8

A Warner 7 Batman filmet akar

A Batman reboot sikere minden képzeletet felűlmúlt, A sötét lovag egy paraszthajszálra van az egy millárd dolláros mozis bevételtől, a harmadik részről pedig már elég sok pletyka látott napvilágot. Az biztos, hogy a Warner mindenképpen meg akarja csinálni, Nolan pedig nem kapkodja el a dolgokat. A már biztos, hogy a stúdió a Harry Potter mintájára 7 Batman filmet szeretne elkészíteni (habár a HP-ből végül 8 lesz).

Jeff Bewkes a Warner egyik fejese így nyilatkozott: “Csak nézzük meg a Harry Pottert, fantasztikus, hogy egy ilyen franchise létrejöhetett. Ugyanezt szeretnénk csinálni a Batman, Superman és talán a Sherlock Holmes esetében is. A folytatásokba be lehet hozni több új szereplőt és ezek is ugyanolyan jóra sikerednek, mint az első részek. Néhány évvel ezelőtt nem ez volt a helyzet. Minél több biztos ponton áll a stúdió, annál valószínűbb, hogy beindul a gyártás, jönnek a folytatások. 4 ilyen biztos pontunk van ebben az évben.”

Szerintem nem eszik ezt olyan forrón, nem kell elkapkodni semmit. A Batman Christopher Nolan és a jól kiválasztott szereplőgárda miatt volt jó. A Supermannel sem tudnak egy ideje zöld ágra vergődni, a Superman visszatér sem szerepelt olyan jól a mozikba. A Sherlock Holmes pedig a jövő zenéje, nem tudom mennyire lesz vevő a közönség egy vívni és verekedni tudó nyomozóra. A Terminator franchise esetében meg azt nyilatkozták korábban, hogy a soron következő trilógiával lezárják a sztorit, nem lesz több film. A Batman esetében pedig még jöhetnek másféle filmek is, Zack Snyder korábban azt mondta szívesen készítene filmet Frank Miller The Dark Knight Returns képregényéből. A címben szereplő 7 Batman film a Harry Potterre utalna, valójában ha nem cseszik el a Denevérember kalandjait úgy, mint ahogy anno azt Joel Schumacher tette anno akkor rengeteg Batman alkotást láthatunk a jövőben a vásznakon, alapanyagként ott van az a rengeteg képregény.

8 komment

  1. Nem ertem hogy egy filmekkel proesszionalisan foglalkozo ember miert hasonlitja a Batmant a Harry Potterhez. A Harry Potter, mint mondjuk a Gyuruk Ura, egy serial; egy osszefuggo tortenetet mond el, aminek a kulonbozo reszei nem allnak meg onmagukban. Mig a Batman,akarcsak Sherlock Holmes egy series, aminek a reszei tobbe-kevesbe diszkret es a vegtelensegig folytathao egysegek.

  2. A Warner a ’90-es években is nagyon erőltette a Batmant – láttuk mi lett a vége. Nolan “zsenije” sem kiapadhatatlan, ráadásul sztem nem akar majd 7 filmet forgatni.
    A Superman meg már az első résznél kipukkadt.

  3. @FayeFaye: pontosan, ahogy wut is mondja: mindkettő egy termék, egy label, egy franchise. Ebből a szempontból ugyanaz a kettő. (Szerintem egyébként is, Bale szar arc.)

  4. A hetet azért írtam a címbe, mert a fickó nyilatkozatában azt mondta, hogy a Harry Potterhez hasonló franchise-t szeretnének létrehozni, abból meg ugye 7 könyv van (de 8 film lesz), ezért lett ez a címe a posztnak. Ettől függetlenül lehet, hogy út közben Nolan átnyergel más filmekre és más veszi át a stafétabotot, aki jól elrontja az egészet, és kezdhetnek mindent újra

  5. Csak engem zavar, hogy mindenhonnan Bale folyik? Bale a Batman, Bale John Connor.

    Kedvelem amúgy a fickót, de kezd kicsit sok lenni belőle.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Biztosra megyünk *