0

Újabb Hop poszter

Amerikában április 1-jén, nálunk két hétre rá, 14-én mutatják be a Hopp (Hop) élőszereplős/CGI filmet. James Marsden elcsap egy nyuszit, amiről kiderül, hogy ő az a bizonyos húsvéti. Magához veszi és ápolja, ám a nyulambulam felforgatja az életét. Mi várható? A rendező Tim Hill, aki az Alvin és a mókusok (Alvin and the Chipmunks) és a Garfield folytatását tette le az asztalra. Ez mindent elmond.

10

Két kép az Úton filmadaptációból

Walter Salles, a a Fekete víz (Dark Water) és a Senkiföldjén (Abril Despedaçado) rendezőjének felügyelete alatt zajlott az Úton (On The Road) forgatása, amely Jack Kerouac regényén alapszik. A könyv története 1947-ben kezdődik, megismerjük Salt, aki New Yorkban él és írásból keresi a betevőre valót. Szeretne nyugatabbra utazni, álma pedig úgy tűnik, hogy megvalósul Moriarty feltűnésével. Moriarty azonban őrült, nemrég került ki az elmegyógyintézetből, majd rábírja Salt, hogy utazzon utána. A férfi úgy dönt, hogy elindul Moriarty után, stoppol, buszozik és gyalogol, csak azért, hogy újra találkozzon barátjával és végre láthassa a nyugatot. Az utazás azonban több évet vesz igénybe. A főbb szerepekben Kristen Stewart, Sam Riley, Garrett Hedlund, Viggo Mortensen és Amy Adams lesz látható.

3

Kemény Féktelen harag tv spot

Az alkotók poénkodni szerettek volna, úgy indul a videó, mintha egy díjakra esélyes produkció reklámjáról lenne szó, de hamarosan kiderül, hogy egy kemény akciófilmről, a Féktelen haragról van szó, amiben aztán káromkodnak és durvulnak. Nicolas Cage a Véres Valentin 3D (My Bloody Valentine 3D) rendezőjétől, Patrick Lussiertől várja, hogy egy csöpp életet leheljen box office karrierjébe. A Boszorkányvadászat (Season of the Witch) nem termelt jól, így most a Féktelen haragon van a sor, hogy bizonyítson képes még korrekt eredményt elérni és hogy képes az unott képén kívül mást is mutatni.

13

Még néhány kép az Amerika Kapitányból

A Super Bowl alatt, vasárnap a stúdió bemutatja az első Amerika Kapitány előzetest és ha minden igaz, holnap egy poszterrel is előrukkolnak. Az Empire magazin a rajongóknak kedvezett azzal, hogy leközölt néhány képet, Tommy Lee Jones is látható az egyiken, a színész Chester Phillips ezredest játssza. A gépfegyverrel rohangó hölgy Hayley Atwell, aki a francia ellenállás egyik tagját, Peggy Cartert alakítja és a romantikus szálat is ő biztosítja.

0

7. O.K. Filmszemle – 7. Országos Középiskolai Filmszemle

Szlogen: „Miért? Miért ne!”

2011. április 15-17.

Hetedik alkalommal rendezi meg a budapesti Káldor Miklós Kollégium az Országos Középiskolai Filmszemlét, ahova középiskolás diákok által készített alkotásokat várnak. A nevezési határidő 2011. március 18. A nevezés ingyenes. A pályázat fővédnöke és a zsűri elnöke Jancsó Miklós filmrendező, a zsűri tagjai: Balog Judit színművésznő, Boldizsár András operatőr, Salamon András filmrendező, Sas István reklámfilmrendező, Bernáth Ildikó fogyatékosságügyi miniszteri biztos.

Pályázni két kategóriában lehet: 1. Rövidfilm, amely lehet játékfilm, dokumentumfilm és animáció is, legfeljebb 20 perc terjedelemben; 2. Hátrányos helyzetű csoportok esélyegyenlőségét segítő reklámspot, maximum fél percben, romák, fogyatékkal élők, illetve nők elleni diszkrimináció tárgyában. Az első díj kategóriánként 100.000 Ft.

A beérkezett műveket a 2011. április 15-17. között megrendezett szemlén mutatják be a budapesti Káldor Miklós Kollégiumban (II., Felvinci út 8.). A fesztivál alatt emellett workshopokat, szakmai beszélgetéseket is tartanak a résztvevők számára. A szemlére a belépés ingyenes, minden pályázót és érdeklődőt szeretettel várnak!

További információk az okfilmszemle.hu oldalon.

0

Jackey Earle Haley a Dark Shadowsban

A Dark Shadows is azon filmprojektek közé tartozik, amelyet már évek óta szeretnének összehozni, de csak nehezen haladnak vele. 2008-ban Tim Burton és Johnny Depp lépett a fedélzetre, ám bokros teendőik miatt nem sikerült belevágni egyhamar a forgatásba, de ehhez is hozzá tudnak kezdeni idén tavasszal.

A produkció a 60-as évek hasonló című sorozatán alapszik, Depp Barnabas Collinst, a vámpírt formálja meg. Mellé Jackie Earle Haley szerződhet le, aki Willie Loomis bőrébe bújik. Loomis egy szélhámos volt a szériában, aki Collinsék kastélyát szemeli ki magának. Be is tör szépen és kinyitja a koporsót, ám a vámpír megtámadja őt és szolgálójává teszi. Bella Heathcoate pedig Victoria Winterst játszhatja el, aki a Collins birtokot igazgatja.

 

0

Roberts lehet a gonosz királynő a Hófehérke új változatában

A Relativity Media Julia Roberts-et győzködi, azt szeretnék, ha a The Brothers Grimm: Snow White-ban eljátszaná a gonosz királynőt. Most még nem tudni, hogy ki lesz Hófehérke, korábban Natalie Portman, Scarlett Johnasson és Anne Hathway neve keringett a film körül. A rendezést Tarsem Singh, a Zuhanás (The Fall) vállalta magára és 3D-ben forgatja a produkciót.

Az Universal Hófehérkés projektje is alakul, a Snow White and the Huntsman-ben a főhősnőt a vadász kiképzi, így meg tudja magát védeni a sötét erdőben. Itt úgy néz ki a helyzet, hogy Viggo Mortensen lesz a vadász, Kristen Stewart Hófehérke és Charlize Theron játssza a gonoszt.

2

Elkészült a Kedvencek temetője forgatókönyve

Tavaly márciusban kérték fel Matthew Greenberget, hogy legyen oly kedves és rittyentsen forgatókönyvet Stephen King 1983-as regényéből, a Kedvencek temetőjéből. A jó munkához idő kell – szokták mondani, az úriember sem kapkodta el, csak most szállította le a szkriptet. Greenberg nevéhez fűződik a H20 – Halloween húsz évvel később forgatókönyve, de King egy másik könyvéből, az 1408-ból is ő készített forgatókönyvet.

King regényéből 1989-ben Mary Lambert forgatott filmet belőle,  három évvel később Lambert elkészítette a folytatást, de ez már jóval kevesebbet termelt a kasszáknál. Évekkel ezelőtt felmerült, hogy feldolgozzák a filmet, Make Werb és Michael Colleary, az Ál/arc írói összehozták a forgatókönyv első vázlatát és George Clooney neve keringett a produkció kerül, ám végül nem lett a dologból semmi.

2

Rodriguez Nike rövidfilmjének az ütős előzetese

Robert Rodriguez eléggé elfoglalt a Kémkölykök negyedik részével, ám arra szorított időt, hogy lezavarjon egy Nike rövidfilmet, amelyben a Los Angeles Lakers sztárja, Kobe Bryant brillírozhat. A művet február 19-től lehet megtekinteni, két előzetes látott napvilágot ezzel kapcsolatban. Nem meglepő, hogy Danny Trejo is felbukkan és Bruce Willist is láthatjuk néhány pillanatra. Történet is van, nem csak ész nélkül kosarazgatnak: Kanye West játssza a gonoszt, aki meg akarja kaparintani Bryant cipőjét. Vajon sikerül neki?

Posztere is van, Willis milyen szépen pörgeti a lasztit

9

Bob Marley dokumentumfilm készül

Kevin MacDonald bejelentette, hogy következő műve a Marley lesz, amely a legendás zenészről, Bob Marley-ről fog szólni. A rendező korábban már készített dokumentumfilmet, pl. a Zuhanás a csendbe (Touching the Void) és a One Day in September, szóval számára nem idegen terület ez a műfaj. A direktor örömét fejezte ki, hogy Marley családja megengedte neki, hogy hozzáférjen a személyes archívumokhoz és közreműködésükkel egészen biztos, hogy egy remek produkció fog születni a muzsikus életéről. A művet jövőre, Marley halálának 30. évfordulója után mutatnák be.

Marley jamaicai énekes, gitáros, dalszerző és emberi jogi aktivista volt. Minden idők legismertebb reggae zenésze, ő tette világhírűvé a reggae zenét. Dalainak jó része politikai tartalmú. Zenéjén keresztül elősegítette a rasztafarianizmus világméretű elterjedését. (a wikipedián többet megtudhatsz róla)

1

Kapitány és Bucky

Nem kell már sokat várni a trailerre, hamarosan meglátjuk, hogy miképp fest Amerika Kapitány mozgásban. Ám addig a képeket adagolják, az új fotón a Kapitány (Chris Evans) és társa, Bucky (Sebastian Stan) látható. Látszik rajtuk, hogy repesve leszámolnának egy német regimenttel.