0

Box Office: Karácsony a mozikban

 

Új bemutatók:

Közeleg a Karácsony, nem maradhatunk tehát ilyen hangulatú film nélkül. A Four Christmases-t nem rajongták körül a kritikusok, csak 26 %-ának nyerte el a tetszését, sőt az imdb-n sem áll túl jól, legalábbis az 5,4 nem igazán számít annak. Vince Vaughn és Reese Witherspoon nevével fémjelzett produkció viszont ettől függetlenül szépen kezdett, elég valószínű, hogy az a téli szünet alatt feltornássza magát 100 millió dollár fölé. Az emberek torkán lemegy a gagyi, rossz minőség is. Egyébként tavaly Vince Vaughn szerepelt egy hasonló karácsonyi filmben, a Télbratyót nálunk csak dvd-n adták ki nem is oly rég.

Baz Luhrmann Ausztráliája pedig csak a téli szünetben reménykedhet, a rendező eddigi legnagyobb költségvetésű filmje nem nem indult túl fényesen és rettenetesen sokba került. Luhrmann eredetileg Nagy Sándorról szeretett volna forgatni Nicole Kidman és Leonardo DiCaprio főszereplésével, végül ez kútba esett, mivel Oliver Stone hasonló témájú alkotása nagyot bukott, így maradt az Ausztrália. Kidman elvállalta az egyik főszerepet, Russel Crowe is szóba jött az Ausztrália kapcsán, majd után Heath Ledger, végül Hugh Jackman lehetett a másik főszereplő. Remélem a film nem lesz nagy bukta.

Jason Statham újra szállít, Luc Bessonnak pedig megint volt köze a forgatókönyvhöz. 2002-ben a Szállító első része nem hozott túl jól a mozikban, de dvd-n hatalmas sikere volt, így nekiálltak a folytatásnak, ami 2005-ben jött el, jobban nyitott, mint az előző rész és többet is hozott. A harmadik felvonásnál rendező csere történt, Louis Leterrier helyett érkezett Oliver Megatron. A firkászok valamivel több, mint harmada kedvelte csak a Szállító 3-at, viszont az imdb-n elég jól áll az eddigi 7 pontjával. Jobban hozott, mint az első rész, de rosszabbul, mint a második. A tékákban nagy sikere lesz valószínűleg, hisz Statham-ot ott kedvelik csak igazán, nem lepne meg még egy sequel 3 év múlva.

Tizedik helyen kezdett Sean Penn drámája a Milk. Gus Van Sant rendezte, ő már korábban is tervezett egy életrajzi filmet Harvey Milkről The Mayor of Castro Street címmel 1992-ben, a főszerepre Robin Williams volt az esélyes, végül nem lett belőle semmi, a stúdió és a rendező útjai különváltak. Jelenleg Bryan Singer próbálja továbbvinni az elképzelést, kevés sikerrel. 2007-ben Gus Van Sant egy másik, hasonló produkció közelébe került, ezúttal nem volt semmi gond és megrendezhette a filmet. Matt Damon is szerepelt volna benne, de időegyeztetési problémák miatt nem tudott benne lenni a Milkben.

Harvey Milk az első olyan polgármester volt, aki nyíltan felvállalta homoszexualitását, később meggyilkolták. Sean Pennt Oscar esélyesként emlegetik (remélhetőleg nem nyomta fullba a kretént:))

Régebbi bemutatók:

A Volt bevétele nem hogy csökkent volna, hanem inkább emelkedett a nyitó hétvégéjéhez képest, igaz ez alig 1,4 %, míg a múlt heti első helyezett, az Alkonyat 62 %-os negatív változást kénytelen lenyelni, de ez aligha zavarhatja, hisz már így is elég szép nagy bevétellel büszkélekedhet. A Folytatást jövő év márciusában kezdik forgatni, a főszereplők pedig 10 millióval többet, azaz 12 milliót fognak kapni. Mérsékelt csökkenésnek örülhet a Quantum csendje is, így most úgy áll a dolog, hogy a Casino Royale eredményét is simán hozhatja. 7,4 %-kal kevesebbet hozott a Madagaszkár 2 az előző hétvégéhez képest, négy hete volt a bemutató, elődje ugyanekkor 15 millióval kevesebb összegen állt. 27 mozit kapott még a Slumdog Millionaire, még mindig nagy sikerrel vetítik immár 49 moziban. A Sasszem pedig belépett a 100 milliósok táborába, Shia LaBeouf pedig az idei duplázok közé állhat.

Következő héten érkezik a Megorló folytatása és a Cadillac Records, melyben Beyonce dalolgat, no meg itt lesz még a Nobel Son krimi Alan Rickman, Bill Pullman, Eliza Dushku főszereplésével.

