0

Benjamin Button poszter és Tv Spot

Decemberben mutatják be David Fincher rendezésében készült The Curious Case of Benjamin Button. Ez az a produkció, amelyben a főszereplő (Brad Pitt) öregnek születik és ahogy telik az idő egyre fiatalabb lesz. Volt már egy kis probléma Fincher és a stúdió között, mivel a rendező úr nem akarta megváltoztatni a filmet úgy, ahogy a stúdió szerette volna, ezért Fincher új filmtervét sem támogatták. Ahogy elnézem ennél a filmnél is csak nehezen indul be a marketing, talán azért, mert a stúdió fúj a direktorra. De ha nem lesz sikeres, akkor meg buknak egy rakás pénzt, állítólag 150 millió dollárba került az egész.

36

Kéne már egy hős, egy igazi férfi (vagy nő)!!!

Néhány napja láttam a Max Payne filmet, a főhősre azt találta mondani az egyik mellékszereplő, hogy felperzselné a világot is. Mark Wahlberg? Ő? Ugyan, szegény morcosan és dacosan tud nézni, de nincs meg benne az, ami a régi akciósztárokban. Én a ’80as években a megboldogult Vico korszakban néztem halomra a jó kis klasszikus ütök-rúgok-lövök a kifogyhatatlan tárammal és egyébként is jöttem, hogy lezúzzak mindenkit filmeket. Ha mondtak egy nevet, az ember pedig egyből levette mire is számíthat tőle. A legnagyobbak persze Schwarzenegger és Stallone voltak, befeszítették az izmot, kőkeményen néztek, leabálták az ellent, mi pedig elégedetten csettinthettünk, így kell ezt. Mellettük és árnyékukban sorakoztak fel a többiek.

Olvasd tovább

2

Monopoly: A film

Délelőtt olvastam a hírt, azóta bőszen nézegetem a többi külföldi oldalt, hátha valamelyik esetleg benyögné, hogy ez csak amolyan elkésett áprilisi tréfa vagy hasonló. Eddig azonban még senki nem cáfolt semmit. Na lássuk miről van szó: Ridley Scott megrendezi a Monopoly társasjáték filmváltozatát.

Korábban Scott már beszélt erről a tervéről, akkor talán kevesen hittek neki, ám úgy néz ki mégiscsak megvalósítja az elgondolását, a filmet humoros családi filmként írta körül. A forgatókönyvet Pamela Pettler (A halott menyasszony) írja.

A cinematical egy hónapja mutatott be néhány rajongói posztert a poén kedvéért, ezek közül az egyik a Monopoly volt (tehát ez a poszter poén, nincs még szereplőgárda.)

 

A mozikban jelenleg fut egy Ridley Scott film (nálunk nem), A hazugságok hálója viszont eddig bukás, a következő munkája pedig a Nottingham lesz, amiben Russel Crowe a főszereplő.

2

Sam Worthinghton náci bűnösökre vadászik

Sam Worthington és Helen Mirren lesznek a főszereplői a The Debt akciófilmnek. Ők Moszad ügynököket alakítanak, akik nácii háborús bűnösökre vadásznak.  A produkciót John Madden (Corelli kapitány mandolinja) vezényli le, az alkotás alapja a Ha-hov izraeli thriller. A forgatókönyvet Matthew Vaughn és Jane Goldman (együtt írták a  Csillagport) nevéhez fűződik. Vaughn a produceri teendőket is ellátja Kris Thykierrel együtt. A forgatás jövőre indul Németországban, Izraelben és Angliában.

Wortinghton eléggé felkapott lett mostanság, James Cameron Avatarjában is benne van (rebesgetik, hogy csúszik majd a bemutató) és a Terminator 4-ben pedig dettó. Madden jelenleg a Killshottal van elfoglalva (a főszereplők: Diane Lane, Mickey Rourke, Thomas Jane, Rosario Dawson), ehhez már tudok egy posztert is mutatni.