígéretesebb tehetsége. Szenvedélyesen elkötelezett hazájáért. Egy nap bátyját megölik egy járőrözés alatt, mikor megpróbálta megakadályozni, hogy fertőzött betegek lógjanak meg egy kórházból. Ruby el akarja kapni Day-t, útjaik össze is futnak, azonban több dologra is rájönnek, mondhatni megvilágosodnak és innen már nem sok kell ahhoz, hogy legendává váljanak.

A rendezést Jonathan Levine-re, a Majd meghalnak Mandy Lane-ért (All the Boys Love Mandy Lane) horror thriller alkotójára bízták. A forgatás kezdete nem ismert, Levine éppen a Warm Bodies-t készíti elő, elvileg az lesz a következő műve.

0

Fanning és Olsen a Verdy Good Girls-ben

Dakota Fanning és Elizabeth Olsen játszani fog a Very Good Girls produkcióban, ami mellett korábban Dustin Hoffman, Sissy Spacek és Peter Sarsgaard is elkötelezte magát. A forgatókönyvet Naomi Foner írta, aki korábban a Veszélyes nő (A Dangerous Woman) és a Bee Season szkriptjeit vetette papírra, a hölgy a rendezést is bevállalta, ebben eddig nem volt része.

Fanning és Olsen két new york-i csajt játszanak, akik elhatározzák, hogy az érettségi utáni nyáron mindenképp el fogják veszíteni szüzességüket. Ám kicsit hajba kapnak, mivel ugyanabba a karizmatikus utcai művészbe bolondulnak bele.