Hétvégi amerikai becsült bevételek millió dollrában

Cím

Hétvégi bevétel

Eddigi amerikai bevétel

Büdzsé

Info

Four Christmases

31,68

31,68

80

Előzetes

Volt (Bolt)

26,49

66,86

Az első négy perc, betétdal

Alonyat (Twilight)

26,37

119,68

37

Előzetes

A Quantum csendje (Quantum of Solace)

19,50

142,05

200

Kritika, betétdal

Ausztrália (Australia)

14,81

20,00

130

Képekelőzetes

Madagaszkár 2 (Magadascar: Escape 2 Afrika)

14,50

159,51

150

Kritika, 4 perces jelenet

Szállító 3 (Transporter 3)

12,33

18,50

Előzetes, képek

Role Models

5,28

57,89

28

Előzetes

A csíkos pizsamás fiú (The Boy in the Striped Pajamas)

1,69

5,16

Előzetes

Milk

1,38

1,86

15

Előzetes

1

Frank Castle megtizedeli az alvilág katonáit

Személy szerint én nagyon remélem, hogy végre az akcióra helyeződik a hangsúly a Megtorló folytatásában, mivel az első rész elég vérszegényre sikeredett. Thomas Jane helyett most Ray Stevenson önbíráskodik. A filmet jövő héten mutatják be, alább láthattok pár Tv Spot-ot. Az előzetes hírek szerint a stúdió PG-13-as kategóriát akart volna, a rendező pedig durvábban képzelte el a dolgokat. Jelenleg úgy áll a helyzet, hogy a rendező akarata érvényesül.

5

Nana & Nana 2

Komatsu Nana helyet keres a vonaton és egy lány mellé ül le. Az időjárás miatt a vonatuk megállásra kényszerül és várniuk kell. A két lány beszélgetni kezd és kiderül hogy mindkettejüket Nana-nak hívják.
Később újra találkoznak. Mindketten ugyanazt a lakást szeretnék kivenni, de aztán arra jutnak, hogy közösen bérlik majd. Innentől összefonódik a sorsuk, kezdik megismerni egymást, barátnők lesznek, annak ellenére hogy teljesen különbözőek. Ōsaki Nana, rock énekes, van egy bandája is, még Komatsu Nana, akit csak Hachi-nak becéznek az a rózsaszín típusú lány. Van barátja, de nem titkoltan nagyon tetszik neki, az egyik legnépszerűbb zenekar (Trapnest) gitárosa, Takumi.

Olvasd tovább

3

D-War – Sárkányháború (D-War, 2007)

Pötyögök pár sort erről a filmről, amely jó egy éves késéssel érkezett el a magyar mozikba. A D-War az ó, borzalom kategóriába tartozik, eszméletlen nagy baromságokkal tarkított alkotást láthat az, aki elég bátor ahhoz, hogy megtekintse eme Koreából szalajtott “remekművet”. Nyilván az alkotás létrejött Sztorival nem sokat szenvedhettek, felütöttek egy mesekönyvet, aztán valahogy így jöhetett létre a történet. 500 évente születik egy lány, aki egy óriáskígyót sárkánnyá tud változtatni. Természetesen van a jó kígyó, no meg a rossz kígyó. 500 éve nem sikerült a lányt megszerezni, most újra próbálkozhat a sötétség serege. Naná, hogy a világ sorsa a tét.

Olvasd tovább

0

Mammoth előzetes

A Mammoth név láttán először a 2006-os gagyi horror jutott eszembe, azonban szó sincs semmi ilyesmiről, a cím egy drámát takar, melynek főszereplője Michelle Williams (Szex telefonhívásra) és Gael García Bernal (Bábel). A történet három ember kapcsolatát mutatja be, akik három különböző helyen tartózkodnak.

0

Wolverine képek

Ha már Koi említette a Wolverine filmmel kapcsolatosan Gambit karakterét, képpel illusztrálva, akkor úgy illik, hogy bemutatunk pár képet arról a karakterről is, akiről maga a film szól.

 

 

 

Az Empire magazin képei arra engednek következtetni, hogy Wolverine maradt a régi kedvenc. Az X-Men Origins, azaz X-Men Eredetek első darabja lesz a Wolverine, mely  nevéből adódóan Wolverine bűnös, ám egyben romantikus múltját mutatja be. Szemtanúi lehetünk továbbá a Victor Reed-hez kötödő komplikált kapcsolatának és az X-Fegyver programnak is. Útja során összecsap megannyi ismerős és még eddig ismeretlen mutánssal is.

A premier 2009. május 1-én esedékes.

0

Ő itt Gambit

A Wolverine filmben lesznek más mutánsok, ezek közül az egyik Gambit, akit az X-Men harmadik részébe szerettek volna belepakolni, végül kimaradt, a rajongói viszont most örülhetnek, jövőre láthatják őt. Gambit képes arra, hogy a tárgyakat kinetikus energiával feltöltse és miután azt elhajította a tárgy célbaéréskor felrobban. A képregényben kártyalapokat hajigált.

