46

Zombieland

A Zombieland úgy tűnik, 2009 egyik közönségkedvence. Szép csendben jött és tarolt, pedig se nem túl vicces, se nem túl mély, sem pedig innovatív, az eredetiségnek pedig csírája sincs benne, tekintve, hogy ez is csak egy újabb Doom-klón. Megkockáztatom, hogy a karakterek is bénák és a forgatókönyv is egy hulladék. Valamiért mégis működik, méghozzá igencsak jól muzsikál.

Ez a popcornmozi azoknak fog egészen különös élvezetet okozni, akik szeretik (vagy megboldogult ifjúkorukban szerették) az FPS-játékokat, sörrel vagy anélkül, magányosan vagy a hálón a koliban, vagy jóval később a gyerek gépét kölcsöncsenve, éjjel, a céges míting utáni dühlevezetésként, ki tudja. A lényeg, hogy reggelre kivörösödött-üveges szemmel lehessen a müzlistálba szédülni.

A Zombielandben kezdésnek adott a műfaji zsáner kötelező alappillére, a szokásos járvány, ami világégést hoz, ám itt még csak meg sem próbálják megmagyarázni vagy legalább bemutatni a sztorit a sztorin belül: a járvány kezdetét, mikéntjét, epicentrumát vagy akármit. Ellenkezőleg, már a főcímzenével belecsapunk a lecsóba, a Metallica For Whom the Bell Tolls száma alatt lassítva kockázzák nekünk, hogy ne maradjon kétségünk: egyszerűen mindenki  megzombult, hiába futott gyorsan, hiába volt profi (bármiben) vagy csak érzéketlen… akkor is hörgő-véresszájú-mohó agyhalott lett belőle, aztán kész. A világnak annyi.

De persze azért mégsem, mert akkor mit zabálnánk 88 perc alatt. Szóval bejön a képbe egy IT-geek srác, Columbus (Jesse Eisenberg), aki még nővel soha, és a szkript szerint egyetlen task működteti: valahogy élő nőt találni, akivel ugyan remegve-dadogva, de legalább hörgés és vér nélkül gyűjtheti be az első csók adta score-okat.
Egyedül azért unalmas lenne, felbukkan a kötelező vicces-tirpák karakter, Tallahassee (Woody Harrelson), akivel meglepően hamar összehangolódnak és bónuszként még két csajszi: Wichita (Emma Stone) és Little Rock (Abigail Breslin). A nevek nem véletlenül ilyen idióták, azokat a városokat jelölik, ahonnan jönnek, mert ugye (milyen eredeti ötlet), ebben a világban már nincs szükség címkékre, illetve az érzelmeskedésnek is gátat kell vetni ebben a műfajban. Ugye.

És amikor összeáll a  csapat, akkor hirtelen majdnem átkapcsolunk Deathmatch játékmódba, hogy azért a csavarokat se hanyagoljuk. Szóval a két csaj megpróbálja többször is átverni a pasikat, mert minek erkölcs, ha a túlélés a tét. Kicsit idegesítő, hogy ilyen bunkók a csajok és mégis lóg utánuk a pasik nyelve, de ha azt nézzük, hogy pályát egyedül velük teljesítheti a főhős, akkor már minden érthető/elnézhető. Hát, a sztori nagyjából ennyi.

Ez a kis írás majdnem fedi is a szkriptet, a játékidő többi része improvizáció nagy számú headshottal és némi áltsulis helyzetkomikummal. Még talán annyit tennék a játékszabályokhoz, hogy az ammo, a weapon list és a használható járművek száma/típusa végtelen, különösebb kód sem kell hozzá. És itt jut eszembe, hogy a nyilvánvaló következetlenségről, miszerint, ha mindenki elszállt, ki működteti az erőműveket, ki tisztítja a vizet, ki termeli a javakat és épp ezért meddig kószálhatunk csak úgy céltalanul a vad mezőkön, az alkotók nagyvonalúan nem akartak tudomást venni.

Én azt mondanám, hogy ez a film épp ezért csak bármi piától lealjasodva élvezhető igazán. Abban az állapotban, amikor ha olyat látunk, hogy egy szépen megkomponált golyó-vs-emberi-fej-találkozás az élettel (hehehe) összeegyeztethetetlen sérülést okoz, az egyetlen adekvát reakciónk az, hogy heccsát felkiáltással nagyot röhögünk.

Szerintem felesleges mozijegyet pazarolni rá, épp elég, ha ez is shareware formában terjed. 🙂 Az ilyen underground módszerekhez szükséges skillekkel legalábbis kielégítően rendelkezik:

agykikapcsolósan szórakoztató és jó benne a Nő (sőt, a Pasi is, ha Harrelsont tekintjük)… ja, és kibaszott jó grafikája. 🙂

Nálam – műfaján belül – 70%.

46 komment

  1. Szerintem pont a könnyedsége vonzza igazán a nézőket. Tény hogy nem a legviccesebb film a világon, de mégis jól szórakoztam raja, teljesen gondolkozás- és lelket megindító jelenetek nélkül. Egyébként is szeretem a zombie-s filmeket (egyébként a drámai filmek a kedvenceim), így már nagyon vártam. Emma Stone-t pedig egyszerűen csak jó nézni, és legalább ugyanolyan jó hallgatni (az eredeti hangján).

  2. Jesz!!

    Pont tegnap láttam én is. Már legalább 3 éve nem láttam zombifilmet, de valamiért arra gondoltam, hogy miért ne..

    Sztem a varázsa abban rejlik, hogy nem úgy fogja fel a zombie apokalipszist, mint a többi zombifilm, hanem egyféle “Ezt dobta a gép, hát üsse kavics, akkor igy élünk” hozzáállása van. Nincs borúlátás. A film igazából arról szól, hogy pár ember egymásra talál akkor mikor a világ épp megeszi magát (Human happy meal xD)

    A fószereplő praktikussága is azt sugallja, hogy nincs semmi baj.. Minden okés, csak pár zombi mászkál odakinn..

    Nekem határozottan tetszettek azok a csavarok benne (csajok autó és fegyverszerzése) Pont mert gagyira számítottam teljesen kellemesen csalódtam a filmben..

    A zenéjét is egész jól eltalálták (A Metric-et nem is ismertem eddig, de tegnap óta hallgatom őket (Help, I’m alive; Girls Gold and Guns)

    Bill Murray egy kicsit erőltetett volt, de hála az égnek hamar kiszedték 😀 Összegészében aki nem vomit comettel reagál a zombikra és a fröcsögésre (mert az is van benne ) annak sztem megfelelő szórakozást nyújtha egy estére. 🙂

  3. Vicces kritika! Vicces film. Főleg haverokkal kicsit iszogatva.
    Nekem még Bill bácsi is bejött.
    Sokat nem kell rajta gondolkodni.
    Woody Isten volt!

  4. Láttam a filmet, és szórakoztató volt, legalábbis nekem bejött. Jobb mint a manapság felbukkanó, a Twilight nyáltenger hullámait meglovagló vámpíros gagyik. A hasonló ami tetszett, a Shaun of the dead. Angol humorral megspékelt zombis hentelés, heccsáttal, miegyébbel.

  5. szóval mindenkinek tetszik, pedig nagyon szar. nem lehet, hogy benned van a hiba? egy ilyen filmre nem szabad túl sok elvárással beülni, mert akkor menthetetlen a csalódás.
    kikapcsolódáshoz tökéletes, első randira nem biztos, hogy megfelelő választás 🙂

  6. Értetlenül állok az írásod előtt. A filmben a zombi-apokalipszis csupán háttér, eszköz, kellék. Alapvetően ez egy indie beütésű, kicsit romantikus színezetű vígjáték. Kurvára nincs benne hentelés, max megölnek pár zombit, ha épp az útjukba kerülnek. A legdurvább képsorok rögtön a főcím alatt lefutnak, utána még csak ezt megközelítően véres jelenet sincs. Feelgood a cucc, nekem nagyon tetszett 🙂

  7. Nekem tetszett, bár a nagy hype miatt többet várta. Vicces road-movie zombikkal, de nem egy Alkonyattól pirkadatig, vagy Shaun of the Dead.

    A sok hülyeség az, ami eléggé lehúzza, pl:

    SPOILER:

    a Bill Murray résznél mégis mit hittek, hogy reagál valaki, akinél töltött csúzli van, és zombit lát??
    Vagy a vége: odacsődítik a város összes zombiját egy kis mulatozásért? Nemár.

  8. A Pesti Est stílusában: Hollywood válasza a Shaun of the Dead-re.

  9. a film jobb, mint a kritika.

    amiben nagyon erős, az az opening credits: Metallica, égő emberek, fegyverek, vér, zombik, pusztulás, halál… sőt még csöcsök is lobognak. minden filmet így kéne nyitni.

  10. Szerintem is jó volt, jót szórakoztunk rajta. A Bill Murray Cameno pedig künösen poén volt.

    Nem vártam olaymit, hogy megmagyarázzák, miért és hogyan kezdôdött az egész járvány, elvégre van már millió zombis film, itt nem ezen volt a hangsúly.

