1

Memorial – emlékezzünk rá

1979. április 4-én látta meg a napvilágot az ausztráliai Perth-ben egy francia tanárnő, Sally és egy autóversenyző, Kim fiaként. A szülők gyermekeiket Emily Bronte: Ülvötő szelek főhősei után kapták a nevüket, így lett fiuk Heathcliff, lányuk pedig Catherine.Heath hamarabb érettségizett, hogy elkezdhesse színészi karrierjét. Barátaival Sydney-be utazott majd egy sorozat kedvéért visszatért Perthbe. Innentől kezdve kisebb szerepeket kapott filmekben. Az ismertséget a 10 dolog amit utálok benned című film hozta meg számára, de az első szakmai elismertséget csak Mel Gibson mellett a Hazafi jelentette. 2001 ben, a Lovagregény-ben még az is megszerette, aki eddig nem és ezzel a filmmel teljesen belopta magát a szívünkbe. 2001 utáni filmszereplései nem kavartak akkor port. 2005ben jött az újabb áttörés. Először a Grimm testvérek, majd a Túl a barátságon és végül 200 termése volt még a Casanova is. A Brokeback Mountain forgatása közben ismerkedett meg Michelle Williams-szel (Dawson és a haverok, Jen-je), aki később 2005. októberében életet adott Matilda nevű kislányuknak. 2006 hozta meg a már itt a blogon is oly sokat emlegetett Candy című filmet, mely egy drogfüggő szerelmespárról szól. 2007 nyarán tönkrement kapcsolatuk Michelle-lel, forgatásai miatt alig aludt, altatókat szedett. Tönkrement, elhagyta magát, nem tudott felállni.2008. január 22én délután találtak rá holtan a lakásán altatópirulákkal körbevéve.Ez évben jelenik meg nálunk az I’m not there című 2007ben forgatott filmje és a már utómunkálatoknál tartó Batman – The Dark Night, melyben Joker szerepét játsza. Még forgatás alatt álló filmje, The Imaginarium of Doctor Parnassus, nagy valószínűséggel félbe marad.

Halála megrázta az egész filmes társadalmat. Kollégái, barátai, társai mind értetlenül állnak az eset előtt. Előtte volt még az egész élet, most ívelt felfelé a karrierje.

Következő filmje a The Imaginarium of Doctor Parnassus lett volna Terry Gilliam rendezésében, akivel a Grimmet is együtt forgatták.

Emlékezzünk rá…

Nyugodj békében, Heath!

Egy komment

  1. Még mindig, halála után lassan 2 év elteltével is olyan megrázó erről olvasni 🙁 Kár érte, most kezdett volna igazán felfelé ívelni a karrierje. 🙁 Alig várom a The Imaginarium Of Doctor Parnassus-t, remélem ugyanolyan érdekes lesz, mint a többi filmje. Mert ugye nem volt egy átlagos szerepe sem.. 🙂 🙁

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *