1

Elhunyt Bacsó Péter

81 évesen elhunyt Bacsó Péter magyar filmrendező.

1950-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeit Főiskolán, majd dramaturgként és forgatókönyvíróként dolgozott. 1963-ban rendezhette Nyáron  egyszerű filmet, ez volt az első rendezése. 1969-ben készítette A tanút, amelyet 1979-ig be se mutatták, az alkotás később pedig klasszikussá vált. A gimiben a töri tanár levetítette nekünk ezt a filmet, a magyar tanár pedig az Isten hozta, őrnagy úr! művét tette be a videólejátszóba egy duplaórán. Sokaknak ismerős lehet még tőle többek között a Te rongyos élet, Hány az óra, Vekker úr (ezt anno apum is gyakran ismételgette, ha a pontos időre volt kíváncsi), Sztálin menyasszonya, Megint tanú. 2005-ben mutatták be rendezésében a De kik azok a Lumnitzer nővérek? vígjátékot, 2008-ban pedig a Majdnem szűz drámával jelentkezett. 1985-ben Kossuth-díjal jutalmazták, 1998-ban pedig  a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét kapta meg.

Nyugodjék békében.

3

Sam Raimi visszatért a horror világába

Sam Raimi a Pókember 4 előtt visszatér arra a területre, amihez leginkább ért, ez pedig a horror. Stephanie (Alison Lohman) elutasítja egy cigányasszony kölcsönkérelmét, ezért az megátkozza őt, ettől a naptól kezdve a lány élete pokollá változik.

 

A főszerepre eredetileg Ellen Page volt az esélyes, végül azonban egyeztetési problémák miatt kilépett a produkcióból. Sam Raimi és testvére, Ivan együt írták a forgatókönyvet. Ivan Raimi nem túl aktív a filmek világában, köze volt a Pókember 3 forgatókönyvéhez, a Spy Game sorozatot ő indította el Sam-mel, ezelőtt pedig 1992-ben volt a Sötétség serege társ-forgatókönyvírója.

Egyébként nekem hirtelen a cigányok általi átokról a Sorvadj el film jut eszembe, ami Stephen King regényéből készült.

No és még néhány képet is beszúrok

8

Segítség kell, hívják Langdon professzort

A filmtörténelem során a papok sok rejtélyes esettel kerültek össze, a mostanival egyedül nem bírkóznak meg könnyen, ezért Langdon prof segítségét kérik, akit természetesen Tom Hanks alakít. Május 15.-én mutatják be a mozik. Nekem tetszett a Da Vinci-kód, Dan Brown (a könyv írója) kiagyalt néhány érdekes dolgot (az elméleteknek sok követője akadt, hiába mondta a szerző, hogy ez csak fikció). Alább látható az Angyalok és Démonok szinkronos előzetese

 

5

Alkonyat (Twilight, 2008)

 

A filmről korábban vadoc/csillagmoha is írt.

Stephenie Meyer könyveibe nem futottam eddig bele, leginkább Laurell K. Hamilton sorozatát olvastam (egy ideig), azt rebesgették Anita Blake is a filmvászonra költözik majd. Szóval ha már a Gyűrűk ura meg a Harry Potter nagy siker lehetett a mozikban, akkor egy népszerű vámpíros könyvszéria miért ne lehetne?

Bella (Kristen Stwart) anyja éppen az új fickójával utazgatnak, ezért a lány az apjához költözik, új környezetbe, új suliba kerül, ahol pedig beleszeret Edwardba (Robert Pattinson), aki történetesen egy vámpír.

Olvasd tovább

4

Az istenek harci szekere

Az idei év legnagyobb durranásainak szánt alkotásai között nagyítóval kell keresni az eredeti ötleteket. Képregényfilmek, folytatások, remake-ek és könyvek filmadaptációi, úgy tűnik kifogytak az ötletekből, már napi jelleggel jön egy olyan hír, hogy egy író regényét láthatjuk hamarosan a filmvásznon vagy valami régebbi produkciót forgatnak újra.

A Paradox Entertainment megszerezte Erich von Däniken 1968-as bestsellerének, a Chariots of Gods-nak a megfilmesítési jogait.

A könyvet 32 nyelvre fordították le, 68 millió példányt adtak el belőle világszerte és az író benne különféle bizonyítékokat mutatott be, mely azt igazolják, hogy jártak földönkívüliek a bolygónkon. A film producerei Fredrik Malmberg (Mutant Chronicles) és Mark Ordesky (Gyűrűk ura trilógia) lesznek.

Däniken volt a paleoasztronautikának vagy a “paleo-SETI” legismertebb képviselője, könyveiben és filmjeiben azt bizonygatta, hogy még a prehisztorikus időben jártak űrlények a Földön. Elméleteinek, elképzeléseinek tudományos bizonyítéka nem volt, de rajta kívül még sokan kételkednek abban, hogy pl. a  piramisokat emberek építették.

4

Találkozz az őseiddel

Jack Black és a mostanában felkapott Michael Cera lesznek a főszereplői a The Year One vígjátéknak, a filmet Harold Ramis rendezte. Az ősidőkben játszódik a film, a két főszereplőt száműzik falujukból, aztán különféle kalandokba kerülnek. Feltűnik még Vinnie Jones és Olivia Wilde is az alkotásban. Poszter alább, Super Bowl Tv Spot pedig erre látható.

Ez pedig még egy TV Spot a filmhez