3

A Volturi klán vezetője

Michael Sheen (Frost/Nixon, A királynő) is benne lesz az Újholdban, a színész a Volturi klán vezetőjét fogja alakítani. Sheen így fog festeni a filmben. Aki olvasta a könyvet most össze tudja hasonlítani azzal, amit saját maga képzelt el a regény olvasásakor.

Update: a tovább mögött a klán néhány tagját is szemügyre veheted, a karaktereket Dakota Fanning, Cameron Bright és  Jamie Campbell alakítják.

Olvasd tovább

7

G-Force – Rágcsávók (G-Force)

 

Egyik ismerősöm nagy Jerry Bruckheimer rajongó, a producer neve neki egyet jelent a jó filmmel. Múltkorában is róla áradozott, azért megkérdeztem tőle milyennek találta a Kenguru Jack-et. Kicsit mintha megingott volna, ám aztán kijelentette, az is Bruckheimer film és megvette DVD-n. Magam is kedvelem a producer munkáinak nagy részét, akció terén eddig még nem lőtt mellé, jobb is lenne ha megmaradna ennél a műfajnál, de ő mégis tesz olykor némi kitérőt. Az eddigi legrosszabb film, amihez nevét adta a fentebb említett kengurus alkotás, ám a „tengerimalacok megmentik a világot” sztori valamiért felkeltette az érdeklődését, a végeredmény pedig talán a legrosszabb alkotásként fog szerepelni életművében.

Olvasd tovább

8

Cloverfield 2 vírusvideó?

Tavaly szép sikert aratott a Cloverfield, a második rész is szóba jött, pár kép kikerült a netre, amelyen az óceán mélyén settenkedő apróságokat lehetett látni. Azonban nagyon úgy tűnik, hogy mégsem lesz folytatása, az imdb-n sem szerepel már a Cloverfield 2 elég régóta. Ám itt van ez a videó…

Vajon vírusvideó vagy pedig egyszerűen csak egy rajongó munkája? Nagy a valószínűsége, hogy csak fan made, de nekem kifejezetten tetszik.

1

Spielberg filmet készít Michael Chrichton utolsó regényéből

 

Steven Spielberg a Jurassic Park után újra egy Michael Chricton regényt fog feldolgozni. Chrichton ugyan tavaly elhunyt, de idén még kiadják utolsó befejezett regényét, a Pirate Latitudes novemberben érkezik a könyvesboltok polcara. David Koepp-re vár a feladat, hogy a regény alapján egy forgatókönyvet tegyen le Spielberg asztalára. A rendező és a forgatókönyvíró korábban már dolgozott együtt a Jurassic Parkon és annak folytatásán, de szintén ő írta a Világ harca és az Indy 4 szkriptjét is.

A regény kalandos története 1665-ben játszódik Jamaica partjainál játszódik, a főhőse pedig Hunter kapitány, aki azt tervezi, hogy Matanceros szigetén állomásozó spanyol gályát, az El Trinidad-ot elfoglalja és a hajó belsejében fellelhető aranyra rátegye a kezét. Ennek érdekében Hunter haramiákból álló csapatot toboroz.

Spielberg jelenleg a Tintin utómunkálataival van elfoglalva, majd néhány hónap múlva hozzálát a Harvey-nak, e mellett pedig még fél tucat filmterve van a rendezőnek. Koepp-nek tehát nem kell hajtania annyi, bár azt még nem tudni, hogy Spielberg akarja-e dirigálni a produkciót, bár tény, hogy van már tapasztalata kalózos filmek terén, anno az ő keze közül került ki a Hook, ám az inkább családi mozi volt.

0

Jön a Terminátor: Megváltás rendezői változat

Sokan elégedetlenkedtek a Terminátor: Megváltás bemutatója előtt, hiszen hiába ígértek fűt-fát, hiába hangoztatta azt McG, hogy hű marad a franchise-hoz és R besorolású produkciót fog letenni az asztalra, a végén csak kiderült, hogy gyakorlatilag (már bocsánat) segget csinált a szájából és csak egy sima PG-13-as produkciót fogunk látni. Azt viszont sietett leszögezni a rendező, hogy majd a DVD-n megmutatja.

Persze ekkor már akadt néhány szkeptikus, néhányan pedig hivatalos megerősítés után ácsingóztak. Na most az MPAA is megerősítette, hogy a DVD-n (és Blu Ray-en) már a rendezői változat lesz látható, ami R besorolást kapott, ennek indoka a “some violence and brief nudity” volt, ami annyit takar, hogy több erőszak lesz benne, mint a moziváltozatban és egy kis meztelenkedés is láthatunk majd, ez utóbbiról már régen tudhatjuk, hogy Moon Bloodgood melleit csodálhatjuk (?) meg egy jelenetben.

Azt még megemlítem, hogy veszélybe került a T5, mivel a T4 producerei csődvédelmet kértek. A cikk a cinematrixon olvasható.

0

Heti néznivaló

4 új film érkezett ma a magyar mozikba, a felhozatal eléggé nemzetközi, ugyanakkor ezek némi késéssel futottak be hozzánk. Úgy érzem kis hazánkban ezek egyike sem fog nagyobb tömeget megmozgatni.

0ildivo

ll Divo – A megfoghatatlan (Il Divo): olasz életrajzi film, Gulio Andreotti olasz miniszerelnökről szól, akit 1946-ban választottak meg erre a posztra, majd még hatszor tölthette be ezt a szerepet a politikában. Cannes-ban 2008-ban a Zsűri nagydíját kapta meg.

Olvasd tovább

2

Képek a The Surrogatesből

Néhány új képet láthattok alább a The Surrogates filmből. A film története a jövőben játszódik, az emberek maguk helyett saját képmásukra formázott robotokkal intéztetnek mindent, miközben ők maguk otthon nyugisan elvannak. Ám egy napon valaki néhány ilyen robotot kicsinál…

Már korábban is írtam, hogy nekem gyanús ez a szeptemberi bemutató, nem egy olcsó mulatságnak néz ki a film, nem értem miért nem nyáron küldték a mozikba.

Az alábbi szám előadója pedig Breaking Benjamin.

1

2012 japán előzetes

Roland Emmerich új katasztrófafilmje, a 2012 novemberben fut be a mozikba. Ahogy az előzetesben is látszik elég szépen véghezviszik a világ pusztulását. John Cusack, Amanda Peet, Chiwetel Ejiofor, Danny Glover, Thandie Newton, Oliver Platt menekülhet a szökőár, megnyíló föld, széteső házak és egyéb hasonló események elől.

És akkor még néhány kép

 

4

Pandorum mozgó poszter

Szeptember végén (25.-én) mutatják be a Pandorum sci-fit (előzetes itt). A filmben két űrhajós arra ébred, hogy nem emlékszik semmire, nincsenek tisztában azzal, hogy mit keresnek az űrben és nem tudják mi a küldetésük. A trailer hátborzongató, izgalmas filmet ígér, de ha már csak egy korrekt, élvezhető alkotás lesz azzal már ki leszek békülve.

Olvasd tovább