0

Thriteen Assassins előzetes – Takashi Miike új filmje

Takashi Miike új filmmel jelentkezik, a Thirteen Assassins címre hallgató szamurájos alkotás Eiichi Kudo 1963-as rendezésén alapszik. Miike eléggé munkamániás, 2007-ben filmet tett le az asztalra, 2008-ban csak egyet, de részt vállalt egy sorozatban. Egy évre rá két produkciót készített, idén is két filmmel jelentkezik. Miike remake-je 13 szamurájt állít a középpontba, akik egy öngyilkos küldetésre indulnak, céljuk, hogy megöljenek egy gonosz hadurat.

4

La Horde (2009)

 

A franciák igencsak otthon vannak a horrorban, néhány műfajon belül legyártott darab ki is jut a határokon kívülre, ezek aztán szépen megtalálják maguknak a rajongóit, a Magasfeszültségre is sokan mondták, hogy hűűű (pedig a csavarral egy baromsággá vált), a Mártíroknak is sok kedvelője akadt, de A betolakodó előtt többen letették a hajukat, Xavier Gens pedig nem is oly rég szállította le a vérben tocsogós Frontier(s)-t. A zombi témát ott is elővették, ami nem probléma, főleg hogy mostanság elég gyér a kínálat, a témában igen jártas George A. Romero sem a régi már és A tébolyultak is a szódával elmegy kategóriába esett. Nos a La Horde címre hallgató élőholtak hordáit felvonultató mű pont olyan, mint amit az előzetese sugall, kőkemény vérgőzös akció.

Olvasd tovább

1

Groovin’ with Ken

A Toy Story 3-ban számos új játékfigura fog feltűnni köztük Ken is, az alábbi videó a tavalyi san diego-i Comic Conon lett levetítve, végre felkerült az internetre és Ti is megnézhetitek. Michael Keaton szólaltatja meg a karaktert, itthon azonban, mint ahogy azt már megszokhattuk az animációs filmeknél szinkronizálva kerül a mozikba a produkció.

3

“Hi, I’m a Marvel… and I’m a DC” The Musical

A képregényfilmek között még mindig Batman tanyázik az élen, A sötét lovagot bevétel tekintetében nem nagyon tudták megközelíteni. Viszont Vasember az alábbi szösszenetben előadja, hogy ettől függetlenül a Marvel a nyerő, hiszen csak a cég hősei áramlanak a vásznakra, a DC ismert figurái is feltűnnek a mozikban. De szuperhős témában inkább a Marvel viszi a prímet a filmváltozatok közül.

0

Japán előzetes Az utolsó léghajlítóhoz

Még egy japán előzetes került ki a netre Az utolsó léghajlító filmmel kapcsolatosan, úgy tűnik a készítők sok bevételt remélnek ebből az országból. Idén már láthattunk két fantasyt, az egyikben Sam Worthington aprította a szörnyeket és szép eredményeket produkált a kasszáknál, a Perzsia hercege pedig egyelőre még nem tudott túl sokat felmutatni. M. Night Shyamalan filmje Észak-Amerikában a Alkonyat harmadik részével egy időben kerül a mozikba, nagy harc várható a box office első helyéért.

10

Donald Glover Pókember akar lenni

Donald Glover twitterén azért kampányol, hogy a következő Pókember filmben ő játszhassa el Peter Parkert és hogy felölthesse a kék-piros jelmezt. Egy rajongója már készített a Facebookon egy oldalt Danny Glover fog Spider-Man címmel.  A néger komikus a 30 Rock sorozat 2 epizódjában volt látható, illetve a Community széria 48 részében játssza az egyik főszerepet.

Korábban Beyonce Knowles mondta azt egy interjúban, hogy itt az ideje a néger szuperhősöknek, ha lehetne, nagyon szívesen eljátszaná a Csodanőt. Halle Berry a Marvel és a DC egy-egy ismert képregényfiguráját játszhatta el, az X-Men franchise-ban Ciklont (Vihar) formálhatta meg, a Macskanőben pedig a címszereplőt alakította,  azonban ez utóbbi nagyot hasalt a mozikban. Ráadásul a Macskanő rajzolt formában nem is volt néger.

5

A Scott Pilgrim következő előzetese

Kikerült a netre a Scott Pilgrim vs. The World következő előzetese. Michael Cera ebben a képregényfilmben össze akar jönni egy csajjal (Mary Elizabeth Winstead formálja meg), ám hogy kettesben lehessen vele le kell győznie annak korábbi barátait. Edgar Wright nem csak a képregény történetét ültette át a nagyvászonra, hanem a rajzolt formában látható hanghatásokat (vagy ilyesmiket) is beletette a filmre, így pl ne lepődjön meg senki, ha a játékidő alatt feltűnik a Boom, KPOK, POW meg efféle dolgok a karakterek mellett/felett.

 

18

Del Toro kiszállt a Hobbit filmek rendezői székéből

Az MGM súlyos anyagi gondjai miatt néhány produkció fölött is megkongatták a vészharangot, így nem csak a következő James Bond film forgatása csúszik, hanem a két Hobbit film sem kapott még zöld utat. Guillermo Del Toro rendezte volna a Hobbitot, ám a kiváló direktor bejelentette, hogy többé már nem áll a projekt élén.

Del Toro a TheOneRing oldalnak adott közleményében leírja, hogy élete legnehezebb döntését hozta, miután két évig a Tolkien által megálmodott világának a részese volt, ott dolgozott, beleadott apait-anyait.  Nagyon hálás Peter Jacksonnak, a New Line-nak és a Warnernek és gyakorlatilag mindenkinek, aki vele együtt dolgozott éjt-nappallá téve a projekten, a produkciónak a továbbiaknak a legjobbakat kívánja. Döntését azzal indokolja, hogy a nyomás egyre csak erősödött és a forgatás kezdete is teljesen bizonytalanná vált. Peter Jackson természetesen felettébb szomorú, amiért Del Toro kiszállt a rendezői székből, de teljesen megérti őt, hiszen eredetileg úgy volt, hogy csak 3 évet szán életéből a két filmre, jelenleg pedig már úgy néz ki a helyzet, hogy hat év is lesz ebből. Még ezen a héten összeülnek a Warner és New Line fejeseivel, hogy a következő szóba jöhető rendezőről beszéljenek.

A Hobbit jó kezekben lett volna Del Toronál, de a mexikói rendezőnek már azelőtt előtt is volt legalább fél tucat filmterve. Biztos vagyok benne, hogy Jacksonék a megfelelő ember alá fogják betolni a rendezői széket, Del Toro pedig a filmekre fordított idő alatt bizonyosan szolgálni fog egy-két alkotással. Nekiláthat a Hellboy harmadik részének, anno szóba hozta, hogy betervezte a Dr. Strange mozifilmet a Marvel képregénye alapján, aztán ott van még a Boszorkányok feldolgozása is és talán az eltelt két év alatt még bizonyára eszébe jutott néhány gondolat.

0

Tony Jaa szerzetesnek állt

Tony Jaa a következő Bruce Lee, legalábbis ezt állítják sokan az Ong Bak franchise sztárjáról, ám a színész egy ideig nem fogja szétrúgni a vásznakon az ellene felvonuló unszimpatikus egyének valagát, ugyanis Jaa elhagyta a filmipart, legalábbis egy időre. A Twitchfilm azt írta, hogy Jaa múlt pénteken Surin buddhista templomában  letette az esküt, leborotválta a haját és hivatalosan is szerzetes lett.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy örökké így marad a helyzet, lehetséges, hogy csak egy kis nyugalmat akar maga körül, ugyanis az elmúlt időszak alatt nagy nyomás alatt állt. A második Ong Bak környékén kezdődhettek a problémák,  gondok adódtak a költségvetéssel és a forgatás sem ment simán, ezért teljes két hónapra eltűnt a közeli dzsungelben, ott állítólag megismerkedett közelebbről  a fekete mágiával ismerkedett. A stúdió és Jaa között kialakult helyzet miatt néhányan azt mondták, nem lennének meglepve, ha a színészt felfalná a rengetegben egy fenevad. Aztán menedzsere felkutattatta és végre befejezték az Ong Bak második részét. Olyasmiket is lehetett hallani, hogy a színészt a stúdió emberei elrabolták és úgymond rábeszélték, hogy legyen már oly kedves és intézze úgy, hogy vágja ketté az Ong Bak folytatását, így legalább többet hozhat a konyhára, a franchise harmadik felvonása a vártakkal ellentétben nem került a thai box office lista élére, ami szintén nem tetszett a stúdiónak.

Meddig marad Jaa szerzetes? Ezek után talán addig, amíg le nem jár a stúdióval között 10 évre szóló szerződése. Egy biztos, ha újra a filmiparba térne vissza, akkor Hollywoodot húzza ki a listáról.

0

Whistlebowler előzetes

Rachel Weisz játssza a Whislebowler politika dráma főszerepét. A színész egy rendőrnőt alakít, aki Boszniába kerül rendfenntartóként, ám hamarosan rájön, hogy kollégái egy része nem épp az a tiszta lelkű katona, ugyanis vidáman űzik a szexkereskedelmet. Amikor ezt szóvá teszi és belemerül az ügybe kirúgják, erre a nő bepereli a volt munkaadóit. A film Kathryn Bolkovac történetén alapszik, aki 1999-ben békefenntartóként szolgált Boszniában.

Weisz mellett feltűnik még Monica Bellucci, Vanessa Redgrave, David Strathairn is, a rendezői poszton Larysa Kondracki dolgozott, a hölgynek ez az első nagyjátékfilmje, korábban csak egy rövidebb alkotást tett le az asztalra.

 

10

Alkonyat: Napfogyatkozás nemzetközi előzetes

Hol is maradt abba az Újhold? Ja, igen, Bella Edwardot választotta. Jacob azonban nem adja fel, továbbra is küzd a lány kezéért és szívéért, akinek az élete veszélyben forog, hiszen Victoria mindenképpen el akarja tenni láb alól Bellát. Jacob pedig úgy gondolja, hogy mellette több esélye van túlélése. Lesz itt egy kis vérfarkas és vámpír csatározás.