0

Witherspoon ismét dalra fakad

Reese Witherspoon A nyughatatlanban (Walk the Line) bebizonyította, hogy csodás énekhanggal rendelkezik. Szintén dalra fakadna a The Pioneer Womenben, ahol egy country énekesnőt játszana, aki beleszeret egy rodeóbajnokba (Tom Cruise alakítaná). A színésznő tele van filmtervvel, ki se lát a forgatókönyvek mögül, hogy ehhez mikor láthatnak hozzá, azt most még nem ismeretes. Mindenesetre Whiterspoon újabb projektre csapott le, a Peggy Lee jazzzenész élete alapján készülő film főszereplőjét testesítené meg és a producerként a munkálatokon is rajta tartaná a szemét. Az Oscar-díjas színésznő először Lee unokahúgával tárgyalt,  miután sikerült megegyezniük a fedélzetre hozta Marc Platt producert, akivel már dolgozott együtt a Doktor Szöszin (Legally Blonde).

A forgatókönyvet Nora Ephron fogja leszállítani, aztán ha mindenki meglesz ezzel elégedve, a stúdió és Witherspoon áldását adja rá, akkor a rendezői teendőket is  elláthatja. A tervek szerint Lee magán-és szakmai életét is bemutatnák

Lee vokalistaként kezdte a rádióban, később Benny Goodman bandájában énekelt, később zenéket szerzett filmekhez és nem csak jazz, hanem más műfajokban is adott ki lemezeket. 1942-ben a Something Else Is Taking Place szerzeményével hatalmas sikert aratott. Pályafutása során 12 alkalommal jelölték Grammy-re.

5

Due Date poszter

A Warner közzétett egy posztert Todd Phillips új vígjátékához. Robert Downey Jr. alakítja a főszerepet, aki Zach Galifianakisszal együtt vág neki egy hosszú útnak, hogy ott legyen gyereke születésénél. Az előzetes erre tekinthető meg. Phillis legutóbb a Másnaposokat szállította le, Downey Jr. biztosan meg fogja állni a helyét, Galifianakis és Danny McBride meg szintén otthon van a vígjátékokban. A poszterről leszűrhető, hogy a hazafelé vezető út teli út nem lesz unalmas.

1

A The American színfalai mögött

Csak úgy eszembe ötlött, hogy az egykori Batmant megformáló színészek közül egyedül még George Clooney az, aki nem csúszott le a B kategóriába (Michael Keaton és Val Kilmer viszont igen), de már nem is nagyon játszik képregényfilmekben, akciókban sem nagyon látható. Persze ez nem hátrány, főleg ha olyan művekben vállal szerepet, mint az Egek ura (Up in the Air). A The Americanban egy bérgyilkost alakít, akinek legutolsó megbízatása nem sikerült túl fényesen és egy olasz kisvárosban húzza meg magát, ahol az új és egyben végső feladatára készül fel. A Control direktora, Anton Corbijn készítette a filmet.

1

Monsters poszter

Újabb űrlényes film a láthatáron, ezúttal nagy akcióra ne számítson senki, ugyanis egy kisebb költségvetésű alkotással van dolgunk. A sci-fi-ben a NASA egyik szerkezete azt a feladatot kapja, hogy derítsen fel egy olyan helyet, ahol a tudósok életet feltételeznek. A probléma akkor kezdődik, mikor a Földre visszatérve lezuhan a gép és a létforma kiszabadul, terjeszkedik, a hadsereg hiába küzd vele, próbálják megállítani a “fertőzést”, kevés sikerrel. Sem Michael Bay, sem Roland Emmerich nem állt producerként az alkotás mögött, így sok lassított akcióra nincs semmi kilátásunk, egyébként sem gazdálkodhattak a készítők túl sok összegből, de remélhetőleg kreatívan álltak hozzá a feladathoz és egy érdekes, izgalmas film született.

9

Sly és Jason hidegre tesz egy csapat katonát

Pazar. Csak a 80-as években voltak képesek ilyesmire, ha valaki nekiugrott egy csapatnyi fegyveres egyik tagjának, akkor a másik gonosz nem emelte célzásra a fegyverét, hanem megvárta, míg fűbe harap. Kb. itt is ez a szitu, de legalább úgy nyeljük le, mint egy kakaós palacsintát.

Észak-Amerikában pénteken mutatják be a filmet, sajnos most még nem tudni, hogy nálunk mikor kerül a mozikba, elvileg e hónapban láthattuk volna, de aztán kikerült a premierek közül. A produkció tocsogni fog a tesztoszteronban, a már említett két úriemberen kívül feltűnik többek között Dolph Lundgren, Jet Li, Mickey Rourke, Randy Couture, Steve Austin, no és pár perc erejéig Bruce Willis és Arnold Schwarzenegger is tiszteletét teszi a filmben.

0

Enter the Void előzetes

Gaspar Noé rendezett már néhány filmet, azonban mind közül talán a legemlékezetesebb (vagyis inkább ez az, amit a legtöbben láthattak) a Visszafordíthatatlan volt, amely több helyen is kegyetlen és idegborzoló volt. Az Enter the Void művében egy fiatal drogdílert állít be főszereplőnek, aki megígéri, hogy mindenáron megvédi kishúgát. Ám egy rendőri rajtaütésnél lelövik, majd hátrahagyják, ám lelke (vagy szelleme) továbbra is figyeli testvérét. Rengeteg fesztiválon bemutatták már, Amerikában szeptember 17-én kerül a mozikba, Finnországban pedig szeptember 3-án, előbb vagy utóbb hozzánk is eljut.