    + jó zenék voltak a filmben.

    Enjoy the little things 😀

  11. Azt hittem valami hatalmas jó film lesz, de mégse tudom rámondani, hogy az év filmje lenne, bár jól szórakoztam rajta.
    A film azért jó, a kritika nem rossz, aki meg csak szarozni az inkább menjen budira.

  12. Kissé furcsa ez az értékelés ahhoz képest, hogy 70 százalékra datáltad…másrészről érdekelne, hogy milyen is a film műfaja mert arra a kritikádból nem lehet következtetni… másrészről a parodisztikus értékeszmék nem követelik meg a műfaji alázatot… és a történet narratívája okkal halad egy morbidizált blődli felé…banális…mivel zombi filmeket parodizál, lapos mert panel-centrikus célja a konkrét koncepció tükörfordítása…ezekből fakadóan… nem több és nem kevesebb mint egy zsiger-orientált trashmovie a szükséges B- zsáner megfelelő adagolásával. Az pedig, hogy a humor nem feltétlenül csattanós, asztalverős mint inkább groteszk…gusztus dolga…(jobban illik egy ilyen formához) nem értem az írási koncepciódat…nem mellesleg rosszul központozol és slamposan fogalmazol …

  13. nagyon vártam, és sokkal, sokkal jobbra számítottam… de egynek elmegy.

    Shaun of the Dead szintje azért nem volt meg.

  14. A film egy vicces road movie, amibe a szerelmi szál nagy részét zombikra cserélték!

    Az üzenete pedig: “Élvezd a kis dolgokat.”

    Ez egy kis film volt, amit élveztem. A maga módján tökéletes.

  15. 70%?! Na ez egy kicsit kevés szerintem! Nem említetted meg az interaktív “szabályokat”, amik a film egyik nagy jellegzetessége és elég eredeti ötlet is. Nekem nagyon tetszett, bár alapból úgy ültem be rá, hogy na zombifilm, az biztos nem rossz 🙂 Elmúlt héten kétszer néztem meg és ha végre vetíteni fogják a városi moziban is, oda is tuti fogok menni. A Bill Murray cameo az oltári volt sztem, szétröhögtem magam rajta 🙂 (volt benne egy kis Szellemírtók felidézés is :D) Nálam még a Haláli Hullák Hajnalát is kenterbe verte, nekem simán megvan 78% a film 🙂

  16. nem nagyon értem , hogy BM miért cameo? Ez egy rendes szerep volt ahol eljátszotta saját magát. nem cameo

  17. @Talamandas: Cameo jelentése: “A cameo-megjelenés vagy cameo-szerep egy olyan rövid karakterszerepet jelent színdarabokban, filmekben, vagy televíziós sorozatok epizódjaiban, melyet ismert színész vagy más ismert személyiség alakít, a szerep jellemzője, hogy a híres vendégszereplő által alakított karakter éppen csak feltűnik a műben…” és ez igaz BM-re 🙂

  18. jezusom gyerekek, en most nezem, es alig birom turtoztetni magamat melohelyemen, vinnyogok annyira jo :D:D:D:D
    ez nalam 110% eddig

  19. @Vaherlich Albert:
    uristen… inkabb nem kezdek el frocsogni, mert vegelathatatlan lenne, csak ennyit mondanek; ha te ennyire okos vagy, akkor legyel szives kitenni a vesszoket, es hasznald helyesen a datalni szot, mivel az azt jelenti, h datummal ellatsz vmit. elobb magadban nezz korul mielott okoskodsz.

  20. Nem okoskodtam csak próbáltam elmondani az érveimet a kritikával szemben, az internet (főleg ha van kommentre lehetőség) egy szabad fórum és erre ad lehetőséget (legalábbis úgy tudtam. A datálni szóval kapcsolatban igazad van, bár bizonyos esetekben, mint a filozófia, vagy az esztétika vagy épp a filmelméletben olykor használják olyan formában mint ahogy én is, persze nem a leghelyesebb ebben igazad van. A vesszőkkel pedig sajnos régóta bajban vagyok, mivel diszgráfiám nem akar kopni, szégyellem, de ha gyorsan írok elkövetek jó pár nyelvtani hibát. Elismerem. Zárásképp pedig újfent jelezném én csak véleményt nyilvánítottam, lehet, hogy nincs igazam, de nem szidni csak tanácsokat adni szerettem volna. De eztán nem teszem… mert nem érdemes.

  21. Na túl vagyok rajta, 80 %-ot megadnék rá, engem Emma Stone az elején még valamiért nagyon zavart.
    Woody Harrelson nagyon jó volt.

  22. @Vaherlich Albert:
    tudod csak az irasod hangvetelevel volt a gond, kicsit kioktatonak tunt, es annyira szakertoi hangnemben irodott, ami mar kicsit eroltetettnek, es tuljatszottnak tunik. nyugodtan kommentelgess, meg velemenyezgess, az ien faszokat mint en meg szard le :P.

  23. akinek tetszett a film és/vagy a kritika, annak örülök. annak külön, ha valakit mozinézésre tudok csábítani 🙂

    a két arroganciabajnoknak viszont üzennék emitt vmit:

    Vaherlich Albert 2009.11.17. 18:50:36
    az, h slamposan fogalmazok, még véletlenül sem volt szidás vagy értékítélet. igazad van. a központozás pedig öngól volt, ahogy a l’art pour l’art onanizálós szöveged is. erről ennyit és pont. ja meg vessző.

    VVega · halfpecssquad.blog.hu 2009.11.16. 16:01:33
    ó jeee, igazad van: “Kurvára nincs benne hentelés”.
    kár, hogy pár napja pont az ellenkezőjét nyilatkoztad. 🙂
    mellesleg zsánert és horrort emlegettél, párhuzamot a Fidóval, itt viszont implicit lehülyézel ugyanezekért.
    gratula. meg azért is, mert kétszeres az amnéziád, ugyanis véres jelenet (bár ki tudja, lehet, h csak az ingerküszöbünk más) végig tetten érhető benne. 🙂

    előre is bocsánat, ha a fentieket bárki személyeskedésnek veszi, de úgy érzékeltem, itt ez a választott harcmodor. 🙂

  24. @koimbra: jogos, mert egy igazi genyó a karaktere. 🙂
    de annyira szép lány, meg ugye beleszeret a geekbe, hogy megbocsátunk neki 🙂

    @Rebelde: pszt,nem kell mindent szó szerint venni. 🙂 még eltesznek engem a forgalmazók láb alól.

  25. @Elanor_: szerintem korrekt kommentet írtam, és persze hogy azért horror ez, de pont mint a Fido, talán kevésbé az, mint vígjáték vagy ott még pontosabban szatíra. Visszafogott hentelésről beszéltem mindig is. Azt nem mondanám véres jelenetnek, ha mellbe lőnek egy zombit, vagy szolidan orral veszi le a baseball ütőt. Az első filmkockák sokkal komolyabbak, mint utánuk bármi. A hozzászólásomban azért ezeket a dolgokat emeltem ki, mert nekem az írásod alapján egy teljesen más stílusú, a hangsúlyokat szinte ellentétesen (főleg a zombigyilokra) elhelyező film képe jött le. Legalábbis ahhoz képest, amilyen a Zombieland szerintem.
    Elnézést, ha megbántottalak, nem állt szándékomban.

  26. @b0lha: engem csak az akasztott ki nála, hogy nem értettem miről beszél. :)És minden egyes szó jelentését természetesen nincs kedvem kigüglizni 🙂

  27. @VVega: mondom én, h elérő az ingerküszöbünk, nem mellesleg pedig mindketten szubjektíven látjuk a dolgokat. mint általában mindenki, aki kritizálni akar 🙂
    sajnálom, h az irónia (gyenge próbálkozásom a humorra) ezúttal, itt és neked, nem jött át. talán majd máskor. 😉

  28. jezusom, de azert az ugye mindenki szamara vilagos h 1-1 ien zombiefrag nem attol lesz latvanyos, h 6 vodor vert kifroccsentenek? mert az gimis diakok is megcsinaljak jutyubra… pont attol zsenialis a film, h 1 csomo zombit nem csak siman lelonek, hanem kulonbozo tom & jerry szeru irtasoknak vetik ala oket.

    nem mellesleg, aki csak es kizarolag 1 mas altal irt v mondott velemeny alapjan akar megnezni egy filmet, es csak es kizarolag a velemeny alapjan allitja ossze az elvarasait, az ne lepodjon meg ha minden film amit megnez, kicsit mas lesz, mint amit olvasott/hallott rola…

  29. Én láttam a filmet szerintem jóvolt. Vicces.Az a tipikus debil humor . mint amikor mennek a kocsiban és rácsapák a zombicsaj fejére az ajtót.Vagy amikor ül a csávó a wc n és alul megharapja a zombi . Mert a zombik a szagra mennek . 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *