19

Tron: Örökség (Tron: Legacy)

Az első részről Armida írt.

Réges-régen még jóval a George Lucas megálmodott messzi-messzi galaxisa előtt nem voltak csettintésre előálló effekt-mágusok, akik rövid időn belül bárki fantáziavilágát meg tudták teremteni, a vászonra álmodni. Több évtizeddel ezelőtt bizony még a nagy kreativitásra kellett hagyatkozniuk a rendezőknek, élethű makettekkel és ilyen-olyan filmes trükközésekkel valósították meg a látványosnak szánt produkciókat. Vajon azokban az időkben mit tudott volna kezdeni magával Michael Bay vagy Roland Emmerich? Megőrültek volna, hogy nem tudják lassítva és esetleg színesben bemutatni egyes számukra igen fontos jeleneteket? Ezeknek az időszakoknak is megvoltak a hasonló kvalitású rendezői, csak másképp hívták őket és a trükktechnika fejlettségének hiánya miatt talán nem tudtak kellőképpen érvényesülni. Steven Lisberger egész életében gyakorlatilag egyetlen értékelhető művet produkált, a Tron ötletével sokáig házalt, míg végül a Disney-nél otthonra talált a tervezete és egy roppant látványos produkciót készített, ami állítólag a trükktechnika határait feszegette. Nem aratott roppant nagy sikert, de többen említik vele kapcsolatban a klasszikus jelzőt. Lisberger pedig ezzel az egyetlen művével elérte, hogy ne merüljön feledésbe a neve. A folytatás majdnem 30 évvel az első rész után nem sok embernek hiányzott, de a stúdió másképp látta, szerintük még sokak szeretnének visszatérni a Disney-féle virtuális térbe.

16

Készül az Asylum-féle Thor

A Marvel boszorkánykonyhájában javában készül a Thor film, ám az Asylum cég is készül, elkészítik a saját változatukat. A címe Almighty Thor lesz, Cody Deal játssza a címszereplőt, a szebb napokat is látott Richard Grieco lesz Loki, Kevin Nash pedig Odint formálja meg. Hogy milyen lesz a film? Vessetek egy pillantást a képekre, leszűrhető, hogy nem fog különbözni a többi Asylum terméktől.

5

Cinema 2010

Decemberben általában mindenki közzéteszi , hogy szerinte mely művek voltak az adott évben a legjobbak.  Kees van Dijkhuizen azonban másféle videóval jelentkezik, a vágó pedig jó szokásához híven most is elkészített egy pár perces anyagot, amelyben 2010 alkotásai villannak fel másodpercekre.

19

Kunis és Portman leszbi jelenete

Natalie Portman és Mila Kunis két rivális balett-táncost játszik a Fekete hattyú dráma-thrillerben. Ám attól még hogy nagy ellenfelek valahogy úgy alakul, hogy a két karakter együtt tölt néhány intim percet. Sajnos Darren Aronofsky filmjét nálunk csak márciusban adják, ekkorra már az Oscar ceremónián is rég túl leszünk. De még így is jobban járunk, mint A pankrátorral, amit az amerikai decemberi bemutató után csak májusban futott be.

1

Smith és Wahlberg 1 millió dollárt kapna, ha a szorítóban kiállnának egymás ellen

A Hollywoodi Ökölvívó Szövetség 1-1 millió dollárt ajánlott fel Will Smithnek és Mark Wahlbergnek, ha február 26-án kiállnak egymás ellen a Las Vegasban egy bokszmeccs erejéig. A két színésznek három 1 perces menetet kellene lezavarnia az összegért cserébe.

“Nagy lehetőség lenne a két sztárnak, hogy a hollywoodi boksz Super Bowl-jában   kiálljanak egymás ellen és hogy a  fizetségüket kedvenc jótékonysági szervezetüknek felajánlják. Nem hisszük, hogy le fogják tépni egymás fejét, csak azt szeretnénk, hogy a szorítóba lépjenek és egy kicsit elszórakoztatnák az embereket. ” – mondta a HÖSZ elnöke, Damon Feldman.

Smith évekkel ezelőtt a legendás Muhammad Alit játszhatta el az Aliban, amiért kiérdemelt egy Oscar jelölést. Mark Wahlberg pedig jelenleg a The Fighterben látható, ahol Mickey Wardot formálja meg és szintén esélyes, hogy egy Oscar nominációval gazdagodjon. Mindkét színész tapasztalt, Smithnek azonban vennie kellene néhány bokszleckét, bár azért a dolog nem vérre megy és a végén valószínű, hogy boldogan veregetik meg egymás hátát és kihozzák döntetlenre az eredményt.