 

1

The Onion Movie (2004)

Az Onion Movie-t sem könnyen jutott el a közönség elé. A Fox Searchlightnál volt a lehetőség, de a a bemutatót eltolták párszor és a tesztközönség is fanyalgott a filmen, ezért inkább úgy döntött mégse kell neki a produkció. A rendezők Todd Kuntz és Mike Maguire pedig foghatták az alkotásukat és kopogtathattak vele másutt. A New Regency érdeklődött a film iránt 2006-ban, a stúdió egy órát szeretett volna megtartani a leforgatott anyagból és néhány más dologgal is kiegészítette volna, no és az eredeti stábbal szerettek volna dolgozni. Aztán az Onion Movie hányódott egy darabig, mire végre elhatározták, hogy ebből „csak dvd-n” kategória lesz. Az előzetesét felrakták a Hitman és az Avp:R kiadására is, végül 2008. június 3.-án megjelent dvd-n.

Olvasd tovább

0

Rendőrakadémia és Három férfi és egy bébi folytatás

Steve Guttenberg a The Sun-nak nyilatkozta azt, hogy készül a nyolcadik Rendőrakadémia folytatása és az összes szereplő vissza fog térni. Kim Cattrall és Sharon Stone még nem mondott igent a felkérésre. Cattrall az első felvonásban, míg Stone a negyedikben játszott. Az utolsó részt (Rendőrakadémia 7. – Moszkvai küldetés) 1994-ben mutatták be, Guttenberg csak a 4.-ig vett részt a franchise-ban.

Guttenberg elmondása szerint ő, Tom Selleck és Ted Danson szerente még egy folytatást készíteni a Három férfi és egy bébi-hez és reményeik szerint meg is valósul majd a film. Az első rész 1987-ben közel 168 millió dollárt hozott, a második pedig 1990-ben már “csak” 71-et.

Régebben Guttenberg A kategóriás sztár volt, manapság nem nagyon hallani semmilyen ismertebb film körül keringeni a nevét. Talán vissza szeretne kapaszkodni az élvonalba és ezért reméli, hogy a folytatásokkal sikerülni fog.

0kc

0

Paul Schrader Indiában forgathat akciófilmet

0ps

Paul Schrader, a Dühöngő bika és a Taxisofőr forgatókönyvírója az indiai filmiparban próbál szerencsét, Bollywoodba megy ugyanis rendezni. Az Extreme City akciófilm kedvéért hagyja ott Hollywoodot. A film eredetileg amerikai pénzből forgott volna, ugyanúgy Indiában, végül nem jött össze a dolog és az indiaiakkal készíti el a produkciót. Schrader elmondása szerint azért döntött így, mert Amerikában az indie filmgyártás egyre nehezebben megy, alig lehet már pénzt szerezni egyes alkotásokhoz, Indiában  sokkal olajozottabban, jobban és kreatívabban működnek a dolgok.

A történet szerint egy amerikai férfi Indiába utazik, hogy egy emberrablási ügyet oldjon meg apósa számára, aztán pedig gengszterek közé keveredik. A filmben angolul és hindiül fognak beszélni és lesznek benne zenés táncjelenetek is, amelyek Bollywoodra jellemzőek. A producer Anubhav Sinha, az egyik legismertebb indiai rendező lesz.

Schrader néhány éve az Ördögűzővel szívott nagyot, ő rendezhette meg történet kezdeteit bemutató filmet, de a stúdió nem volt megelégedve a művével és Renny Harlint bízták meg, hogy újraforgassa a a fél történetet. Végül Harlin alkotása megbukott, Schrader verzióját pedig csak limitáltan mutatták be, de az sem aratott sikert.

0

Cruise és Holmes szexfilmen töri a fejét

Tom Cruise szerelmetes a nejébe, nagyon, de nagyon, ezzel kapcsolatban mindenkiben az élhet, mikor az Oprah showban boldogan ugrálgatott a kanapén (ezt egyébként számtalanszor kiparodizálták már). Katie Holmes azóta sikeresen otthagyta a Batmant a Van az a pénz… ami megbolondít szörnyű vígjátékért, Tom Cruise-ra pedig egyre többen fogják rá, hogy elindult a sikertelenség lejtőjén.

Egy meg nem nevezett stúdió főnök szerint Cruise a kamera előtt szeretne szeretkezni feleségével, hogy bebizonyítsa mennyire is szereti őt. A pár már keresi a megfelelő filmet, egy kifejezetten erős cuccra vágynak valami olyasmire, amilyen az Utolsó tangó Párizsban volt.

Szerintem hagyni kéne ezt a filmet a fenébe, Cruise és ex-felesége Nicole Kidman együtt meztelenkedett a Tágra zárt szemekben, aztán nem sokra rá vége lett a kapcsolatuknak.

Cruisetól idén érkezik a Valkűr, amelyet jó előre temettek már sokan, majd a pletykák szerint visszatér egy negyedik Mission: Impossible filmre. Holmesnak jelenleg nincs tervbe vett melója Hollywoodban.

(A kép a The Guardian magazinból való.)