17

Magyar filmek 2009-ben

Összeszedtem már a jövő évi filmeket kategória szerint, a magyar filmekről is essen pár szó.

Sorsvonalak: Az első magyar sci-fiként beharangozott alkotás, elvileg már 2007-ben bemutatták volna, csak elfogyott a pénz, így most először azt kellene szerezni. A főszereplő Dörner Gyorgy, a történet pedig több szálon fut és egy óragyár köré épült városban játszódik.

 

Made in Hungaria: Fenyő Miklós életén alapuló zenés film

Block-66: Ez is úgy volt, hogy idén jelenik meg, nem jött össze. A produkció egyébként egy mutánshorror, a szereplők angolul fognak beszélni. Pindroch Csaba, Szabó Győző, Fancsikai Péter a főszereplők. A történet szerint pedig egy föld alatti bázison balul sül el valami kísérlet, az ott lévő embereknek pedig különféle szörnyekkel kell szembenézi.

 

Bibliotheque Pascal: Egy románia nőről szól az alkotás, aki sodródik az élettel, majd születik egy lánya is, akinek álmai kivetülnek a való világra is.
Cannes-ban fogják bemutatni, Magyarországon majd ősszel nézhetjük meg.

 

Pinprick: Daniel Young rendezte, ő évek óta otthonosan mozog Magyarországon és a filmesek között, nálunk forgatta le ezt az erotikus thrillert (amolyan kamarathrillerként kell elképzelni) melynek főszereplője Nagy Ervin, Szabó Győző, Rachel Blake, Laura Greenwood. A forgatókönyvet Young írta egy cikk alapján, ami arról szólt, hogy egy fickó beköltözött egy tinicsaj gardróbjába.

Budapest: brazil-magyar koprodukcióban készül. A rendező Walter Carvalho, a film pedig  Chico Buarque de Hollanda 2003-ban megjelent könyvén alapszik. A regény egy brazil íróról szól, aki más néven írogat, majd egyszer Budapestre érkezik és teljesen megbabonázza a magyar nyelv. Főszerepben Leonardo Medeiros, a nyelvtanárát pedig Hámori Gabi játssza.

Papírrepülők “Fájón hiányzik a palettáról a jó magyar tinifilm. Az elmúlt években kaptunk egy közepesen vicces Amerikai pite-utánérzést (Tibor vagyok, de hódítani akarok) és egy kínosan ciki road movie-t (Apám beájulna), amiből legfeljebb annyi derült ki, hogyan képzelik el a kamaszlányokat cinikus középkorú férfiak. Esedékessé vált, hogy valaki végre megadja a tiniknek, ami őket illeti: hiteles figurákat a vásznon, akikkel azonosulhatnak. A Papírrepülők című film erre vállalkozik, kilátogattunk hát a forgatásra, hogy többet is megtudjunk” (origo).
Képek a forgatásról

 

1: Stanislaw Lem Az emberiség egy perce írásából készítik a filmet. A sztori szerint egy könyvesbolt összes könyve átváltozik az emberiség egy percét bemutató könyvvé. Az ügyben a paranormális rendőri osztály kezd nyomozni. Főszerepben Mucsi Zoltán.

Rózsaszín Sajt: A nőgyógyász, nagy dumás, szoknyapecér Tibor egyedül neveli a 19 éves Danit – nehéz lenne két különbözőbb embert elképzelni. Az apa sikeres, versengő, hiperaktív, ugyanakkor narciszitkus, bizonyos szempontból éretlen. A fiú ezzel szemben szelíd, konzervatív, romantikus típus. Tibor megpróbálja a képére formálni fiát, aki emiatt Franciországba menekül, de onnan, bizonyos megpróbáltatások révén megerősödve tér vissza. (filmhu)

 

Kolorádó Kid: : Kreuzer Bélát  (Nagy Zsolt) 59-bben letartóztatják, mert 3 évvel korábban részt vett a forradalomban. 15 év múlva szabadul.

Werk: A készítők amerikai horror-thriller dramaturgiát ígérnek. A  sztori egy színésznőről szól, aki éppen megkapja első munkáját, egy sötét pincerendszerben készíti fel magát, hogy jobban bele tudja magát élni a szerepbe

Álom.net: Nem maradunk mostmár magyar pompomlányos film nélkül. Regina új suliba kerül, ahol összetűzésbe keveredik a helyi vezércsajjal. Egy előzetest már meg lehet tekinteni a film honlapján.

Prima Primavera: magyar-angol-bolgár-holland koprodukcióban készül.  A főszereplő Lukáts Andor, ő egy 60 éves fogyatékost alakít, aki kapcsolatba keveredik egy prostival (Vesela Kazakova).

Utolsó idők: Iván fogyatékos nővérével él együtt. Ivén autószerelő, mellesleg olajcsempészkedik. A nővérét egy nap megerőszakolják, mivel a rendőrség tehetetlen a srác maga áll bosszút a tetteseken.

Tüskevár: 2005 óta készül, nem tudni mikor tudják befejezni, ugyanis elfogyott a pénz.

17 komment

  1. Mi a fene, ebből a felhozatalból több olyan is van, ami érdekel… Majd meglátjuk. (Mellesleg a Werk leírását csak én nem értem? :S)

  2. Engem is több érdekel és mintha jó sok film is lenne, de talán én emlékszem rosszul, hogy sosem volt ennyi magyar film egy évben.

  3. Rendesen vannak magyar filmben minden évben, ezek többsége azonban művészfilm, amelyek nem kapnak nagyobb nyilvánosságot. Jövőre ennél sokkal több magyar film várható, nem mindent tettem bele a posztba, annak is lehet örülni, hogy esetleg ezeket bemutatják.

    Tipca: kimaradt pár szó a Werk leírásából:)

  4. Ahogy látom,egyre több a tipikus amerikai témájú film,nekem ezek közül a blok-66 és a papírrepülők ami így hirtelen tetszik,bár első két trailerből nem sok derül ki,max egy kevés a színvilágról,hangulatról,de remélem jó lesz

  5. Én a Sorsvonalak-ra mindenképpen kíváncsi vagyok, meg a Block 66 is érdekesen hangzik. Ezt a kettőt mindenképpen szeretném megnézni, de a többiből is nézek majd meg egyet-kettőt.

  6. “…nem tudni mikor tudják befejezni, ugyanis elfogyott a pénz”

    🙁

    Amúgymeg: Made in Hungaria, Kolorado Kid, Tüskevár.
    Amik így hirtelen érdekelnek.

  7. block66 😀 – jézusom, az ezredik zombisfilm, ti mégis mit vártok tőle? megalol…
    másoljuk továbbra is Amerikát, hajrá
    legfeljebb a papírrepülőktől várok valamit

  8. Álom.net jesszus isten, mia fasz, már bocsánat… Az rtl klub és a bravo co-produkciója ezdeszar. 1-2 film azért felkeltette az érdeklődésemet.

  9. A Made in Hungáriára talán még el is megyek, a Budapest is érdekelni fog.

    Na és a Block66…magyar horror? Ezt látni kell, akárki akármit mond

  10. Álom.net…

    (Láttatlanban.) Gratulálunk Steiner Kristófnak, hogy a nevét adta ehhez. Persze köze nincs az amerikai pompomlányokhoz (magyarok meg nincsenek), csak egy újabb “a nő = prostituált”-szintű cucc, közönségfilm álnéven. Szép kis konc lesz az esztétáknak – hogy vetítjük vissza a saját elképzeléseinket.

    Kicsit olyan ez, mint a kosztümös pornó, amely a középkor, ókor kicsapongásai mögé bújva ad bele mindent, és ezzel látensen lelkifurdijáról is beszámol (jó, hagyjuk).

    Persze lehet, hogy tévedek, és egy Bergman-i költőiségű filmmel állunk szemben. Akkor bocs.

  11. kedves posztíró! ha lopod a képeket, akkor legalább kreditáld tisztességesen a fotósokat.

    a pinprickes képeknél – Varga Ferenc [origo]

    a papírrepülőkös képeknél – Hektor [origo]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *