0

Emmerich később rombol

Júliusról novemberre rakták Rolan Emmerich 2012 filmjét. A Sony szerint így is rengeteg jó filmmel fognak jelentkezni a nyáron, a novemberi időpont meg teljesen megfelelő számukra, hiszen a Quantum csendje is sikeres lett. Az effektekre is hivatkoztak, szerintük be tudnék fejezni júliusra a munkálatokat, de így több idő lesz arra, hogy bíbelődjenek a szakik a trükkökkel.

A filmet november 13-tól játszák a mozik, ebben az időpontban mutatja be a Warner a Sherlock Holmes-t Robert Downey Jr.-ral a főszerepben és szintén ekkor érkezik a Dwaye Johnson főszereplésével a The Tooth Fairy vígjáték. A július 10.-ei időpontban így egy premier lesz, az I Love You Beth Cooper romantikus vígjáték. Valószínű, hogy egy másik produkció átköltözik majd a 2012 megüresedett helyére.

A 2012 teasere, a sztori: 2012-ben egy tudós átjárót nyit egy párhuzamos világba és az ottani önmagától kér segítséget ahhoz, hogy a saját világa ne pusztuljon el.

7

Valami Amerika 2

A Csinibaba óta személy szerint én nem láttam fergeteges magyar vígjátékot, pedig próbálkoztak ám rendesen a honi filmesek, csak hát 12 év alatt nem sikerült még egy ilyen produkciót összehozni. Ami megközelítette az talán az Üvegtigris és a Csak szex és más semmi volt, ezek kívül talán egy kezemen meg tudnám számolni a nézhető kategóriába tartozó magyar vígjátékokat.

Tovább “Valami Amerika 2” »

5

Becstelen brigantyk

Nem szoktam filmek magyar címével külön posztot írni, de úgy érzem ezt muszáj. Idén Quentin Tarantino új filmmel érkezik, az Inglorius Basterds-szel. Az origo ma lehozta a magyar címét is, ezek szerint Becstelen brigantyk néven szólíthatjuk majd a magyar keresztségben ezt a produkciót.

Tarantino először Cannes-ban mutatja majd be művét, aztán mi augusztus 20.-án láthatjuk. A film a második világháború alatt játszódik és két szálon fut, ezek a szálak pedig majd a játékidő alatt összefutnak. Az egyik vonalon Brad Pitt állít össze egy náciölő bandát, a másikban pedig egy francia lányt láthatunk, aki megszökik a németek elől és Párizsban nyit mozit.

Kezdetben fél Hollywoodot szóba hozták a filmmel, mint pl. Tim Roth, Sylvester Stallone, Bruce Willis, Paul Walker, Adam Sandler, Eddie Murphy, Johnny Depp, John Travolta, Harvey Keitel, Fred Williamson, John Jarratt, Mickey Rourke és Christopher Walken, ezek közül végül senki sem került bele.  A főszereplő Brat Pitt lesz és Mike Myers, velük lesz még Eli Roth, B.J.Novak és Michael Fassbender, a németek oldalán pedig Christoph Waltz, Til Schweiger, August Diehl és Daniel Brühl áll majd. Samuel L. Jackson pedig a narrátor lesz.

0

Az Apokalipszis négy lovasa

Dennis Quaid egy sorozatgyilkossági ügyben nyomoz, amely úgy tűnik az Apokalipszis négy lovasához kapcsolódik. Benne lesz még Peter Stormare is (aki pont ide illik, hiszen a Constatine-ban ő maga volt a Sátán, bár itt más szerepe lesz) és Zhang Ziyi.

Dennis Quiad idén a G.I. Joe mozifilmben lesz látható és a Pandorum thrillerben.

2

Kevin Kline oktatja Paul Danot

Kevin Kline, Paul Dano, Katie Holmes és John C. Reilly lesznek a főszereplői a The Extra Men vígjátéknak, amelyet Shari Springer Berman és Robert Pulcini  fog rendezni, a két direktor együtt készítette az Egy bébiszitter naplóját és a Sikersztorit

A film Jonathan Ames regényén alapszik, a forgatókönyvet Berman és Pulcini írják közösen a szerzővel.

Kline egy bukott drámaírót alakít, aki gazdag özvegyasszonyokat kísérget. Dano szintén drámaíró, akinek még nem sok tapasztalata van és Kline fogja tanítgatni őt.

A forgatás februárban kezdődik New Yorkban.

0

Cher újra forgat

Cherről leginkább csak akkor hallani, ha éppen új fiatalító kezelésen vagy műtéten esik át, inkább erről írnak a lapok, mint esetleg egy új számáról. A színész-és énekesnő egy új filmben fog feltűnni, melyben a partnere Johnny Knoxville lesz, akit a Jackass bandából ismerhet a nagyközönség, legutóbb A pofátlan mozifilmben láthattuk (és néhány napja egy kellék kézigránáttal próbált felszállni egy repülőre, amire azt mondta, hogy teljesen elfeledkezett róla, hogy nála van.)

A Drop Out vígjátékot Ricky Blitt írta, aki A pofátlanért is felelős, valószínűleg a rendezői székbe is beleül. Knoxville egy 35 éves figurát fog alakítani, akit kidobnak a szülei otthonról, erre ő összejön a szomszéd nővel (Cher), aki 62 éves, így továbbra is nézheti a tévét, lesz kajája és hely, ahol aludhat. A nő fia pedig, aki vele egykorú pedig egy lehetséges apát lát benne.

Cher 1988-ben Oscart-díjat kapott a Holdkórosokért, előtte 1983-ban jelölték a Silkwoodért. Utoljára a Túl közeli rokonban volt látható.

1

Watchmen Tv Spot

Tovább nyomatja a Warner a Watchmen marketinget, kijött egy új Tv Spot. Most már nem áll semmi a film bemutatójának az útjába, hiszen a Fox és a Warner megegyezett, így március ötödikén láthatjuk a képregényfilmet, az amcsik meg csak egy nappal később ülhetnek be rá.

 

Létrehoztak egy új weboldalt is, ez itt megtekinthető: http://www.thenewfrontiersman.net/

A honlapon újsághírek, dokumentumok, képek és egyéb érdekességek találhatók.

3

Joaquin Phoenix rappel

Joaquin Phoenix abbahagyta a színészetet és a zene felé fordult, dolgozik is egy albumon P. Diddy segítségével. A zenei karrierjéről Casey Affleck készít majd dokumentumfilmet. Halhattuk már Phoenix-et dalolni A nyughatatatlanban, most pedig rappolni is láthatjuk. Megérte ezért feladni a mozis világot?