1

A Sporthorgászat filmről

December 30-án kerül mozikba a Sporthorgászat film a Mozinet forgalmazásában. Mihai és barátnője egy hétvégi piknikre indulnak, hogy elszabaduljanak a hétköznapokból, és csak egymással törődhessenek. Ám egy váratlan baleset keresztülhúzza terveiket: elütnek egy prostituáltat, majd összevesznek, mert különbözőképpen akarják kezelni a helyzetet. Mihai, aki komoly erkölcsi szabályok szerint él, jelenteni szeretné a balesetet, nála sokkal akaratosabb, uralkodó típusú barátnője viszont el akarja tűntetni a nyomokat. Mihai enged a nő akaratának, és úgy döntenek, hogy a holttestet a közeli erdőben rejtik el. Útközben Ana, a prostituált magához tér, és kiderül, hogy a sérülései egyáltalán nem súlyosak. A pár, kihasználva a helyzetet, azzal áll elő, hogy ők találtak rá a sebesült nőre. Ana ezek után vendégként velük tart a piknikre. Ám a lány rövidesen beférkőzik a szerelmesek magánéletébe: bár nem szándékosan, de viselkedésével, kisebb-nagyobb hazugságaival manipulálja a párt, és hamarosan felszínre kerülnek fő kapcsolati problémáik.

Olvasd tovább

8

Film készül a Bakugan anime sorozatból

Harald Zwart, A karate kölyök (The Karate Kid) remake és az ÖcsiKém (Agent Cody Banks) rendezője készítheti a Bakugan Battle Drawerst a  japán-kanadai koprodukcióban forgatott anime sorozat alapján.  A széria Japánban megbukott, ám Amerikában és Kanadában eléggé népszerűvé vált, stratégiai játék is készült a műsorban látott figurákkal. A történet egy másik világban, Vestroiában játszódik, ahol hat jó barát fémkártyákra talál, amelyek az égből hullottak alá. Ezek segítségével szállnak harcba azok ellen, akik a Naga irányítása alá kerültek.

Scott Stuber, a Scott Pilgrim a világ ellen (Scott Pilgrim vs. the World) és Jon Mone, a Farkasember (The Wolfman) producere egyengeti a film útját. A forgatás időpontja még nincs kitűzve, lehetséges, hogy Zwart előtte A karakte kölyök folytatását készíti el.

5

4 kép Luc Besson drámájából

Luc Besson megint drámázik, az utóbbi időben az Athur és a villangók trilógiával, illetve akció-thriller forgatókönyvek megírásával foglalkozott. A rendező Ang Szán Szu Csí burmai politikus életéről forgat filmet, aki az 1980-as évek óta harcol hazája erőszakmentes demokratizálásáért. 1991-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki „A demokráciáért és emberi jogokért való erőszakmentes küzdelméért.” (A wikipedián többet megtudhatsz róla.) Michelle Yeoh játssza a főszerepet, férjét David Thewlis alakítja.

10

Hanna előzetes – Ronan keresztbe tesz a CIA-nek

Ki gondolja úgy, ha egy drámákon edződött rendező akciófilmes alapanyaghoz jut, abból csak jó sülhet ki? Joe Wright tette le az asztalra A szólistát (The Soloist), illetve a Büszkeség és balítéletet (Pride & Prejudice), 2011-ben azonban a Hanna akció-thrillerrel jelentkezik. De nem csak Wright próbálja ki magát ezen a területen, hanem Saoirse Ronan is. A lány játssza a címszereplőt, Hannát, aki Finnország elhagyatott területén él ex-CIA-s apjával (Eric Bana). A férfi lányából halálos gyilkológépet farag, majd egy küldetésre küldi őt. Ahogy közelebb kerül a célpontjához  kérdések merülnek fel benne.


15

Dan Brown írja Az elveszett jelkép szkriptjét

Dan Brown könyveit több millióan olvassák, a Langdon professzort középpontba állító művei nem csak regény formában fogyott szépen, de a Da Vinci kódon moziváltozatára is rengetegen ültek be. Az Angyalok és démonok címre hallgató folytatás már csöppet gyengébben muzsikált a kasszáknál, de a stúdiót még így is érdekelte a következő rész. Az elveszett jelkép forgatókönyvére az Oscar-jelölt Steven Knight-ot kérték fel, aki többek között az Eastern Promises, Viharsziget (Shutter Island) és a Gyönyörű mocsokságok (Dirty Pretty Things) szkriptjén is dolgozott. Ám Brownnak nem nyerhette el tetszését Knight munkája, ugyanis a szerző saját maga vette kezelésbe a forgatókönyvet.

A regény tavaly szeptember 15-én került a boltok polcaira és az első napon 1 millió darab fogyott el belőle. Langdon prof ezúttal Washingtonban old meg 12 óra alatt néhány kódot, hogy leleplezzen egy szabadkőműves összeesküvést.