14

A Human Centipede pornóverziója

Az emberi százlábú (The Human Centipede) horrorban egy őrült orvos meg akarja alkotni az emberi százlábút, ezért három embert sebészileg összevarr. Az alkotás megmozgatta a pornóvilág fantáziáját és úgy gondolták, hogy miért is ne lehetne elkészíteni ennek az erotikusabb változatát. Lee Roy Myers nekilátott és megalkotta a pornó verziót, amelyet The Human Sexipede címre kereszteltek el. A rendező szerint a horror tökéletes alapanyagot biztosított egy paródiához,  Myers ezt a kijelentését arra alapozta, hogy ha egy arc közel kerül egy nemi szervhez, akkor az már alapból egy pornóváltozatért kiált.

Olvasd tovább

0

Gordon-Levitt rövidfilmje

Az SXSW fesztiválon mutatták be a Morgan and Destiny’s Eleventeeth Date: The Zeppelin Zoo rövidfilmet, amelyet Joseph Gordon-Levitt rendezett és az egyik szerepet el is játszotta. Mellette Channing Tatum és Lexy Hulme játszik még az alkotásban. Gordon-Levitt tavaly is beállt a kamera mögé, szintén egy rövidfilm kedvéért, a Sparksban Carla Gugino és Eric Stoltz volt a főszereplő.

2

Kilowog a Zöld Lámpásból

A Zöld Lámpás forgatása befejeződött, arra még várni kell, hogy a filmből egy tiszta, éles és hivatalos képet láthassunk. A DC nem sieti úgy el a dolgokat, mint a Marvel, akik már egy Bosszú Angyalai teaserrel és egy 5 perces Thor előzetessel lepték meg a rajongókat. Egyébként sem kell sietni, jövő év júniusában érkezik a produkció. Viszont egy kép látott napvilágot, az alkotásban így fog festeni Kilowog, aki a képregényben maga is a zöld lámpások csapatához tartozott.

0

Keough is játszik a Mad Max 4-ben

George Miller jelenleg a Táncoló talpak (Happy Feet) második részének az utómunkálataival van elfoglalva, de e mellett tervezgeti a Mad Max 4-et. Mint már tudjátok Mel Gibson nem fog visszatérni, Tom Hardy játssza a főszerepet, mellette Charlize Theron fog feltűnni és Elvis Presley unokahúga, Riley Keough is benne lesz a produkcióban. Keough a Five Wives csapathoz fog tartozni, Zoe Kravitz és Adelaide Clemens alakítja a másik két tagot. Mivel Teresa Palmerről kiderült, hogy nem fog játszani a filmben, így még két hölgyeményt kell megnyerni, hogy teljes legyen a Five Wives. Keough idén kezdett színészkedni, a The Runawaysben kapta első filmszerepét, jövőre a The Good Doctor thrillerben Orlando Bloom oldalán láthatjuk őt és a Jack & Diane vérfarkasos romantikus alkotásra is leszerződött.

A Mad Max: Fury Road történetéről eddig még nem tudhatunk semmit, egyelőre annyi bizonyos, hogy a forgatás nem az előzőleg betervezett időpontban fogja kezdetét venni, ám még így is biztos, hogy 2012-re el fog készülni a folytatás.

0

Újabb The Romantics előzetes

Márciusban került ki a netre a The Romantics első előzetese, azóta nem igazán hallhattunk sokat a romantikus vígjátékról. Ám most már bele kell lendülnie a stúdiónak a reklámozásba, szeptember 10-én mutatják be a produkciót Észak-Amerikában. A főbb szerepeket Josh Duhamel, Malin Akerman, Katie Holmes, Anna Paquin játsszák, a filmet Galt Niederhoffer, a Facér Jimmy rendezője készítette. A sztori egy esküvő körül formálódik, az esemény miatt összegyűlik a násznép és indulhat a romantika, meg a kavarás.

7

Scott rendezi Diesel Hannibál tervezetét (?)

Vin Diesel évek óta próbálja megvalósítani a híres karthágói hadvezérről , Hannibálról szóló filmet. Lehetett arról hallani, hogy túl sokba került volna a produkció, de Diesel nem adta fel, lecsökkentette 50 millió dollár alá a büdzsét és úgy volt, hogy ő  fogja dirigálni az alkotást. Ám mégsem a Halálos iramban sztárja ülhet majd a rendezői székben, Diesel valaki más kezébe szeretné adni a gyeplőt, mint kiderült, máris találkozott valakivel Los Angelesben és az illető nem más, mint Tony Scott. Hogy miképp tudja Scott beszorítani a forgatást sűrű ütemtervébe még nem tudni, mostanában szóba jött a neve John Grisham Csapdában regényének a megfilmesítése kapcsán és elvileg a Nemesis képregénynek is elkészíti a mozis verzióját.

Diesel a Facebook oldalán írt arról, hogy a történetben megvan egy trilógia lehetősége, az elsőben Hamilcar, Hannibál apja lenne a főhős, aki az első pun háborúból is kivette a részét. Kiderült, hogy Scott úgy véli, hogy Hamilcar megformálására Denzel Washington (naná, ki más, nem is tudnak elszakadni egymástól) lenne a megfelelő személy. Már csak meg kellene kérdezni Washingtont, hogy van-e kedve megtanulni a pun nyelvet, ugyanis Diesel azt akarja, hogy ne angolul beszéljenek a filmben, hanem a punt használják.